Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. július 24. 16:41 Világ

A jobboldal nem tört át, de az ország még széteshet: a katalánok lehetnek a mérleg nyelve a spanyol patthelyzetben

Hiába szerezte meg vasárnap a legtöbb szavazatot a jobbközép Néppárt, az Orbán Viktor által favorizált radikális jobboldali Vox gyengébb szereplése miatt nem látszik rá esély, hogy összejöjjön a kormányalakításhoz szükséges jobboldali többség Spanyolországban – éppen azért, mert a Vox elutasítottsága nagyon nagy a többi párt részéről.

Mi történt? Sokan, köztük a magyar miniszterelnök a vasárnapi spanyol választásoktól várt fontos jobboldali fordulatot Európában. Ez annak ellenére sem jött össze, hogy a Néppárt (PP) 3 millióval több szavazatot szerzett, mint négy éve. A kormányzó szocialisták (PSOE) jobban szerepeltek az előrejelzettnél, a radikális jobboldali Vox pedig kifejezetten rosszul.

Számokban: A PP 33, a PSOE 31,7 százalékot kapott. A Vox 12,3 százalékkal alig előzte meg a baloldalinak címkézett új formációt, a Sumart. További hét regionális kispárt is bejutott az alsóházba, ők lehetnek a mérleg nyelve annak ellenére is, hogy a katalán pártok pocsékul szerepeltek.

  • A PP megmásfélszerezte a mandátumai számát (89->136), a szocialistáknak is kettővel több képviselője lesz, idáig volt, baloldali koalíciós társuk (korábban Podemos, most Sumar) négy helyet vesztett. A Vox 52 eddigi képviselője helyett csak 33-at küldhet az alsóházba.

Előzmények: a spanyol politikai élet központi szereplője, Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök a jobboldal májusi regionális győzelme után meglepetésre év végéről a nyár közepére hozta előre a választást.

És sikerült? A kockázatkedvelőnek számító szocialista vezér számítása nagyjából bejött: ugyan csak a második helyen végeztek, de a jobboldal összességében rosszabbul, a baloldal pedig jobban szerepelt a vártnál, így a kormánypárti eredményvárók éjjel már a “No pasarán!” örömujjongásoktól voltak hangosak.

Mi hozta fel a PSOE-t? A PP és a Vox együttműködését sikerrel tematizálta a baloldal, valószínűleg ez, az “antifasiszta ellenállás” mozgósította a szavazóikat.

Mi van a néppárti többséggel? A PP a választások előtt azt kommunikálta, hogy akár egyedül is megszerezheti az abszolút többséget. Ettől végül nagyon messze voltak, a szocialistákat is csak 300 ezer szavazattal előzték meg. A szoros eredmény meglepetés, a pártelnök Alberto Núñez Feijoo pozíciója is meginoghat.

Hová lett a Vox? A radikális jobboldal a választás legnagyobb vesztese, célcsoportjuk egy része végül inkább a Néppártot választhatta. Santiago Abascal pártelnök a rossz eredményért a Néppártot, a médiát és a közvélemény-kutatókat tette meg bűnbaknak.

  • Kis magyar vonatkozás: Abascal az elmúlt két évben számos alkalommal tárgyalt Orbánnal, a magyar miniszterelnök egyértelműen rá fogadott, mint az európai jobboldali áttörés remélt kulcsfigurájára.

Akik eltűntek a süllyesztőben: a 2010-es évek két új pártja, akiktől egy időben azt sem zárták ki, hogy dominánssá válhatnak, mára megszűnt:

  • Az újbalos Podemos kisebbik koalíciós társként felőrlődött, a pártelnök Pablo Iglesias visszavonult. Helyét egy új formáció, a SUMAR vette át, ők a szocialisták potenciális partnerei.
  • Az újjobbos, piacpárti Ciudadanos azután zuhant be, hogy előbb a centrumba igyekezett, majd visszatáncolt jobbra, hogy aztán a szocialistákkal flörtöljön. A pocsék regionális szereplés után végül már el sem indultak, szavazataik nagyobb részét a Néppárt szívhatta el.

Regionális pártok: a föderatív berendezkedéshez illeszkedő spanyol választási rendszerben a csak egy-egy tartományban induló regionális pártoknak is van esélye. Most hét ilyen formáció jutott be az országgyűlésbe. Több nacionalista régiós párt baloldali színezetű, de a Vox-szal a centristábbak sem kompatibilisek.

