Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2022. július 13. 17:33 Világ

Nehéz lesz a víz fölött tartani Ukrajnát pénzügyileg

Az Oroszország által megtámadott Ukrajna nyugati megsegítésével kapcsolatban a legtöbb figyelem a fegyverszállításokra irányul, ami érthető is, hiszen ezek eredménye sokszor igen látványosan és szinte azonnal megmutatkozik a csatatereken. Mostanra, a február 24-én kezdődött háború ötödik hónapjának vége felé azonban egyértelmű, hogy nincs remény a konfliktus gyors lezárására, így ha a Nyugat továbbra is meg akarja akadályozni Ukrajna vereségét, akkor gazdaságilag-pénzügyileg is a víz felett kell tartania az országot.

Ez nem lesz egyszerű, egyebek mellett azért, mert a háború elpusztította az ország – korábban jelentős exportbevételt termelő – acélipari kapacitásainak számottevő részét, a békeidőkben szintén rengeteg devizát hozó agrárkivitelt pedig az orosz tengeri blokád fojtogatja. Az idei ukrán gazdasági teljesítményre vonatkozó becslések közül a 35 százalékos csökkenést előre vetítő optimistának számít, így nem csoda, hogy az állam adó- és járulékbevételei jelentősen visszaestek. A kiadásai viszont nem, hiszen a háború rengeteg pénzt emészt fel.

A Financial Times cikke szerint az ukrán elnök gazdasági tanácsadója arról beszélt, hogy már havi 9 milliárd dollár segítségre van szükségük a nyugati támogatóiktól, ami 4 milliárddal haladja meg az eddig emlegetett összeget. Oleg Usztyenko szerint azért kell több pénz legalább a következő három hónapban, hogy a munkájukat elvesztők számára biztosítsák a minimális megélhetést, illetve helyre tudják állítani a megrongálódott házak, lakások egy részét.

Igaz, a pénzügyminisztérium szerint továbbra is elég a havi 5 milliárd dollár, a probléma csak az, hogy ez is jóval több annál, mint amennyivel a Nyugat eddig segítette Ukrajnát. Az Európai Unió és a G7 országcsoport eddig 29,6 milliárd dollár segélyt és hitelt ajánlott fel, de eddig ebből csak 12,7 milliárdot folyósítottak egy kijevi befektetési bank összesítése szerint. Az Egyesült Államok tegnap jelentett be 1,7 milliárd dolláros gazdasági segítséget, az EU pedig szintén ekkor hagyott jóvá egy egymilliárd eurós gyorssegélyt, de további 9 milliárd sorsáról egyelőre viták folynak.

Az ukrán nemzeti bank gyorsuló ütemben használja fel az ország devizatartalékait, júniusban 2,3 milliárd dollárt, a tartalék 9,3 százalékát. A jegybank áprilisban és májusban még csak havi 1,7 milliárd dollár értékben vásárolt államkötvényeket – közvetlenül finanszírozva a költségvetést, ami növeli az inflációs veszélyt –, júniusban ez már 3,6 milliárd volt.

A jegybanki tartalékok még nem aggasztóan alacsonyak, de további masszív nyugati pénzügyi támogatás nélkül néhány hónap alatt megváltozna a helyzet. A nyugati elköteleződést ebben a tekintetben is árgus szemekkel figyeli az orosz vezetés, amelynek hasonló kihívással egyelőre nem kell szembenéznie: a magas energiaáraknak köszönhetően stabil az orosz állam gazdálkodása, és valószínűleg néhány éves távlatban sem fenyegeti, hogy gazdasági-pénzügyi okokból kelljen feladnia ukrajnai céljait.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország nagy árat fizet az invázióért, de a háború megmutatta azt is, hogy nincs magyar B-tervOroszország válságát elmélyíti, nem pedig megoldja a háború, amely Európa gyengeségeire is rávilágított.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország háborút nyer, de húsz év nagyhatalmi ambícióit veszítheti elNem biztos, hogy az a lényeg, ha Oroszország győz ebben a háborúban, hanem hogy mit veszít el közben – írja Vigóczki Máté György, az MCC Geopolitikai Kutatóműhelyének Oroszország-kutatója.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOroszország immár nyíltan ellenség a NATO számáraPutyin agressziója keltette új életre az észak-atlanti védelmi szövetséget, amelyet Amerika idővel Kína ellen is felhasználhat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai egyesült államok Európai Unió G7 hitel orosz-ukrán háború támogatás Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jolsvai Zoltán
2025. július 5. 16:03 Világ

Az egész világpiacot befolyásolja egy olajmező, ahol korábban több ezer magyar dolgozott

A tengizi mező felfutó termelése is hozzájárult ahhoz, hogy az OPEC és szövetségesei a vártnál is nagyobb olajkitermelés-növelésről döntöttek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.