Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2021. június 6. 16:55 Világ

A szegénység felszámolásának kulcsfontosságú eszköze lehetne a mobiltelefon

Bár a világ nagy részén csökken a mélyszegénység, Fekete-Afrikában nem tűnik úgy, hogy javulna a helyzet. Igaz, gazdasági növekedés van a régióban, ám annak előnyeit csak a kiváltságos kevesek élvezhetik, míg a lakosság nagy része továbbra is szegénységben él.

Ahhoz, hogy a szegénységet felszámolják, befogadó növekedésre lenne szükség, vagyis olyanra, hogy mindenki egyformán élvezhesse a növekedés előnyeit. Szerencsére egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne ezt elérni. Nem is olyan meglepő módon sok eredmény arra mutat rá, hogy a mobiltelefonok szélesebb körű elterjedése lehet a megoldás.

Simplice A. Asongu és Jacinta C. Nwachukwu például azt vizsgálták, hogy milyen feltételek mellett tudnának a fekete-afrikai országok olyan oktatást nyújtani, amely támogatja a befogadó fejlődést. Azt nézték meg, hogy a mobiltelefonok elterjedésével növekszik-e a gyerekek humán képzettsége. Az ugyanis már a korábbi kutatásokból is egyértelművé vált, hogy az “emberi tőke” növekedése fontos az országok fejlődéséhez, főleg a befogadó fejlődéshez.

A kutatók arra jutottak, hogy megfelelő oktatási körülmények mellett, vagyis maximum 10-27 fős osztályok esetén

a mobiltelefonok erős motorjai lehetnek a befogadó fejlődésnek.

Természetesen más körülmények is segítik ezt a hatást, például a politikailag stabilabb országokban nagyobb segítség a mobil a fejlődéshez, de meglepő módon ha a jövedelmet nézzük, akkor az alacsonyabb jövedelmű országok profitálnak többet a mobilok nyújtotta lehetőségekből.

Egy másik kutatás azt vizsgálta meg, hogy a pénzügyi befogadás hogyan kapcsolódik a mobilok használatához. Érdekes tény, hogy Afrikában a világ többi részéhez képest

az információs technológiák elterjedtsége alacsonyabb, de a használatuk hatékonyabb, főleg a mobiltelefonokat nézve.

Akinek ugyanis sikerül mobilt szereznie, az nagyon sok mindent el tud vele intézni.

Tough Chinoda és szerzőtársai arra jutottak, hogy a mobilok elterjedése a pénzügyi befogadást is erősítik. Viszont jelen van az a hatás is, hogy pénzügyileg minél fejlettebb egy ország, annál inkább használnak mobilt, ami tovább segíti a fejlődést. Emellett természetesen a bankszektor stabilitása és a gazdasági növekedés is fontos tényező a pénzügyi fejlődés eléréséhez.

Végül Olaniyi Evans kutatásait érdemes figyelmbe venni, aki azt elemezte, hogy a mezőgazdaság fejlődésének hogyan lehet része a mobilhasználat. Mivel Afrika lakosságának majdnem 80 százaléka a mezőgazdaságból él, ezért ennek a szektornak a fejlesztése fontos összetevője a befogadó fejlődés elősegítésének. A kisméretű gazdaságok a jellemzőek, amelyeknek fontos, hogy megfelelő növénytermesztési és állattenyésztési információkat szerezzenek.

Az ilyen információkat a gazdák hagyományosan az ezzel foglalkozó kutatóktól vagy helyben dolgozó ügynököktől szerzik be, de ennek a rendszernek a fenntartása költséges és nem hatékony. A mobilok és az internet elterjedésével viszont új csatorna nyílt, ahonnan megszerezhető lett a szükséges tudás. Evans eredményei is azt mutatják, hogy

a mezőgazdaság fejlődését pozitívan befolyásolja a mobilhasználat és az internetelérés is.

Összességében tehát az látszik, hogy nagyon sok területen segítheti a fejlődést, ha minél több embernek van mobilja az afrikai fejlődő országokban. Növeli az oktatás hatékonyságát, segít a mezőgazdaság modernizálásában és fejlesztésében, továbbá biztonságosabban használhatják a pénzüket az emberek, ha pénzügyileg befogadóbb az ország, és mobiltelefonon keresztül (is) tudnak banki szolgáltatásokat igénybe venni. Ezért a fejlődő országok segítésében nagyon fontos lépés lenne az internet elérhetővé tétele és a mobilhasználat növelése.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Afrika fejlődés internet mobil oktatás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 24. 13:45 Világ

Ukrajnának kevés az esélye egy fajsúlyos amerikai támogatásra

Alig hozott eredményt Zelenszkij washingtoni látogatása, annak ellenére sem kapott ígéretet a 24 milliárd dolláros újabb katonai csomagra, hogy zárt körben arról beszélt, anélkül elveszítik a háborút. Európában és a tengerentúlon is gyengül az elköteleződés Ukrajna segítése mellett.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 13:09 Világ

Két körülmény árnyalja az ukrajnai lengyel fegyverszállítás leállítását

Választás előtti szavazatmaximalizáló manőver lehet a bejelentés, és a legtöbb fegyvert már leszállították. A diplomáciai feszültség ettől még lehet valós.

Fontos

Fabók Bálint
2023. szeptember 26. 09:48 Adat

Bő száz év alatt nyertünk egy második életet

1900-ben nagyjából 37 év volt a várható élettartam Magyarországon.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 17:02 Közélet

Magyarországról jövő migránsok és álhírek is szítják a feszültséget a választásra készülő Szlovákiában

Szombaton választást tartanak Szlovákiában, a közbeszédet a Magyarország felől érkező migránsok uralják.