(A szerző a Soproni Egyetem docense, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az Európai Bizottság hároméves rendszerességgel elkészíti az unióra vonatkozó úgynevezett kohéziós jelentését, amely azt vizsgálja, hogy a tagállamok és azok régiói milyen mértékű társadalmi-gazdasági-területi kohéziót mutatnak, a folyamatok a konvergencia vagy a divergencia irányába mutatnak-e, mely térségek vannak az élen, kik a felzárkózók és melyek a lemaradók? Ezeket a folyamatokat nagyban befolyásolja magának az uniónak a kohéziós politikája, hétköznapi nevén az uniós transzferek, de nem kizárólag, sőt, nem is meghatározóan. Az egyes térségek fejlődésére legalább ekkora hatással van a tagállamok és az önkormányzatok fejlesztéspolitikája, de a költségvetési és pénzügypolitikája is. A humán tőkét fejlesztő alrendszereknek – melyek többségében nemzeti hatáskörben maradtak – nagyobb a hatása az országok fejlődésére. Ráadásul az uniós pénzek szinte mindig fejlesztési pénzek, miközben a gazdaság alakulása legalább ekkora mértékben függ az állami alrendszerek működésének stabil, kiszámítható és megfelelően magas finanszírozottságától.

Az alábbiakban az idén napvilágot látott nyolcadik kohéziós jelentés tanulságait dolgoztuk fel és foglaljuk össze, amely az ezredfordulótól a Covid-válságig tartó időszak fejleményeit elemzi.

Nincs konvergencia az unióban

  Miközben az Európai Unió egyik alapvető célja a belső társadalmi-gazdasági kohézió megteremtése lenne, a jelentés szerint az unió az utóbbi időben sokkal inkább divergenciában van, mint konvergenciában. A legfejlettebb és legkevésbé fejlett térségek egy főre jutó átlagos éves GDP növekedése között egyszerűen nem volt akkora különbség az ezredforduló utáni két évtizedben, ami az olló záródását jelentette volna. A legfejlettebbek 1,06 százalék százalékos hosszú távú átlagos növekedése a legfejletlenebbek 1,69 százalék százalékával áll szemben, ami nem elégséges a konvergenciához. Foglalkoztatásban már a növekedési ütemben is a legfejlettebb térségek vezetnek: 0,61 százalék áll szemben 0,21 százalék százalékkal.

A keleti blokkban gyakorlatilag felszámolódott az elmúlt évtizedben a munkanélküliség problémája, sokkal inkább a munkaerőhiány jellemző. Igaz, ez részben a nyugatra történő vándorlás miatt van így, részben pedig az alacsony bérezésű helyi munkák miatt. Dél-Európában ugyanakkor továbbra is súlyos probléma a munkanélküliség, igaz, akinek van munkája, az továbbra is jobban keres, mint a keleti foglalkoztatottak. A pénzügyi helyzettel való elégedettség messze a skandináv és osztrák térségben a legmagasabb, és keleten a legalacsonyabb.

 A demográfiai folyamatok hasonló trendeket mutatnak, a keleti és déli blokkban a természetes szaporulat és az elvándorlás is csökkenő népességhez vezet, a nyugati blokk viszont a vándorlás célterülete. (2019-ben a városi területek termékenységi rátái közül a magyar volt a legrosszabb az egész unióban, míg a vidéki termékenységünk átlagosnak volt mondható.) A várható élettartamban csak a kelet van leszakadva, a déli országokat a rossz gazdasági trendek ellenére segíti a mediterrán életmód.

Kohéziós transzferekből egyébként a magyar fejletlen térségek kapják egy főre jutóan a legtöbbet az egész Európai Unióban.

Három blokk: északnyugat, kelet és dél

Az unió alapvetően három blokkra szakadt: a centrumot alkotó északnyugatra, a gyorsan növekvő keletre, illetve a leszakadó délre. A Covid válság igazán durván a déli térséget viselte meg gazdasági értelemben, ahogy már a korábbi eurozóna válság is. Ugyanakkor globális összehasonlításban a keletiek egy főre jutó GDP-ben mért növekedése (2-4 százalék per év az ezredforduló utáni két évtized átlagban) sem kiemelkedő az igazi fejlődési régiókhoz, elsősorban a Távol-Kelethez képest. Miközben az éghajlatvédelem érdekében természetesen már anyagi nemnövekedésre lenne szükség azon a fejlettségi szinten, ahol mi vagyunk. Az uniós átlagos fejlettségi szintet azonban továbbra is csak a nagyvárosi térségek érték el Kelet-Európában, amely az esetek többségében a fővárost jelenti, plusz egy-két cseh és lengyel nagyvárost. Azaz miközben a keleti térség lassú felzárkózásban van az uniós átlaghoz, ugyanezen térségen belül a városias térségek elhúznak a vidéktől. Azt is gyorsan hozzá kell tennünk, hogy a térség felzárkózásának horgonyául szolgáló uniós átlagot viszont lejjebb húzza a déliek visszaesése.

A keletiek gyors növekedése ellenére továbbra is fennmarad egy 5-8 éves különbség a várható élettartamban olyan szomszédos régiók között, mint például a Baltikum és Skandinávia, vagy Bulgária és Görögország.

A szétszakadás okai

Az innováció szempontjából a keleti térség egésze továbbra is az uniós átlag alatt van. Az ennek mérésére kialakított uniós eredménytáblázatot továbbra is a skandinávok vezetik. A szabadalmak számából az látszik, hogy azokat szinte mind Északnyugat-Európából adják le, a déli és keleti térség egyaránt üres pusztaság ebből a szempontból a térképen. De meglátszik ugyanez a K+F költésben is: míg a leginnovatívabb tagállamok ma már 3-3,5százalékát költik erre a dupla akkora GDP-jüknek, addig az innovációban elmaradó keleti és déli tagállamok (így Magyarország is) a 0,5-1,5 százalékos sávban vannak. Egyes kiemelkedő (NUTS2-es) térségekben egyébként a dupla akkora GDP 5-8  százalékát is elköltik kutatás-fejlesztésre a skandináv országokban, Németországban, Dániában vagy Ausztriában, és ezek Dánia kivételével nem is a fővárosok!

Ezekben a térségekben tehát 5-ször vagy akár 8-szor akkora arányban költenek az innovációra, mint a magyar régiókban, ráadásul dupla akkora GDP-ből, azaz az abszolút értékben vett költés 10-16-szoros.

A vásárlóerő paritás, azaz árak összehasonlítása itt irreleváns, labort vagy elismert professzort ugyanazon az áron finanszíroz a K+F szektor.

Hasonlók elmondhatók az infrastruktúráról is. Egyetlen példa: míg a 60 km/óra sebesség alatti vasúti összeköttetések arány a keleti blokkban 60 százalék körül van, addig az északnyugati blokkban csupán 20 százalék körül. (Délen 40 százalék.) Hasonló a helyzet a repülőgépes kapcsolatokban. Míg a keleti blokk túlnyomó részén csupán 0-250 repülőjárat érhető el 90 perces utazási időn belül, addig ez a nyugati blokkban 1000 és 3000 között van, a kiemelkedő forgalmú, globális repterek (például Frankfurt) körzetében pedig efölött. Autóutak tekintetében az északnyugati blokk lényegében teljesen ellátott, míg a keleti blokkban csak a fővárosokba vezető korridorokra jellemző hasonló ellátottság. Természetesen ugyanez a „fejlettségi” előny környezetvédelmi szempontból a magas kibocsátás miatt egyben hátrány is.

Amennyiben a fenntarthatóbb közlekedési formákat nézzük, a vasút/rövid bicikliút kombináció az északnyugati blokk nagy részén megoldott, míg a keleti blokk nem városi területein csak ritkán adott.

Döbbenetes különbségek vannak a 100 Mbps feletti internetes kapcsolat tekintetében. Miközben Dániában gyakorlatilag mindenki ilyen netes kapcsolattal dolgozik, az unió több országában gyakorlatilag senki. (Magyarország a 60 százalékos arányával meglehetősen előkelő, nyolcadik helyen áll, megelőzve például a csupán 30  százalékos Németországot!)

Ami a felnőttképzést illeti, a kontinens nyugati felén ez általánosan jellemző (a felnőttek ötöde-hatoda van egyszerre ilyen programban), míg a keleti részén továbbra is elhanyagolható. A korai iskolaelhagyás súlyos probléma Olaszország és Spanyolország déli részén, illetve a Magyarország-Románia-Bulgária csoportban.

PISA eredmények (természettudomány, olvasás) tekintetében hatalmas a különbség a vezető észt-finn duó és a leszakadt balkáni térség között, ha a nemzeti átlagokat nézzük. Amennyiben viszont a város-vidék különbségeket vizsgáljuk, a magyar különbségek döbbenetesen, kirívóan nagyok, sokszorosa az unió többi országának. A magyar vidék eredményei mélyen alatta vannak a többi ország elmaradott területeinek is.

Súlyos anyagi nélkülözésben élő háztartások a skandináv térségben gyakorlatilag nincsenek, a dél-európai és balkáni (plusz magyar) térségben viszont aggasztó arányt képviselnek. A szegénység felszámolására tett állami erőfeszítésekkel a balkáni plusz magyar térségben a legelégedetlenebbek az emberek, a legelégedettebbek viszont érdekes módon a lengyel-cseh-osztrák-szlovén térségben.

 A nők és a férfiak foglalkoztatási aránya közti különbség az észak-nyugati blokkban alacsony, a keleti és a déli blokkban magas. A nők (külső lehetőségeket tükröző) teljesítmény elérési és hátrány indexei ugyanezt a megoszlást mutatják. Azoknak a nőknek az aránya, akik félnek egyedül kimenni éjszaka, a balkáni országokban és Magyarországon magasabb az uniós átlagnál.

Migráció

A más uniós országban születettek aránya, illetve az unión kívül születettek aránya továbbra is kelet-nyugat megoszlást mutat: a nyugat-európai országokban magas, a keletiekben alacsony. Az egyes térségeket nézve a más uniós országból érkezők aránya már 8 százalék felett kiemelkedő, az unión kívüliek aránya pedig 14 százalék felett válik kiemelkedővé. Vannak bizonyos városok, amelyek egyértelmű kiugró értékeket mutatnak az unión kívül születettek tekintetében: Brüsszel 32 százalék, Bécs 27 százalék, Stockholm, Párizs és Bréma 20 százalék körül. Az unión kívül születettek és a helyiek közti foglalkoztatottsági arány különbség átlagosan 15 százalékpontot tesz ki nyugaton, ám ebben közrejátszik az is, hogy sok menekült nemrég érkezett, nem beszéli a nyelvet, és még átképzésben van. Az unión belül születettek és a helyiek között gyakorlatilag nincs foglalkoztatottsági aránykülönbség, ebben azonban közrejátszik az, hogy az unión belüli migráció dominánsan eleve munkavállalás céljából történik, nincs például menekült státusz.

 Az unió és a nemzeti kormányok megítélése

Óriási szakadék van a tekintetben, hogy mennyire hiszik el, hogy a szavuk számít az EU-ban. A svéd-dán-holland trió esetében ez négyötöd körül van, míg a sereghajtó Görögországban csak egynegyed. Magyarország minden kormányzati unióellenes propaganda ellenére a középmezőnyben van, körülbelül a magyarok fele gondolja így, bár lehetséges, hogy ebben azok is benne vannak, aki szerint ezt a miniszterelnök harcolja ki. A saját nemzeti kormányukban a skandinávok és a hollandok hisznek a legjobban, akár 70  százalékos arányban, míg a dél-európai országok esetében még a 10 százalék körüli arányok is előfordultak az utóbbi évtizedben. Az átlagos tendencia javuló az uniós tagállamokban. Magyarország nem meglepő módon a középmezőnyben, a maga erősen polarizált fele-fele sajátosságával. Az elszámoltathatóság, a kormányzati hatékonyság, a szabályozás minősége, a jogállamiság és a korrupcióellenes fellépés tekintetében ugyanígy a skandináv államok, Hollandia és Ausztria vannak az élen, Délkelet-Európa pedig masszívan lemaradva. Az egyetlen meghívottal lefolytatott közbeszerzési eljárások aránya keleten a legmagasabb, délen is magas, és nyugaton a legalacsonyabb. Az állami korrupció mértékét tekintve a skandináv térség szinte tisztának mondható, a balkáni plusz magyar térség pedig masszívan korruptnak, maguknak a polgároknak a vélekedése alapján is.

 A kormányzattal és az önkormányzatokkal számítógépen keresztül kommunikálók aránya az északi országokban a legmagasabb (80 százalék feletti), nyugaton magas (60-80 százalék), keleten és délen alacsonyabb (20-40, kivéve a fővárosokat), és a balkáni országokban a legalacsonyabb (20 százalék alatti). A jó hír, hogy Magyarország lépett előre a legtöbbet e-kormányzás szempontjából.

 Óriási különbségek vannak a tekintetben, hogy mekkora arányát költik el decentralizáltan az önkormányzatok a teljes állami kiadásoknak. A legmagasabb az arány Dániában (65 százalék), a legalacsonyabb, nullához közelítő a két apró szigetállamban, Cipruson és Máltán. Magyarországon volt a legradikálisabb csökkentés ebben az arányban a 2008 utáni évtizedben, a 25 százalék százalékos arányról a 12-15 százalékos sávba. Magyarországon ezzel a hozzá hasonló országokhoz képest extrém centralizáció valósul meg az állami források kezelésében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Olvasson tovább a kategóriában