Donald Trump amerikai elnök elvesztette a múlt hét keddi választást, ezért ha nem történik valami sokkoló meglepetés, január 20-án délben távozni fog a hatalomból, és beiktatják utódját, Joe Bident. De a hatalom békés, zökkenőmentes átadása nemcsak az egyértelmű eredményen múlik, hanem a vesztes fél hozzáállásán is. Ahhoz, hogy az amerikai szövetségi állam bürokráciájának irányítását azonnal át tudja venni az új kormányzat, a hivatalban lévők együttműködése szükséges.
Trump azonban nemhogy a vereséget elismerő beszédet nem mondott, hanem az átadás-átvételt is akadályozza, sőt, aktívan harcol a választás eredménye ellen. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy – legalábbis egy darabig – a republikánus párt hangadóit is beállította a sorba: néhány függetlenebb hangot leszámítva a párt egyhangúan a választási csalások gyanújáról beszél, bármiféle komolyan vehető konkrétum említése nélkül.*Érdekes eset a republikánus párttal összeépült tévécsatorna, a Fox News: itt a napközbeni hírműsorokban elismerik Biden győzelmét, az esti véleményműsorokban viszont tagadják.
Azt már a választás előtt sejteni lehetett, hogy Trump és a hozzá hű jobboldali médiagépezet bármilyen kedvezőtlen eredményt választási csalásnak fog tulajdonítani. Ez főleg egy szoros választás esetén lett volna döntő kérdés, ebből a szempontból fontos, hogy ez az elnökválasztás sokkal kevésbé szoros, mint a négy évvel ezelőtti.*Michigant például Biden több mint tízszer akkora különbséggel nyeri, mint Trump 2016-ban, Pennsylvania esetében pedig kétszeres a szorzó. Wisconsin és Georgia esetében tízezernél több szavazat a különbség, Arizona pedig ha szorosabb is lesz ennél, a lényeg szempontjából nem számít.
A Trump-kampány jogi panaszai egyelőre sorra pattannak le a bíróságokról, és ha szigorúan nézzük az állítások tartalmát, még akkor sem változtatnának a választás eredményén, ha a tárgyalóteremben elfogadnák az érvelésüket. A választást eldöntő államokban több tízezer szavazatot kellene megsemmisíteniük ehhez. Ehhez képest a sikerhez a legközelebb az a panasz jutott, ami a – járványügyi előírások miatt messzebb ültetett – választási megfigyelőket néhány centivel közelebb engedte a szavazatszámlálókhoz.
Sokkal gyakoribb azonban a kínos hiba ezekben a beadványokban. Egyik alkalommal a Trump-kampány ügyvédje ismerte el, hogy nem igaz, hogy nincsenek megfigyelőik a szavazatszámlálóknál (a pontos idézet szerint a „a helységben tartozó szavazatszámlálóink száma nem nulla”). A Nevada államban gyanúsnak talált szavazókról kiderült, hogy főleg áthelyezett katonák családjáról van szó. Michiganban 14 ezer esetben gyanította a Trump-kampány, hogy halottak nevében adtak le szavazatot, de az egyik hírügynökség szúrópróbaszerű vizsgálata alapján ötvenből 37-en tényleg halottak és nem szavaztak, öten életben vannak és szavaztak, a maradék nyolc pedig él és nem szavazott.
A republikánus párt talált egy pennsylvaniai postást is, aki szerint a postán visszadátumozták a levélszavazatokat – ő viszont azóta beismerte, hogy csak kitalálta a vádakat. Valószínűleg nem jó ösztönző, hogy a párt pénzjutalmakat ajánl azoknak, akik választási csalásról számolnak be, hiszen emiatt csak még több hasonló kamutörténet kerülhet elő.
Az internetet ettől függetlenül elöntötték a furcsa eredményekről, gyanús számolásról szóló vádak. A magyar kormánypárti sajtót is megjárta egy Twitteren spekuláló „névtelen matematikus” fejtegetése, ami szerint a Benford-törvény alapján nem tűnik szabályosnak a Biden-szavazatok eloszlása – pedig az érvelés könnyen cáfolható.
De logikailag sem stimmel az egész: ha a demokraták tényleg képesek arra, hogy százezer szavazatokat csaljanak el öt különböző államban, akkor miért nem csalták el a szenátusi és helyi képviselői választásokat is, ahol hatalmas vereségeket szenvedtek? Hogyan lehetne úgy elcsalni valamit, hogy közben végig ott ülnek a másik párt megfigyelői? Miért beszélnek elcsalt választásról olyan politikusok, akiket éppen most választottak meg?
