Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. július 27. 13:24 Világ

Hiánycikk lehet a mustár is

Franciaországban az utóbbi hetekben megszokott jelenség lett az üres mustáros polcok látványa a boltokban. A franciák rendkívüli módon kedvelik a mustárt, sokat fogyasztanak belőle, illetve idén csak fogyasztanának, de egyre nehezebben jutnak hozzá a termékhez. A hiány a napokban megjelent az olasz üzletekben is, és a franciaolasz sajtó azt írja, a teljes európai ellátás akadozik.

Az első csapást a klímaváltozás vitte be a világpiacnak, a fontos termelőnek és exportőrnek számító Kanadában ugyanis egy tavaly júliusi extrém hőhullám, illetve a szárazság elvitte a teljes termésnek körülbelül a felét. A Franciaországban gyártott mustár 80 százalékban a kanadai import alapanyagra épül, ennek jelentős része azonban idén nem érkezik meg.

Az eredeti terv az volt, hogy a kanadai kiesést ukrán és esetleg orosz beszerzéssel pótolják, a kirobbant háború miatt azonban az ukrán forrás nem elérhető, az orosz importot pedig a szankciók lehetetlenítik el. Ráadásul a kanadai termelők idén már a rossz tapasztalatok miatt javarészt le is álltak a termesztéssel, és inkább a nagyobb hasznot hozó gabonákra váltottak. A világpiaci ellátás így hosszabb távon is beszűkült.

Utólag okoskodva egyébként az látszik, hogy a franciák alaposan lábon lőtték magukat, a hazai mustármagtermesztéssel felhagytak, mert nem volt benne elég nyereség, a növényeket támadó bogarak ellen pedig nem tudtak hatásosan védekezni.

Most visszakoznának, de ehhez időre és befektetésekre lesz szükség. Az iparág vezetői azt mondják, vissza kell állni a belföldi alapanyag-ellátásra, és ehhez olyan fajtákat kell nemesíteni, amelyek a megváltozott francia klimatikus viszonyok között is megfelelő terméshozamot adnak. Ám amíg ez meg nem történik, a mustár gyakori hiánycikk marad.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyar boltok 2022 tavaszán: áruhiány, mennyiségi korlátozás és 20 százalék feletti drágulásNem hivatalos, de két éve állandó módszertanunk szerint nagyon durvul az élelmiszer-infláció, az árstop mennyiségi korlátozást és átmeneti áruhiányt okoz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVisszamentünk 1979-be megnézni pár iskolapéldát a központi ármeghatározásról és az áruhiányrólÁltalában vicces, de sokszor tragikomikusan áthallásos visszaolvasni ma azokat a cikkeket, amelyek több mint 40 éve az áruhiány okairól és kezeléséről szóltak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA németek már az 1800 forintos étolajat is vinnék, mint a cukrotA napraforgó- és a repceolaj ára elérheti az olíváét, már ha egyáltalán lehet majd kapni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ áruhiány hiánycikk Kanada klímaváltozás mustár mustármag növénytermesztés orosz-ukrán konfliktus Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 15:24 Világ

A magyar kormány kivár, a lengyelek tovább fegyverkeznek az uniós pénzügyi engedéllyel

Már eddig is ők költötték a legtöbbet a hadseregre a NATO-tagállamok közül gazdaságarányosan, de ezt kevésnek látják az orosz fenyegetés árnyékában.

Elek Péter
2025. április 25. 13:12 Világ

Lehet logika Trump viselkedésében, de megéri?

Meglepő, túlzott és közgazdaságilag nehezen indokolható az elnök vámpolitikája, de az legalább már látszik, hogy a célkeresztben elsősorban Kína van.

Mészáros R. Tamás
2025. április 24. 06:05 Világ

Mi lesz, ha a világ nem pénzeli tovább Amerikát?

A pénzpiaci felfordulás furcsa módon segíti Trump céljának elérését, de súlyos pénzügyi kockázatokkal és jelentős életszínvonal-csökkenéssel fenyeget.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. április 25. 06:07 Közélet, Vállalat

Kevesebb pénzt adna a kormány a Demján Sándor Program nyertes cégeinek

Az 1+1-nevű részt az utolsó pillanatban 1,25+0,75-re módosíthatják, így a nyertes pályázóknak nem adnának annyi támogatást, amennyit ígértek.

Hajdu Miklós
2025. április 24. 17:30 Élet

Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven

Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.

Regős Gábor
2025. április 24. 15:30 Pénz

Az infláció vagy a recesszió fenyegetőbb a vámháború árnyékában?

Az alapkamat-várakozások alapján a piaci szereplők olyan veszélynek látják a gazdasági visszaesést, amire reagálniuk kell a nagy jegybankoknak.