Az elektromos mobilitásra való átállás a világgazdasági erőviszonyokban is váratlan változásokat ígér. 

• Az akkumulátor-gyártásban feltörekvő kínai és dél-koreai cégek váltak a domináns szereplőkké, miközben a régi nagy autógyártók teljesen kiszorultak a szektor jövőjének legfontosabb technológiájából;
• a szoftveres oldalon amerikai techcégek pályáznak a német veteránok profitjára;
• az autóipari értékláncra rácsatlakozni próbáló közepes jövedelmű és fejlődő országok az alkatrészek és a munkafolyamatok számának csökkenése miatt egyre komolyabb áron egyre kisebb hasznot tudnak csak húzni a szektorból;
• a szektor régi nagyhatalmai az Egyesült Államoktól az Európai Unióig pedig, ha megkésve is, de igyekeznek csökkenteni külső kitettségüket és iparpolitikai eszközökkel helyzetbe hozni a lépéshátrányba került hazai gyártóikat. 

A kitettségek csökkentésének egy neuralgikus pontja az akkumulátor-gyártásban használt nyersanyagokhoz, a lítiumhoz, nikkelhez vagy kobalthoz való hozzáférés, amelynek biztosítása végett az Európai Bizottság nemrég külön programmal állt elő. Ám egyes jelek alapján ez nem lesz egyszerű: ahogy a belső égésű motorok terjedésével és a kőolaj-származékok iránti kereslet felfutásával párhuzamosan az 1950-es és 1970-es évek között számos olajtermelő ország vonta szorosabb állami kontroll, majd változó erősségű nemzetközi árszabályozás alá a kőolajszektort, most a lítiumban és az akkumulátoripar más nyersanyagaiban gazdag országok is elkezdtek az államosítás és a kartellezés irányába mozdulni.

E folyamat eddigi legvilágosabb jeleként Gabriel Boric, a világ legnagyobb ismert lítiumtartalékával bíró és az Európai Unió elsőszámú beszállítójának számító Chile elnöke április végén bejelentette, hogy államosítani akarja a lítiumszektort.  

Ezzel nincs egyedül: az elmúlt hónapokban Mexikó, Indonézia és Zimbabwe is hasonló lépéseket hozott, és a háttérben egy, az olajtermelő országok kartelljéhez, az OPEC-hez hasonló nemzetközi árszabályozó szövetség kialakításáról is folyik a puhatolózás.

Fehér arany

A lítium egy ezüstfehér színű alkálifém, amely a lítiumion-akkumulátorok legfőbb alapanyaga, és ezáltal az elektromos autók fő “alkatrésze”. Bár világszerte jelentős mennyiségben előfordul, a legnagyobb koncentrációban az Andok nyugati oldalán, az Atacama-sivatag és a környező síkságok sómezőin található, a Chile, Argentína és Bolívia határán fekvő “lítiumháromszögben” található meg. Itt a termelés úgy folyik, hogy lítiumban gazdag sós talajvizet szivattyúznak fel, amelyet egy-két évig párologtatnak a napon, mígnem a lítium koncentrációja jelentősen megnő benne. 

Chile ennek köszönhetően sokáig a világ legjelentősebb lítiumtermelője volt, és bár a kitermelést felpörgető Ausztrália megelőzte, még mindig stabil második helyen áll, tavaly 40 ezer tonnát állítottak elő. Ez a kínai kitermelés több mint duplája, bár az ausztrálnak csak kétharmada. Az akkugyártásban használt lítium-karbonát exportjában Chile az első, a lítium-oxid és lítium-hidroxid exportban második.

