Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2023. január 16. 04:34 Világ

Argentína ismerős stratégiával lett világbajnok – az inflációban

Argentína 2022-ben a világ két, legnagyobb közfigyelem által övezett területén is maradandót nyújtott: egyrészt megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot; másrészt a legmagasabb inflációt produkálta a nagyobb gazdaságok között,*Bár olyan kisebb válságországok mint Szíria, Zimbabwe, Szudán vagy a gazdasági önsorsrontásban Argentínát is messze felülmúló Venezuela ennél is magasabb inflációt hoztak össze 2022-ben. tavaly decemberben 95 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.

Akárcsak az argentin futball, az infláció is az 1970-es évek végén tört be a világ élvonalába. Amikor 1978-ban a két évvel korábban hatalomra jutott, véres tisztogatásokat folytató katonai junta uralma alatt hazai pályán rendezett világbajnokság elhozta az argentin válogatott első (a 2022-es katari vébénél sokkal súlyosabb körülmények között megszületett) világbajnoki győzelmét, az infláció 160 százalékon járt, ami már konszolidációt jelentett az 1976-os 438 százalékhoz képest. 

Pár évvel a vébé után aztán bankválság és államcsőd következett, amelyek azóta ciklikusan visszatérő elemei az argentin gazdasági életnek. Az ország története során kilencszer vált fizetésképtelenné, ebből ötször 1982 óta. Mióta 1956-ban beléptek a Nemzetközi Valutaalapba (IMF), huszonkétszer szorultak a szervezet pénzügyi segítségére. A hiperinfláció csúcsán, 1990 elején a fogyasztói árak emelkedésének üteme megközelítette az ötezer százalékot. 

A helyzet manapság sem rózsás. Az utóbbi évtized belpolitikai válságai, külső kihívásai és sorozatos gazdaságpolitikai ballépései miatt az argentin peso a játékpénz kategóriában van, a lakosság 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, az alapkamat 75 százalék, az IMF történetének legnagyobb hitelét nyögik, a kormány pedig 1432 termékre vetett ki hatósági árat.

A sorozatos válságok mögött visszatérő hunyó a kormányzati kiköltekezés és az ebből fakadó problémák hatósági árakkal és korlátozásokkal való kezelése, amely politikailag nem feltétlenül népszerűtlen,

cserébe inkább ront, mint javít a helyzeten.

Az 1950-es évek óta csupán egyetlen rövid időszak volt az ezredfordulót követő nyersanyagár-boom alatt, amikor az argentin költségvetés egyensúlyba tudott kerülni. A deficitet vagy pénznyomtatással, vagy külső eladósodással fedezik, esetleg egyszerre a kettővel. Ez felnyomja az inflációt és leértékeli az argentin pesót. Amikor az infláció emelkedni, az árfolyam gyengülni kezd, a mindenkori kormány jellemzően az árszabályozáshoz, valamint a valutaváltás és a tőkekivitel korlátozásához nyúl, ezzel súlyosbítva a problémát. Az államilag megtámogatott kereslet és a hazai ipar gyengesége miatt az ország perzisztens fizetésimérleg-hiánnyal küzd, hajlamos kifogyni a keményvalutából, és a világgazdaság és a befektetői bizalom szeszélyeivel kiegészülve a helyzet már-már rendszeresnek tekinthető államcsődöket eredményez. Ezt általában pár éves konszolidáció követi, majd az egész kezdődik elölről. Ez a ciklus zajlik jelenleg is, világgazdasági turbulenciákkal megtámogatva.

Egykor a leggazdagabbak között voltak

Az ország bukdácsolásáról szóló értékelések szinte mindegyike megjegyzi, hogy míg Argentína 1880 és 1929 között a világ tíz legfejlettebb országa között volt az egy főre eső GDP alapján, ma az első hatvanba sem fér be – bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezzel még mindig a harmadik legfejlettebb hely Dél-Amerikában Chile és Uruguay után.

