Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2022. augusztus 31. 04:34 Világ

A háborúval Törökországnak megnőtt a geopolitikai súlya, és ezt megpróbálja aprópénzre váltani

  • Törökország különutas politikát visz a háborúban, semleges közvetítőként lépnek fel, de Nyugaton attól tartanak, hogy közben a Kremlnek segítenek kijátszani a szankciókat
  • Az elmúlt hetekben Erdogan többször is találkozott Putyinnal, a törököknek orosz jóváhagyásra van szükségük, hogy megindítsák a hadseregüket Szíriában
  • Jövőre választások lesznek Törökországban. Az unortodox gazdaságpolitika által fűtött 80%-os infláció miatt Erdogan népszerűsége bezuhant, ezért egy nagyobb külpolitikai sikerre lehet szüksége
  • Törökországban egyre többet beszélnek a dicső oszmán múltról. Vajon újabb birodalomépítésre törekszik a török külpolitika? És mi lehet ennek a hatása Európára?
  • Interjú Egeresi Zoltán Törökország-szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársával.

Egeresi Zoltán, az NKE SVKI kutatója. Fotó: Németh Dániel

Erdogan török elnök kétszer is tárgyalt a hetekben Putyinnal, ami egy komolyabb kooperáció lehetőségét is mutatja, aztán viszont Zelenszkijjel is volt egy találkozója, Ukrajnában pedig a török Bayraktar drón összeszerelő üzeméről állapodtak meg. Hogy kellene értelmezni ezeket a híreket? Alakul valamiféle orosz-török tengely?

A török-orosz viszony alapvetően a róka fogta csuka eseteként írható le. Mindkét ország túl nagy a másiknak, nem tudják egymást lenyelni, vagy figyelmen kívül hagyni. Pragmatikus együttműködés van köztük, témától függően: van, ahol kooperálnak, van, ahol békés egymás mellett élésre törekednek, máshol pedig kifejezetten szembemennek az érdekeik. A legfőbb ütközőpont most Szíria, ahol a tervezett török beavatkozáshoz mindenképpen szükséges Moszkva jóváhagyása. Ezt az adut azonban Putyin egyelőre nem akarja kijátszani, ezért áttörésnek egyelőre nincsenek jelei.

A felek a XX. században a hidegháború ellentétes oldalán álltak, Törökországé a NATO második legerősebb hadserege, a nyugati szankciókat azonban nem alkalmazzák, az orosz turisták és oligarchák számára Isztambul és Antalya az egyik fő menekülési útvonal.

Nem szabad elfelejteni, hogy történetileg ez egy konfliktusos viszony a két hatalom között, az elmúlt 500 évben több mint egy tucat háborút vívtak egymással. De az élet-halál harcok mellett korábban is volt példa együttműködésre: az I. világháború után Kemal Atatürk függetlenségi háborúja  részben azért lehetett sikeres, mert Leninék pénzügyileg támogatták a Nyugattal szembenálló törököket. A II. világháború után viszont a törökök sok mindent megtettek, hogy a NATO-hoz csatlakozhassanak,az akkori szovjet fenyegetéssel szemben. A kilencvenes évek óta ez a helyzet megváltozott, Törökország aktív lett, és  a Kaukázustól a Közel-keleten át a Balkánig létrejövő konfliktusokat egyre inkább igyekezett kihasználni , hogy megerősítse a térségi befolyását.Ez kihatott az orosz relációra is. Jelenleg a Balkánon versenyeznek az oroszokkal, a Kaukázusban is kialakultak az egymást ellensúlyozó szövetségi rendszerek, a Közel-keleten pedig az arab tavasz teremtett meg egy nagyobb mozgásteret és persze újabb konfliktusforrást.

Szíria kapcsán a törökök szembekerültek az oroszokkal: 2015-ben lelőttek egy orosz vadászgépet, ezután mélypontja jutottak a kétoldalú viszonyok. Hogy lett ebből mára érdemi közeledés?

