Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. március 16. 15:09 Világ

Felpörgeti a szénégetést a világ három legnagyobb felhasználója

Ha valaki azt gondolta, hogy a tavalyi, járvánnyal sújtott év egyben a globális klímafordulat időszaka is lehet, annak jó eséllyel csalódnia kell. Tavaly ugyan valóban csökkent hat százalékkal – kétmilliárd tonnával – a globális szén-dioxid-kibocsátás, viszont decemberben már két százalékkal meghaladta 2019 utolsó hónapjának szintjét – pedig akkor még lényegében nem befolyásolta azt a járvány.

Érdekes kérdés, hogy idén merre billen majd a mérleg nyelve. Rengeteg országban minimum az év negyedét különböző mértékű korlátozások között töltik az emberek, ami visszaveti az autózást és a repülést. Közben viszont gőzerővel zajlik olyan nagy gazdaságok talpra állása, ahol meghatározó a szénenergia jelentősége, és a Bloomberg által összegyűjtött tanulmányok szerint biztosra vehető, hogy ezekben idén nő majd a legszennyezőbb fosszilis energiahordozó felhasználása, ráadásul ugyanez valószínűsíthető 2022-re is.

Kína önmagában több szenet használ fel, mint a világ összes többi országa együttvéve – 2019-es adatok szerint részesedése 51,7 százalék –, és bár az energiatermelésben az utóbbi években csökkent a szén aránya, mennyiségben mégis több fogyott, mert egyre több energiát állítanak elő az országban. Emellett a gazdaságélénkítő programok miatt az acél iránti igény is megugrott, így a koksz iránti kereslet is nőtt. Az ország szénfelhasználásának csökkenésére valószínűleg még várni kell pár évet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden korábbinál több kínai szénerőmű pöfékelhet az újraindulás utánTavaly első alkalommal haladta meg 2015 óta az új szénerőművek kapacitása a leszereltekét, elsősorban a kínai fejlesztések miatt.

A világ szénfogyasztásából 11,8 százalékkal részesedő Indiában a szén súlya 70 százalékos az áramtermelésben, és mivel a járványt követően ott is dinamikusan nő a gazdaság, nem kérdés, hogy a szén égetése is ugyanezt a pályát futja be. A világ legnagyobb szénkitermelő vállalata, a Coal India most döntött egy hatmilliárd dolláros beruházási programról, amelyben új bányák nyitása és meglévők bővítése is szerepel.

Ami meglepőbb, hogy a világ szénfelhasználásából 7,2 százalékkal részesedő Egyesült Államokban is növekedés várható. Részben itt is az újrainduló növekedésnek tudható ez be, másrészt viszont annak, hogy egy év alatt 40 százalékkal drágult a földgáz, versenyképesebbé téve a szénalapú áramtermelést. Igaz, itt sok múlik azon, hogy Joe Biden kormány milyen elánnal valósítja meg klímavédelmi terveit.

Egyelőre a jelek szerint más országok sem fogják ellensúlyozni a három nagy növekvő fogyasztását, legalábbis a Nemzetközi Energiaügynökség szerint – két csökkenő évet követően – idén 2,6 százalékkal nő a világ szénfogyasztása.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTenger alatti szénbányát engedélyeztek AngliábanFolytatódhat egy tenger alatti, mélyművelésű szénbánya megnyitásának előkészítése az Egyesült Királyságban, miután a kormány nem támadta meg a helyi hatóságok döntését.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyesült államok energiatermelés india Kína szén Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Debreczeni Anna
2023. november 29. 09:57 Világ

Olajüzleteket kötnének a klímacsúcson a kiszivárgott iratok szerint

Az Egyesült Arab Emírségek a házigazdája a COP28-nak, de nem feltétlen a klímaválsággal foglalkozna Szultan Ahmed al-Dzsaber.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.