Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2023. január 16. 04:34 Világ

Argentína ismerős stratégiával lett világbajnok – az inflációban

Argentína 2022-ben a világ két, legnagyobb közfigyelem által övezett területén is maradandót nyújtott: egyrészt megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot; másrészt a legmagasabb inflációt produkálta a nagyobb gazdaságok között,*Bár olyan kisebb válságországok mint Szíria, Zimbabwe, Szudán vagy a gazdasági önsorsrontásban Argentínát is messze felülmúló Venezuela ennél is magasabb inflációt hoztak össze 2022-ben. tavaly decemberben 95 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.

Akárcsak az argentin futball, az infláció is az 1970-es évek végén tört be a világ élvonalába. Amikor 1978-ban a két évvel korábban hatalomra jutott, véres tisztogatásokat folytató katonai junta uralma alatt hazai pályán rendezett világbajnokság elhozta az argentin válogatott első (a 2022-es katari vébénél sokkal súlyosabb körülmények között megszületett) világbajnoki győzelmét, az infláció 160 százalékon járt, ami már konszolidációt jelentett az 1976-os 438 százalékhoz képest. 

Pár évvel a vébé után aztán bankválság és államcsőd következett, amelyek azóta ciklikusan visszatérő elemei az argentin gazdasági életnek. Az ország története során kilencszer vált fizetésképtelenné, ebből ötször 1982 óta. Mióta 1956-ban beléptek a Nemzetközi Valutaalapba (IMF), huszonkétszer szorultak a szervezet pénzügyi segítségére. A hiperinfláció csúcsán, 1990 elején a fogyasztói árak emelkedésének üteme megközelítette az ötezer százalékot. 

A helyzet manapság sem rózsás. Az utóbbi évtized belpolitikai válságai, külső kihívásai és sorozatos gazdaságpolitikai ballépései miatt az argentin peso a játékpénz kategóriában van, a lakosság 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, az alapkamat 75 százalék, az IMF történetének legnagyobb hitelét nyögik, a kormány pedig 1432 termékre vetett ki hatósági árat.

A sorozatos válságok mögött visszatérő hunyó a kormányzati kiköltekezés és az ebből fakadó problémák hatósági árakkal és korlátozásokkal való kezelése, amely politikailag nem feltétlenül népszerűtlen,

cserébe inkább ront, mint javít a helyzeten.

Az 1950-es évek óta csupán egyetlen rövid időszak volt az ezredfordulót követő nyersanyagár-boom alatt, amikor az argentin költségvetés egyensúlyba tudott kerülni. A deficitet vagy pénznyomtatással, vagy külső eladósodással fedezik, esetleg egyszerre a kettővel. Ez felnyomja az inflációt és leértékeli az argentin pesót. Amikor az infláció emelkedni, az árfolyam gyengülni kezd, a mindenkori kormány jellemzően az árszabályozáshoz, valamint a valutaváltás és a tőkekivitel korlátozásához nyúl, ezzel súlyosbítva a problémát. Az államilag megtámogatott kereslet és a hazai ipar gyengesége miatt az ország perzisztens fizetésimérleg-hiánnyal küzd, hajlamos kifogyni a keményvalutából, és a világgazdaság és a befektetői bizalom szeszélyeivel kiegészülve a helyzet már-már rendszeresnek tekinthető államcsődöket eredményez. Ezt általában pár éves konszolidáció követi, majd az egész kezdődik elölről. Ez a ciklus zajlik jelenleg is, világgazdasági turbulenciákkal megtámogatva.

Egykor a leggazdagabbak között voltak

Az ország bukdácsolásáról szóló értékelések szinte mindegyike megjegyzi, hogy míg Argentína 1880 és 1929 között a világ tíz legfejlettebb országa között volt az egy főre eső GDP alapján, ma az első hatvanba sem fér be – bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezzel még mindig a harmadik legfejlettebb hely Dél-Amerikában Chile és Uruguay után.

A nagyrészt az agrár- és nyersanyagexporton alapuló argentin sikersztori már az 1930-as években elkezdett félremenni, amikor a világpiaci helyzet romlása növekvő munkanélküliséget, társadalmi feszültségeket, majd katonai diktatúrát hozott. 

1946-ban a populista Juan Perón jutott hatalomra, aki a munkásság felemelését hangoztatva államosításba kezdett, közmunka- és szociális programokat indított. Hívei máig a munkásság hőseként és egy igazságosabb gazdasági rendszer bajnokaként emlékeznek rá, és a peronizmus azóta is az argentin politika domináns ága. Bírálói szerint ezzel szemben a populista osztogatás, az államosítás és az erős protekcionizmussal fűszerezett sikertelen importhelyettesítő iparosítási kísérlet máig visszaveti az argentin gazdaságot. 

