(A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének docense. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Az Egészségügyi Világszervezet részéről az egészséget meghatározó társadalmi tényezőkkel foglalkozó bizottság 2008-ban jelentést tett közzé „Számoljuk fel egy generáció alatt a szakadékot” címmel. Ebben azzal foglalkoztak, miként függenek össze a társadalmi igazságosság és méltányosság kérdései az egészségügyi ellátással. A válasz természetesen az, hogy nagyon sokféleképpen, és ha ezt belátjuk, már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy lássuk, az egészségünkre gazdasági és politikai tényezők is hatással vannak, például a jövedelmi szint, vagy hogy egy kormányzat hogyan viszonyul az abortuszhoz, a tűcsere-programokhoz, a kórházfejlesztéshez vagy éppen egy sor másik kérdéshez.

Mindez a jelenleg zajló SARS-CoV-2-es koronavírus-világjárvány kontextusában is így van. Alább azt tekintjük át pontokba szedve, hogyan hatottak politikai megfontolások a járvány növekedésére és terjedésére, körülbelül az alábbi modellnek megfelelően, amit egy ilyen ábra szerint érdemes elképzelnünk.

Az ábra azt mutatja, ahogyan a politika szereplői különféle akcióikkal hatást gyakorolnak a járvány természetes lefolyására. Gyorsítják vagy lassítják a terjedését (szabályozó hatásokkal) és alakítják a terjedés irányát (terelőhatásokkal). Fontos hangsúlyozni, hogy ezt sokszor (sőt többnyire) nem tudatosan teszik. Megjelenik a visszacsatolás köre is, és a járvány társadalmi és gazdasági hatásokon keresztül újabb kör politikai cselekvést vált ki.

Hogyan történt ez a COVID-19-es betegséget okozó SARS-CoV-2-es járvány esetében? Kilenc példa következik az alábbiakban.

1. Városi vadállatpiacok

Ha a legvalószínűbb elmélet helytálló, és a járvány a vuhani Huanan piacról indult, ahová az első esetek jelentős részének van egyértelmű kapcsolata, akkor a vadállatpiacok intézményének nagy jelentősége van. Ezeken keresztül találkozott az új koronavírust denevérek felől közvetítő gazdaállat és az emberi társadalom. Ma már mindenki tudja (ahogyan annak idején, a 2002-ben kitört SARS-járvány kapcsán is tudta a világ, csak azóta elfelejtette), hogy az itt jellemző állapotok borzalmasak. Az állatokat egymás hegyén-hátán tartott, kis méretű ketrecekben helyezik el, és így sok testnedv jut le az alsóbb szinteken lévőkhöz.

Ezek a piacok a politikai okokhoz is köthető nagy kínai éhínséget követő időszakban jelentek meg annak idején, évtizedekkel ezelőtt. Az állam igyekezett a városi lakosság élelemforrásait gazdagítani, és a mezőgazdasági termelőknek szinte bárhogyan megélhetést biztosítani. Így alakult ki a „vadállattenyésztés” mint szemantikai paradoxon és jövedelmező üzletág. Mellé hamarosan felsorakozott a vadállatok illegális kereskedelme, Kína határain túlról is.

2. A vuhani hatóságok stabilitásra vágynak

Ma már mindenki tudja, hogy a vuhani hatóságoknak alapvető szerepe volt a járvány elharapózásában. Kiváló kínai orvosok találkoztak az első fertőzöttekkel, akik pontosan tudták, hogyan kezeljék az akut légúti distressz szindrómát mutató eseteket, és az atipikus tüdőgyulladások együttes előfordulására is hamar felfigyeltek. Mi több, a laboratóriumi azonosítást megelőzően már levonták az indokolt következtetést, miszerint amit látnak, úgy viselkedik, mint egy SARS-koronavírus, tehát akkor… koronavírus.

Minden adott volt a korai cselekvéshez, ami egy járvány idején óriási jelentőségű, hiszen máskülönben a probléma hatványszerűen növekszik. A helyi hatóságok azonban nem akarták megzavarni a társadalmi nyugalmat és a gazdaság működését. Közegészségügyi szempontból tökéletesen alulinformáltak, hivatalukra pedig ennélfogva alkalmatlanok voltak, és inkább az orvosokra ijesztettek rá a helyi rendőri erők közreműködésével. Ne terjesszenek veszélyes pletykákat, figyelmeztették őket, és ezzel gyakorlatilag maguk terjesztették tovább a betegséget. A kínai újév közeledtével hatalmas utcai bankettet adtak több tízezer ember számára. Végül január 23-án karantént hirdettek, de úgy, hogy erről milliószámra tudomást szereztek az emberek, és rengetegen távoztak a városból, széthordva Kínában a fertőzést az újévi ünnepségek közeledtével.

