Amióta csak kitört az ukrajnai háború, rengeteg értelmezés született a rég nem látott intenzitású konfliktusról, és nem meglepő módon ezek egy része a szovjet múlt körül forog. Azért nem meglepő módon, mert maguk az oroszok idézik fel sokféleképpen a közös szovjet múltat, szavakban és tettekben egyaránt.

Az már váratlanabb, hogy ebben mennyi az ellentmondás, kezdve Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök emlékezetes módon a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte a Szovjetunió széthullását, ám amikor azt próbálta alátámasztani, hogy Ukrajna egy kitalált, mesterségesen létrehozott állam, azt mondta, hogy a modern Ukrajnát Lenin teremtette meg, amikor létrehozta a Szovjetunión belül az ukrán tagköztársaságot.

Az Ukrajnát lerohanó orosz hadsereg tagjaiban mindenesetre kifejezetten erősnek tűnik a szovjet nosztalgia, már ha van értelme ezt a kifejezést egyáltalán használni, hiszen döntő többségük a Szovjetunió megszűnése után született. Így persze könnyebb is nosztalgiázni, és természetesen nem az áruhiány miatt kígyózó sorokat szeretnék viszontlátni a katonák, hanem az egykori birodalom erejét, világhatalmi súlyát. Így aztán a háború első hónapjaiban nem számított ritkának, hogy orosz páncélosok szovjet zászlóval fellobogózva nyomultak előre, néha annak a második világháborús győzelemre utaló változatával.

A hadiszerencse fordultával aztán a jelképhasználat visszafogottabb lett, már senki nem akarta egy nagy vörös drapériával felhívni magára az ukrán felderítők és drónkezelők figyelmét. A szovjet nosztalgia most már inkább az egyenruhára erősített néhány négyzetcentiméteres szovjet felvarrók formájában ölt testet. Néha egészen magas szinten, készült már felvétel ilyen kiegészítővel ellátott egyenruhában például Alekszandr Lapin vezérezredesről, aki az Ukrajna keleti részén (Harkiv és Luhanszk megyében) tevékenykedő orosz hadseregcsoportot irányítja. (Bár pont a napokban jelentek meg arról meg nem erősített információk, hogy leváltották.)

Putyinra visszatérve, amúgy is valószínű, hogy Ukrajna lerohanásával végső soron egyfajta Szovjetunió-pótlék létrehozása lett volna a cél. Amennyire a kiszivárgott információk és az azóta történtek alapján meg lehet ítélni, ha minden az orosz elnök tervei szerint alakul, akkor egy könnyű győzelmet követően Ukrajna keleti és déli területeit közvetlenül Oroszországhoz csatolta volna, míg a maradék állam olyan függőségbe kerül, mint Fehéroroszország, amelynek létezik egyfajta államszövetsége is Oroszországgal.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMi lesz Ukrajnából a háború után, Finnország vagy Szíria?Ha nem bomlik fel az orosz hadsereg vagy a hatalmi gépezet, Moszkvának fontos szava lesz Ukrajna jövőjének meghatározásában. De milyen lehet ez a jövő?

A nagy Oroszország kovácsolta frigy azonban nemcsak elmaradt, hanem a háború valószínűleg annyira szétszaggatta a korábbi kötelékeket, hogy azok már sohasem állíthatók helyre. A Krím 2014-es orosz elfoglalása és a keleti szakadárok bátorítása, támogatása előtt Ukrajna keleti és déli tájain nem számított ritkának a kettős, orosz-ukrán identitás. Egy lengyelországi nyári egyetemen előfordult például, hogy a nemzetek estjén egy Mariupolból érkezett lány az ukrán és az orosz együttesben is fellépett.

A háború ezeket a kettős – a Szovjetunió idejére könnyen visszavezethető – identitásokat szinte biztosan kiirtotta, ahogy immár az emlékművek sem férnek meg egymás mellett. Az ukrán fennhatóság alatt lévő területeken 2014 után eltünedeztek azok a szovjet emlékművek – a nagy honvédő háború hőseinek emléket állítók kivételével –, amelyek a rendszerváltás időszakát túlélték. A bevonuló orosz csapatoknak viszont több helyen kis túlzással az első dolguk volt, hogy ezeket újra felállítsák. A 30-as évekbeli nagy éhínség áldozatainak emléket állító alkotás viszont nem maradhatott a helyén Mariupolban, a múlt héten bontották el.

