Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. szeptember 26. 10:01 Világ

Devizaválság fenyegeti Ázsia jelentős részét

Az amerikai jegybank kamatemelései, illetve általában a szigorúbb monetáris politikája egyre nagyobb felfordulást okoz a világ devizapiacain. A dollár a forinttal és például az angol fonttal szemben is szinte naponta dönt rekordokat, de talán még látványosabb az erősödése a jennel és a jüannal szemben.

Ennek pedig egész Kelet-Ázsia gazdasága számára kellemetlen következményei vannak, mivel ennek a két devizának meghatározó a súlya ebben a térségben. Már csak azért is, mert Kína a délkelet-ázsiai országok legfontosabb kereskedelmi partnere, Japán pedig kiemelkedő tőkeexportőr. A jen kevesebb mint egy év alatt több mint 20 százalékot gyengült a dollárral szemben, és az utóbbi hónapokban a kínai deviza nagyjából szabadon kereskedhető offshore változata is erős nyomás alá került.

Ez az egész térséggel kapcsolatban megijesztette a befektetőket, és például a tajvani részvényekből 44, az indiaiakból 20, a dél-koreaikból 13,7 milliárd dollárt vontak ki idén a Bloomberg adatai szerint. A hírügynökség arról írt, hogy a két nagy deviza gyengülése még inkább alááshatja a bizalmat, és elképzelhető egy tőkemenekítési hullám kialakulása is.

„Már a nagy pénzügyi válság idején látott stressz-szintek felé tartunk, és ha minden megy tovább, akkor az ázsiai pénzügyi válság idején látott szint sem elképzelhetetlen” – mondta a Mizuho Bank egyik elemzője a Bloombergnek.

Az 1998-as pénzügyi összeomlás emléke azóta is kísérti a régiót, bár azért a legtöbb ország most nagyobb devizatartalékokkal és kevesebb dolláralapú hitellel rendelkezik, így kevésbé sérülékeny. Abban nem értenek egyet a hírügynökség által megkérdezett elemzők, hogy bizonyos szintek elérése vagy inkább a jen és a jüan esésének gyorsasága váltana-e ki nagyobb pánikot és ezen keresztül pénzügyi válságot.

És persze nem is biztos, hogy kialakul, de miután az amerikai Fed minden bizonnyal tovább emeli a kamatszintet, míg a japán és a kínai jegybank erre nem hajlandó, ezért egy darabig valószínűleg tovább fokozódnak a kockázatok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkCsodaszámba ment, most stressz alá került a japán monetáris politikaA japánok gazdasági modellje sokszor a józan észnek is ellentmondott, de működött. Most viszont változhat a helyzet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ devizakereskedő japán jen jüan válság Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 16:39 Világ

Növelheti a kínai fegyverek népszerűségét a rövid indiai-pakisztáni háború

Kelendőbbek lehetnek az élesben korábban nem bizonyított kínai fegyverek, miután valószínűleg ezeknek köszönhetők a kezdeti pakisztáni légi sikerek.

Mészáros R. Tamás
2025. május 12. 12:05 Világ

Miután megdrágította az EU a kínai e-autókat, elkezdtek benzinest hozni

Nem sikerült megállítani a terjeszkedést, a kínai márkák piaci részesedése öt százalék fölé emelkedett.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.