2015-ben az oroszok nagy erőkkel jelentek meg Aszad mellett Szíriában, ami erősen beszűkítette a törökök mozgásterét. Ezzel mellesleg arra is megszűnt az esély, hogy a felkelő csoportok támogatásával eltávolítsák a hatalomból Aszadot. Miután az oroszok megsértették a török légteret, és a törökök válaszképpen lelőttek egy orosz repülőt, komoly orosz szankciók léptek életbe ellenük. Ez súlyosan érintett több török ágazatot, úgyhogy Erdogan mindent megtett, hogy néhány hónap alatt rendezze a viszonyt. A váltás jele volt, hogy 2016-ban lecserélte az aktivista szíriai politikát vivő Ahmet Davutoglu miniszterelnököt. Ezután a törökök elfogadták, hogy Aszadot nem tudják leváltani, ehelyett inkább a kurdokra koncentráltak. Ebben már lehetett az oroszokkal is tárgyalni, mert nekik sem volt érdekük egy Amerika-szövetséges erő túlzott megerősödése Szíriában.

A török egyensúlyozás Amerika és Oroszország között Szíriában lépett szintet, majd jött az SZ-400-as orosz légvédelmi rendszer beszerzése, emiatt pedig Törökország kizárása az amerikai F-35-ös programból. Egyre inkább gyanús szövetségesként kezdték őket kezelni a NATO-ban.

A török közvéleményben van egy nagyon erős Amerika-ellenesség, és ezt tovább erősítette a szíriai kurdok amerikai támogatása. Ez biztonsági fenyegetés is. Úgy érezték, hogy nem kapják meg a szövetségeseiktől a segítséget – az persze őket se nagyon hatotta meg, hogy a török hatalmi törekvések nem estek egybe a nyugati érdekekkel. S ahogy már volt rá példa a múltban, az oroszokat arra is használja Törökország, hogy ha a Nyugattól nem kap támogatást, ezt velük ellensúlyozza. A szíriai rendezésről szóló asztanai folyamatban az oroszok bizonyos török kéréseket teljesítettek, több intervencióra rábólintottak. De azért Oroszországgal is megvannak az együttműködés korlátai. Az oroszoknak Szíria egy olyan sakkfigura, amit a geopolitikai játszmákban időnként elő lehet venni, és tárgyalásra lehet kényszeríteni a törököket. A török határ közelében a szíriai Idlib tartományban több millió menekült van, őket nagyrészt Törökország látja el, és nem szeretnék, ha őket Szíria, Irán és az oroszok rájuk tolná.

Egeresi Zoltán, az NKE SVKI kutatója. Fotó: Németh Dániel

Mit jelent ebben a mozaikban a tervezett szíriai török intervenció, amit Erdogan májusban már egészen konkrétan belengetett?

2015-től a török politika egy nagyon biztonságiasított pályán mozog, az egész belpolitika jelentős részben biztonsági kérdésekről szól. Ebben a keretben négy nagy offenzívát hajtott végre a török hadsereg: előbb a lázadó törökországi kurd városnegyedeket lőtték szét brutálisan, majd Szíriába tették át a hangsúlyt. A kurd szeparatista mozgalom biztonsági problémáját külföldön akarják megoldani, létrehozva egy pufferzónát, amivel minél távolabb lehet tartani a fegyvereseiket határoktól. Erről szólnak az iraki Kurdisztánban is a török katonai akciók, és erről szól nagyrészt Szíria is.

Moszkva viszont a saját érdekei szerint terelné más irányba a tervezett török katonai műveleteket.

Két területről van szó Észak-Szíriában: az egyik Aleppótól északra Tell Rifaat környéke, ami jelenleg orosz érdekszféra. Itt egy török offenzívához kellene az orosz jóváhagyás, ami a jelek szerint egyelőre nincs meg. A másik Manbics, az Eufrátsznél, ami már az amerikaiakat is jobban zavarná.

Szírián kívül milyen aduja van még az oroszoknak Törökországgal szemben?

