Ugyan a koronavírus-járvány ellátási sokkjai fényében háttérbe szorult, de az utóbbi öt évben az amerikai–kínai kereskedelmi háború jelentősen átformálta a világkereskedelem folyását: annak ellenére, hogy a két ország közti forgalom dollárban kifejezve, folyó áron tavaly rekordot döntött, a közvetlen amerikai–kínai kereskedelem összetétele mégis csak jelentősen megváltozott, és az átrendezésből számos harmadik ország is profitált. 

Azokat a termékeket, amelyekre védővámokat vetettek ki Washingtonban és Pekingben egymással szemben, egyre inkább harmadik országoktól szerzi be a világ két nemzetgazdasága, legyen szó félvezetőkről, infokommunikációs eszközökről, háztartási elektronikai cikkekről, vagy akár bútorokról. Ezekből a “háborúban” érintett termékekből az Egyesült Államok tavaly 25 százalékkal kevesebbet importált Kínából, mint 2018-ban, miközben a harmadik országokból 40 százalékkal többet. 

A folyó áron növekvő (bár GDP-arányosan csökkenő) közvetlen kereskedelmi forgalomnak közben egyre jelentősebb részét teszik ki azok a termékek, amelyeket elkerült a kereskedelmi háborúskodás, azaz nem vetettek ki rájuk védővámot egyik oldalon sem: ezek amerikai importja Kínából 42 százalékot nőtt a kereskedelmi háború kezdete óta. 

Ez az átrendeződés számos kisebb ország számára gazdasági lehetőséget jelentett. A kínai termékek a vámok miatt kiárazódtak a növekvő amerikai piacról, és a kínai importot az Egyesült Államok elkezdte más országok termelésével kiváltani. Frissebb kutatások szerint ebből számos európai és ázsiai ország profitált, és Magyarország is azon gazdaságok között volt, amelyek átlagon felüli mértékben tudták növelni exportjukat az Egyesült Államokba és a vámháború által nem érintett harmadik országokba – azonban Kínába nem.

Ez az átrendeződés rövid távon az amerikai geopolitikai érdekek szempontjából előnyös jelenség, miután az amerikai gazdaság kevésbé függ a közvetlen kínai importtól, míg a világ Kínán kívüli része valamelyest jobban függ az amerikai piactól, mint korábban. Ugyanakkor ez a rövid távú haszon hosszabb távon könnyen veszteségbe fordulhat a geopolitikai feszültségek további növekedése esetén.

Öt éve tart, mérsékelt sikerrel

A Donald Trump akkori elnök kormánya 2018 tavaszán kezdett el védővámokat húzni az amerikai piac köré. Ezek első körben a napelemeket, mosógépeket és az acél- és alumíniumipari behozatalt sújtották, és tucatnyi gazdaság termékeit érintették, köztük amerikai szövetségesekét is, mint Dél-Korea, Ausztrália vagy az Európai Unió. 

2018 nyarától kifejezetten a kínai import leszorítása lett Washingtoni célja, és több lépéssel 2019 őszére az akkori kínai behozatal mintegy kétharmadára, 350 milliárd dollár értékű árura vetettek ki termékcsoporttól függően 7,5 és 25 százalék közötti extra vámot arra hivatkozva, hogy Peking tisztességtelen állami támogatásban részesíti exportőreit, illetve hogy az amerikai kereskedelmi deficit és a hazai ipar leépülése nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Kína hasonló lépésekkel reagált, és az amerikai importja 58 százalékát sújtotta különböző védővámokkal. Ezek a védővámok azóta is hatályban vannak, és a két ország viszonyának alakulása alapján nem valószínű, hogy egyhamar feloldanák azokat.

A védővámok kivetése az amerikai gazdaságtörténet legsúlyosabb protekcionista intézkedése volt: a teljes amerikai import 18 százalékát, az amerikai GDP 2,6 százalékának megfelelő értékű forgalmat érintett. Emellett GDP-arányosan még a hírhedt 1930-as Smoot-Hawley vámtarifatörvény is eltörpül, amely az amerikai gazdasági izoláció legprominensebb történelmi példája. 

A kínai ellenlépés hasonlóan súlyos volt: bár az Egyesült Államokból származó kínai import jóval alacsonyabb az ellenkező irányú forgalomnál, így is a teljes kínai behozatal 11 százaléka került védővámok alá. Míg 2018 januárjában a kínai importra kivetett átlagos amerikai vámtarifa 3,1 százalék, az amerikai importra kivetett kínai vám 8 százalék volt, ez ma 19,3, illetve 21,1 százalék a washingtoni Peterson Institute for International Economics számításai alapján. 

