Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2020. június 4. 14:39 Világ

Felgyorsította a már egyébként is vergődő olajipar hanyatlását a járvány

25 ezer milliárd dollárral, csaknem kétharmadával esik a járvány miatt az olajipari cégek várható összes profitja a fosszilis energiahordozók keresletének nullára csökkenéséig egy új tanulmány szerint.

A Carbon Tracker nevű pénzügyi agytröszt Guardian által bemutatott elemzése alapján a globális energiakereslet csökkenése évente két százalékkal csökkenti az olaj, a földgáz és a szén keresletét, ami miatt az iparág profitvárakozásai 39-ről 14 ezer milliárd dollárra csökkennek. Mindez az egész világgazdaságra komoly hatással lehet, ugyanis ezeknek a cégeknek a piaci értéke a világ részvénypiacainak negyedét teszi ki, a pénzügyi kitettséget pedig az is növeli, hogy ezek a cégek milliárdokkal tartoznak bankoknak.

Kingsmill Bond, a tanulmány szerzője szerint ezért a fosszilis energián alapuló pénzügyi eszközök „rendezett” kivezetésére lenne szükség, ami lehetővé tenné a világgazdaságra gyakorolt hatás kezelését is, ahelyett, hogy „megpróbáljuk fenntartani a fenntarthatatlant”. A tanulmány szerint ugyanis jelenleg a fosszilis energiára épülő rendszer hanyatlásának vagyunk szemtanúi, amit eredetileg a megújuló energiaforrások vártnál gyorsabb terjedése okozott, a járvány pedig felgyorsította a folyamatot.

A Carbon Tracker elemzése egybecseng a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) május elején publikált előrejelzésével, amely a II. világháború óta látott legnagyobb visszaesésre számít a globális energiafelhasználásban.

Ez egyben a fosszilis energiahordozók keresletének több évtizedes mélypontját és a megújulók növekedését eredményezi. A jelentés szerint Magyarországon és több más európai országban a megújulók részesedése az áramtermelésben folyamatos rekordokat döntött a járvány alatt. A szén kereslete viszont például 8 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben 2019 hasonló időszakához képest, ami egyben 10 százalékos csökkenés a 2018-as szénfogyasztási csúcshoz képest.

Elemzők szerint az árfolyamok már soha nem térnek vissza a válság előtti szintre. Kingsmill Bond úgy véli, az olajipari cégek és a befektetőik nem ismerték fel időben, hogy az iparág közelmúltbeli hanyatlása nem csak ideiglenes visszaesést jelent. Bond szerint az iparági szereplők annyira sokáig ellenálltak a változás gondolatának, és cselekvés helyett annyira csak kamu PR-üzenetek terjesztésére fókuszáltak, hogy bizarr módon most pont ennek a helyzetnek lehetnek az elszenvedői.

A fosszilis iparágban ugyanis Bond szerint jóval nagyobb kockázatok vannak, mint amekkorát a pénzügyi piacok jeleznek. Ezért a befektetők is jobban teszik, ha ezt figyelembe veszik, alacsonyabb jövőbeli árakra számítanak, és számolnak az erőművek bezárási és bontási költségeivel is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz olajipari cégek sokat beszélnek a megújulókról, de a pénztárcájukkal máshova szavaznakSzabályozás vagy magasabb adók nélkül nem is fognak több pénzt megújuló energiára költeni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ fosszilis energiahordozó járvány olajipar szén Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 21. 15:42 Világ

Teljes hatalmi átrendeződés és az etnikai tisztogatás rémképe: a kaukázusi villámháború következményei

Az örmény többségű Hegyi-Karabah sorsa a napokban megpecsételődött.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 13:09 Világ

Két körülmény árnyalja az ukrajnai lengyel fegyverszállítás leállítását

Választás előtti szavazatmaximalizáló manőver lehet a bejelentés, és a legtöbb fegyvert már leszállították. A diplomáciai feszültség ettől még lehet valós.

Debreczeni Anna
2023. szeptember 21. 10:47 Világ

Külső nyomás vethet véget Ausztria semlegességi politikájának

Osztrák diplomáciai és nemzetbiztonsági körökben terjed a nézet, hogy a semlegességre való hivatkozás mára elvesztette hitelességét.

Fontos

Bucsky Péter
2023. szeptember 22. 04:34 Közélet

Szinte csak a sztrádákra jutott abból a 2000 milliárdból, amit útépítésre költött a kormány

Tíz év alatt autópályákra és elkerülő utakra költötték el a 2150 milliárdos költség 80 százalékát, felújításra és mellékutakra alig jutott forrás.

Pálos Máté
2023. szeptember 21. 18:30 Közélet, Pénz

Kósa és Szijjártó forintbedöntő nyilatkozatait idézte Matolcsy és Varga gazdasági csörtéje

A bankadóemelés és kamattámogatás-felülvizsgálat lehetőségének említéséről a piaci szereplők a magyar gazdaság gyengeségére következtettek.

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.