Argentína mindenesetre pár év fellendülés után 1951-ben a nyersanyagárak esése miatt csődbe ment, Perónt pedig 1955-ben megpuccsolta a katonaság. A gazdasági helyzetnek ez sem használt: a következő évben a katonai junta is fizetésképtelenné vált. Perónt a demokrácia visszatértével 1973-ban újra elnökké választották, de kevesebb mint egy évre rá elhunyt, és a halála utáni zavaros időknek 1976-ban ismét katonai puccs vetett véget. 

Az államháztartás ekkor sem állt jól: az 1970-es években a növekvő költségvetési deficitet pénznyomtatással finanszírozták, az infláció természetesen felfelé indult, amit hatósági árakkal próbálták kordában tartani. Miután ez áruhiányt okozott, eltörölték a hatósági árazást, amire kilőtt az infláció, 1975-76-ban éves szinten 3-4-szeresükre nőttek az árak. Ezt rövid költségvetési konszolidáció követte, majd a katonai junta külső és belső pénzügyi liberalizációba kezdett, és a véres politikai leszámolások közepette a pénznyomtatás helyett amerikai és brit bankok pénzéből kezdett infrastrukturális fejlesztésbe és iparosításba. 

Ebből először 1981-ben bankválság kereskedett, majd 1982-ben sok más latin-amerikai országhoz hasonlóan Argentínában is államcsődhöz vezetett, hogy az amerikai jegybank agresszív kamatemelései elszívták a tőkét az országból és lenyomták az argentin export nagy részét kitevő nyersanyagok világpiaci árát. 

Miután az ország kiszorult a nemzetközi hitelpiacokról, visszatértek a pénznyomtatásból finanszírozott állami költekezéshez (1983-tól ismét demokratikus vezetés alatt). Ez 1985-re hiperinflációt okozott, amit ismét megszorítások követtek. Ez azonban nem tartott sokáig, az évtized végére visszatértek a pénznyomtatáshoz, így 1989-re a hiperinfláció és a fizetésképtelenség is visszatért. A helyzetet jellemzi, hogy 1989-re az argentin kereskedelmi banki hitelezés 90 százaléka az államot finanszírozta; a tarthatatlan helyzetből az állam a rövid távú betétek hosszú távú kötvényekre váltásával menekült. Az 1970-es évek közepe és az 1990-es évek fordulója között az éves átlag infláció meghaladta a 250 százalékot, azaz másfél évtizeden át minden évben két és félszeresükre nőttek az árak. Az egy főre eső reál-GDP 1990-ben nagyjából az 1960-as szinten állt.

Az 1990-es években a névleg peronista, valójában liberális gazdaságpolitikát folytató Carlos Menem alatt valamelyest konszolidálódott a helyzet, a deficit és az infláció mérséklődött, a növekedés beindult, a volatilis pesót a dollárhoz kötötték. Ez azonban nem volt hosszú életű: az évtized végére a növekedés kifulladt, a külső eladósodás ismét nőtt, az 1997-es délkelet-ázsiai és 1998-as orosz pénzügyi válság világgazdasági hatásai Latin-Amerikába is begyűrűztek. 2001-ben ismét jött a bankválság, az államcsőd és az IMF – a szervezet akkori megszorításpolitikája miatt a mai napig az első számú közellenség az országban.

Kirchnerizmus

Ebben a helyzetben tört be az országos politikába a szintén peronista (illetve azóta már a róla elnevezett kirchnerista jelzővel is illetett) Néstor Kirchner és felesége, Cristina Fernández de Kirchner. Néstor Kirchner 2003-ban választották elnöknek, és 2007-ig tartó regnálása alatt a világgazdaság pénzbőségének és a kiemelkedően magas nyersanyagáraknak köszönhetően a jelentős ásványkincsekkel és mezőgazdasági vagyonnal bíró Argentína évi átlagos 9 százalékos növekedést produkált, az argentin jóléti állam jelentősen bővült, a munkanélküliség 22-ről 7 százalékra, az államadósság a GDP 152 százalékáról 50 alá csökkent, a rezsi- és üzemanyagárakat hatóságilag leszorították, miközben a költségvetés hat egymást követő évben is pluszban zárt, az infláció pedig (a korábbiakhoz képest legalábbis) mérsékelt maradt.