Trump lépése nem érte el eredeti célját, nem csökkentette az amerikai kereskedelmi hiányt, sem a kínai exporttöbbletet. Erre a két mutatóra jóval nagyobb hatással vannak a tágabb makrogazdasági jelenségek, mint például a két ország eltérő fogyasztási és megtakarítási hajlandósága, különböző gazdaságszerkezete, vagy az amerikai gazdaság általános dinamizmusa. Avagy konyhanyelven fogalmazva, ameddig az amerikai gazdaságnak jól megy, és az amerikaiak rengeteget fogyasztanak (és amíg a külvilág finanszírozza az amerikai hiányt), nem reális és nem is racionális a deficit csökkentése.

Ebből fakadóan Trump védővámjai a Smoot-Hawley törvényhez hasonlóan a közgazdászok nagy többsége szerint nem a külföldieknek, hanem az amerikai gazdaságnak és a fogyasztóknak ártottak: a pluszköltségket a kínai alkatrészekkel dolgozó amerikai cégek és a kínai eredetű termékeket fogyasztó amerikaiak (illetve a másik oldalon az amerikai termékeket használó kínai cégek és emberek) fizették meg.

Térítés

Ugyanakkor az is régóta ismert jelenség, hogy a preferenciális kereskedelmi akadályok változásai hajlamosak “eltéríteni” az áruforgalmat. Azaz ha egy gazdaság új vámokat vezet be (vagy régi vámokat eltöröl) egy másik gazdasággal szemben, de a harmadik országokkal szemben változatlan marad a vámképzése, akkor a vámtarifa-változás által érintett termékeket jobban (vagy kevésbé) megéri a harmadik országokból importálni. Vagyis lehet, hogy a kanadai viszki rosszabb, mint a skót, de ha Trump 25 százalékos vámot vet ki a skót viszkire, akkor az árelőny egy bizonyos fogyasztási hajlam felett legyőzheti a minőségbeli hátrányt, és az amerikai fogyasztók egy része ráfanyalodik majd a vámmentes kanadaira. 

Az ebből fakadó kereskedelmi változásokat vizsgálta Pablo Fajgelbaum, Pinelopi Goldberg, Patrick Kennedy, Amit Khandelwal és Daria Taglioni, a Princeton, a Yale, a Kaliforniai Egyetem és a Világbank munkatársai egy legutóbb idén év elején frissített kutatásukban, illetve annak mérsékelten közérthető összefoglalójában. Egész pontosan részletesen lebontották, hogy az egyes országok, szektorok és termékcsoportok fogalma hogyan változott a vámháború hatására, illetve mennyiben tért el attól a modelltől, amely egy kereskedelmi háború nélküli világ forgalomváltozását írja le. 

Relatív exportnövekedés a kereskedelmi háború által érintett termékcsoportokban a vámháború által nem érintett termékcsoportokhoz képest. A nyalábok a 90 százalékos konfidenciaintervallumot jelölik. Forrás: Fajgelbaum P D, P Goldberg, P J Kennedy, A K Khandelwal, and D Taglioni (2023)

Ez a módszer egyfelől megerősítette, hogy miközben a 25 százalékos védővámmal sújtott kínai termékek kiszorultak az amerikai piacról, több tucat más ország képes volt az átlagon felül növelni amerikai exportját, azaz átvették Kína helyét az amerikai piacon. Bár a kereskedelmi háborúnak volt néhány jelentősebb vesztese, mint Egyiptom, Izrael vagy Kolumbia, az európai és ázsiai államok többsége, köztük Magyarország is új exportlehetőségekhez jutott a szankcionált termékek piacán Amerikában.

Az elemzés emellett néhány érdekesebb jelenséget is feltárt. Az egyik ezek közül, hogy a “járulékos nyereséget” elkönyvelő országok nemcsak az Egyesül Államok, hanem a kereskedelmi háború által nem érintett országok felé is átlagon felül növelték exportjukat azokban a termékcsoportokban, ahol Amerika és Kína hadakozik. Ebből a kutatócsoport azt az unortodox következtetést vonja le, hogy az amerikai–kínai kereskedelmi háború valójában nem jelentett komoly fordulópontot a globalizáció szerkezetében, sőt új kereskedelmi lehetőségeket nyitott meg a harmadik országot előtt.

A másik érdekes megállapítás, hogy ez a jelenség ugyan igaz volt az Egyesült Államokba és a harmadik országokba tartó exportra, de nem volt igaz a kínai kivitelre: a “járulékos nyertesek” Kína felé nem könyveltek el átlagon felüli növekedést, azaz nem tudták betölteni a szankcionált amerikai export által hagyott űrt Kínában. 