Az amerikai földtani intézet idei adatai szerint Chile rendelkezik a világ legnagyobb ismert, gazdaságosan kitermelhető lítiumkészletével, 9,2 milliárd tonnára becsült készlete több mint a globális érték harmada. A második helyen álló Ausztrália készletei alig a chilei felét teszik ki 4,7 milliárd tonnával, a harmadik helyen messze lemaradva a Chilével szomszédos Argentína áll. (A teljes lítiumkészlet tekintetében Bolívia és Argentína jóval többel, 21, illetve 20 millió tonnával rendelkezik, szemben Chile 11 milliós értékével, ám ezen lítiumlerakatok nagy részének kitermelése nem lenne gazdaságos, illetve lehetséges a mai áron és technológiai színvonal mellett. Az amerikai földtani intézet 26 millió tonnára teszi a gazdaságosan kitermelhető globális lítiumtartalék mértékét, viszont 98 millió tonnára az ismert lítiummennyiséget.)

Az SQM lítiumtermelő telepe a chilei Atacama-sivatagban, 2022. szeptemberében. (Martin BERNETTI / AFP)

A chilei kitermelést jelenleg két magáncég végzi, a helyi SQM és az amerikai Albemarle, amelyek 2030-ig, illetve 2043-ig rendelkeznek koncesszióval. Ezek feltételeit a kormány már korábban is megkavarta: öt éve előírták, hogy termelésük legalább negyedét belföldön, az exportárnál alacsonyabb áron kell értékesíteniük, hogy ezzel segítsék a helyi ipart. 

Boric szerint a mostani terve értelmében a korábban odaítélt koncessziókat megtarthatják, de a két cég projektjeibe az állam is be fog szállni, bár az még nem világos, hogyan: a részletek letárgyalásával és az állami részvétel képviseletével a chilei állami rézipari céget, a Codelcót bízták meg. A következő körben a Codelco és a szintén állami Enami bányászati cég kezdhet kitermelésbe, és a távlati cél egy állami lítiummonopólium létrehozása. A tervnek része a környezetbarátabb kitermelési technológiák kifejlesztése és alkalmazása, például a nyílt színi medencékben való párologtatás hátrahagyása és a lítium közvetlen kivonása.

A belpolitika és az EU is közbeszólhat

Ez az SQM esetében különösen kényes lesz, miután a cég 1968-ban állami tulajdonban indult, ám Augusto Pinochet diktatúrája az 1980-as években privatizálta, és a cég irányítása ezt követően a diktátor vejéhez került. Jellemző, hogy Boric a lítiumtermelés állami kézbe vételét bejelentő tévébeszédében a rézipar 1971-es államosítását hozta követendő példaként, amely a Pinochet által amerikai segítséggel megpuccsolt szocialista elnök, Salvador Allende műve volt.

A világ legnagyobb lítiumtermelőjének számító cég története azóta is kalandos volt: hat éve 30 millió dolláros peren kívüli megállapodást volt kénytelen fizetni az Egyesült Államokban chilei politikusok megvesztegetésének gyanúja miatt; 2018-ban pedig a cég részvényeinek negyede a kínai Tianqui kezébe került. De a cég

fő megrendelői között van a dél-koreai SK On is, amely két magyarországi akkumulátor-gyárat is üzemeltet.

Ez a megoldás a chilei belpolitikai egyezkedés eredménye. A Boric mögött álló balosabb erők teljes államosítást követeltek, míg a pénzügyminiszter, Mario Marcel által képviselt centristák ellenezték az állami részvételt. A terv elfogadása a kompromisszum ellenére sem biztos, miután azt a chilei szenátusnak is jóvá kell hagynia, ahol Boric támogatói kisebbségben vannak, és korábban az elnök adóreformját sem tudták átnyomni. Az államosításról szóló törvény az év második felében kerülhet a törvényhozás elé.

Az is érdekes kérdés, hogy milyen hatással lesz ez a lépés az Európai Unió és Chile tavaly év végén aláírt, bár még nem ratifikált kereskedelmi megállapodására. A paktum lényege Európa számára pont a chilei lítiumhoz és rézhez való jobb hozzáférés biztosítása volt: a nagyrészt élelmiszeripari vámcsökkentés mellett a megállapodás a chilei nyersanyagtermelésbe való befektetések megkönnyítését és a lítiumexport monopolizálásának tilalmát is tartalmazta. 

Chile az EU lítiumimportjának 60 százalékát adja, és az uniós vezetők korábbi nyilatkozataik szerint fontos szerepet szánnak a dél-amerikai országnak a Kínától való nyersanyag- és vegyianyag függőség csökkentésében. A tavalyi megállapodás egyik fontos eleme, hogy a Chilében feldolgozott lítium olcsóbban jöhet az EU-ba, ami azért jelentős dolog, mert Kína bár csak a globális kitermelés 13 százalékért felel, a lítium feldolgozásában domináns szereplő, 44 százalékos globális piaci részesedéssel bír a Benchmark Mineral Intelligence nevű piackutató cég szerint.

Lítium-OPEC?

Nem Chile az első szereplő, amely állami kézbe von  egy, az akkugyártás miatt felértékelődött nyersanyagot. Tavaly Mexikó is államosította a lítiumlelőhelyeket, a szintén jelentős készletekkel rendelkező Zimbabwe exporttilalmat hirdetett a feldolgozatlan lítiumra, Indonézia pedig exportkorlátozásokat vetett ki az akkugyártás egy másik fontos elemére, a nikkelre, valamint az alumíniumgyártásban használt bauxitra, továbbá az ónexport betiltását is kilátásba helyezte. 

Ezeket a lépéseket elsősorban az motiválta, hogy a kitermelt nyersanyagokat otthon dolgozzák fel, hogy ezzel fejlesszék a helyi ipart, és valamivel több nyereséget érjenek el az exporton. 

Mexikó és Indonézia ugyanakkor nemrég azt is felvetette, hogy az akkugyártásban használt anyagok termelőinek érdemes lenne létrehozniuk egy, az OPEC-hez hasonló szervezetet, hogy a lehető legtöbbet profitálják az akkugyártás felfutásából. Ezt az elképzelést idén Luis Arce bolíviai elnök is felkarolta, és Peruval, Chilével és Argentínával is szeretne szövetkezni. “Együtt kell megjelennünk a piacon, szuverén módon, olyan árakkal, amelyekből használ a gazdaságunknak, és ennek egy módja, amelyet már Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök is felvetett, egy lítium-OPEC”, mondta márciusban.

Az érintett országok között egy ideje már folyik a tervezgetés, de hogy a lítium-OPEC reális-e, az egyelőre kérdéses. A kételyek forrásának jó példája Bolívia: az országban régóta állami kézben működik a szektor, a kitermelés és a feldolgozás az YBL nevű állami vállalat alatt összpontosul. A probléma, hogy az YBL eddig nem volt valami sikeres a kitermelésben: míg szomszédjai évi sokezer tonnát termelnek, addig Bolívia – részben a helyi mezők nehezebb kitermelhetősége, részben a külföldi technológia elutasítása miatt – alig 600 tonnát. 

Az államosítás-hívő Evo Morales szocialista exelnök rendszere a nehézségeket látva először 2018-ban adta be a derekát, amikor az ACISA nevű német céggel állapodtak meg, ám ezt aktivisták elkaszálták. Morales bukása után korábbi minisztere, Luis Arce hatalomra jutását követően tendert írtak ki a kitermelésre, amelyet a debreceni akkumulátor-gyár beruházója, a CATL és két másik kínai vállalattal nyert el. Az egy egymilliárd dolláros megállapodás értelmében évi 25 ezer tonnát terveznek kitermelni és finomítani. (A sztori külön érdekessége, hogy Morales “lítiumpuccsnak” nevezte elmozdítását, amelyet szerinte az Egyesült Államok eszközölt ki, hogy rátegye a kezét a bolíviai nyersanyagvagyonra. A kevésbé innovatív elméletek szerint korrupció, nepotizmus, választási csalás és az elnöki mandátumkorlátok figyelmen kívül hagyása vezetett bukásához, bár a csalásról megoszlanak a kutatói vélemények. Utódja, Acre mindenesetre maga is beszólt az Egyesült Államoknak, amiért az szerinte a térség lítiumkicsére pályázik.)