A nagyrészt az agrár- és nyersanyagexporton alapuló argentin sikersztori már az 1930-as években elkezdett félremenni, amikor a világpiaci helyzet romlása növekvő munkanélküliséget, társadalmi feszültségeket, majd katonai diktatúrát hozott. 

1946-ban a populista Juan Perón jutott hatalomra, aki a munkásság felemelését hangoztatva államosításba kezdett, közmunka- és szociális programokat indított. Hívei máig a munkásság hőseként és egy igazságosabb gazdasági rendszer bajnokaként emlékeznek rá, és a peronizmus azóta is az argentin politika domináns ága. Bírálói szerint ezzel szemben a populista osztogatás, az államosítás és az erős protekcionizmussal fűszerezett sikertelen importhelyettesítő iparosítási kísérlet máig visszaveti az argentin gazdaságot. 

Argentína mindenesetre pár év fellendülés után 1951-ben a nyersanyagárak esése miatt csődbe ment, Perónt pedig 1955-ben megpuccsolta a katonaság. A gazdasági helyzetnek ez sem használt: a következő évben a katonai junta is fizetésképtelenné vált. Perónt a demokrácia visszatértével 1973-ban újra elnökké választották, de kevesebb mint egy évre rá elhunyt, és a halála utáni zavaros időknek 1976-ban ismét katonai puccs vetett véget. 

Az államháztartás ekkor sem állt jól: az 1970-es években a növekvő költségvetési deficitet pénznyomtatással finanszírozták, az infláció természetesen felfelé indult, amit hatósági árakkal próbálták kordában tartani. Miután ez áruhiányt okozott, eltörölték a hatósági árazást, amire kilőtt az infláció, 1975-76-ban éves szinten 3-4-szeresükre nőttek az árak. Ezt rövid költségvetési konszolidáció követte, majd a katonai junta külső és belső pénzügyi liberalizációba kezdett, és a véres politikai leszámolások közepette a pénznyomtatás helyett amerikai és brit bankok pénzéből kezdett infrastrukturális fejlesztésbe és iparosításba. 

Ebből először 1981-ben bankválság kereskedett, majd 1982-ben sok más latin-amerikai országhoz hasonlóan Argentínában is államcsődhöz vezetett, hogy az amerikai jegybank agresszív kamatemelései elszívták a tőkét az országból és lenyomták az argentin export nagy részét kitevő nyersanyagok világpiaci árát. 

Miután az ország kiszorult a nemzetközi hitelpiacokról, visszatértek a pénznyomtatásból finanszírozott állami költekezéshez (1983-tól ismét demokratikus vezetés alatt). Ez 1985-re hiperinflációt okozott, amit ismét megszorítások követtek. Ez azonban nem tartott sokáig, az évtized végére visszatértek a pénznyomtatáshoz, így 1989-re a hiperinfláció és a fizetésképtelenség is visszatért. A helyzetet jellemzi, hogy 1989-re az argentin kereskedelmi banki hitelezés 90 százaléka az államot finanszírozta; a tarthatatlan helyzetből az állam a rövid távú betétek hosszú távú kötvényekre váltásával menekült. Az 1970-es évek közepe és az 1990-es évek fordulója között az éves átlag infláció meghaladta a 250 százalékot, azaz másfél évtizeden át minden évben két és félszeresükre nőttek az árak. Az egy főre eső reál-GDP 1990-ben nagyjából az 1960-as szinten állt.

Az 1990-es években a névleg peronista, valójában liberális gazdaságpolitikát folytató Carlos Menem alatt valamelyest konszolidálódott a helyzet, a deficit és az infláció mérséklődött, a növekedés beindult, a volatilis pesót a dollárhoz kötötték. Ez azonban nem volt hosszú életű: az évtized végére a növekedés kifulladt, a külső eladósodás ismét nőtt, az 1997-es délkelet-ázsiai és 1998-as orosz pénzügyi válság világgazdasági hatásai Latin-Amerikába is begyűrűztek. 2001-ben ismét jött a bankválság, az államcsőd és az IMF – a szervezet akkori megszorításpolitikája miatt a mai napig az első számú közellenség az országban.