Bár ezt nem teszik hozzá, de az adatokból az is kiolvasható, hogy Trump háborúja hiába nem tudta letörni a kínai exportot és az amerikai importot, végső soron mégis támogatta az amerikai geopolitikai érdekeket: számos európai és ázsiai gazdaság jobban függ az amerikai piactól és kevésbé Kínától, mint a kereskedelmi háború nélküli alternatív valóságban.

Sok kérdőjel maradt

Jelentős eltérés mutatkozott abban, hogy az egyes gazdaságok mennyire tudták kihasználni a kereskedelmi háború járulékos előnyeit. Thaiföld és Mexikó esetében 14,5, illetve 10,9 százalékkal erősebben emelkedett a szankciók által érintett termékek exportja, mint a nem érintett termékeké, azaz jelentős volt a kereskedelmi háborúhoz köthető növekedés. Ezzel szemben Kanada esetében például mindössze 2,1 százalék volt az eltérés, néhány országban pedig negatív.

Az emögött álló okok nem teljesen világosak. Az átlagon felüli exportnövekedést nem az egyes gazdaságok eltérő szakosodása magyarázza, azaz nem annak függvényében profitált egy ország a kereskedelmi háborúból, hogy milyen termékek gyártásában erős, illetve milyen szektorokban tölt be fontos szerepet a világgazdaság körforgásában. Az exportteljesítmény fő kulcsa ezzel szemben a vámtarfia-változáshoz köthető exportérték-változás országspecifikus (azaz nem szektoriális és termékszintű) tényezőkhöz köthető, eltérő mértékű rugalmassága volt. Ez azt jelenti, hogy például az egyes országok eltérő gazdasági vagy jogi intézményrendszere, esetleg konkrét állami reformok állnak az eltérő sikeresség hátterében. Hogy ezen tág kategórián belül pontosan milyen intézmények vagy reformok vezetnek sikerre, az nem derül ki ezen tanulmányból.

Nem ez a kutatás egyetlen korlátja. Az adatok elég jelentős bizonytalanságot mutatnak, és kevés olyan ország van, ahol a 90 százalékos konfidenciaintervallum nem érinti a nullát. Avagy konyhanyelven fogalmazva a legtöbb esetben nem lehet teljesen kizárni, hogy a lemodellezett, kereskedelmi háború nélküli alternatív valóság nem nagyon tért volna el attól, ami a kereskedelmi háború hatására bekövetkezett. Ebbe a körbe tartozik Magyarország és számos acélosabb ipari exportőr is, Japántól Németországon át Tajvanig. 

A “legbiztosabb” nyertesek szűk csoportját Hollandia, Csehország, Finnország, Dél-Korea, Thaiföld, Vietnám, Törökország és Románia alkotja. Ez a csoport elég színes: Vietnám a Kínához való közelsége és rendkívül alacsony bérszínvonala miatt lett napjaink egyik legsikeresebb összeszerelő-üzeme, míg Dél-Korea, Finnország és Hollandia versenyképességét nem az olcsó bérek és a földrajzi elhelyezkedés, hanem a technológiai és szolgáltatási szektorokban való előnyeik adják.  

Az sem derül ki ebből az elemzésből, hogy a harmadik országok exportnövekedéséből mekkora részt tett ki a “megutaztatott” kínai áru. Számos esetben felmerült ugyanis, hogy a kínai termékek Vietnámon, Mexikón vagy más harmadik országokon keresztül, átcímkézve vagy valamilyen, csak papíron létező helyi munkafázison átesve jutottak el az Egyesült Államokba. 

Hasonló probléma, hogy a bruttó kereskedelmi adatok semmi nem mondanak arról, hogy az Amerikában eladott termékek melyik gazdaság szereplőit gazdagítják. A kínai beszállítók az utóbbi években számos elektronikai szektorban megkerülhetetlenné váltak, ezért joggal feltételezhető, hogy például a Vietnámból vagy Thaiföldről exportált termékekben rengeteg kínai alkatrész van. Ilyen nüanszok csak az egyes országok és szektorok hozzáadott értékét lebontó elemzésekből derülnek ki, ezek azonban az adatgyűjtés összetettsége miatt csak sok éves késéssel jelennek meg.

Végül pedig nem egyértelmű, hogy ez a rövid távú nyereség hosszabb távon is fennmarad-e. A tartós vámháború és/vagy a világgazdaság blokkosodása az ehhez hasonló makroökonómiai modellezés szerint majdnem minden gazdaság jövedelmi szintjét visszafogná, azaz a külvilág számára relatíve kellemes helyzet csak akkor tartható fent, ha a jövőben nem eszkalálódik tovább az amerikai–kínai szembenállás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai védővámok Donald Trump egyesült államok kereskedelmi háború Kína Olvasson tovább a kategóriában