2007-től férjét Cristina követte az elnöki székben, aki 2015-ig volt hatalmon (Néstor Kirchner 2010-ban elhunyt). Alatta már kevésbé ment jól: a 2010-es években a nyersanyagárak bezuhantak, a világgazdaság pénzbősége elillant, a növekedésnek vége szakadt, a fizetési mérleg egy évtizedes plusz után ismét deficitbe fordult. A növekvő államadósságon és az elszaladó infláción az elnök gazdasági reformok helyett export- és importkorlátozásokkal, a magánnyugdíjpénztárak és a jegybanki tartalék lenyúlásával és a YPF olajcég államosításával próbált úrrá lenni, kevés sikerrel.

Amikor ezek a lépések tőkemeneküléshez és a peso árfolyamának megroppanásához vezettek, tőkekorlátozásokat és a valós gazdasági helyzethez képes a pesót jóval felülértékelő hivatalos árfolyamot vezettek be. Közben az állami költésből nem engedtek: a kirchnerizmus politikai népszerűsége a 2011 után erősen súlyosbodó gazdasági helyzet közepette is erős maradt, amiben az amerikai imperializmus és a vérszívó nagytőke ekézése mellett nagy szerepet játszottak a hatósági árak és az állami programok. A kirchnerizmus utolsó éveiben az áram-, üzemanyag- és közlekedési támogatások évi 20 milliárd dollárra rúgtak, azaz a GDP 3-4 százalékába kerültek, ezzel meghaladták az állami kiadások tizedét. Egyes közgazdászok becslései szerint az átlag argentin háztartás havi párezer forintos rezsit fizet.

Ennek költségeit jobb híján pénznyomtatásból és a gazdaságot visszafogó büntetőadókkal finanszírozták, például exportvámot vetettek ki az agrártermékekre, ami visszafogta az exportot, cserébe kevés pénzt hozott a kasszába. Nem meglepő módon ez letörte a növekedést és ismét befűtötte az inflációt – azután pedig, hogy Cristina Kirchner 2015-ben, az alkotmányban engedélyezett két egymást követő elnöki ciklus kitöltése után visszavonult, kiderült: a kormány rutinszerűen meghamisította az inflációs adatokat, és a valóságban a reálnövekedés jóval kisebb, az áremelkedés jóval magasabb volt a hivatalos statisztikákban foglaltaknál.

Kirchneréknek a keselyűkkel is meggyűlt a baja. A 2001-es államcsődöt követően két körben 2005-ben és 2010-ben újratárgyalták az argentin adósságot, egy részét elengedték, egy részét átstrukturálták. Bár ebbe az ország külső hitelezői nagyrészt belementek, egyes, a bedőlt hitelek behajtására szakosodott amerikai “keselyűalapok” nem, és kötvényeik teljes névértékét be akarták hajtani. Az ügyben eljáró amerikai bíróság*A világ szuverén devizakötvényeire jellemzően az amerikai vagy brit jog vonatkozik, ami a befektetők számára kedvező helyzet. a keselyűknek adott igazat, Kirchner viszont nem fizetett, ami 2014-ben ismét technikai csődöt eredményezett, bár ennek mérsékelt hatása volt azon túl, hogy Argentína nem tudott kilépni a nemzetközi hitelpiacra. 

Idétlen időkig

A korábbi történelmi példáknak megfelelően a kirchnerizmust ismét egy rövid idejű, sikertelen konszolidációs kísérlet követte: 2015-ben Mauricio Macri személyében jó száz éve először jutott szabad választáson hatalomra konzervatív politikus, ő pedig az 1970-es évek juntája és az 1990-es évek furcsa peronistái után ismét liberális reformokat és költségvetési kiigazítást hirdetett. 2016-ban kiegyezett a keselyűkkel, Argentína visszatért a nemzetközi hitelpiacra, Macri pedig beígért fűt és fát a külső hitelezőknek. 

Hamar kiderült, hogy a valóságban a politikailag népszerűtlen kiigazítás nem működik: Macri azt mondta, a dolog politikai költségei miatt fokozatosság elvét követi, és lassan teremt majd egyensúlyt – a szkeptikusok szerint ez azt jelentette, hogy érdemben nem bolygatta meg a rendszert, miközben a társadalom így is ellenezte a szőrmentén elkövetett – a rezsicsökkentést, az oktatási rendszert és a közszférát érintő– megszorításokat. Erre piaci hitelezők berezeltek, és ismét megindult a tőkemenekülés, amelyet az amerikai jegybank valamivel keményebb hangneme is felerősített. 

