Az utolsó pillanatig teljesen kiélezett a sorsdöntőnek beállított vasárnapi lengyel választás: Bár a kormányzó PiS győzelme ezúttal is simának ígérkezik, az utolsó közvélemény-kutatások szerint a nyugatos ellenzék legalább akkora eséllyel szerezheti meg a Szejmben a többséget, mint a szélsőjobbal való kényszerházasságra szoruló jobboldali konzervatívok.

Szlovákiában két hete a Fidesznek kedvező eredmény született, de hasonlóra Lengyelországban egyáltalán nem lehet mérget vetni: Kaczyński nyolc év után akár el is veszítheti a hatalmát.

A korábbi választásokon Lengyelországban viszonylag jól vizsgázó közvélemény-kutatások szerint a PiS által dominált jobboldali szövetség stabilan tartja az előnyét. A reprezentatív mérések átlaga szerint hét százalékponttal, 37-30 arányban vezetnek a legnagyobb ellenzéki tömb, a Tusk-féle Polgári Platform (KO) előtt, és ez a különbség a kampány végére sem látszik csökkenni.

Hogy mégsem mehetnek biztosra, mégiscsak a saját visszaesésükből fakad. Négy éve, a 2019-es választásokon Kaczyńskiék 43,6 százalékot szereztek, amivel akkor, ha szűken is, de megszerezték az abszolút többséget (ezt mára formálisan elvesztették a koalíción belüli eróziók miatt). Erre most nem sok esélyük van, bár ha valamelyik bejutásra esélyes párt meglepetésre a bejutási küszöb alatt maradna, még akár ez is előfordulhat.

A polgári-baloldali ellenzék azonban együttesen a szavazók 50-51 százalékára számíthat papírforma szerint. A KO 30 százaléka mellett egyaránt 10-11 százalékon áll az egyház megadóztatásával és a 35 órás munkahéttel kampányoló baloldali tömb (Lewica), valamint a Harmadik Út nevű, sajátos összetételű választási szövetség. Utóbbit a volt tévés műsorvezető, a politikába a 2020-as elnökválasztáson berobbanó, egy időben Tusk potenciális kihívójának látszó Szymon Hołownia centrista platformja, valamint az agrárius Parasztpárt alkotja.

Ők, a baloldal és Tuskék együtt jelentik a “demokratikus ellenzéket”. Ők négy éve még közösen indulva szenvedtek vereséget. Most külön vágnak neki (bár ezek a tömbök egyenként is több párt együttműködésén alapulnak, a lengyel pártstruktúra kifejezetten sokszínű), de még így is lehet esélyük.

Ez az arányos, listás választási rendszerből is következik, ami sokkal kevésbé jutalmazza a győztest a magyarnál, bár a jelenlegi kormánypártok felé torzít így is: a nemzeti választási bizottság hiába javasolja régóta a vajdaságonként kiosztható képviselői helyek számának demográfiai korrekcióját, ennek a Szejm évek óta nem tesz eleget, ezért Varsónak például csak húsz hely jut a népességszám alapján reális 34 helyett. Ha a PiS és a Polgári Platform ugyanannyi szavazatot szerezne, a kormánypártok vidéki bázisainak felülsúlyozottsága miatt Kaczyńskiék egyértelműen több képviselői helyet szereznének a kritikák szerint.

Akár egy-két százalékpontnyi eltolódás is jelentős különbségeket hozhat a Szejmben, a területi választókerületenkénti külön számítások miatt a mandátumbecslések rendkívül bizonytalanok. A parlamenti többséghez 231 képviselő kell a 460 fős Szejmben, a baloldali-polgári ellenzék pedig együttesen éppen ennek a környékén áll az utolsó hét kutatásai alapján. A közvélemény-kutatók közül az Opinia24 szerint 226 helyre számíthatnak, vagyis a kritikus határ alatt maradnak. Egy másik cég, a Kantar modelljei alapján viszont 250 képviselővel egész simán meglenne a többségük. Az állami CBOS legutólsó becslései alapján szintén az ellenzéki tömb többségét hozta ki 234 hellyel.

Az ellenzéki térfélen azzal biztatják a szavazókat, hogy itt a valós esély a nyolc éve kormányzó jobboldal leváltására, ennek pedig a beállításukban egzisztenciális tétje van. Donald Tusk az október eleji, 6-800 ezres nagy varsói demonstráción i szokás szerint azzal vádolta régi ellenfelét, Kaczyńskit, hogy ki akarja vezetni az Európai Unióból Lengyelországot – vasárnap pedig szerinte civilizációs választás, “Kelet” és “Nyugat” közötti döntésről van szó.

A magyarországihoz hasonlóan élesen megosztott közvéleményt a PiS eközben Tusk démonizálásával tartja kézben, idegen érdekek képviseletével, sőt azzal vádolva az ellenzék vezetőjét, hogy Lengyelországot német és orosz gyarmattá akarja tenni, és győzelme esetén megnyitná a kaput a tömeges migráció előtt.