3. Ötven nappal később

A kínai központi szervek maguk is értesültek az akkor még csak szűkebb körben ismert fejleményekről, és maguk is titkolózásba burkolóztak. Január 20-ig bezárólag a járványt gyakorlatilag semmilyen formában nem említette az állami média. Nem állt ki az emberek elé Győrfi Pál valamelyik kínai kollégája elmagyarázni a kézmosás fontosságát, vagy hogy a köhögéssel vigyázni kell, mert nem holmi megfázás lesz az eredménye.

Tekintve, hogy a járvány valamikor november második felében kezdett el terjedni, és az első eseteket december elején regisztrálták, ez barátok között is 50 napos késedelem volt. Hszi Csin-ping kínai vezető utóbb maga is elismerte, hogy a járvány kezdeti szakaszában történtek „nyilvánvaló mulasztások”.

4. Zsebből a járvány ellen?

Az egyik legmegrázóbb eset a járvány történetéből egy terhes kínai asszony halála, akinek a kezelésére a családja 200 ezer jüant (nyolc és fél millió forintot) költött el, kölcsönökből. Többek között extrakorporális membránoxigenizációra szorult, hogy életben maradjon. Kezelését január 21-én már nem tudták tovább fizetni. Elhunyt, miközben január 22-re megszületett a döntés, hogy a kínai állam átvállalja a kezelés költségeit a koronavírus-betegektől.

Általában is megkérdőjelezhető, mennyire méltányos az, ha a fizetőképességtől függ, hogy bizonyos alapvető orvosi szolgáltatásokban részesülhet-e valaki, járvány idején viszont az ilyesmi kollektív önsorsrontásként jellemezhető, és az, hogy a kínai vezetés erre reagált, nagyon fontos. Sajnos azonban már január 22. előtt is sokan eshettek el a kezeléstől anyagi okokból. Róluk mint esetekről éppen ezért nem is tudunk.

5. Népi háború a koronavírus ellen

A politikai hatások persze nem csak negatívak lehetnek. Miután – részint a fenti okokból, részint a kórokozó fertőzékenysége miatt – óriási válság kerekedett, a kínai állam kész volt megmozgatni minden követ, és ehhez olyan hatalomkoncentráció áll a rendelkezésére, ami a világ kevés másik országában elérhető egy vezetés számára. Azt is belátták, hogy a járvány leküzdéséhez minden Kínában élő ember teljes együttműködésére szükség lesz, és példátlanul erős mozgósítást hajtottak végre, amit megtámogattak a mesterséges intelligenciára és az informátorokra (a „házmesterséges intelligenciára”) is építő megfigyelőállam eszközeivel és erőforrásaival.

Az internetre ezzel kapcsolatban felkerült jelenetek némelyikét a nyugati országokban sokan idegenkedve figyelték, pedig nincs kizárva, hogy a járvány kezeléséhez hasonlóan példátlan erőfeszítésre és társadalmi együttműködésre lesz szükség más országokban is. Az már biztosan elmondható, hogy ennek a járványnak a kezelése aligha lesz pusztán infektológiai kihívás.

6. Utazási korlátozások

Bár az utazási korlátozások és a légi járatok törlése mindig vitatott intézkedések az epidemiológusok között, azt a járványokat matematikai úton modellezők is tudják, hogy amint ilyenekre sor kerül, az a járvány légi közlekedési hálózatokon keresztüli természetes terjedését „megzavarja”. Más csomópontok felé terel forgalmat és vele együtt fertőzötteket. Megnehezítheti fertőzöttek bejutását egyes helyekre. De éppenséggel ahhoz is hozzájárulhat, hogy egy-egy fertőzött az ismerten kockázatos országok helyett így valahonnan máshonnan, észrevétlenül fusson be.

Hogy az utazási korlátozások és a (részint gazdasági megfontolásokból történt) járattörlések hogyan hatottak az új koronavírus terjedésére, azt utóbb – egyszer majd – érdemes lesz összerakni az adatokból.

7. A Diamond Princesstől a Grand Princessig

Azt visszatekintve nem nehéz megállapítani, hogy a japán hatóságok hibát követtek el, amikor a Diamond Princess turistahajó utasait és legénységét nem voltak hajlandók a szárazföldön elhelyezni. Ebben akár a nyári olimpiai játékok elmaradásával kapcsolatos félelmük is szerepet játszhatott. Nem volt könnyű dolguk, hiszen óriásiak ezek a hajók és sok rajtuk az ember, de végső soron hibás feltételezés volt, hogy a kabinjaikba zárva a fertőzöttek a nem-fertőzöttektől megfelelően el lesznek majd szigetelve.