A csalásvád azonban sokáig mérgezheti a bizalmat a politikai rendszerben. A világ a jelek szerint már továbblépett Trumpon, a külföldi vezetők elismerték Biden győzelmét, a piacok az új kormányzat lépéseire figyelnek. Ha a vesztes párt irányadó fontos szereplői ennek megfelelően viselkednek, akkor – legalábbis technikailag – nem lényeges, hogy nem ismerik el a vereséget. Ezzel együtt még nem teljesen világos, hogy mi lesz ebből. Sok múlik azon, hogy mi a valódi motiváció a vereség tagadása mögött: csak idő kell a vereség feldolgozásához, pénzt próbálnak csinálni belőle, vagy, ami kevésbé valószínű, valódi puccskísérlet történik?
Gyász
Az egyik értelmezés szerint Trump személyisége lehetetlenné teszi bármiféle kudarc beismerését, és tágabban nézve a saját információs buborékjukban élő támogatói vagy egy részük szintén nehezen fogadja el a vereséget. 2016-ban még a választás estéjén egyértelművé vált Trump győzelme, de Hillary Clintonnak is eltartott egy darabig, amíg el tudta mondani a vereséget elismerő beszédét: másnapig. (Trump szavazóinak jelentős része egyébként azt is kétségbe vonja, hogy 2016-ban az elnök országosan kevesebb szavazattal nyerte a választást. Most a republikánusok 70 százaléka szerint nem volt tiszta a választás.)
A vereség annyira keserű, hogy már nem elég, hogy – az amúgy is démonizált – főáramú média győztest hirdetett. A csalás természetesen megmagyarázza a vereséget, ebben az esetben nem is kell felelősöket keresni. A republikánus politikusok nem is igazán engedhetik meg maguknak, hogy magukra haragítsák Trump elkötelezett híveit. Ezért szinte mindegyikük a „legális” szavazatok számlálását hangsúlyozza – ami feltételezi, hogy vannak illegális szavazatok is, pedig erre nincs hitelt érdemlő bizonyíték.
Ebben a stratégiában szerepet játszhat, hogy Georgia államban január 5-én tartják a szenátusi többségről döntő választást. (A beszámolók szerint Trump gyakorolt nyomást a választáson induló két szenátorjelöltre, hogy lemondásra szólítsák fel a georgia-i – egyébként republikánus – választásokért felelős adminisztrátort. Neki a jelek szerint az volt a bűne, hogy nem akadályozta meg a demokratákat a szavazásban.) Talán csak arra várnak a pártban, hogy hivatalosan is eredményt hirdessenek, és akkor elkezdjék finoman jelezni az elnöknek, hogy ideje abbahagyni az ellenállást.
Seftelés
A felheccelt hangulat fenntartása azért is megéri a republikánus politikai gépezetnek, mert pénzt lehet csinálni belőle. Trump és kampánya rengeteg segítségkérő levelet küld támogatóinak a választások vége óta, és többen felhívták a figyelmet az apró betűs részre: az adományok felét a kampány az adósságok törlesztésére fordíthatja.
A politikailag elkötelezett adakozó tehát azt hiszi, hogy a választás megóvására adja a pénzt, de valójában a kampány alatt felhalmozott adósság visszafizetésében vesz részt. A ravasz trükköt nem csak Trump kampánya használja, Dél-Dakota republikánus kormányzója például saját újraválasztási kampányához irányítja az így szerzett pénzeket.
Puccs
Vannak azonban olyan jelek is, amelyek aggasztóbbak a fenti két, ártatlanabb forgatókönyvnél. Trump a választások után nem sokkal kirúgta a védelmi minisztérium vezetőjét, Mark Espert, aki a beszámolók szerint nyáron azért került szembe az elnökkel, mert ellenezte a hadsereg bevetését a civil tüntetők ellen. Esper távozása után adott nyilatkozata elég borús volt: „Ki jön utánam? Egy igazi bólogató ember. Isten segítsen minket.” A várakozás szerint az elnök a szövetségi nyomozóhivatal (FBI) és a hírszerzés (CIA) vezetőit is kirúghatja a napokban, hogy lojalistákat ültessen a helyükre.
A másik oldalon Trump az igazságügyi minisztériumot is mozgásba hozta, az ügyészeket irányító hivatal máris jelezte, hogy – szakítva az eddigi, több évtizedes gyakorlattal – még a választási eredmény hivatalos kihirdetése előtt vizsgálódni fog választási csalások iránt. Itt sem teljesen világos, hogy ez egy komoly fenyegetés-e, és az ügyészek valóban elkezdenek-e belenyúlni a választási eredményekbe.
A választási vereséget el nem ismerő elnök tehát fejcseréket indított a fegyveres testületek élén, és még szorosabb irányítás alá vonja a bűnüldözést. Eközben pedig pártját is rávette, hogy az ő oldalára álljon. Ezek nem jó jelek, és ha nem az USA-ról lenne szó, akkor az amerikai külügyminisztérium már fel is szólítaná az országot a demokratikus játékszabályok tiszteletben tartására.
A felálló Biden-kormányzatnak mindenképpen nehezíti a dolgát a késlekedés. De törésig csak akkor juthat a helyzet, ha a hivatalos eredményhirdetések után, december közepén sem változik meg Trump és szövetségeseinek hozzáállása.