Egy helyen tartja magát rendületlenül a Szovjetunió ebben a háborúban, mégpedig a fegyverzetben. A hírekben azt szokták felkapni, amikor egy-egy igazán ősi, második világháborús vagy még régebbi fegyver bukkan fel valamelyik félnél, legyen az egy Maxim géppuska, Moszin-Nagant karabély, PTRD páncéltörő puska vagy D1 tarack. Ezeknél azonban sokkal fontosabb, hogy mindkét fél fegyverzetét meghatározó mértékben olyan fegyverzet alkotja, amelyet még a Szovjetunió fennállása idején gyártottak, de minimum akkori tervezésű. (Ezen belül már csak azért is az első kategória részesedése döntő, mert a rendszerváltás után a korábbi töredékére esett a szovjet utódállamok fegyvergyártása, és annak is a tekintélyes része exportra ment.)

Ukrajna esetében ez nem igazán meglepő, hiszen az ország 2014 előtt teljesen elhanyagolta a hadseregét, utána pedig részben az anyagi források hiánya gátolta a komolyabb korszerűsítést, részben pedig az, hogy a nyugati országok – az orosz reakciótól tartva – nem voltak hajlandók semmilyen komolyabb fegyverrendszert eladni Ukrajnának.

Az orosz hadsereg esetében azonban ez már meghökkentőbb, hiszen a háború kitörése előtti jó fél évtizedben sikeresen alakította ki magáról egy ütőképes, professzionális és egyre nagyobb részben korszerű eszközökkel felszerelt haderő képét. Ehhez képest már az invázió első hullámában azt lehetett látni, hogy az orosz hadsereg nem kis részben elavult, évtizedekkel ezelőtt gyártott és agyonhasznált haditechnikai eszközökkel rohanta le Ukrajnát.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHogy lehetnek ilyen szedett-vedettek az orosz csapatok Ukrajnában?Az orosz hadsereg korszerű része nem nagy, a hatalmas része viszont nem modern - és még csak most kezdődik igazán a raktárak feltúrása a nagy veszteségek pótlása érdekében.

A későbbiekben pedig hiába kerültek elő olyan modern fegyverek is, amelyeket eleinte valamiért nem akartak bevetni az oroszok, az összkép egyre retróbb lett. Mivel az orosz hadiipar messze nem képes lépést tartani a veszteségekkel, különösen a páncélosoknál figyelhető meg, hogy az orosz csapatok több évtizedes tárolás után szolgálatba állított, még bőven a Szovjetunió idején gyártott fegyverekkel folytatják a harcot.

Aktív állományi adatokkal természetesen egyik felet illetően sem rendelkezünk, így jobb híján azokból a veszteségekből érdemes kiindulni, amelyeket az Oryx sziszifuszi munkával gyűjt, és kizárólag valamilyen kemény (többnyire képi) bizonyíték alapján vesz fel az adatbázisába. A tájékozódás megkönnyítése érdekében minden egyes típusnál kis zászló jelzi az adott fegyver gyártási eredetét (csak a nehézfegyverzetről van adat, azaz kézifegyverek vagy például könnyű aknavetők nem szerepelnek az adatbázisban). Akár az orosz, akár az ukrán adatokat nézzük, mindegyiknél a szovjet zászló dominál. Persze vitatható, hogy a veszteségek mennyire mutatják jól az állományi adatokat, hiszen a korszerűbb fegyverek általában valamivel nagyobb védettséggel rendelkeznek – így elméletileg kisebb eséllyel kerülnek veszteséglistára -, ám egy több mint nyolc hónapja nagy intenzitással folyó háborúban összességében ez nem okozhat igazán jelentős torzítást.

De hogy ne a levegőbe beszéljünk, összesítettük mindkét félnél, hogy az eddig igazolt módon elszenvedett nehézfegyverzeti veszteségeken belül mekkora volt a szovjet felszerelés aránya az Oryx adatbázisának október 27-i állapota alapján. Ez azért is nagyon jó adatforrás ehhez, mert egy-egy típuson belül gyakran jó pár változatot elkülönítve gyűjt. Ez pedig nagyon fontos, mert például a mindkét fél által nagy számban alkalmazott T-72-es harckocsiknak bőven vannak rendszerváltás előtti és utáni verziói. (Az más kérdés, hogy a későbbi változatok valójában sokszor nem új gyártásúak, hanem egy régebbi típus átépítésével, korszerűsítésével jöttek létre. Egy ilyennél pedig nehéz eldönteni, hogy vajon szovjetnek soroljuk-e be vagy sem, mindenesetre az egyszerűség kedvéért maradtunk az Oryx zászlókkal jelölt kategorizálásánál – ők a korszerűsítéseket az eredet szempontjából újként kezelik.^*Az Oryx besorolásához képest csak apróbb módosításokat végeztünk, főként azoknál a fegyvereknél, amelyeknek a képek alapján az altípusát nem lehetett megállapítani.)