Kirchnerizmus

Ebben a helyzetben tört be az országos politikába a szintén peronista (illetve azóta már a róla elnevezett kirchnerista jelzővel is illetett) Néstor Kirchner és felesége, Cristina Fernández de Kirchner. Néstor Kirchner 2003-ban választották elnöknek, és 2007-ig tartó regnálása alatt a világgazdaság pénzbőségének és a kiemelkedően magas nyersanyagáraknak köszönhetően a jelentős ásványkincsekkel és mezőgazdasági vagyonnal bíró Argentína évi átlagos 9 százalékos növekedést produkált, az argentin jóléti állam jelentősen bővült, a munkanélküliség 22-ről 7 százalékra, az államadósság a GDP 152 százalékáról 50 alá csökkent, a rezsi- és üzemanyagárakat hatóságilag leszorították, miközben a költségvetés hat egymást követő évben is pluszban zárt, az infláció pedig (a korábbiakhoz képest legalábbis) mérsékelt maradt.

2007-től férjét Cristina követte az elnöki székben, aki 2015-ig volt hatalmon (Néstor Kirchner 2010-ban elhunyt). Alatta már kevésbé ment jól: a 2010-es években a nyersanyagárak bezuhantak, a világgazdaság pénzbősége elillant, a növekedésnek vége szakadt, a fizetési mérleg egy évtizedes plusz után ismét deficitbe fordult. A növekvő államadósságon és az elszaladó infláción az elnök gazdasági reformok helyett export- és importkorlátozásokkal, a magánnyugdíjpénztárak és a jegybanki tartalék lenyúlásával és a YPF olajcég államosításával próbált úrrá lenni, kevés sikerrel.

Amikor ezek a lépések tőkemeneküléshez és a peso árfolyamának megroppanásához vezettek, tőkekorlátozásokat és a valós gazdasági helyzethez képes a pesót jóval felülértékelő hivatalos árfolyamot vezettek be. Közben az állami költésből nem engedtek: a kirchnerizmus politikai népszerűsége a 2011 után erősen súlyosbodó gazdasági helyzet közepette is erős maradt, amiben az amerikai imperializmus és a vérszívó nagytőke ekézése mellett nagy szerepet játszottak a hatósági árak és az állami programok. A kirchnerizmus utolsó éveiben az áram-, üzemanyag- és közlekedési támogatások évi 20 milliárd dollárra rúgtak, azaz a GDP 3-4 százalékába kerültek, ezzel meghaladták az állami kiadások tizedét. Egyes közgazdászok becslései szerint az átlag argentin háztartás havi párezer forintos rezsit fizet.

Ennek költségeit jobb híján pénznyomtatásból és a gazdaságot visszafogó büntetőadókkal finanszírozták, például exportvámot vetettek ki az agrártermékekre, ami visszafogta az exportot, cserébe kevés pénzt hozott a kasszába. Nem meglepő módon ez letörte a növekedést és ismét befűtötte az inflációt – azután pedig, hogy Cristina Kirchner 2015-ben, az alkotmányban engedélyezett két egymást követő elnöki ciklus kitöltése után visszavonult, kiderült: a kormány rutinszerűen meghamisította az inflációs adatokat, és a valóságban a reálnövekedés jóval kisebb, az áremelkedés jóval magasabb volt a hivatalos statisztikákban foglaltaknál.

