Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2023. november 14. 12:15 Világ

Átalakítják a nők a munkaerőpiacot Ukrajnában

Egyre több nő dolgozik Ukrajnában olyan pozíciókban, amiket korábban főleg férfiak töltöttek be: gyárakban és bányákban. A háború kitörése alapjaiban változtak meg a jellemzően patriarchális viszonyokat az országban – írja az Economist.

Több mint 70 ezer ukrán katona halt meg a háborúban amerikai források szerint, 120 ezren megsebesültek.

  • Több százezer embert soroztak be a háború alatt, köztük 43 ezer nőt – pedig 2017-ig egy szovjet időkből származó törvény azt is tiltotta, hogy a nők hegesszenek vagy kamiont vezessenek.

Háttér: a nők munkaerőpiaci jelenléte az 1990-es 54 százalékról 48 százalékra csökkent a háború kezdetére, és a férfiakhoz képest átlagosan 19 százalékkal kerestek kevesebbet, míg az uniós átlag 13 százalék ezen a téren.

Julia Szvirigyenko gazdasági miniszter szerint a háború utáni újjáépítés során még láthatóbbá válik a nők térnyerése az ukrán munkaerőpiacon, az energia-, a közlekedési- és a védelmi iparban is jóval több nő fog elhelyezkedni.

  • Az idén létrejött 36 ezer új kis- és középvállalkozás 51 százalékát nők vezetik.
  • A jórészt kiürült bányákban, az iparban és építőipari cégeknél is egyre több nő helyezkedik el.

“Mindent el akarok felejteni. Belevetettem magam a munkába” – mondta a lapnak Okszána, aki a kelet-ukrajnai Ternivka szénbányájában dolgozik, és a koronavírus járványban és a háborúban minden közeli hozzátartozóját elveszítette.

Mi várható? A következő években Ukrajnának rengeteg orvosra, pszichológusra és ápolóra is szüksége lesz, hogy a veteránok gondját viseljék, akik várhatóan jórészt szintén nők lesznek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ munkaerőpiac nők Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.