Elszálltak az orosz remények, egy elvesztett tankjuknak pedig nagyon örülnek nyugaton

A Harkiv megyében kiemelkedően sikeres ukrán ellentámadás nem állt le az Oszkil folyó elérését követően sem, tegnap pedig ukrán kézre került a Doneck megye északi részén lévő, a háború előtt több tízezres lélekszámú Liman. Ennek a szimbolikus és a gyakorlati jelentősége is nagy.

Ami az előbbit illeti, csütörtökön az orosz állam annektálta Luhanszk, Doneck, Zaporizzsja és Herszon megyéket, ezek most már a hivatalos verzió szerint Oroszország részei, noha emögül teljesen hiányzik a nemzetközi elismerés. Ám ha orosz szemüvegen át nézzük a dolgokat, 24 óra sem telt el Liman Oroszországhoz csatolása és eleste között, ami borzasztóan feldühítette az orosz közvélemény háborút pártoló részét.

Már csak azért is, mert ennek a gyakorlati jelentősége is nagy. Miután a szeptemberi harkivi ukrán offenzíva során az oroszoknak fel kellett adniuk Izjumot, Liman vált a legfontosabb észak-donbaszi állásukká, ahonnan még volt elméleti lehetőségük arra, hogy északról a hátába kerüljenek azoknak az ukrán csapatoknak, amelyek Bahmut és Doneck térségében hónapok óta teljesen blokkolják a keletről nyugatra törő orosz offenzívát.

Ennek a lehetőségét vesztették el teljes mértékben az orosz csapatok azzal, hogy a bekerítéstől tartva feladták Limant.

Az észak-donbaszi front helyzete mai információk alapján. A kék nyilak az ukrán, a pirosak az orosz csapatok legutóbbi hadmozdulatait jelölik. Forrás: Militaryland

Összességében Liszicsanszk július eleji eleste óta az orosz csapatok semmilyen érdemi sikert nem tudtak felmutatni, sőt, Balaklija, Izjum, Kupjanszk és most Liman elvesztésével jelentős vereségeket szenvedtek el. Az előbbieknek lett az eredménye a részleges mozgósítás elrendelése Oroszországban, a háborúpárti oroszok most abban reménykednek, hogy ezzel sikerül megfordítaniuk a harcok menetét.

Azt egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy az ukrán támadás halad-e tovább lendületből, és ha igen, akkor merre. Adná magát a további keleti irány a Donyec folyó mentén Kreminna és Liszicsanszk, Szjeverodeneck felé, de már északabbra is sikerült több hídfőállást kialakítani az Oszkil keleti partján, és ezekből kiindulva is próbál keletre törni az ukrán haderő.

Kupjanszknak már a keleti felét is sikerült felszabadítani, és valahol ebben a térségben került az ukrán csapatok kezébe egy kifejezetten korszerűnek számító T-90M orosz harckocsi is, amelyet az ukránok azonnal vizsgálatnak vetettek alá. A hírek szerint egy ukrán harckocsizó elismerően nyilatkozott a tankról, mondván, hogy szerinte erre a szintre kellett volna eljutnia az oroszoknak a T-72-es legújabb, B3/2016-os verziójával is. Érdekesség, hogy a T-90-es maga is egy T-72-es leszármazott, rossz nyelvek szerint eleinte csak azért számozták át az akkor újnak számító verzióját az oroszok, mert a T-72-es hírnevének finoman szólva nem tett jót, hogy az első Öböl-háborúban számolatlanul lőtték ki őket az amerikaiak és szövetségeseik.

Manapság azonban a T-90-es már tényleg önálló típusnak számít, és az M változatát csak azért nem lehet a legkorszerűbbnek mondani az orosz harckocsik közül, mert az elvileg a több forradalmi megoldást felvonultató T-14 Armata. Utóbbit azonban eddig csak a Vörös téri parádékon lehetett látni, a már több mint hét hónapja tartó ukrajnai harcok során nem, pedig elvileg igencsak szüksége lenne a képességeire az utóbbi bő egy hónapban több fájdalmas vereséget elszenvedő orosz hadseregnek.

Gyakorlati értelemben tehát jelenleg a T-90M számít a legkorszerűbb orosz harckocsinak, így nem csoda, hogy kiemelt figyelem övezi. Míg elődjéből, a T-90A-ból már 26 is veszteséglistára került a két oldal igazolható nehézfegyverzeti veszteségeit gyűjtő Oryx gyűjtése szerint, az M változatból csak három. Ebből egy megsemmisült, egyet pedig egy kritikusra fordult harctéri szituációban magára hagytak a kezelői, és a későbbi sorsa egyelőre ismeretlen. Vélhetően vagy visszaszerezték az oroszok, vagy megsemmisült, mert az ukránok valószínűleg eldicsekedtek volna vele, ha épségben a kezükre jut.

