Az olajkorszak „végének kezdetét” jelzi az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciájának (COP28) zárómegállapodása, ami a dubaji helyszín miatt szimbolikus jelentőségű eredményként értékelhető, ám az kétséges, mennyiben sikerült előrelépni a fosszilis energiahordozók visszaszorítását célzó konkrét lépéseket illetően.
Pedig a kéthetes tanácskozás egyik fő produktuma, a Globális leltár (Global Stocktake) épp azt állapítja meg, hogy nem a 2016-ban életbe lépő párizsi klímamegállapodásnak megfelelően alakulnak az éghajlatváltozás tendenciái. Igaz, ez tényszerűen nem újdonság, hiszen a globális felmelegedés szintjét a század végéig másfél Celsius-fokra korlátozó klímacél tarthatatlanságára már tudományos kutatások is felhívták a figyelmet.
Mindez jól látszik a szén-dioxid légköri koncentrációját mutató idősoron is (és persze azon a tényen, hogy 2023 az eddigi legmelegebb év lesz): a mérések 1958-as kezdete óta folyamatosan emelkedik az egyik legfontosabb üvegházhatású gáz mennyisége a levegőben. Igaz, az utóbbi évek adatai legalább annyi reménnyel kecsegtetnek, hogy a növekedés üteme mérséklődhet.
Persze a levegő szén-dioxid-tartalma sok tényezőtől függ, a fosszilis energiahordozók égetésén kívül például az erdőirtások és a jórészt az éghajlatváltozás miatt bekövetkező tűzvészek is érdemben befolyásolják. Ugyanakkor a gáz, az olaj és a szén használatához köthető szén-dioxid-kibocsátás fokozódása is csak 2020-ban torpant meg átmenetileg, amikor a pandémia miatti lezárások a legszigorúbbak voltak.
Noha a dubaji klímacsúcson történtek aligha terelik rögtön a másfél Celsius-fokos klímacél betartásához szükséges mederbe az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos fejleményeket, az ott megfogalmazott végkövetkeztetések egyes éghajlatváltozással foglalkozó szakemberek szerint mégis mérföldkőnek számítanak: már nincs vita a világgazdaság fosszilis energiahordozók iránti kitettségének káros mivoltáról, és a megújuló energiaforrások fontosságáról. Ugyanakkor az átállásról szóló elképzelések homályosak, és hiányoznak a döntéshozók elszámoltathatóságára vonatkozó szabályok, noha néhány hete még feladatok és akciótervek kijelölését várta a szakma az eseménytől.
Mindenesetre érdemes felidézni, hogy közel harminc évig abban sem tudtak megállapodni a COP-eseményeken résztvevő országok képviselői, hogy
a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását mérsékelni kell-e egyáltalán ahhoz, hogy a katasztrófával fenyegető további globális felmelegedést el lehessen kerülni.
Ráadásul a végleges megállapodásba épp Szultan Ahmed al-Dzsaber, a COP28 elnöke, az Egyesült Arab Emírségek állami olajvállalatának (Adnoc) vezetője vitte be a hagyományos energiahordozóktól való eltávolodásra – fontos a megfogalmazás módja, nem a kivezetésre vagy a fokozatos csökkentésre szólítja fel az országokat – vonatkozó szövegrészletet. Pedig ő nemrégiben még azt állította, hogy „semmilyen tudományos eredmény” nem támasztja alá, hogy a fosszilis tüzelőanyagok kivonásával közelebb lehet jutni a másfél fokos klímacélhoz. Sőt, az Egyesült Arab Emírségek olaj- és gázüzletek kötésére is készült az idei klímacsúcs alatt a BBC és a Centre for Climate Reporting értesülései szerint.
A konkrétabb intézkedések kidolgozására a következő két évben kerülhet sor, a tervek szerint a soron lévő klímacsúcsokon az egyes országoknak világossá kell tenniük, hogy miképp járulnak hozzá a párizsi klímaegyezmény megvalósításához. Annyit azonban sikerült már a COP28 során is rögzíteni, hogy a tudományos álláspont alapján 2030-ig 43 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok globális kibocsátását a 2019-ben mért mennyiséghez képest, különben aligha marad másfél Celsius-fokon belül a globális felmelegedés mértéke az iparosodás előtti időszak és 2100 között.
Élet
Fontos