A másik ott is az energia, de ebben Törökország már kevésbé függ Oroszországtól, mint néhány éve. 2015-ben ahogy összezördültek, a törökök abban a pillanatban elkezdtek egy diverzifikálási programot. Az azeri vezeték építése mellett elkezdtek mindenkivel tárgyalni Izraeltől Katarig, LNG-terminálokat és tározókat építettek, és Törökország maga kezdett regionális gázelosztóvá válni. Ráadásul gőzerővel folynak munkálatok, hogy a nemrég feltárt fekete-tengeri gázmezőket elkezdhessék kitermelni.

Ez mennyire sérti az orosz érdekeket?

Nem tudják megakadályozni, de attól még tudják, hogy Törökország megbízható piac marad, mivel ott nem érdek az orosz gáz kiszorítása. Ezt mind egy nagy, Nyugat és Kelet közötti egyensúlyozási játszma részeként érdemes nézni. Ebben a geopolitikai keretrendszerben a gazdasági kapcsolatok és politikai alkuk mind összefüggenek egymással. A törökök az elmúlt években igyekeztek csökkenteni az orosz függést, de közben folyamatosan együtt is működtek velük.. És ez nem csak a gázra igaz, ebben értelmezendő az SZ-400-as légvédelmi rendszer megvétele – más kérdés, hogy a törökök ezért Nyugaton milyen árat fizettek, és végül megérte-e. De ahhoz, hogy Szíriába bemehessenek, kellett az is, hogy az oroszok újrakezdhessék a törökországi atomerőmű építését, vagy hogy megépülhessen a Török Áramlat gázvezeték.

Hogyan változtatott ezen a játszmán az ukrajnai háború?

Az, hogy Törökország NATO-tag, nagyon jó alkupozíciót jelent Ororszországgal szemben: ahogy idáig általában a Nyugat és Moszkva, úgy most Oroszország és Ukrajna között egyensúlyoznak. A háború tovább növeli Törökország geopolitikai értékét. Ezt jelzi, hogy náluk zajlanak a béketárgyalások, és a gabonaszállítások megindulásával Törökország sikeres facilitátorként jelenik meg.

Közben Nyugaton Törökországot az Oroszország elleni szankciók potenciális kijátszójának látják. Ezt mi támasztja alá idáig?

Orosz részről vannak kérések, hogy a török bankok kooperáljanak az orosz bankokkal, de török részről nem látom a hatalmas lelkesedést. Az egyik török bank már amúgy is szankciós eljárásokkal küzd az Irán elleni szankciók kijátszása miatt, és nem szeretnének a nyakukba újabb amerikai szankciókat.

A török energiaiparba való orosz bevásárlásokról is hallani.

Én ezt nem annyira látom, a török gazdaságpolitika erősen protekcionista, nem könnyen engednek be másokat a stratégiai ágazatokba. Persze ha Szíriában vagy máshol, más formában kapnak valamilyen orosz koncessziót, akkor az új helyzetet hozhat. Ezek majd zárt ajtók között dőlnek el.

Törökország önmagában a földrajzi helyzete miatt is kulcspozícióba került, és mint a 2015-ös migrációs válságban, ez komoly zsarolási potenciált is jelent. Amit a NATO-szövetségeseiknél sokan zokon vesznek.

Törökország geopolitikai súlya egyértelműen megnőtt, és ezt most igyekszik aprópénzre váltani. Ez egy elég realista külpolitikai felfogás. De a török külpolitikát nagyon erősen meghatározzák a külső feltételek. Nem ők kezdték az arab tavaszt, nem ők akarták az orosz-ukrán háborút sem, de minden ilyen válságot igyekeznek kihasználni. Annál feljebb srófolhatják a saját árukat és bővítik a mozgásterüket, minél inkább elhúzódnak ezek a konfliktusok. Az biztos, hogy a törökök imázsa február után javult, de aztán a NATO-bővítés akadályozásával megint gellert kapjon. 

Törökország a svéd és finn NATO-csatlakozás vétójával fenyegetett, végül ettől elálltak, de a dolog még nincs teljesen lefutva.

