Hírlevél feliratkozás
Mészáros R. Tamás
2022. november 29. 04:34 Világ

Épülnek, de a szkeptikusok szerint hasznavehetetlenek Kína elsüllyeszthetetlen repülőgép-hordozói és mesterséges szigetei

Bár az utóbbi hónapokban az ukrajnai háború, Tajvan és az egyéb amerikai–kínai gazdasági és politikai feszültségek árnyékában a korábbiaknál kevesebb figyelmet kap, a Dél-kínai-tenger militarizálása napjainkban is folyik.

Ezen a tengeren fut keresztül az Ázsia és a Közel-Kelet, illetve Európa közti kereskedelmi forgalom döntő többsége, a teljes globális tengeri kereskedelem harmada. A tengerfenék emellett egyes régi felmérések szerint jelentős kőolaj- és földgázkészleteket is rejt.

A Kínai Népköztársaság vitatott történelmi fennhatóságára hivatkozva kínai beltengernek tartja a területet, és a térség kisebb szigeteit és zátonyait, elsősorban a Paracel-szigeteket és a Spratly-szigeteket is kínai földnek tekinti. Ugyanakkor az ENSZ tengerjogi egyezményére, illetve ezen szigetek feletti fennhatóságukra hivatkozva a térség nagyjából összes többi országa – Vietnám, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Indonézia és Brunei – is felségterületének, illetve kizárólagos gazdasági övezetének tartja a terület egyes részeit. Ezen országok követelései egymással és Kínával is átfedésben vannak. Az ENSZ tengerjogi bírósága 2016-ban egy indonéz panasz alapján jogtalannak ítélte a kínai területi igények nagy részét, de a döntést Peking nem ismerte el.

A térségben több állam próbálkozott a szénhidrogén-készletek feltárásával, ami esetenként kisebb incidensekhez vezet. A térségben a halászhajók közti kergetőzés is általános, bár a harciasabb Vietnámtól eltekintve a térség többi országa kevésbé izgága a kínai aktivitással szemben. A térségben pedig az ilyen helyzetek stratégiai kiaknázásától sosem ódzkodó Egyesült Államok haditengerészete is egyre aktívabb, járőrözéssel, a térségbeli országokkal való hadgyakorlatozással, katonai szövetségei felmelegítésével próbál ellentartani a kínai igényeknek, amit Washingtonban a hajózás szabadságának védelmével igazolnak.

Fennhatóságát megerősítendő Kína az elmúlt szűk tíz év során a két szigetcsoport több apró, esetenként legfeljebb zátonynak tekinthető tagjára is kifutópályákat épített, haditengerészeti és légvédelmi létesítményeket épített. Peking a kezdetektől azt hangoztatja, hogy ezek a létesítmények csupán a hajózás biztonságának szavatolják, de ezt Kína szomszédjai az utóbbi évek eseményei alapján nem igazán hiszik el, elemzők és a nyugati sajtó pedig szeretik elsüllyeszthetetlen repülőgép-hordozóként jellemezni a támaszpontokat.

A támaszpontok azután kaptak ismét nagyobb figyelmet, hogy október végén egy fülöp-szigeteki fotós számos, az eddigieknél jóval részletesebb és közelibb felvételt tett közzé a bázisokról. Ezeken látszik, hogy a mesterséges szigeteken elég jelentős infrastruktúrát húztak fel a kínaiak: a korábban is ismert repülőterek mellett számos kaszárnya, aszfaltozott úthálózat, sportpályák, valamint kiterjedt légi és haditengerészeti létesítmények, radarok, lőállások, közelkörzeti légvédelmi rendszerek láthatók.

A felvételek másik érdekessége, hogy azok alapján úgy tűnik, a sok beton között elég kevés hús-vér ember tevékenykedik a mesterséges szigeteken. A felvételeken alig látni néhány alakot és mozgó járművet, és a kaszárnyák nagy része elég rossz, legfeljebb félkész állapotban van.

Ezért a fotók ismét felélesztették a szigetek hasznosságával kapcsolatos spekulációkat: a szkeptikusok szerint a kínai terjeszkedés jelképének beállított bázisok katonai szempontból nem különösebben hasznosak, strukturális problémákkal küzdenek, és inkább a kínai stratégiai összeszedetlenségét mutatják. Sőt, egyesek szerint a közvetett jelek alapján nem kizárható, hogy az elsüllyeszthetetlen repülőgép-hordozók mégis süllyednek.