Utóbbi volt a kampány fő témája, a hajrában nemzetközi bonyodalmakat is okozva. A PiS fő kampányüzenete (“Biztonságos jövőt a lengyeleknek”) az anyagi stabilitáson és a haderőfejlesztésen túl a tömeges migráció elutasításán alapszik, aminek szimbóluma a Belarusz határra épített határkerítés. Ezért is támadták élesen és rendelték el a mozikban egy kormányzati figyelmeztető videó lejátszását Agnieszka Holland filmje előtt, hiszen abban a rendező a kormányzati keretezéssel elég markánsan szembehelyezkedve ábrázolta a menekültsorsokat.

Ez összességében ugyanúgy nem befolyásolta a párttámogatottságokat, mint az, hogy kiderült, az elmúlt években Lengyelország több mint félmillió munkavállalói vízumot adott ki Afrikában és Délkelet-Ázsiában, a gyanú szerint 5000 eurós nem hivatalos árfolyamon. A botrányra hivatkozva Németország is visszaállította részlegesen a határellenőrzést, de az ügyet a lengyel kormány a szokásos németellenességre rájátszva semlegesítette, a közmédia pedig lényegében elhallgatta az egész témát.

A migráció elutasításáról szól az egyik népszavazási kérdés is. Vasárnap ugyanis a szavazók nemcsak a pártok közül választanak, a PiS-többség egy népszavazást is kiírt erre a napra. Ezen azokat a kérdéseket (migránsok tömeges beengedése, a határkerítés lebontása, a nyugdíjkorhatár felemelése, stratégiai szektorok kiárusítása) futtatják meg, melyek tervezésével az ellenzéket vádolják.

Az ellenzék a puszta propagandának látott népszavazásra bojkottot hirdetett, az ellenzéki sajtó arra edukálja célközönségét, hogy hogyan ne vegyék át a népszavazási íveket. A PiS választástechnikai trükkje ha másra nem, arra biztos jó, hogy ezzel állami eszközökkel és finanszírozással kampányolhatnak a számukra kiemelt kérdések mellett – véletlenül éppen a PiS színeiben.

Az utolsó miniszterelnök-jelölti vitán (a magyarok már elszoktak ettől, de Lengyelországban most is van ilyen az egyébként egyszerű propagandaeszközzé tett köztévében, igaz, a kérdések nagyrészt a kormánypárti narratívába illeszkedtek) Morawiecki miniszterelnök azzal vádolta Tuskot, hogy ki akarja árusítani a Tátrát, az erdőket és a Balti-tengert, valamint visszavágnák a PiS által bevezetett nagyvonalú szociális támogatásokat.

A gazdaság- és a családtámogató szociálpolitika a kampányüzenetté tett összeesküvés-elméletekhez (Kaczyński azzal vádolja Tuskot, hogy bűnrészes a szmolenszki légikatasztrófában, melyben 2010-ben életét vesztette ikertestvére, Lech Kaczyński lengyel elnök is) és leegyszerűsítésekhez (a KO mantrája, hogy Kaczyński putyinizálja az országot) képest már valódibb különbségeket takar.

A lengyel gazdaság a PiS 2015 óta tartó kormányzása óta 50 százalékkal bővült, a bérek duplázódtak, és vásárlóerő-paritáson 67 százalékról indulva elérték az EU-átlag 80 százalékát.  Ezt a PiS a hátrányosabb helyzetű keleti régiók intenzívebb támogatásával és infrastruktúrafejlesztésekkel ötvözte. Ebben szerepet játszik az is, hogy ezzel saját bázisát erősíti, és ezzel párhuzamosan a helyi hatóságokat jobban kiszolgáltatja a központi támogatásoknak, hiszen az önkormányzati bevételeket Lengyelországban is jelentősen visszavágták.

A Lengyel Tudományos Akadémián kutató Zgut-Przybylska Edit szerint azonban a Magyarországon nagyon erős centralizáltsághoz képest az informális hatalmi struktúrák Lengyelországban – márcsak az állandó koalíciós kényszerek miatt is – sokkal inkább a nepotizmuson, illegális párttfinanszírozáson és bonyolult alkurendszereken alapulnak.

De a vidék támogatottsága ezen túl egy mélyebb társadalmi-politikai törésvonalról is szól. Ennek a két oldalát, mint arra Mitrovits Miklós polonista is felhívja a figyelmet, arrafelé meglehetősen nyersen időnként egyszerűen csak “A” és “B” Lengyelországként címkézik. Előbbi lenne a nyugatos és urbánus fele az országnak, utóbbi pedig a “resztli”, a rosszabb helyzetű vidék. A Polgári Platform természetesen előbbiben, a PiS pedig utóbbiban népszerűbb – ez a választási térképeken várhatóan most is élesen meg fog jelenni.