Kirchneréknek a keselyűkkel is meggyűlt a baja. A 2001-es államcsődöt követően két körben 2005-ben és 2010-ben újratárgyalták az argentin adósságot, egy részét elengedték, egy részét átstrukturálták. Bár ebbe az ország külső hitelezői nagyrészt belementek, egyes, a bedőlt hitelek behajtására szakosodott amerikai “keselyűalapok” nem, és kötvényeik teljes névértékét be akarták hajtani. Az ügyben eljáró amerikai bíróság*A világ szuverén devizakötvényeire jellemzően az amerikai vagy brit jog vonatkozik, ami a befektetők számára kedvező helyzet. a keselyűknek adott igazat, Kirchner viszont nem fizetett, ami 2014-ben ismét technikai csődöt eredményezett, bár ennek mérsékelt hatása volt azon túl, hogy Argentína nem tudott kilépni a nemzetközi hitelpiacra. 

Idétlen időkig

A korábbi történelmi példáknak megfelelően a kirchnerizmust ismét egy rövid idejű, sikertelen konszolidációs kísérlet követte: 2015-ben Mauricio Macri személyében jó száz éve először jutott szabad választáson hatalomra konzervatív politikus, ő pedig az 1970-es évek juntája és az 1990-es évek furcsa peronistái után ismét liberális reformokat és költségvetési kiigazítást hirdetett. 2016-ban kiegyezett a keselyűkkel, Argentína visszatért a nemzetközi hitelpiacra, Macri pedig beígért fűt és fát a külső hitelezőknek. 

Hamar kiderült, hogy a valóságban a politikailag népszerűtlen kiigazítás nem működik: Macri azt mondta, a dolog politikai költségei miatt fokozatosság elvét követi, és lassan teremt majd egyensúlyt – a szkeptikusok szerint ez azt jelentette, hogy érdemben nem bolygatta meg a rendszert, miközben a társadalom így is ellenezte a szőrmentén elkövetett – a rezsicsökkentést, az oktatási rendszert és a közszférát érintő– megszorításokat. Erre piaci hitelezők berezeltek, és ismét megindult a tőkemenekülés, amelyet az amerikai jegybank valamivel keményebb hangneme is felerősített. 

2018-ra 48 százalékos infláció, a pesoárfolyam és a Buenos Aires-i tőzsdeindex zuhanása mellett kénytelen volt a sátánhoz, azaz az IMF-hez fordulni egy 56 milliárd dolláros hitelért, amely a szervezet addigi legnagyobb programja volt. Ezt azonban konszolidáció helyett a kormány és az IMF közti szokásos huzavona követte. A helyzetet jelzi, hogy Macri 2019-ben ugyan termékek jóval kisebb körére, de visszahozta a hatósági árakat is. Az elnök ennek ellenére is belebukott a válságba, és 2019-ben Kirchner politikai projektje egy új vezetővel, Alberto Fernándezzel tért vissza, Cristina Kirchner pedig alelnökként folytatta. 

A kirchnerizmus legutóbbi fejezete 2020-ban rögtön államcsőddel indult: Macri bukásától és Kirchnerék visszatérésétől még jobban berezeltek a hitelezők, eladási hullám indult a kötvénypiacon. Nem sokra rá a koronavírus-járvány is beütött, és 2020-ra megint újra kellett tárgyalni 110 milliárd dollárnyi argentin állami és tartományi adósságot. (Ez az összeg nagyjából a magyar államadóssággal egyenértékű.) 

A régi arcokkal a régi gazdaságpolitika is visszatért. Tavaly év elején 33 százalékra emelték a legfőbb argentin exporttermék, a szójabab kiviteli vámját, az energiaárak növekedése miatt a Macri alatt megnyesett rezsicsökkentésre is elkezdtek többet költeni, és a kereslet beindítására hivatkozva a szociális juttatásokat is újra növelni kezdték. Miután a nemzetközi tőkepiacokra nem tudtak visszatérni, ismét jött a pénznyomtatás, aztán az azzal járó infláció és pesoválság. Erre pedig az árszabályozás és a tőkekorlátozás: a 2021-es árszabályozás 881 oldalon keresztül sorolja, hogy melyik terméknek mennyi lehet az ára, a borotvahabtól a sajtkrémig. 

