Geopolitikai fekete lyukat hagytak maguk mögött a magyar katonák

(A szerző közgazdász-geográfus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Június 6-án hazatért Afganisztánból az utolsó ott szolgálatot teljesítő magyar katona, miután befejeződött a magyar szerepvállalás az országban zajló béketeremtő, békefenntartó és újjáépítési NATO-műveletekben.

A nemzetközi szervezetek statisztikáiban az abc sorrend alapján első helyen szereplő Afganisztánról talán már mindenki hallott az elmúlt években, aki legalább néha kezébe vett újságot, vagy követte a különböző médiumok híradásait. De a legtöbben talán csak annyit tudnak róla, hogy a világ egyik legszegényebb országa valahol Ázsia közepén.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után az Egyesült Államok politikai döntéshozói nagyon gyorsan döntöttek az országot uraló, terrorizmus támogatásával vádolt tálib rezsim elleni támadásról. A 2001. október 6-án kezdődött hadműveletek tíz nap alatt látszólag teljes győzelmet eredményeztek.

Húsz év után már egészen másképp látszik a helyzet. Húsz év alatt az USA közel 400 ezer katonája teljesített szolgálatot az országban. Az itt szolgáló csapatok kiadásainak fedezésére ezalatt több mint 1000 milliárd dollárt költöttek el. Ez nyolc év teljes magyar GDP-je, és – bár a statisztikák nagyon hiányosak – vélhetően sokkal több, mint a most már közel 40 milliós lakosú ország elmúlt 20 évének teljes GDP-je. Az amerikai hadsereg szempontjából csúcsévben, 2011-ben 94 ezer katona ottani állomásoztatására 101 milliárd dollárt költöttek – több mint egymilliót egy év alatt minden egyes ott szolgáló katonára. Az elmúlt öt évben – amikor az Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai csapatok létszáma már 10 ezer fő alá csökkent – az egy főre jutó évenkénti kiadások már meghaladták az 5 millió dollárt.

A geopolitikai fekete lyuk szinte számolatlanul nyelte az amerikai adófizetők pénzét az eredmények legkisebb jele nélkül.

Az amerikai politikai döntéshozók a 2001. szeptember 11-i támadások után úgy vélték, hogy az Afganisztán elleni háború megindítása elengedhetetlen az amerikai nemzetbiztonsági érdekek szempontjából, miután nem volt látható vagy egyetlen országhoz köthető, reguláris hadsereget felvonultató ellenség. A terrortámadás tervei az USA egyik szövetséges államában, Pakisztánban létesített mecsetekben születtek. A merényleteket végrehajtók állampolgárságuk szerint az USA szintén fontos közel-keleti szövetséges országaihoz tartoztak. Ezen országok ellen nem lehetett támadást végrehajtani, hiszen azok állami vezetése semmilyen módon nem volt részese a támadásoknak.

Afganisztán azonban 2001-ben a Tálib Emírségek uralma alatt volt. A szélsőségesen vallásos tálibok középkori nézetei a mindennapok gyakorlatában – a Szovjetunióval vívott véres háború kilenc éve után – a középkorba süllyesztették vissza az országot. Az általános emberi jogok, a nők jogainak a semmibevétele, az 1300 éves iszlám törvénykönyv, a saria alkalmazása páriává tette az országot. Az országot ideális célponttá tették a már több mint két évtizede sújtó háborúk, a tény, hogy a központi hatalom gyengesége miatt az ország területének nagy részét nem ellenőrzi senki, és emiatt a világ legnagyobb kábítószeralapanyag-előállítójává vált. A New York-i és washingtoni merényleteket végrehajtó terroristák meg vagy jártak ott, vagy nem. De az alig létező államisággal rendelkező ország területén bármi ilyesmi is megtörténhetett.

Afganisztán geopolitikai értelemben fekete lyuk volt: semmilyen érdemi információ nem szivárgott ki az országból. Az ország területének Iránnal szomszédos harmada szinte lakhatatlan sivatag, északi és déli részre a Hindukus hegyláncai tagolják, az ország két részét egyetlen járható út, a Szálang-hágó és Szálang-alagút köti össze. Az ország működését etnikai és nyelvi ellentétek bénítják. Délen, a Pakisztánnal, illetve annak törzsi területével, Vazirisztánnal határos területein a pastuk élnek, ők adták a Talibán fő erejét is. Az ország középső és nyugati részén perzsául beszélő népcsoportok vannak, északon tádzsikok, üzbégek, hazarák laknak. A földrajzi, domborzati tagoltságot a nyelvi és az ettől különböző etnikai tagoltság teszi teljesen átláthatatlanná.

Ha ezt a helyzetet lehet bonyolítani, akkor még az ország népmozgalma is növeli ezt. Az ország lakossága 1950-ben még alig 8 millió fő volt – alig elmaradva Magyarországtól –, mostanra viszont a népességszám ennek az ötszörösére emelkedett, miközben hazánkban évtizedek óta stagnál vagy csökken. Kabul népessége az elmúlt 30 évben négyszeresére nőtt, míg az ország nyugati tartományainak lakossága több mint 90 százalékkal csökkent.

Az ország hivatalos exportja alig 700 millió dollár egy évben – munkanapokra vetítve ez másfél napi magyar exportnak felel meg. Legfőbb exportcikkei a sáfrány, a mogyoró, a kesudió és a szőnyegek. Importja ennek nagyjából a tízszerese, ez annyi, mint 2008 előtt a magyar személygépkocsi-import. A külkereskedelmi mérleg hiányát eddig a nemzetközi segélyek finanszírozták.

Az ország exportjának felét – nem hivatalosan – a kábítószer teszi ki. A világ ópiumtermelésének 80 százaléka itt van, jelenleg mintegy 300 ezer hektáron termesztenek mákot – ez a magyarországi termőföldterület 6 százaléka. Ez a legbiztosabb jövedelemforrás itt, de egy gazda 30 dollárt kap az ópium kilójáért, 5 ezrelékét annak, mint amit a nagy fogyasztó központokban fizetnek a vevők az abból készülő heroinért.

A Bush-adminisztráció korán elkötelezte magát a katonai megoldás mellett, anélkül, hogy megfogadták volna Henry Kissinger intelmét: csak akkor vonuljanak be, ha tudják, hogyan vonulhatnak ki onnan. Nem tudták. Nem tudták megfelelően értékelni a tálib vereség következményeit, mert ez az ország semmiben sem úgy működik, ahogy azt a fejlett világban elképzelik.

Jó, hogy Magyarország 18 év után kivonult onnan.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ afganisztán egyesült államok háború hadsereg kábítószer Olvasson tovább a kategóriában