2018-ra 48 százalékos infláció, a pesoárfolyam és a Buenos Aires-i tőzsdeindex zuhanása mellett kénytelen volt a sátánhoz, azaz az IMF-hez fordulni egy 56 milliárd dolláros hitelért, amely a szervezet addigi legnagyobb programja volt. Ezt azonban konszolidáció helyett a kormány és az IMF közti szokásos huzavona követte. A helyzetet jelzi, hogy Macri 2019-ben ugyan termékek jóval kisebb körére, de visszahozta a hatósági árakat is. Az elnök ennek ellenére is belebukott a válságba, és 2019-ben Kirchner politikai projektje egy új vezetővel, Alberto Fernándezzel tért vissza, Cristina Kirchner pedig alelnökként folytatta. 

A kirchnerizmus legutóbbi fejezete 2020-ban rögtön államcsőddel indult: Macri bukásától és Kirchnerék visszatérésétől még jobban berezeltek a hitelezők, eladási hullám indult a kötvénypiacon. Nem sokra rá a koronavírus-járvány is beütött, és 2020-ra megint újra kellett tárgyalni 110 milliárd dollárnyi argentin állami és tartományi adósságot. (Ez az összeg nagyjából a magyar államadóssággal egyenértékű.) 

A régi arcokkal a régi gazdaságpolitika is visszatért. Tavaly év elején 33 százalékra emelték a legfőbb argentin exporttermék, a szójabab kiviteli vámját, az energiaárak növekedése miatt a Macri alatt megnyesett rezsicsökkentésre is elkezdtek többet költeni, és a kereslet beindítására hivatkozva a szociális juttatásokat is újra növelni kezdték. Miután a nemzetközi tőkepiacokra nem tudtak visszatérni, ismét jött a pénznyomtatás, aztán az azzal járó infláció és pesoválság. Erre pedig az árszabályozás és a tőkekorlátozás: a 2021-es árszabályozás 881 oldalon keresztül sorolja, hogy melyik terméknek mennyi lehet az ára, a borotvahabtól a sajtkrémig. 

A következmények is a korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan alakultak. A gazdaság befagyott: egy főre eső GDP vásárlóértéken, konstans áron 2021-ben alacsonyabb volt, mint 2007-ben. Az államháztartást a gazdaságpolitikai baklövések mellett az ukrajnai háborújárulékos hatásai és az amerikai kamatemelési ciklusból fakadó feltörekvő piaci turbulencia is megtépázta – az állam pedig kifogyott a pénzből. Kirchner és Fernández hiába szereti az IMF-et okolni mindenért, tavaly tavasszal ismét egy 44 milliárdos hitelért fordultak az intézményhez, részben a befuccsolt 2018-as csomag felváltására. A dolog iróniája, hogy egyes elemzők Kirchnerékkel szemben azért bírálták az újabb megállapodást, mert szerintük az IMF túl vajszívű, és értelmetlen gazdaságpolitikát finanszíroz. Ám hogy az IMF-előírások így is nagy falatnak számítanak, azt jelzi, hogy nyáron az ország egy hónap alatt kétszer váltott gazdasági minisztert. 

A társadalmi feszültségeket jelzi, hogy szeptember elején Cristina Kirchner ellen sikertelen merényletet kíséreltek meg, decemberben pedig korrupció miatt hatéves börtönbüntetésre ítélték, amiért a vád szerint elnöksége alatt ismerősöknek intéztek el közbeszerzéseket. Bár az ítélet nem jogerős, és mentelmi joga védi a büntetéstől Kirchnert, hívei mártírnak kiáltották ki, és ennek farvizén igyekeznek felfokozni a hangulatot az október elnökválasztásra – ahol Kirchnerék még annak ellenére sem esélytelenek, hogy az előrejelzések szerint addigra száz százalék lehet az infláció.  

Nyersanyagátok

Az argentin peso hosszú ideje a játékpénz kategóriában van, és a lakosság tehetősebb része amerikai dollárban bonyolítja a fontosabb ügyleteket, míg a helyi pénz csak a kisebb napi szükségleteket fedezi. A pénzügyi rendszer állapota miatt ráadásul nem is számlapénzről van szó: az ingatlanügyletek, de még az autóvásárlás is jellemzően készpénzben történik. Egyes becslések több mint százmilliárd dollárra teszik az argentinok dollárkészpénz-vagyonát, és a gazdasági realitásoktól teljesen elszakadt hivatalos árfolyam helyett a feketepiacon, a helyi terminológia szerint “kék árfolyamon” váltják a zöldhasút. 