A harmadik példánnyal viszont pontosan ez történt, a harckocsin még az a Nahidka nevű borítás is rajta volt, amely az oroszok szerint képes elnyelni a hőt és a rádiójeleket, így megnehezíti a harckocsi radaros felderítését, illetve olyan páncéltörő rakéták célba találását, amelyek a tank által kibocsátott hő és/vagy infravörös sugárzás alapján vezetik célra magukat. (Ilyen például a hírekben is sokat szereplő amerikai Javelin és a brit/svéd NLAW.) Ez az anyag ismeretlen volt eddig a nyugati felderítés számára, így a vizsgálata alapján megtudhatják, hogy tényleg olyan jó-e, mint az oroszok állítják, vagy ez csak egyike a számos blöffjüknek. (Bár az alábbi posztban két T-90M szerepel, a második megszerzéséről egyéb híradás eddig nem volt.)

Photos of two Russian T-90M tanks and what looks like a T-72B3 with a roof screen in Ukraine.https://t.co/PS24L15WOq https://t.co/lMzksrHv80 pic.twitter.com/iJQwWg506b

— Rob Lee (@RALee85) September 29, 2022

Afelől nem sok kétség lehet egyébként, hogy lesz lehetőségük megvizsgálni. Ha az ukránok már kivizsgálódták magukat, minden bizonnyal átadják a harckocsit nyugati szövetségeseiknek, hogy ők is megtehessék ezt. A folyamatos nyugati fegyverellátás fejében ezt aligha tagadják majd meg.

Ráadásul ez nyugati szempontból egy nagyon könnyen jött lehetőség. Ahogy cikkében az Economist felidézi, a hidegháború alatt az Egyesült Államok borzasztóan szerette volna közelről megvizsgálni az akkor újnak számító T-72-es egy példányát, de a megszerzésére tett kísérletek egymás után csődöt mondtak. Végül egy román fegyverkereskedőn keresztül 1987-ben sikerült egyet megszerezni, a szállítást ócskavas exportjának álcázva. A dolog a KGB tudomására jutott, amely ezt nyilvánosságra is hozta. Ez akkor már nem volt olyan nagy csapás, mert a megszerzett harckocsi már 14 éve szolgált, és a szovjet hadseregben akadtak már korszerűbb változatai.

A T-90M viszont ennél sokkal fontosabb, és az említett Nahidka természetesen közel sem az egyetlen védelmi eszköze. Felszerelték például az Afganit nevű aktív védelmi rendszerrel is, amely ellenrakétával képes megsemmisíteni a harckocsit megközelítő lövedékeket. Az ukrajnai háború kirobbanása előtt egyébként nyugati szakértők arra számítottak, hogy legalább a támadást vezető orosz tankok rendelkeznek majd vagy ezzel, vagy a hasonló elven működő Drozd-2-es rendszerrel, ám ezt elég kevés orosz harckocsin lehetett megfigyelni, ami hozzájárult a kiemelkedően magas orosz harckocsiveszteségekhez.

A legtöbb orosz tankot valószínűleg elegendő pénzügyi forrás híján nem látták el aktív védelmi rendszerrel, míg T-90M-eket egy darabig nem is lehetett látni Ukrajnában. Csak azt követően kerültek elő, hogy a T-72-esek és T-80-asok már hatalmas veszteségeket szenvedtek el. (Az összes típust figyelembe véve az oroszok már több mint 1200 harckocsit veszítettek igazolható módon. Ez több, mint a nyugat-európai NATO-tagállamok teljes összesített harckocsiállománya.) Ez eléggé ironikus annak fényében, hogy a T-90M orosz neve (Proriv-3) áttörést jelent, mostanában azonban sokkal inkább védekező, mint támadó szerepkörben kell helyt állnia.

Ez a tank egyébként közel sem az egyetlen ukránok által zsákmányolt harceszköz, amelyet nyugati szakemberek valószínűleg alapos vizsgálatnak vetnek vagy vetettek alá. Orosz elektronikus harcászati rendszer és lelőtt repülő korszerű elektronikus eszközei is jutottak már ukrán kézre, pedig az utóbbi hosszú időn keresztül orosz fennhatóságú területen feküdt. Egy háború során persze a bevetett haditechnika titkait sosem könnyű megőrizni, de ez most az oroszoknak különösen nehezen megy. Talán ezért sem lehetett egyetlen Armatát sem látni még Ukrajnában, pedig éveken át ódákat zengett róla a szaksajtó.