Kiszámíthatatlan piac

A kartellezés lehetőségeit korlátozza, hogy nem minden érintett ország tart egy irányba. A szomszédos Argentína balpopulista vezetése például államosítás helyett a külföldi tőke bevonzására összpontosít, a lítiumprojektek engedélyezését pedig a tartományi vezetőkre bízta. Ebben rendszerben az utóbbi években megugrott az újonnan bejelentett projektek száma, jelenleg 40 terv van a megvalósítás különböző fázisában,  amelyekben orosz, kínai, ausztrál, dél-koreai és más nyugati cégek egyaránt érdekeltek. A JPMorgan Chase bank elemzői szerint az argentin kitermelés a gyors beruházások miatt 2027-re megelőzheti a chileit.

Az OPEC-esedést ennél is jobban nehezíti, hogy egyelőre a lítiumláz elején vagyunk, és az újonnan felmért készletek mértéke évről évre nő. A lítium nem kifejezetten ritka anyag, és a iparági értékelések szerint a következő években inkább a képzett munkaerő hiánya és a feldolgozói kapacitások szűkössége okozhat problémát, nem a lelőhelyek mérete. Emiatt az OPEC-esedésre törekvő államok dolga is jóval nehezebb, hiszen a kitermelés előmozdításához szükséges tudás és technológia nem áll rendelkezésükre. Egy kapcsolódó probléma, hogy ahogy az olaj esetében, úgy a lítiumra is igaz, hogy minél magasabb a világpiaci ár, annál jobban megéri a fejlett országok esetleg nehezebben kitermelhető területein is megindítani a “bányászatot”, azaz ahogy a magas olaj- és gázár kitermelte az amerikai palaolaj- és palagáz-forradalmat, úgy a kartellezés a lítium esetében is növelheti a fejlett világ önellátási hajlamát.

Az árversenyt és a piac alakulásának kiszámíthatatlanságát, és ezzel a kartellezés korlátait jelzi a lítium árának közelmúltbeli hullámvasútja is. A világpiaci árak 2021-ben hatalmas emelkedésbe kezdtek, miután akkor az volt a várakozás, hogy az elektromos autók, és emiatt a lítium iránti kereslet hatványozottan nőni fog a következő években. Hasonló raliba kezdett a kobalt, a nikkel és a réz is. Ehhez képest az utóbbi hónapokban az árak meredeken esni kezdtek, a lítium a tavalyi csúcspont óta 70 százalékot zuhant szenvedtek el. 

A zuhanás egyik oka, hogy a kínálat jelentősen nő, egyes várakozások között idén akár 20 százalékkal is emelkedhet a kínálat az ausztrál és chilei kitermelés szárnyalása miatt. Ezzel párhuzamosan a kereslet a vártnál tompább, főként a kínai autópiac kálváriája miatt: az ázsiai országban a vártnál gyengébben muzsikált a szektor, az idei első negyedévben 13,4 százalékkal estek az eladások a kormányzati támogatások visszafogását követően, és számos nagy gyártó jelentős árcsökkentésre kényszerült a lanyha kereslet miatt. Egy másik ok, hogy a piacra betörni próbáló nyugati gyártók mint a Volkswagen és a Ford tavaly magas áron kötöttek akkumulátor megrendeléseket, amelyeket most elkezdtek újratárgyalni, lenyomva az árakat. Hogy ez meddig marad így, az persze nehezen megjósolható, elemzők szerint mindenesetre nem jött el a lítiumláz vége: az árcsökkenés elsősorban a kínai piacot és a gyengébb akkukba való lítiumot érintette, az anyag ára így is elég magas a kitermelés költésgeihez viszonyítva, a hosszú távú kereslet pedig biztosított.

Mindenesetre olyan jövendölések is vannak, amelyek szerint ez utóbbi érv nem feltétlenül áll meg, és a jövő nem a lítiumion akkumulátoroké, hanem új, például nátriumalapú technológiák léphetnek majd a helyébe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ akkumulátorgyártás Argentína Chile elektromos autó lítium Olvasson tovább a kategóriában