A kormánypárt masszív családtámogatási rendszere (előbb havi 500 złotys támogatást vezettek be gyermekenként, amit aztán a kampányban 800 złotyra emeltek, ez már közel 70 ezer forint) is a szegényebb megyékben jelent igazán sokat, a belengetett 13. és 14. havi nyugdíj pedig a PiS másik kiemelt szavazói csoportnak ígér jelentős emelést a korábban visszafogottabb nyugdíjkorrekciók után. Az ellátási válságot okozó üzemanyagár-csökkentés (erről a meghatározó állami tulajdonban lévő Orlen olajtársaság formálisan maga döntött) közvetve szintén növeli a választási kiköltekezést, ami miatt a kormány jelenleg 4,5 százalékra teszi a jövő évi költségvetési hiányt.

A Polgári Platform eközben adócsökkentést ígér a jobban kereső középosztálynak, és arra utal, hogy ha kormányra kerül, az Európai Unió heteken belül jóváhagyja a 35 milliárd eurónyi befagyasztott, a helyreállítási alapból Lengyelországnak járó támogatást.

A gazdaság- és társadalompolitikában tehát a nyugatos ellenzék egy jobboldalibb irányt követne, míg a máskülönben erősen értékkonzervatív kormánypárt a családi támogatások révén összességében baloldalibb megközelítésű – nem kizárólag lengyel sajátosság ez, Szlovákiában, de bizonyos elemeiben Magyarországon is láthatunk hasonló tendenciákat.

Ebbe a képletbe azonban erősen bekavarhat az a szélsőjobboldali tömb, sokak szerint ugyanis leginkább rajtuk múlhat Lengyelország választások utáni sorsa.

Ez a Konfederacja, egy első ránézésre sajátosan eklektikus pártszövetség a Krisztus lengyel királyságában gondolkodó figuráktól a PiS-nél is erősebb abortuszellenességen át az állami paternalizmus határozott elutasításáig.

A szövetséget a 36 éves Slawomir Mentzen vezeti, aki kivasalta és fiatalossá tette a pártot, lenyesegetve róla a legradikálisabb szárnyakat. Bő 700 ezer követőjével ő a legnépszerűbb lengyel politikus a TikTokon, és az olyan történések, mint hogy teljesen részegen készültek róla felvételek, csak jót tettek a népszerűségének.

Az egyébként a kampányhajráig nagyjából intakt, Ukrajnával kapcsolatos lengyelországi konszenzusban a Konfederacja nem osztozik. Bár oroszpártinak nem nevezhetők, de Ukrajna és az ukrán menekültek feltétel nélküli támogatását elutasítják, azt inkább csak gazdasági koncessziókért cserébe hajlandóak részlegesen támogatni, miközben az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatokat sem utasítják el teljesen.

Ez a politika a lengyel közvéleményben is érzékelhető háborús fáradtság növekedésével kifizetődő lett számukra: a támogatottságuk a csúcson a 15 százalékot is meghaladta, és bár mostanra 8-10 százalékra esett, így is könnyen találhatják magukat a királycsináló szerepében.

A PiS-nek jelen állás szerint csak velük együtt lehet (így sem éppen biztosra vehető) esélye megszerezni a többséget a Szejmben. A szélsőjobb és a PiS programja között azonban érdemi tartalmi különbségek is jócskán vannak. Elsősorban a gazdaságpolitikában: míg a jobboldali kormánypárt nagyon erősen épít az állam szerepére és az állami támogatásokra, a Konfederacja lényegében libertariánius ideológiát hirdet. Ezzel főleg a fiatal, vidéki férfiak és kisvállalkozók körében népszerű, a 30 év alatti férfiak körében egészen kimagasló, 37 százalékosra mérik a támogatottságát.

A Konfederacja erre hosszú távon akar építeni: előbb-utóbb a PiS fő kihívójáva válnának, vagy éppen átvennék a vezető szerepet tőlük a jobboldalon. Azt állítják, nem is hajlandók koalícióra lépni a PiS-szel sem, ők tárgyalás helyett inkább “felborítják az asztalt”.

Sokak várakozása szerint ennél azért pragmatikusabbak lesznek éles helyzetben, és legvalószínűbbnek az tűnik, hogy ha a PiS és a Konfederacja együtt eléri az 50 százalékot, az utóbbi párt kívülről támogathat egy kisebbségi PiS-kormányt. Ez hasonlítana a svéd felálláshoz, ahol a szélsőjobbról érkező Svéd Demokraták hasonló konstellációban állnak a jobboldali kormány mögött, miközben – például a migrációs politika szigorításában – sok mindent át tudtak ültetni a programjukból.

Egy ilyen forgatókönyv Lengyelországban is elképzelhető, de ehhez a jobboldalnak vasárnap legalább 231 képviselői helyet kellene szereznie. Máskülönben nyolc év után újra egy Tusk-kormány jöhet, amivel Lengyelország visszatérne az európai mainstreambe. A harmadik variáció szintén nem kizárható: ebben az esetben akár néhány hónapon belül újabb választás jöhet a politikai bizonytalanságba süllyedő Lengyelországban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Donald Tusk kaczynski lengyel választások Lengyelország Olvasson tovább a kategóriában