A hivatalos árfolyamon amerikai dollár 2005-ben három argentin pesót ért, 2011-ben négyet, 2016-ra 15-öt, 2020-ra 60-at, 2021 év végére százat, 2013 januárjára pedig 180-at. A feketepiaci kék ár ezzel szemben 300 fölött jár. A peso árfolyamesése miatt egyesek falvédőnek használják a készpénzt, mivel az olcsóbb, mint a tapéta.

A történet talán legmeglepőbb része, hogy Argentína még így is relatíve gazdag országnak számít Dél-Amerikában. Ez egyrészt jelzi, hogy milyen magasról kezdtek el stagnálni, másrészt azt is, hogy ezek a baklövések messze nem egyediek, még ha Argentína e téren is az élvonalban van.

A ciklikus válságok és a távlati stagnálás egy tágabb magyarázata az iparosítás elmaradása, illetve sikertelensége. A nyersanyagátok klasszikus forgatókönyvére hajazó elmélet szerint Argentínában – Brazíliához hasonlóan – a mezőgazdasági és nyersanyagexport megtérülése sokáig magasabb volt, mint az iparé, ezért a gazdasági elit nem volt érdekelt az iparosításban, az importhelyettesítő iparosítási kísérletek pedig tőke és szakértelem hiányában miatt hamvába holtak. Ez azonban egy fejletlen, labilis, a nemzetközi gazdaság szeszélyeinek erősen kitett gazdaságszerkezetet eredményezett. Mások az argentin intézményrendszer gyengeségét és a populizmust okolják a helyzetért, és a peronizmus történelmi bűnének tartják, hogy Argentína nem képes egyről a kettőre jutni. Ehhez hasonló a makrogazdasági populizmus elmélete, amely szerint Argentína és más, hasonló sorsú dél-amerikai államok gyenge növekedési teljesítménye és gyakori válságai nem a nyersanyagátok, hanem annak számlájára írhatók, hogy a mindenkori vezetés a rövid távú növekedésre és az újraelosztásra koncentrált, és figyelmen kívül hagyta az infláció és a perzisztens ikerdeficit kockázatait, valamint piaci beavatkozásaik negatív hatásait.

Manapság sok helyen előkerül, hogy az ország – sok más hasonló rendszerhez hasonlóan – Kínától remél megváltást gazdasági gondjaira, és a kínai nyersanyagéhség és befektetési kedv valóban hozott részeredményeket. Nagy lítiumvagyona miatt Argentína az elektromos mobilitás terjedéséből is profitálhat, és feltáratlan földgáz-lelőhelyekkel is bír. Ezek azonban abból a szempontból hiú reménynek tűnnek, hogy a nyersanyagfüggőséget, ezzel pedig a távlati gazdasági stagnálás mögött álló strukturális helyzetet erősítik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ államcsőd argentin peso Argentína árszabályozás hatósági ár hiperinfláció infláció Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2024. május 22. 13:14 Világ

Nem biztos, hogy jó ötlet megvámolni a kínai autókat Európában

Kína az európai autógyártók harmadik legfontosabb külpiaca, de veszélybe kerülhet az elérése, ha vámháború bontakozik ki a két térség között.

Mészáros R. Tamás
2024. május 22. 05:13 Pénz, Világ

Egyre többen védelmezik a készpénzt, már csak az a kérdés, ki ellen

Magyarországra a Mi Hazánk hozta be, de sok más országban is téma a készpénzhez való jog védelme.

Torontáli Zoltán
2024. május 21. 16:34 Élet, Világ

Nem sietik el a boltokban használt vékony műanyag zacskók betiltását

Az Európai Unió tesz egy nagy lépést a műanyag hulladék csökkentése érdekében, de nagyon lassan és sok szempontból kritizált módon.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 24. 05:10 Adat, Élet

Gyorsabban jövünk ki a megélhetési válságból a várakozásokhoz képest

Egyre több jel utal arra, hogy a tavalyi sokk után bátrabban fogyasztunk az év elején, mint ami várható volt. Kár, hogy az ipar közben mélyrepülésben van.

Stubnya Bence
2024. május 23. 13:49 Vállalat

Az egész magyar gazdaság megérzi, ha le kell állnia a gödi akkugyárnak

Komoly gazdasági érdekekkel állnak szemben a civilek jogos környezetvédelmi aggályai, ezért hatalmas tétje van a másodfokú bírósági döntésnek.

Hajdu Miklós
2024. május 23. 10:43 Közélet, Vállalat

Sokmilliárdos pénzhegyen ülő állami cég került Lázár János alapítványának tulajdonába

Évről évre több milliárd forintos nyereséget ér el az a vállalat, amit most adott át ingyen az állam a Lázár János által kezelt alapítványnak.