A svéd, finn csatlakozás még nincs lezárva török részről, azt a török parlamentnek is ratifikálnia kell. Az egyedüli izgalmas kérdés, hogy a törökök által kért kurd személyeket kiadják-e az északiak vagy sem, ez azonban valószínűleg hosszú bírósági eljárásokon fog múlni. Ankara azt kérte, hogy hozzanak létre egy mechanizmust, amin a török igények teljesítését monitorozzák, ennek augusztus végén lesz az első ülése. Még nincs ez lejátszva, de azért valószínűleg lesz valami megegyezés néhány hónapon belül, nem fogják ezt évekig húzni.

Valóban ennyire aggódnak néhány svédországi kurd miatt a törökök, vagy csak belpolitikai céljai vannak az ügy napirenden tartásával Erdogannak?

A kurd kérdés létező biztonságpolitikai fenyegetés, amit ugyanakkor bármikor fel tudnak használni belpolitikai célokra. A PKK elleni harc nemzeti minimum,  ezzel lehet szavazatokat szerezni. Főleg, hogy Erdogan pártját egy nemzeti radikális párt támogatja, ami még erőteljesebb fellépésre sarkallja.

Az elnök népszerűsége ugyanakkor mélyponton van, nem függetlenül a teljesen unortodox módon kezelt, szárnyaló inflációtól.

Az elmúlt két évtizedben volt egy jelentős középosztályosodás Törökországban. A hivatalosan 80 százalékos inflációval és a líra értékvesztésével ez most elkezdett gyorsan erodálódni, mindenki igyekszik dollárban, euróban tartani a pénzét, az ingatlanárak brutálisan emelkednek. De ez még nem hiperinfláció, nem naponta, inkább csak hétről-hétre mennek fel az árak, és még nincsenek éhséglázadások sem. A társadalmi feszültség részben a szíriai menekülteken, részben a kormány népszerűségén csapódik le. Erdogan támogatottsága is csökken, pártja, az AKP, nagyjából 30 százalékon áll, ,másfél éve még 40 százalék közelében volt. Ez a választói mag viszont várhatóan már ki fog tartani, ők azok, akik elhiszik, hogy Törökország egy valódi nagyhatalom, amely ellen mindenféle külső és belső hatalom ármánykodik.

Lehet ezzel jövő júniusban választást nyerni?

A 2019-es önkormányzati választásokon működött a széles ellenzéki együttműködés Isztambulban, de nem tudjuk, tud-e működni országos szinten is. Az elmúlt hetven évben a török politikát mindig egy nagy jobbközép párt dominálta, a baloldalnak akkor van esélye, ha ez a nagy belső tömb megoszlik. A kérdés, hogy a színes koalíció a benne lévő nacionalista párttal mennyire tudja elszipkázni az AKP szavazatait. Azt sem tudni még, mi lesz a kurd párttal: velük senki nem mer szövetkezni egy koalícióban, de nem lehet megkerülni őket, ahogy az isztambuli választást is ők döntötték el.  A közelmúltban rengeteg kurd politikust letartóztattak, miközben bő tíz százalék a támogatottságuk. Erdogannak az lenne a legjobb, ha a kurd párt hívei otthon maradnának, a keleti megyékben ugyanis az AKP a második legerősebb párt a kurd HDP mögött. Erdogan fő társadalmi bázisa a vallásos-konzervatív réteg, és Kelet-Anatóliában a vallásos kurdok is nagy számban szavaznak a kormánypártra. A kormánypárt Kelet- és Közép-Anatólia és Isztambul jelentős részét így is tudja majd hozni. És ott vannak a megbízható receptek: nyilván el fog indulni egy pénzosztás, és valószínűleg lesz egy erősebb külpolitikai téma is a kampányban.

Ez mennyire teheti agresszívvá a török külpolitikát a következő hónapokban?

