Kína külföldi befektetései 2008 után erőteljes növekedésnek indultak, és az ország különösen az Övezet és út kezdeményezés (bevett nemzetközi rövidítéssel BRI) nevű^*A BRI eredetileg Új Selyemút néven futott, majd Egy övezet, egy útnak nevezték át, végül a kínai név tükörfordításából származó második verziót egyszerűsítették, és Övezet és út kezdeményezés (Belt and Road Initiative) lett az angol név. külgazdasági stratégia 2013-as meghirdetését követően a fejlődő világ legfontosabb hivatalos hitelezőjévé vált.^*A hivatalos hitelezés az államoknak más államok által, vagy nemzetközi szervezeteken, például a Nemzetközi Valutaalapon vagy Világbankon keresztül folyósított hiteleket jelenti. Tehát nem tartozik bele a magántulajdonú kereskedelmi bankok hitelezése – ez utóbbi téren továbbra is az Egyesült Államok a legnagyobb hitelező.

Ez a projekt azt ígérte, hogy Kína kikötők, repülőterek, vasutak és autópályák finanszírozásával és felépítésével javítja a fejlődő világ infrastruktúráját, és ezzel hozzájárul a fejlődéshez Délkelet- és Közép-Ázsiától kezdve, a Közel-Keleten és Kelet-Európán keresztül, Afrikáig és Latin-Amerikáig a világ minden szegletében.

A projekt céljait és megalapozottságát illetően már évek óta hullámzó politikai, elemzői és akadémiai vita folyik, amelyet 2020-ban a koronavírus-járvány okozta logisztikai nehézségek, a fejlődő világ hiteltörlesztési problémái, valamint a kínai hitelezésre vonatkozó adatok körüli bizonytalanságok határoztak meg. Az utóbbi időben ennek kapcsán több olyan sajtóhír és helyzetértékelés jelent meg, amelyek szerint a BRI megbicsaklott, és a nyugati elemzők között is élénk elméletgyártás indult a projekt jövőjét illetően, ahol a különböző álláspontok

• a gyors és jelentős hitelkihelyezéssel járó óhatatlan problémák megsokasodása;
• a program gyors felfuttatása által kiváltott nyugati félelmek, az adósságcsapdára vonatkozó bírálatok csillapítása;
• a kínai pénzügyi szabályozás (BRI-től független) szigorítása;
• a kínai belső eladósodottság növekedése (és forráselszívó hatása);
• vagy a kínai gazdaságpolitikai új szelei 

miatt temetik a programot. 

Mások szerint a BRI és a kínai hitelezés visszaesését jelző és jövendölő elemzések tévednek. A BRI-temető narratíva bírálói szerint bár a program valóban változott az utóbbi időben, ez egy tudatos újratervezés eredménye, amely a korábbi, valós hibák javításáról, valamint arról szól, hogy Kína külgazdasági ambíciói átalakulóban vannak: az állami nagybankokon keresztül finanszírozott infrastrukturális projektek helyét egyre inkább a vállalati beruházások és a magasabb hozzáadott értékű technológiai projektek veszik át. 

Definíció nincs

A különböző narratívák bizonytalanságait jelzi, hogy egy korábbi európai elemzés szerint a programnak „nincs hivatalos vagy általánosan elfogadott definíciója”, és földrajzi kiterjedése is sokat változott 2013 óta: először Közép-Ázsiára, majd Délkelet-Ázsiára fókuszált, azóta viszont már több mint 120 ország csatlakozott hivatalosan a programhoz. Az sem mindig egyértelmű, hogy melyik kínai projektek tartoznak a BRI alá: eleinte a programban a kínai állami kölcsönből finanszírozott közlekedési, energetikai és telekommunikációs infrastrukturális beruházások domináltak, de manapság már egy sor más kínai beruházást is ide sorolnak Pekingben (ezekről később).

Abban is régi nézeteltérések vannak, hogy mi is pontosan a projekt célja. A programot bíráló elemzők és politikusok gyakran a korrupció terjesztésével, diktátorok pénzelésével, gyarmatosítással vádolják Kínát, a legvérmesebbek szerint a terv eleve arról szól, hogy Peking felvásárolja és adóssággal magához láncolja a fejlődő világot. Ez a narratíva nagyrészt arra épül, hogy az utóbbi években számos kínai projekt félrement, a karibi térségtől kezdve Srí Lankán át Venezueláig.