Nem elég stabil?

Arról nincs hivatalos adat, hogy Kína pontosan mekkora erőket állomásoztat a területen. A CGTN nevű kínai állami tévé októberi híre szerint mindenesetre a kínai haditengerészet egyik kórházhajója több mint ötezer embert vizsgált ki és látott el tizenhárom, a Spratly és Paracel-szigetekhez tartozó “szigeteken és zátonyokon” egy 18 napos, négyezer tengeri mérföldes bevetése során. Ez arra enged következtetni, hogy legalább ötezer ember állomásozik a területen. Ennek fényében meglepő a kaszárnyák és sportpályák kietlensége. 

Collin Koh, a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem külpolitikai intézetének kutatója szerint a terület látszólagos kietlensége és az ott állomásoztatott erők és eszközök szikársága azt jelzi, hogy a mesterséges szigetek hiába néznek ki jól távolról, valójában instabilak, és ebből fakadóan csak mérsékelt stratégiai jelentőséggel bírnak.

Koh egy névtelen kínai kormányzati forrására, valamint kínai folyóiratokban megjelent, a terület geológiájával és a szigetépítés nehézségeivel kapcsolatos tanulmányokra hivatkozva azt írta, hogy a szigeteket megfelelő előkészítés és alapozó munka nélkül húzta fel a kínai haditengerészet. A sietség oka természetesen az volt, hogy a politikai megrendelők minél hamarabb kész szigeteket és bázisokat követeltek, miután a térségben megsokasodtak az incidensek a kínai és más országok hajói között, és az Egyesült Államok hadintengerészete is elkezdett aktívabban mozgolódni a területen – a problémák oka pedig az, hogy a katonai felhasználásra alkalmas mesterséges szigetek létrehozása ennél időigényesebb dolog. 

  • A Koh által idézett tanulmányok szerint az egyik potenciális probléma, hogy a gyorsan feltöltött szigetek talaja nem lett elég stabil.
  • A másik probléma, hogy a térség klímája és tengeri környezete a vártnál súlyosabb korróziót okozott az ott felhúzott létesítményekben, de még az olaj-, üzemanyag- és kenőanyag-tárolást illetően is gondot okoz.
  • A harmadik probléma, hogy a támaszpontok nem könnyen belakható helyek: a kínai folyóiratokban megjelent beszámolók szerint a Dél-kínai-tengeren szolgálatot teljesítők körében jóval magasabb a halálozások és megbetegedések aránya, miután nagyobb terhelésnek vannak kitéve.
  • Erre jönnek még az alapvető logisztikai problémák, amelyek a bázisok távoli elhelyezkedéséből és az önfenntartás igényéből fakadnak – egyebek mellett még a vízellátás biztosítása is problémás dolog.

Önmegtartóztatás vagy gyenge beton?

A szigetek minőségével kapcsolatos kételyek már korábban is megjelentek. Egy 2020-as cikkében Ian Storey, az ISEAS–Yusof Ishak Intézet nevű szingapúri állami külpolitikai agytröszt elemzője kiemelte: a kínai légierő vadászgépei a jelek szerint nem használják az új dél-kínai-tengeri bázisokat, és ahelyett, hogy ott tankolnának, inkább Il–78-as szovjet származású légi utántöltő repülőgépekből vesznek fel plusz üzemanyagot. 

Ennek három potenciális oka lehet szerinte. 

  • Az egyik, hogy Kína nem akarja egy bizonyos pontnál tovább élezni a feszültségeket, és önmérsékletet tanúsít azzal, hogy nem állomásoztat vadászgépeket az újonnan feltöltött mesterséges szigeteken. Kína korábban rendre azt hangoztatta, hogy csak mentőalakulatokat állomásoztat a területen, és a kontingensekre a tengeri “közjavak” biztosítása végett van szükség.
  • A másik, hogy a vadászgépek állagmegóvása és karbantartása megoldhatatlan problémát jelent a térség kedvezőtlen klímája és fekvése mellett. 
  • A harmadik, mások által is felvetett potenciális ok, hogy a leszállópályák strukturális integritása (azaz minősége és stabilitása) nem megfelelő a vadászgépek számára. Bár a támaszpontokon jártak már felderítő gépek és kisebb szállítógépek, a nagyobb sebességgel fel- és leszálló vadászgépek kevésbé tolerálják az egyenetlen felületeket – lehetséges, hogy emiatt nem merik ráengedni a vadászgépeket dél-kínai-tengeri kifutópályákra.