A tapasztalatok alapján ilyen válságos időkben a vezetés mindig előhúz egy külpolitikai kártyát. Ezt már egy-egy szíriai offenzívával is eljátszották, 2009-ben pedig Erdogan az izraeli államfőnek ment neki Gáza miatt pont az akkor esedékes  önkormányzati választások előtt. Ezzel rövid időre sikeresen tematizálta a közbeszédet, de az északi NATO-csatlakozás ügyében én ilyen nagy potenciált nem látok, hogy ezt még egy évig napirenden tartsák. Ha nem lesz újabb szíriai bevonulás, akkor további opció lehet a görögökkel való feszültség növelése. Ez nem jelent háborút, de hadihajókat lehet megint felvonultatni, mint 2020-ban, és  fenyegetéseket küldözgetni. Téma akad bőven: törökök vitatják a görög tengeri különleges gazdasági övezet határát, és azt akarják, hogy demilitarizálják a török partokhoz közeli görög szigeteket, de bármikor elő lehet venni a kisebbségek helyzetét, és a menekültügyet is fel lehet használni feszültségkeltésre. Az biztos, hogy egy ilyen gazdasági helyzetben nagyobb az esélye, hogy a török vezetés egy komolyabb külpolitikai akcióra ragadtatja magát.

Egeresi Zoltán, az NKE SVKI kutatója. Fotó: Németh Dániel

 

A török külpolitikát szokták időnként neooszmánnak minősíteni, mint ami újra akarja éleszteni a hajdani birodalmi befolyást. Mennyire reális ez a leírás?

Az akkor külügyminiszter Davutoglunak még 2009-ben volt egy nagyhatású beszéde Szarajevóban, amiben a 16. századot a békés együttélésben a Balkán aranykorának állította be. Ez egy szerbnek vagy magyarnak annyira nem jön be – ezekre az eltérő történelmi tapasztalatokra Törökországban, valljuk be, kevésbé érzékenyek, és ők tényleg egy virágzó időszaknak látják az oszmán hódoltságot. Mindenesetre sokan a török külpolitikai aktivizmusban a régi birodalmi ambíciók visszatérésének látják. Az kétségtelen, hogy a soft powerrel megtámogatott török befolyásszerzés a Balkántól Közép-Ázsiáig és a szubszaharai Afrikáig zajlik, és az utóbbi években azt is bebizonyították, hogy ha kell, akkor katonailag is bemennek, amint azt Szíriában vagy Líbiában is láthattuk. A kapacitások fejlesztése mindenesetre folyamatos.

A török fejlesztési ügynökség és más szervezetek Magyarországon is jelen vannak. 

Törökországban a visszatérést a volt területekre alapvetően pozitívan látják. A Balkánon egymás után újítják fel a balkáni mecseteket, hidakat, egyéb műemlékeket, miközben a balkáni muszlimok protektoraként, anyaországaként jelenítik meg magukat. Közben Közép-Ázsiában azt mondják, türkök vagyunk, az araboknak azt, hogy muszlimok vagyunk, Afrikában, hogy mi nem vagyunk gyarmattartók, a Nyugaton pedig azt hogy mi nyugatiak vagyunk. A törökök mindenhol azt mondják, amit a másik hallani akar, de ezzel a kettős beszéddel nincsenek azért egyedül a világban. 

Az oszmán múlt ilyen erős hangsúlyozása mennyire új elem? Az atatürki modern Törökország éppen inkább a múlttal való szakítást képviselte.

Érdemes ezt az oszmanizmust a külpolitikai mellett kulturális mezőben is látni. Törökországban huzamosabb ideje zajlik a török történelem újradefiniálása, részben kormányzati kezdeményezésre, de van ennek egy alulról jövő, népi oldala is. Látványosan hozzák vissza és rehabilitálják az oszmán múltat. Ennek olyan szimbolikus elemei vannak, mint a Bizánc elleni győztes manzikerti csata emlékünnepe, a régi oszmán írás divatja, de ez látszik a tömegkultúrában is, akár a nálunk is népszerű török tévésorozatokban. A kulturális szimbólumok egyre inkább elmennek a régmúlt felé, és ez összeforr a török nacionalizmussal – a pántürk mozgalomhoz kapcsolódó Kurultáj kapcsán is hasonlót látni.