Vannak jelei, hogy a hitelkihelyezéssel politikai befolyás is jár, a Kína felé eladósodott országok például előszeretettel támogatják Pekinget az ENSZ-ben, amikor a nyugati világ hevenyészett kísérleteket tesz a hszincsiangi vagy hongkongi jogtiprások elítélésére. Magyarország például az Európai Unióban is képviseli a kínai érdekeket.

A teljes helyzet azonban kutatók szerint bonyolultabb. Mint azt korábban Matura Tamás, a Corvinus Egyetem Kína-kutatója elmondta, több mint féltucat, egymással összefüggő politikai és gazdasági motiváció áll a kínai projekt mögött, úgy mint a kínai ipari és a pénzügyi túlkapacitások lekötése; a Közép-Ázsiával határos nyugat-kínai tartományok fejlesztése; Kína geopolitikai hátrányainak csökkentése és nemzetközi elismertségének növelése; nemzetközi intézményépítés; gazdasági- és politikai befolyásszerzés; valamint Hszi Csin-ping elnök személyes politikai céljai.

Újabb, brit, ausztrál, német és amerikai kutatások alapján pedig az adósságcsapda-narratíva sem áll meg. Ezek szerint a kínai hitel fontos új forrásokat jelent a fejlődő országoknak, amelyek a nyugati segítséget keveslik vagy annak kötöttségei miatt nem kedvelik. A kínai hitelek feltételei bár rosszabbak, mint a Világbanké, de jobbak, mint a piaci kondíciók; számos helyen kimutathatóak a kínai beruházások pozitív hatásai; a projektek alakításában a helyi erők is aktívan részt vesznek, azaz arról sincs szó, hogy Peking egyoldalúan oktrojálná a beruházásokat; és összességében ritka, hogy adósságcsapda-helyzet kerekedjen a projektekből.

Pénz van, csak mennyi?

A definícióhoz hasonlóan az sem egyértelmű, hogy mennyi pénzről van szó: a kínai hitelezés jelentős részéről nem áll rendelkezésre megbízható információ, ezért a részleteket a megállapodásokat egyenként felkutató detektívmunkával kell összerakni – az ezen alapuló elemzések viszont korántsem tökéletes összefoglalók, és gyakran eltérnek a vizsgálat tárgyát, a módszertant és a végső számokat illetően is.

Carmen Reinhart, Sebastian Horn és Christoph Trebesch 2019-es tanulmánya például azt állítja, hogy Kína a világ legnagyobb hivatalos hitelezője, és a kínai pénzügyi adatokban megjelenő, ma 803 milliárd dolláros külső követelésállomány nagyjából kétszerese annak, mint amit Peking lejelent a Világbanknak.^*Ennek egyik potenciális oka egyébként a kategorizálás nehézségében rejlik. Kína külső hitelezése szinte teljes egészében állami tulajdonú bankokon keresztül folyik. Ez a nyugati felfogás szerint hivatalos, állami hitelezésnek minősül. A kínai bankrendszer nagyobb állami szereplői egyfelől valóban a kormányzat gazdaságpolitikai prioritásai mentén tevékenykednek, másfelől piaci alapú hitelezést is folytatnak a magánszektor számára, más szóval kínai szemszögből máshol van a választóvonal. Másfelől az is tény, hogy a kínai intézmények klasszifikációjuktól függetlenül is kevesebb adatot közölnek, mint amit a nyugati szabályozók saját piacaikon megkövetelnek. Ezt a kutatást a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap vizsgálata részben cáfolta, ők kisebb hitelterhet és kevesebb „rejtett” hitelt találtak – amely kutatást viszont Reinharték igyekeztek cáfolni. 

A Világbank és a WIND nevű kínai elemzőcég adatbázisa szerint Kína 2013 és 2018 között mintegy 500 milliárd dollár értékű nem pénzügyi beruházást finanszírozott 50 BRI-tagországnak, ebből egy adatelemzés szerint 2016 és 2018 között 300 milliárdnyi, állami szerepvállalással finanszírozott beruházás volt folyamatban, de ez csak a tagság kevesebb mint felére vonatkozik. A Rhodium elemzőcég 380 milliárdra taksálja a fejlődő országoknak nyújtott BRI-hitelmegállapodásokat. Ezzel szemben a Refinitiv üzleti adatszolgáltató 1,9 ezer milliárd dollár, a nyíltan Kína-ellenes American Enterprise Institute nevű amerikai jobbos agytröszt 2005 óta 2 ezer milliárd dollár értékű kínai hitelt és beruházást, ebből 750 milliárdnyi BRI-beruházást összesít, de ők minden egyes állami és magánbefektetést, bejelentést és politikai szándéknyilatkozatot beszámolnak, függetlenül attól, hogy az megvalósul-e, így például a magyarországi szám a jegybank által nyilvántartottnak több mint háromszorosa.

