Légnyomást kapott katonák és kicsavart betonkolosszusok Ukrajnából

Édesanyja tartja karjában újszülöttjét a kórház óvóhelyén, az ideiglenes szülészeti kórterem matracain anyák fekszenek a földön a lerohadt vakolat alatt. Egy másik képen az irpinyi híd maradéka, az ukrán hadsereg robbantotta fel, hogy lassítsa az orosz előrenyomulást. Emberek igyekeznek átjutni a túlsó partra, zajlik az evakuálás, egy fehér furgon a tetejére borulva ékelődik a természet és a lerombolt betonstruktúrák közé.

Civilek evakuálása egy felrobbantott hídon keresztül Irpinyben, a vasútvonal lebombázása után. Fotó: Makszim Dongyuk

Makszim Dongyuk és egy másik ukrán művész, a szociológusból lett dokumentumfotós Jána Kononova képei most a budapesti 2B Galériában láthatók a Ráday utcában, a kiállítás anyaga New Yorkból érkezett. Az Ukrajnában: Háborús sebhelyek című kiállítás egy szeletet mutat meg abból, hogyan látják és ábrázolják a háborús pusztítást azok az ukrán fotósok, akik 2022 februárja óta dokumentálják az inváziót.

A háborús fotográfia különösen nehéz műfaj, a sokkolóan durva realitás repetitívvé válik, a befogadót egy idő után érzéketlenné teheti, hatásvadászatot érzünk még ott is, ahol szikár dokumentarizmus tolja az arcunkba a távol tartani remélt valóságot.

Földbe fúródott rakéta a Doneck melletti jampili erdőben. Fotó: Makszim Dongyuk

Dongyuk színes fotói az Ukrajna 2014/23 című projektjéből valók. A donbaszi harcok kezdete óta tudósított rendszeresen a front mindkét oldaláról, amikor tavaly februárban jött a teljes invázió. Apja orosz okkupációs területen ragadt, anyja egyike a 8 millió menekültnek, aki az elmúlt bő egy évben hagyta el az országot. A fotós maga már a háború második hetében megsebesült: két másik fotóssal Irpiny felé utazott, amikor repeszt kapott a vállába.

Helikopterroncsok Harkiv közelében. Fotó: Makszim Dongyuk

„Ukránként és dokumentumfotósként nem maradhatok távol egy az ország számára ennyire fontos történelmi időszaktól, ezért folytatom Ukrajna mint független ország krónikájának írását” – mondja a feladatáról, „a szovjet és az európai értékek közötti csata utóhatásaira és kimenetelére összpontosítva”.

Elhagyott orosz állások Harkiv megyében. Fotó: Makszim Dongyuk

Dongyukkal ellentétben Jána Komonova nem profi hadifotós, így rendes minisztériumi akkreditációt sem kapott a harcok által közvetlenül sújtott területekhez, Bucsa, Irpiny, Hosztomel elvileg tiltott környékét ezért újságírókhoz csapódva járta be az aknák tarkította utakon, elhagyott katonai felszerelések, civil autóroncsok, orosz katonák hátrahagyott holttestei és felrobbantott hidak között. „Azt gondoltam, a háború valósága egy sajátos környezetet hoz létre, de ott járván azt láttam, valójában kizárólag pusztítást jelent. Ez az anti-környezet” – mondta egy interjúban.

Fotó: Jána Konova

A háború sugárzása című sorozatában a háború fizikáján, a kicsavart anyag torzulásain keresztül érzékelteti a következményeket, a légitámadások utáni anyagpusztulást és hősokk hatására bekövetkezett deformációt, a sérült, eltorzult fémet.

Fotó: Jána Kononova

Az I. világháború nyugati frontjának állóháborúja úgy alakította át a tájat, hogy Verdunnél száz év után is bombatölcsérek hepehupái között sétálhatunk, ha ehhez van kedvünk. Milyen táj vár majd Bahmutnál az egy-két évtizeddel későbbi bámészkodókra, hogy szőnek majd hadi dicsőségről szóló mesét a tömegsírokat rejtő tájsebek elsminkelésével? A háború a vidék geológiáját is átalakítja. Ezeken az ukrajnai képeken a természet és az ember teremtette és pusztította második természet, a sikolyba fagyott ipari környezet egyaránt kifordul magából.

Fotó: Jána Kononova

Kononova tavaly március óta dolgozik a katonai agresszió dokumentálásán. A robbanáshullámok betonra gyakorolt hatása mellett egy másik sorozata az embereket érő következményekre fókuszál. Ebben légnyomást kapott ukrán katonákról készít kórházi portrékat, de a kiállításon videómontázsok is láthatók a velük készült interjúkból, melyekben traumáikról próbálnak vallani. Megszólalni is nehezen képes férfiak, részben hivatásos katonák, részben önkéntesek, akik maguk jelentkeztek és kerültek a frontra, többnyire rendes kiképzés nélkül.

Fotó: Jána Kononova

A „légnyomás” az I. világháborúban került be az orvosi szótárba, először 1915-ben, a The Lancet orvosi folyóiratban írták le a robbanási erő hatása által okozott pszichofizikai traumát. A robbanásból eredő szervi sérülés mellett a neuraszténia, a modern hadviselés brutalitása által okozott idegösszeomlás is a kapcsolódó kórképek közé tartozik. Az ukrán fotós ezek közül még az enyhe súlyosságú sérüléseket dokumentálta. Mint Kononova írja a láthatatlan sebeket érzékeltető fekete-fehér képeihez:

„Alattomossága abban rejlik, hogy egy robbanáshullám áthalad az agyon, mikroszinten tönkretéve annak szerkezetét. Az aknarobbanásból származó agyrázkódás különbözik a többi agyrázkódási esettől, lehet, hogy az agyi felvételeken nem jelenik meg, de sokféle, idővel kialakuló következményekkel jár – érzelmi instabilitás, látás- és hallásvesztés, memóriazavarok, az önelszigetelődés vágya és mások.” Ez most egy teljes országra érvényes, a közvetlenül sújtott katonákon túl.