Patthelyzet: a két nagy tömb egyikének sincs meg az önálló kormányzáshoz szükséges 176 mandátuma. Az eddigi baloldali koalíció támogatóinak összesen 172, a PP-nek és a Voxnak együtt 170 helye van. A hét mandátumot szerző függetlenségpárti katalán Junts így kulcshelyzetbe került.

Mi várható? Nagyjából négy forgatókönyv képzelhető el a nagykoalíciótól a megismételt választásokig, eléggé különböző oddsokkal. Nézzük ezeket külön-külön, a legkevésbé valószínűvel kezdve:

  • Jobboldali kormány: ehhez a PP és a Vox összebútorozásán kívül valamelyik regionális párt átállása is kellene. A baszk nacionalista PNV a PP-t korábban elvi szinten nem zárta ki, a Voxot viszont egyértelműen igen. Jövőre Baszkföldön regionális választások lesznek, és öngyilkosságot követnének el, ha hatalomra segítenék a Voxot, így ezzel nem érdemes számolni.
  • Megismételt választások: ha nem jön össze a kormánytöbbség, fél éven belül új választások jöhetnek. 2015-16-ban, majd 2019-ben is ez történt, legutóbb Pedro Sánchez sikeresen manőverezett ebbe az irányba. Most is sokan ezt tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek, de a miniszterelnök hétfőn elhessegette a lehetőséget: Sánchez szerint meg fogják találni a kormányzás módját a mostani eredmények alapján.
  • Nagykoalíció vagy néppárti vezetésű kormány: Feijoo, a PP elnöke győztesként magának követeli a miniszterelnöki széket. Mivel a Vox-szal erre nincs esélyük, a kormányzó szocialistákkal kezdeményeztek tárgyalásokat. Nem tudni, mit adnának cserébe, de a PSOE tartózkodását szeretnék elérni, “hogy ne az elszakadáspártiakon múljon Spanyolország kormányozhatósága”. Egyelőre nem látni, hogy ez miért érné meg a szocialistáknak. Egy nagyobb kompromisszum az idáig a “Sánchismo” végét ígérő PP-nek is arcvesztés lenne.
  • Baloldali kormány függetlenségpárti támogatással: a PSOE + Sumar mellé ehhez legalább az idáig ellenzéki Junts tartózkodása kellene, hiszen ha első körben nincs abszolút többség, a másodikban elég a relatív is a kormányalakításhoz. A katalánok ehhez amnesztiát, a gazdag tartomány nagyobb gazdasági önállóságát, és a népszavazás kiírásának tartománynak való visszaadását kérik. Utóbbi rendkívül érzékeny kérdés, hiszen spanyol szempontból az elszakadás kockázatát jelentené.

A katalán kérdés: a Junts a korábbi katalán elnök, a függetlenség sikertelen 2017-es kikiáltása után brüsszeli száműzetésben élő Puigdemont pártja. Egy velük kötött megállapodás a spanyol többség nagy része számára vörös vonal, nélkülük viszont nem lesz baloldali többség. A szeparatista katalán pártok most nem szerepeltek jól a tartományban, az ország kormányozhatósága pedig idáig nem különösebben érdekelte őket, de most meghatározó helyzetbe kerülhetnek.

  • Hétfőn ugyanakkor a spanyol ügyészség közölte, hogy Puigdemont letartóztatását kezdeményezi, miután július 5-én Brüsszelben felfüggesztették az EP-képviselőséggel járó mentelmi jogát. “Egyik nap létfontosságú vagy a spanyol kormány megalakításához, másnap Spanyolország elrendeli a letartóztatásodat” – kommentálta a hírt a volt katalán elnök.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Spanyolország választások Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Váczi István
2024. október 4. 14:42 Világ

Elbukott a magyar-német blokk, jöhet a kínai ellencsapás az autóipari vámok miatt

Nem sikerült újabb szövetségeseket találni, így maradnak a vámok a kínai elektromos autókkal szemben. Kérdés, hogy mit lép válaszként Kína.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.

Stubnya Bence
2024. október 5. 05:00 Podcast

Nagyrészt kidobott közpénz a külföldi beruházások állami támogatása

Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.