Az amerikai William and Mary Egyetem adatbázisa 2000 és 2014 között 350 milliárd dollárnyi hivatalos hitelmegállapodást számolt, de ebből kimaradtak a BRI legélénkebb évei. A Bostoni Egyetem kutatói tavaly decemberben tettek közzé egy másik adatbázist, amely alapján a beruházások nagy részét finanszírozó két állami pénzintézet, a Kínai Fejlesztési Bank és a Kínai Export-Import Bank államközi megállapodásai 2008 és és 2019 között 462 milliárd dollárt tettek ki, amely szerintük összehasonlítható a Világbank-csoport ezen időszakban realizált 467 milliárd hitelkihelyezésével, noha utóbbi a kifizetéseket, előbbi a megállapodásokat (így például az évek óta húzódó Budapest-Belgrád fejlesztést is) tartalmazza.

Az adatbázis másik, érdekesebb megállapítása, hogy a hitelezés üteme 2017 után összezuhant: ezt megelőzően jellemzően évi 40-75 milliárd dollár között mozgott, majd hirtelen 3-4 milliárdra zsugorodott. Erre hivatkozva a Financial Times egy vaskos elemzést is közölt a BRI megtorpanásáról. 

Az adatbázis módszertanát viszont sokan bírálták, arra hivatkozva, hogy számos kínai beruházást nem tartalmaz, másrészt a bejelentett megállapodásokat, és nem a folyósított hiteleket számolja, márpedig a megállapodások gyakran elbuknak vagy évekig húzódnak, ahogy a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében is. Emiatt a kritikák szerint a számok különösen 2018 után félrevezető képet adnak – azt pedig a készítők is elismerték, hogy adataik nem adnak teljes képet sem a kínai hitelezésről, sem a BRI-ről. (Egy alternatív teória a 2019-es visszaesés okairól, hogy nagy felfordulás okozott a Kínai Fejlesztési Banknál a szervezet korábbi elnökének letartóztatása.) 

Sok lett

Ettől függetlenül a hitelkihelyezés 2018-as megtorpanása a kínai fizetési mérlegben is visszaköszön: a követelésállomány 2019 utolsó negyedévében ugyanakkora volt, mint 2018 első negyedévében, a folyó hitelkihelyezés 2019-ben negatív volt. Egyes regionális összesítések szintén jelentős visszaesést mértek Afrikában és a csendes-óceáni térségben, és a bejelentett beruházások értéke is csökken. A kínai kereskedelmi minisztérium adatai alapján a külföldi építőipari beruházások a 2017-es tetőzés óta stagnálnak.

Az adatokkal kapcsolatos bizonytalanság ellenére azt tehát kevesen vitatják, hogy a hitelezés mértéke nagyon jelentős, átláthatósága nem teljes, üteme pedig 2018 óta csökken.

Utóbbit illetően az egyik, a cikk elején idézett narratíva, hogy az a hitelezés pénzügyi fenntarthatatlanságával áll összefüggésben. Ez a probléma már a 2013 és 2017 közti gyors hitelkihelyezést követően megjelent, és a koronavírus-járvány tovább rontott a helyzeten: a Rhodium októberi összesítése szerint 2020 végére értékalapon már az általuk számon tartott, mintegy 380 milliárd dollárnyi BRI-hitel negyedét kellett újratárgyalni. Kína tavasszal csatlakozott a G-20 országok által meghirdetett törlesztési moratóriumhoz, de a kárrendezés vélhetően évekig húzódik majd.

Sok esetben az is egyértelmű, hogy a gazdasági hasznok nem érik el a korábbi várakozásokat. Bár a jobb infrastruktúra valóban segít, a Világbank 2019-es elemzése alapján a célországok jó részében nem az infrastruktúra minősége a szűk keresztmetszet, ennél alapvetőbb intézményi és gazdaságszerkezeti problémák hátráltatják a fejlődést. Ahogy visszatérő bírálat az is, hogy a BRI-projektek nem foglalkoztak a környezeti fenntarthatóság szempontjaival sem (bár újabban van valamennyi elmozdulás).

A rossz megtérülés oka a brit külügyi intézet elemzése szerint a szervezetlenség: a pártállam felső vezetésétől érkező elképzelések nem elég konkrétak, a hitelezésért felelős kínai intézmények fragmentáltak és nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, a kivitelezést végző vállalatok pedig saját hasznuk maximalizálására törekednek. De jelentős a felelősségük a célországok kormányainak is, amelyek szintén megfelelő kockázatkezelés nélkül, rövid távú politikai céljaikra használják fel a kínai hitelt.