Atatürk öröksége ma már inkább ellenzékinek számít?

Az Atatürk fő örökségét jelentő hat nyíl többsége ma is áll, a török állami tradícióba ez beépült. Azért a lázadozó kurdokat például az ő idején is bombázták. A szekularizmust illetően csak mérsékelt változások vannak. Ne feledjük, a most működtetett intézményrendszer alapjait még ő rakta le, és az 1980-as katonai puccs után is nagyon sok mecset épült. Ami egy konzervatívabb fordulat, az az oktatási reform, vagy az, hogy korábban nem engedték, hogy a nők kendőben menjenek dolgozni, míg most aki akarja, hordja. Ebben nincs radikális fordulat, Erdogan előtt is tett vallási kedvezményeket az összes konzervatív vezetés. Inkább a nacionalizmus erősödése, a politika általános biztonságiasítása és a historizálás az új, és az asszertívebb külpolitika, hiszen Atatürk alapvetően nem beavatkozó külpolitikát vitt.

Ez mostanra tehát egyértelműen megváltozott.

Igen, és ennek az orosz-ukrán háborún és Szírián túl a Kaukázus térségében és a Balkánon is lehetnek még új fejezetei, kiújulhatnak olyan viták, amelyek ismét feszültebbé tehetik a török-orosz viszonyt is. A régióban azonban jelenleg egy deeszkalációs folyamat zajlik, aminek Törökország a haszonélvezője próbál lenni: A Balkánon a stabilitásban érdekeltek, igyekeznek rendezni a kétoldalú kapcsolatokat az Egyesült Arab Emirátusoktól Szaúd-Arábián át Izraelig majdnem mindenkivel. A mostani gazdasági helyzetben nem hinném, hogy nagyon kockáztatnának olyasmit, ami súlyosan rontaná a befektetők bizalmát és érdemben rontaná az emberek helyzetét.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Balkán Egeresi Zoltán geopolitika külpolitika orosz-ukrán háború Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Pecze Kristóf
2024. december 20. 14:10 Vállalat, Világ

Megadja a kegyelemdöfést Trump az európai autóiparnak?

A kínai konkurencia által szorongatott európai gyártók számára eddig biztos piac volt az Egyesült Államok, de ez hamarosan teljesen megváltozhat.

Mészáros R. Tamás
2024. december 18. 06:04 Világ

Komoly irányváltást ígér a „békekancellár” bukása Németországban

Liberális gazdaságpolitika, keményebb bevándorlási irányvonal és Ukrajna erősebb támogatása jöhet, bár a koalíciós kényszer sok mindent felülírhat.

Jandó Zoltán
2024. december 17. 10:50 Világ

Nő a bizonytalanság az orosz gázszállítások körül

Nem ajánlott fel havi kapacitáslekötési lehetőséget az ukrán gázvezeték-hálózatot felügyelő cég az orosz-ukrán határon található szudzsai gáztranzitállomáson.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. december 20. 10:33 Adat

Bukarestben a legkisebb a szegénység kockázata az egész EU-ban

Románia a lista másik vége felé is képviselteti magát, ami az ország fejlődésének belső egyenlőtlenségeit mutatja. A magyar régiók közül több is egész jól áll.

Jandó Zoltán
2024. december 20. 06:07 Adat, Vállalat

Háborús nyerészkedés: valakik nagyon sok pénzt keresnek az orosz gázzal Magyarországon

Szerbia felől folyamatosan ömlik Magyarországra az – esetenként átcímkézett - orosz gáz, amin tízmilliárdokat lehet keresni. Az egyik nagy nyertes az állami MVM lehet.

Hajdu Miklós
2024. december 19. 15:02 Vállalat

Maradhat valami a Dunai Vasműből, csökkentett termelési szinttel

Nem teljes kapacitáson, de kedvező esetben újraindulhat a termelés a Dunai Vasműben egy svájci-szlovák konzorciumnak köszönhetően.