A következmények is a korábbi tapasztalatokhoz hasonlóan alakultak. A gazdaság befagyott: egy főre eső GDP vásárlóértéken, konstans áron 2021-ben alacsonyabb volt, mint 2007-ben. Az államháztartást a gazdaságpolitikai baklövések mellett az ukrajnai háborújárulékos hatásai és az amerikai kamatemelési ciklusból fakadó feltörekvő piaci turbulencia is megtépázta – az állam pedig kifogyott a pénzből. Kirchner és Fernández hiába szereti az IMF-et okolni mindenért, tavaly tavasszal ismét egy 44 milliárdos hitelért fordultak az intézményhez, részben a befuccsolt 2018-as csomag felváltására. A dolog iróniája, hogy egyes elemzők Kirchnerékkel szemben azért bírálták az újabb megállapodást, mert szerintük az IMF túl vajszívű, és értelmetlen gazdaságpolitikát finanszíroz. Ám hogy az IMF-előírások így is nagy falatnak számítanak, azt jelzi, hogy nyáron az ország egy hónap alatt kétszer váltott gazdasági minisztert. 

A társadalmi feszültségeket jelzi, hogy szeptember elején Cristina Kirchner ellen sikertelen merényletet kíséreltek meg, decemberben pedig korrupció miatt hatéves börtönbüntetésre ítélték, amiért a vád szerint elnöksége alatt ismerősöknek intéztek el közbeszerzéseket. Bár az ítélet nem jogerős, és mentelmi joga védi a büntetéstől Kirchnert, hívei mártírnak kiáltották ki, és ennek farvizén igyekeznek felfokozni a hangulatot az október elnökválasztásra – ahol Kirchnerék még annak ellenére sem esélytelenek, hogy az előrejelzések szerint addigra száz százalék lehet az infláció.  

Nyersanyagátok

Az argentin peso hosszú ideje a játékpénz kategóriában van, és a lakosság tehetősebb része amerikai dollárban bonyolítja a fontosabb ügyleteket, míg a helyi pénz csak a kisebb napi szükségleteket fedezi. A pénzügyi rendszer állapota miatt ráadásul nem is számlapénzről van szó: az ingatlanügyletek, de még az autóvásárlás is jellemzően készpénzben történik. Egyes becslések több mint százmilliárd dollárra teszik az argentinok dollárkészpénz-vagyonát, és a gazdasági realitásoktól teljesen elszakadt hivatalos árfolyam helyett a feketepiacon, a helyi terminológia szerint “kék árfolyamon” váltják a zöldhasút. 

A hivatalos árfolyamon amerikai dollár 2005-ben három argentin pesót ért, 2011-ben négyet, 2016-ra 15-öt, 2020-ra 60-at, 2021 év végére százat, 2013 januárjára pedig 180-at. A feketepiaci kék ár ezzel szemben 300 fölött jár. A peso árfolyamesése miatt egyesek falvédőnek használják a készpénzt, mivel az olcsóbb, mint a tapéta.

A történet talán legmeglepőbb része, hogy Argentína még így is relatíve gazdag országnak számít Dél-Amerikában. Ez egyrészt jelzi, hogy milyen magasról kezdtek el stagnálni, másrészt azt is, hogy ezek a baklövések messze nem egyediek, még ha Argentína e téren is az élvonalban van.