Ezen megközelítések szerint Peking ugyanazokat a hibákat követi el, amelyeket korábban a fejlett nyugati országok is elkövettek: alulértékelték a kockázatokat, túlértékelték saját hozzáértésüket, és a befogadó országok helyi viszonyainak pontos feltérképezése nélkül, saját hazai fejlődési receptjüket alkalmazva vágtak bele a gyors és jelentős hitelkihelyezésbe.

Tudnak róla

Ez politikai problémává is vált Peking számára: a beruházások rossz sajtója miatt a narratívát nem igazán sikerült uralniuk. Mint az idézett vádakból látszik, a kínai külgazdasági terjeszkedés az azt kísérő geopolitikai felhangok miatt az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is kételyeket ébresztett, Washington szankciókkal is sújtott egyes, a BRI-ben fontos szerepet játszó kínai cégeket. De egy segélyhitelezést monitorozó szervezet szerint a fejlődő világban is megosztóak, kisebb-nagyobb tüntetéseket okoznak a kínai projektek, nagyrészt azért, mert a projektek kivitelezői döntően kínai cégek, ez pedig sok célországban erősíti a kizsákmányolós narratívát. 

Ezt egy 2019-es jelentésében elismerte a Kínai Nemzetközi Tanulmányok Intézet is: a befolyásos agytröszt akkor arra figyelmeztetett, hogy a hitelezés gyors felfuttatása miatt Kína nyomulása agresszívnak tűnik a világ számára, emiatt Pekingnek is érdeke lenne visszavenni a tempóból. 

Épül az első vasúti összeköttetés Kína és Laosz között, 2020 februárjában. (Aidan JONES / AFP)

A patinás Peking Egyetem egyik műhelyének szintén 2019-es tanulmánya is arról írt, hogy a program rossz külföldi megítélése miatt bölcsebb lenne a globálissá nőtt, több mint 120 országra kiterjesztett BRI eredeti, 2013-ban megfogalmazott céljaihoz visszatérni, amikor még csak Közép-Ázsia és Nyugat-Kína összekötéséről, valamint a délkelet-ázsiai kereskedelmi infrastruktúra javításáról szólt a dolog. 

2019-ben Hszi Csin-ping kínai államfő is azt hangoztatta, hogy jobban kidolgozott finanszírozási modellt kell nyújtaniuk, és a „jó minőségű, fenntartható, kockázattűrő, ésszerű költségszintű és inkluzív infrastruktúrára” kell összpontosítani. Hasonló gondolatok köszönnek vissza a 2021 januárjában közzétett kínai nemzetközi fejlesztési stratégiában is, amely egyebek mellett a fejlődő országok kormányzati intézményeinek fejlesztését, például a beruházások és a pénzügyek profibb tervezését is prioritásként jelöli meg. Ez nagyjából azonos sok (gyakran a kínaiakkal szemben kritikus) nyugati kutató álláspontjával, miszerint a hatékony fogadóállami intézmények nélkül a hitelezés és segélyezés nem sokat ér. 

Túl drága

Egy másik narratíva, hogy a kínai gazdaságpolitika változó prioritásai is visszahúzzák a BRI-t. Csen Csi-vu, a Hongkongi Egyetem professzora a Financial Timesnak azt mondta, a külföldi bírálatok mellett a tágabb ok, hogy Peking újabban vissza akarja fogni a tőkekiáramlást, és nagyobb hangsúlyt akar fektetni a belpiac felpörgetésére.

A kormány ősszel jelentette be a „kettős keringetésként” aposztrofált új stratégiát, amely nagy vonalakban arról szól, hogy Kínának – részben a nemzetközi szerepvállalásának gyors növekedését övező külföldi kételyek, ellenlépések miatt – az export- és beruházásvezérelt növekedési modellről át kell térnie a belső fogyasztásra, azaz a „külső cirkuláció” (nemzetközi gazdasági kapcsolatok) fenntartása mellett nagyobb figyelmet kell fordítani a „belső cirkulációra” (fogyasztás, modernizáció). Yu Jie, a brit külügyi intézet kutatója szerint ez a kínai állami vállalatok és pénzintézetek külföldi aktivitásának csökkenésével jár majd.