A hajó így inkubátorként működött, kevés fertőzöttből sokat csinált. A közülük hazaszállítottak pedig — például az Egyesült Államokban — továbbadhatták a fertőzést másoknak is, hozzájárulva a vírus kontinensek közötti utaztatásához. Ezek után megdöbbentő, hogy a Grand Princess turistahajóval először ugyanez történt Kalifornia partjainál. Mike Pence alelnök állítólag nem így akarta volna, Trump elnök azonban közbelépett, mert nem kívánta „megduplázni az amerikai esetek számát egy hajó miatt”. Így a művelet végül napokat késlekedett, és ez minden egyes nappal további fertőzésekhez járulhatott hozzá a fedélzeten.

8. Az iráni helyzet fokozódása

Abban, hogy Iránban súlyos járvány alakulhatott ki, számos tényező szerepet játszott, az ország elleni amerikai szankcióktól odáig, hogy a perzsa állam nemrég felkerült a G7 pénzmosás elleni akciócsoportjának tiltólistájára. Az iráni egészségügyi rendszer borzasztó állapotban van, többek között azért, mert alapvető gyógyszerek és felszerelések importja is problémákba ütközik. Az első, vírusos tüdőgyulladásokhoz kötődő halálesetek és iráni fertőzötteknek a környező országokban történő megjelenése miatt a hivatalos adatoknál egyértelműen jóval nagyobb járványt lehetett sejteni, mint azt magam is előrejeleztem blogomon még február 22-én. (Mint utóbb kiderült, ezzel nem voltam egyedül).

A véres tavalyi tüntetések és az ukrán utasszállító repülőgép januári lelövése után – az iráni rendszer legitimációs problémái miatt – a hatóságoknak ráadásul az is szempont volt, hogy a február végi parlamenti választásokon a részvételt járványról szóló hírek ne veszélyeztessék. Így, ha sejthettek is valamit a vírusos tüdőgyulladásos halálesetek megugrása alapján, inkább tétlenül figyelték a történéseket.

9. Tesztelési politika

Egyesek ma már a „Don’t Test, Don’t Tell” politikájaként írják le ironikusan azt a hibás eljárást, ami sok nyugati országban a járvány szétterjedéséhez járult hozzá. Onnantól, hogy minden kontinensen voltak betegek, és ebből biztosan tudhatóan voltak tünetmentes emberek, sőt tünetmentes terjesztők is, csak idő kérdése volt, mikor bukkan fel olyan fertőzött, aki nem a bürokratikus listákon számon tartott „fertőzött területek” valamelyikéről érkezett. Így jelentkeztek a semmiből az utóbbi hetekben esetek, sőt egész „esetegyüttesek”, azaz klaszterek Olaszországtól az Egyesült Államokig. Nem kevesebb történt, mint hogy egy-egy beteg már a halál közelében, az akut légúti distressz szindróma állapotában találkozott orvosokkal, akik nem tudhatták róla, hogy fertőzött, és fokozott fertőzésveszélynek voltak kitéve emiatt maguk is.

Talán eszükbe jutott megkérdezni, hogy az illető járt-e Kínában vagy Iránban, vagy úgy külföldön általában, netán ismert-e más, fertőzött személyt, de nemleges válasz esetén jó darabig esélyt sem kaptak, hogy az ilyen embereket tesztelhessék. Pedig, ahogyan ezt a kínai esetben láttuk, nem a járvány elején kell olcsó megoldásokat keresni és a teszteléssel spórolni, vagy éppen a „felesleges pánikkeltés” miatt aggódni. Olyankor inkább a felesleges tesztek ezreit kellhet bevállalni, hogy ne nőjön hatványszerűen a baj. Az ugyanis végül az egészségügyi ellátórendszer alapvető működését veszélyeztetheti, ahogyan Vuhanban is történt, a kezdet kezdetén – a ragály sajnos körbeért.

Bárhogyan is alakul ennek a járványnak a története a továbbiakban, a világ kormányainak és az emberiségnek alapvető dolgokat kell majd átgondolnia a kormányzás alapelveivel és az intézmények működésével kapcsolatban. Hogy miket, azt majd egy következő cikkben tekintjük át.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA COVID-19, függvények és kormányzati lépésekAz első esetek regisztrálása után meghozott, a társadalmi élet korlátozására irányuló intézkedések kulcsfontosságúak a járvány terjedésnek kontrollálásában és a társadalmi károk mérséklésében.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Irán járvány Kína koronavírus Olvasson tovább a kategóriában