A ciklikus válságok és a távlati stagnálás egy tágabb magyarázata az iparosítás elmaradása, illetve sikertelensége. A nyersanyagátok klasszikus forgatókönyvére hajazó elmélet szerint Argentínában – Brazíliához hasonlóan – a mezőgazdasági és nyersanyagexport megtérülése sokáig magasabb volt, mint az iparé, ezért a gazdasági elit nem volt érdekelt az iparosításban, az importhelyettesítő iparosítási kísérletek pedig tőke és szakértelem hiányában miatt hamvába holtak. Ez azonban egy fejletlen, labilis, a nemzetközi gazdaság szeszélyeinek erősen kitett gazdaságszerkezetet eredményezett. Mások az argentin intézményrendszer gyengeségét és a populizmust okolják a helyzetért, és a peronizmus történelmi bűnének tartják, hogy Argentína nem képes egyről a kettőre jutni. Ehhez hasonló a makrogazdasági populizmus elmélete, amely szerint Argentína és más, hasonló sorsú dél-amerikai államok gyenge növekedési teljesítménye és gyakori válságai nem a nyersanyagátok, hanem annak számlájára írhatók, hogy a mindenkori vezetés a rövid távú növekedésre és az újraelosztásra koncentrált, és figyelmen kívül hagyta az infláció és a perzisztens ikerdeficit kockázatait, valamint piaci beavatkozásaik negatív hatásait.

Manapság sok helyen előkerül, hogy az ország – sok más hasonló rendszerhez hasonlóan – Kínától remél megváltást gazdasági gondjaira, és a kínai nyersanyagéhség és befektetési kedv valóban hozott részeredményeket. Nagy lítiumvagyona miatt Argentína az elektromos mobilitás terjedéséből is profitálhat, és feltáratlan földgáz-lelőhelyekkel is bír. Ezek azonban abból a szempontból hiú reménynek tűnnek, hogy a nyersanyagfüggőséget, ezzel pedig a távlati gazdasági stagnálás mögött álló strukturális helyzetet erősítik.

Világ államcsőd argentin peso Argentína árszabályozás hatósági ár hiperinfláció infláció Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Hajdu Miklós
2023. január 27. 11:11 Világ

Jövőre indul a szigorítás Lengyelországban, kitiltják a fővárosból a régi autókat

Kezdetben csak a legöregebb autókat érinti a korlátozás, de hamarosan a ma modernnek számító gépkocsik is Varsó belvárosán kívül rekedhetnek.

Avatar
2023. január 26. 15:30 Világ

Annyi kutyát vettek az járvány alatt az Egyesült Államokban, hogy az átlagbér kétszeresét lehet megkeresni kutyasétáltatásból

Forintra átszámolva tízmilliókat is kereshet az, aki az irodába visszaűzött munkavállalók otthon maradt kedvenceit sétáltatja.

Stubnya Bence
2023. január 26. 12:40 Világ

A hideg miatt hétfőn és kedden is rezsikedvezmény járt Angliában a csúcsidős áramspórolásért

Egy hidegbetörés miatt három szénerőművet is készenlétbe állítottak, de végül nem volt rájuk szükség. 3 millió fontot osztanak ki a spórolásért a résztvevőknek.

Fontos

Jandó Zoltán
2023. január 26. 17:40 Közélet

Finomhangolja a kormány a napelemes tiltást, párhuzamosan működhet a két paksi erőmű

Elképzelhető, hogy újra épülhetnek szélerőművek is Magyarországon, legalábbis a kormány napirenden tartja a témát - rövid interjú Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárral.

Váczi István
2023. január 26. 11:05 Támogatói tartalom, Vállalat

Vége a 30 békeévnek, alaposan átalakul a világkereskedelem

Az előttünk álló években lassabban nő majd a világgazdaságnál a nemzetközi kereskedelem, miközben jelentősen megváltoznak az áruforgalom uralkodó irányai – derül ki a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég friss tanulmányából.

Bucsky Péter
2023. január 26. 04:34 Közélet, Pénz

Az elmaradt tanári béremelés árához mérhető veszteséget okoz a NER-cégeket is segítő jegybanki program

Bárhogy is számolunk, a növekedési kötvényprogram költsége százmilliárdos nagyságrendű. A nyertesek közt sok a kormányközeli vállalat, a veszteséget jó eséllyel az adófizetőknek kell állniuk.