Mindez nem teljesen új jelenség. Az elszaladó tőkekivitel csillapítása már 2017-ben beindult, miután Pekingben pénzügyi stabilitási kockázatként tekintettek a jelenségre, és egyesek szerint ez a BRI-forrásokat is érintette. A probléma visszaköszön a Peking Egyetem említett tanulmányában is, amely felveti, hogy a külföldi beruházási láz vészesen megcsapolhatja Kína pénzügyi tartalékait, és hosszabb távon fenntarthatatlanok a BRI globális ambíciói.

Olyan vélemények is vannak, amelyek szerint a belső adóssághelyzet is gátat szab a trendfordulónak: a hazai adósságállomány jó ideje erőteljesen nő, ma a GDP háromszorosa körül áll. Mások úgy vélik, a két folyamat között nincs összefüggés, a BRI nem akkora tétel, amely megrengetné a kínai pénzügyi rendszert.

Újratervezés űrben, vakcinával, 5G-vel

Mindazonáltal bőven van bizonyíték arra is, hogy legfeljebb újratervezésről, Kína külgazdasági tevékenységének átszervezéséről van szó. Vang Huj-jao, egy kínai állami globalizációkutató-intézet vezetője szerint Kína most „konszolidálja, felszívja és emészti a múltbéli befektetéseket”, és növekvő szerepet szán a multilaterális intézményeken, például a kínai vezetésű Ázsiai Infrastruktúra-beruházási Bankon vagy a BRICS-országok Új Fejlesztési Bankján keresztül folyó hitelezésnek. 

Több kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy a két nagy fejlesztési bank hitelezési adatai egyre kevésbé relevánsak a kínai külgazdasági aktivitást illetően. A Rhodium szerint a két nagy állami bank ugyan hagyományosan központi szerepet játszott a külföldi infrastrukturális beruházásokban, de más szektorokban, és különösen a közepes jövedelmű országokban ma már inkább kereskedelmi bankokon és nem pénzügyi vállalatokon keresztül folynak a kínai projektek. A kereskedelmi bankok sok esetben a célországokban is megjelennek, máskor belföldi hitelt nyújtanak kínai cégeknek külföldi beruházásra. 

Idén az újonnan bejelentett BRI-megállapodások száma csökkenő tendenciát mutatott, de az értékük a program problémamentes folyását hangoztató Vang Ji kínai külügyminiszter szerint a járvány ellenére is 30 százalékkal nőtt. Ezt a 2020-as fizetésimérleg-adatok is alátámasztják, amelyek alapján 2020-ban ismét beindult a külföldi hitelkihelyezés, bár az nem világos, hogy ebből mennyit tett ki a koronavírus-válsággal kapcsolatos kármentés, és mennyit az új beruházások.

Fontosabb tendencia, hogy a beruházások szerkezete folyamatosan változik. A hagyományos infrastruktúra helyett manapság Peking inkább az energetikára, a digitális hálózatokra, azaz a fejlődő világ kommunikációs és technológiai infrastruktúrájának finanszírozására és fejlesztésre (például az ötödik generációs mobilhálózatok kiépítésére, tengeri kábelek fektetésére vagy akár megfigyelőrendszerek kiépítésére) összpontosít, és az „űr-selyemút” keretében nemrég üzembe állított saját műholdas navigációs rendszerét is terjeszti szerte a világban.

Bár korábban a digitális üzletek is szorosan kötődtek az állami bankok hivatalos hitelezéséhez, ma az olyan magáncégek szerepe a döntő, mint a Huawei vagy az Alibaba. Emiatt a BRI-hez sorolt projektek növekvő hányada már a működőtőke-kivitelben jelenik meg, ahol a növekedés folyamatos az utóbbi években is. Mindazonáltal a BRI továbbra is a külföldi kínai magánprojektek kis részét teszi ki, a kereskedelmi minisztérium adatai szerint 2020 első félévében 6,5 milliárd dollárt fektettek be kínai cégek a BRI-országokban, amely ezen időszakban a teljes kínai külföldi befektetések csupán 15,5 százalékát tette ki. 

Az idén mindenesetre a koronavírus-járvány is új irányt hozott: az építkezések helyett az  „egészségügyi selyemút” és a „vakcinadiplomácia” indult be. Miután a járvány miatt a külföldi kínai beruházások komoly logisztikai nehézségekkel szembesültek, 2020-ban az orvosi eszközök és közegészségügyi beruházások piacán látott kiaknázandó lehetőségek Kína, eközben pedig a nyugati járványkezelés súlyos hibáira mutogatva az országimázst is fényezi. Azaz a program nem állt le, hanem adaptálódott a változó viszonyokhoz és lehetőségekhez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Egy út egy övezet hitelezés Kína külpolitika Olvasson tovább a kategóriában