Első blikkre látszik, hogy az orosz veszteségek között kisebb arányban vannak a még a Szovjetunió idején gyártott harceszközök, vagyis ez igazolja, hogy azért a támadó fél – összhangban a korábbi vélekedésekkel – korszerűbb hadsereggel indult a háborúba. Ezt azonban érdemes két dologgal is árnyalni. A grafikonon látható értékek egyszerű darabszámok, ilyen értelemben az orosz fekete-tengeri flotta elsüllyesztett zászlóshajója, a Moszkva éppúgy egy darabnak számít, mint mondjuk egy UAZ dzsip.

Másrészt ha valaki végigpörgeti az Oryx orosz veszteséglistáját, a vége felé feltűnő lehet, hogy a katonai teherautók között döntő többségben vannak az 1991 után gyártottak. Márpedig mivel katonai tehergépjárműből közel 1900-at vesztett már az orosz hadsereg, ez az arányokat olyan értelemben torzítja, hogy bár a teherautók természetesen nélkülözhetetlenek egy hadsereg működéséhez, a szó szoros értelmében nem harcjárművek.

Érdemes tehát egy olyan összehasonlítást is elvégezni, amelyen a két fél haditengerészetének és légi erejének eszközei nem szerepelnek, hanem csak a szárazföldi hadseregeké, de a tehergépjárművek nélkül.

Egyből látszik, hogy ebben a bontásban már az orosz veszteségeken belül is a szovjet eredetű haditechnika dominál. Ebből a szempontból nem túlzás tehát ezt egyfajta szovjet háborúnak minősíteni, hiszen döntő részben az ott legyártott fegyverekkel vívja mind a két fél. Ha viszont továbbra is úgy haladnak a dolgok, mint eddig, akkor ez lehet a Szovjetunió utolsó háborúja, hiszen óriási ütemben semmisülnek meg a harcjárművek. Ukrajna nyugati támogatói már nyíltan ki is mondták, hogy idővel egyre inkább NATO-kompatibilis fegyverzetre kell átállítani az ukrán hadsereget, hiszen hosszú távon csak így biztosítható például a tüzérségi lőszerigény. Ironikusan fogalmazva az átállást egyelőre az orosz hadsereg késlelteti, mert szinte a háború első napjától kezdve óriási mennyiségben hagy hátra nehézfelszerelést és hadianyagot, amelyet aztán az ukránok megszereznek és ellenük hasznosítanak.

Az természetesen még messze van, hogy az ukrán és orosz raktárak kifogyjanak a – korábban hazánkban is alkalmazott – BMP-1 lövészpáncélosokból vagy MT-LB páncélozott harcjárművekből, hiszen ezeket valaha sok tízezres darabszámban ontották a szovjet gyárak. A középkategóriás szovjet felszerelésnél már más a helyzet, és ha egyszer véget ér a háború, és elindul az orosz hadsereg újjáépítése, ott is muszáj lesz megválni a szovjet örökségtől. Nemcsak a 2014 után egyre gyengülő, de február 24-ig azért még létező közös eszmei alap szűnt meg tehát a két ország között, a jövőben már – hacsak az oroszok nem aratnak mégis teljes győzelmet – merőben eltérő fegyverzetű hadseregek néznek majd egymással szembe a határokon, bárhol is legyenek ezek pontosan a mostani háború után.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért égnek ki tömegével az orosz tankok?Taktikai hibák, korszerűtlen védelmi megoldások és néhány tervezési jellegzetesség is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon nem jó orosz harckocsizónak lenni Ukrajnában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz oroszok a saját hadiiparuk hírnevét is elkezdték szétlőni UkrajnábanOroszország a világ második legnagyobb fegyverexportőre, de piaci részesedése erősen csökken, az ukrajnai háború pedig tovább gyengítheti az orosz hadiipar kapacitásait és renoméját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiért veszít ilyen sok tábornokot az orosz hadsereg?Van, aki az első vonalban lévőket akarta buzdítani, másnak a nem biztonságos kommunikáció lett a veszte - az Ukrajnába küldött orosz tábornokok minimum ötöde három hét alatt odaveszett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fegyverzet haditechnika orosz-ukrán háború Oroszország Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában