A magyar sajtóban is sokat lehetett olvasni a gigantikus, viszont szinte teljesen néptelen kínai „szellemvárosokról”. Ezek olyan városok, amiket az elmúlt évtizedek ingatlanpiaci boomjának hevében húztak fel, viszont a hatalmas beruházások gyakran nem jártak együtt a népesség városokba áramlásával, így elnéptelenedett – pontosabban be sem népesült – gigavárosok alakultak ki.
A 2000-es évek közepén felkapott jelenség egyesek szerint ugyanakkor csak részben tudható be az egyébként ténylegesen elszabadult ingatlanpiaci spekulációnak, és valójában a szellemvárosokról beszámoló nyugati média egyrészt félreérti a dolgot, másrészt elhamarkodottan húzta rá a „szellemváros” kifejezést ezekre a projektekre.
Ahogy arról nemrég az egyik legnagyobb kínai ingatlanberuházó cég sztorija kapcsán is írtunk, Kínában komoly rendszerszintű pénzügyi kockázatokat hordoz magában az ingatlanpiac finanszírozása. Ennek az egyik gyakran emlegetett szempontja az önkormányzatok szerepe, amik pénzügyi vállalatokat alapítva finanszírozzák a helyi beruházásokat, az ingatlanfejlesztők pedig az ezen cégektől lízingelt területen szellemvárosokat építenek, ahová akár évekig nem költözik be senki.
Ahogy azt azonban a szellemvárosokról könyvet író Wade Shepard egy interjúban megjegyezte, a külföldi média által kialakított narratívával szemben ezeknek a projekteknek nem csupán annyi a célja, hogy a helyi önkormányzatok a GDP-t ilyen beruházásokkal pörgetve szerezzenek jó pontokat a kommunista pártnál. Shepard szerint egyrészt ezeket a városokat gyakran már eleve olyan környékeken húzzák fel, ahol magasabb a gazdasági növekedés. Másrészt pedig a városok felépítése után a benépesülésük csak hosszabb távra van betervezve, a beruházások tervezett megtérülési ideje gyakran a két évtizedet is eléri.
Bár a szellemvárosok benépesülésére vonatkozóan átfogó adatot nem tartalmaz, de érdekes riportot közölt a témában a Bloomberg. A lap újságírója három kínai várost mutat be, amelyek évekkel ezelőtt még „szellemvárosnak” számítottak, kettő viszont már azóta már benépesült, vagy legalábbis jelentősen nőtt a népessége.
Az egyik bemutatott projekt a Belső-Mongólia sivatagjában fekvő Ordos városának Kangbashi negyede. A beruházás 2004-es indulásakor 300 ezer lakossal terveztek, a Bloomberg riportja szerint pedig idén már 120 ezer ember élt a környéken, és a helyi önkormányzat arra számít, hogy a népesség 2025-re eléri a 200 ezret. A riport szerint a városba sok állami alkalmazott érkezett, és egyetemisták, illetve a jó helyi iskolák miatt idetelepülő családok bevonzásában is voltak sikerek, ugyanakkor a cégek idevonzása egyelőre nem ment ilyen jól.
A másik sikeres városrész Csengcsou új negyede, aminek a fejlesztése 2002-ben kezdődött, és a népessége mára 945 ezerre nőtt. Kangbashival ellentétben itt jól sikerült a cégek bevonzása. A környék egyik legnagyobb foglalkoztatója a többek között az iPhone-okat is gyártó Foxconn, és 2015 óta a környékbeli gazdasági növekedés meghaladta az évi 25 százalékos szintet. Egy helyi ingatlanfejlesztő a Bloombergnek nyilatkozva megjegyezte, hogy a Csengcsouról szóló külföldi riportok akkor húzták a városra a „szellemváros” jelzőt, amikor még a fejlődése korai szakaszában volt.
Persze ez a fejlődés nem mindig indul be, és erre hozza példának a lap riportja Tiencsin városának új részét, ami még mindig tele van üres épületekkel.
A szellemvárosokról szóló könyvében Shepard arra a következtetésre jut, hogy azokban a városokban, ahol az ipar, az iskolák, az egészségügyi szolgáltatások és a szórakoztató egységek kiépülnek és elérhetőek, a népesség előbb-utóbb betelepül, és idővel a nagyberuházások valódi városokká változnak. A cikk szerint ezt Kangbashi és Csengcsou példája is bizonyítja.
Világ
Fontos