Storey szerint ebből az első kettő kevésbé valószínű: Kína a térségbeli villongások esetében nem fogta vissza magát, az állagmegóvás és karbantartás pedig a mesterséges szigetekhez hasonló kihívásokkal küzdő repülőgép-hordozókon sem jelent problémát. Azaz a közvetett okok inkább a kifutópályák gyengeségét valószínűsítik.

Szárazföldön is építkeznek

Ez nem azt jelenti, hogy teljesen hasznavehetetlenek lennének a szigetek. Bár vadászgépek nem járnak arra, felderítő gépek, teherszállítók és hadihajók annál inkább. Egyes szakértők szerint hírszerzési szempontból, a hajózási útvonalak ellenőrzését illetően vagy egy válság esetén előretolt bázisként valóban hasznosak lehetnek a támaszpontok. 

Szintén fontos szerep jut a támaszpontoknak a “szürke zónában”, azaz a katonai erővel való fenyegetés olyan formái esetén, amelyek nem érik el a fegyverek konfliktus szintjét, de mégis alkalmasak a gyengébb országok zsarolására és az erősebb államok érdekeinek érvényesítésére. 

A dél-kínai-tengeri villongások jellemzője, hogy gyakran a parti őrségek vagy névleg az államtól független halászok kergetőznek egymással a vitatott területeken. A washingtoni CSIS biztonságpolitikai agytröszt tavalyi jelentése szerint több mint száz olyan kínai hajó tevékenykedik a Spratly-szigetek környékén, amelyek elsősorban a külföldi halászok, parti őrségek és haditengerészetek tevékenységének zaklatásával foglalkoznak. (Kína szerint a kínai vizeken halászó kisiparosokról van szó.)

Ugyanakkor a dél-kínai-tengeri bázisok stratégiai jelentőségét egy konfliktus esetén – a szigetek strukturális integritásától függetlenül – csökkenti, hogy elhelyezkedésük miatt nem egyszerű utánpótlással ellátni őket, és a logisztikai kihívások miatt vélhetően nem képesek hosszabb távon sok katonát elszállásolni. Ezt egyrészt jelzi a fent említett kórházhajó dél-kínai-tengeri útjának hossza is. 

Másrészt az is, hogy Kína az utóbbi időben a nyugati vádak szerint igyekszik a stabil szárazföldön is új bázisokat létrehozni. Bár hivatalosan csak Dzsibutiban van kínai bázis (ahol a kalózkodásra hivatkozva több más ország hadereje is jelen van), Kína hadereje állítólag több más afrikai állam és néhány csendes-óceáni szigetország területén is szeretne megjelenni. Washingtonban szintén a kínai haditengerészet projektjének tartják Kína kambodzsai kikötői beruházásait is, ahol Peking szerint mindössze arról van szó, hogy segítenek a szomszédos országnak modernizálni haditengerészeti infrastruktúráját. Az indiai és amerikai sajtóban az is visszatérő téma, hogy Kína fontos befektető a pakisztáni Gvadar kikötőjében, emiatt a spekulációk szerint jövőben a kínai haditengerészet is megjelenhet ott – bár ezt a két ország tagadja. 

Közben a hírek szerint az Egyesült Államok szeretne visszatérni a dél-kínai-tenger partján fekvő fülöp-szigeteki Subic-öbölbe, ahol korábban az Egyesült Államok legnagyobb ázsiai haditengerészeti bázisa működött, mígnem az 1990-es években feladták a helyet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Dél-kínai-tenger egyesült államok haditengerészet Kína Vietnam Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Torontáli Zoltán
2024. október 8. 12:19 Adat, Világ

Épp Kínával indul az e-autók miatt háború, pedig onnan jön a legtöbb high-tech termék

Kínából importálnak az uniós országok a legnagyobb értékben fejlett technológiájú termékeket.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.

Fontos

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.