Hihetetlenül érdekes politikatudományi kísérlet történik ezekben a hetekben az Egyesült Államokban. A kísérlet célja az, hogy kiderüljön, mennyire működnek egy elnöki kampányban a tévés és online hirdetések, tágabban pedig az, hogy meg lehet-e vásárolni az elnöki hivatalt, ha egy jelöltnek végtelen forrás áll a rendelkezésére.

A dolog egy Tom Steyer nevű, kevésbé ismert hedge fundos milliárdossal kezdődött, aki néhány éve úgy döntött, mozgósítja 1,6 milliárd dolláros – tehát nagyjából egy Mészáros Lőrinc-nyi – pénzügyi vagyonát, és amellett kezd kampányolni, hogy Donald Trumpot mozdítsák el hivatalából. Ebből aztán egy elnökjelölti kampány lett, és ugyan sokáig úgy tűnt, hogy Steyer egyáltalán nem rúg labdába, később lassan elkezdtek felkúszni a számai, és végül a tévés reklám-nehézbombázás látszólag eredményre vezetett: több államban is tíz százalék feletti részarányokat regisztráltak nála. (Igaz, az iowai előválasztáson ez nem ért sokat: 16 millió dollárt költött reklámokra, de mindössze 3000 szavazatot kapott.)

Nem sokáig maradt a versenyben Steyer egyedüli milliárdosként, az utolsó pillanatban ugyanis csatlakozott a volt New York-i polgármester, Michael Bloomberg, aki már politikai szereplőként is ismert, ráadásul még sokkal gazdagabb. Hiába késett le több határidőt is, az utóbbi hetekben már – a volt alelnök Joe Biden eddigi leszereplése miatt – a most legesélyesebbnek tűnő Bernie Sanders első számú középutas kihívójaként beszélnek róla az amerikai tévéstúdiókban.

Bloomberg pénzügyi és hatalmi tűzereje tényleg döbbenetes, 60 milliárd dollár körüli vagyonával a világ körülbelül tizedik-tizenkettedik leggazdagabb embere. (Vicces mellékszál: ez nem derül ki a nevét viselő hírügynökség, a Bloomberg milliárdoslistájáról, itt ugyanis a tulajdonost nem tüntetik fel. A Bloomberg News egyébként hiába a világ egyik legjobb hírszolgáltatója, és ad munkát a legkiválóbb újságíróknak, a politikai szerkesztőség hitelességét alaposan megszaggatta az a probléma, hogy most egy olyan küzdelmet kell követnie, ahol a névadó tulajdonosuk az egyik főszereplő; korábban Michael Bloomberg arról beszélt, legfeljebb letiltja a témát az újságíróknak, majd írnak másról.)

Ez már egy olyan vagyon, hogy Bloomberg mellett Steyer szinte szegénynek tűnik. Globálisan is kiemelkedő ultragazdagságát jól példázza, hogy Bloomberg egyik nap azzal viccelt, amikor a potenciális Trump-Bloomberg milliárdospárbajról kérdezte egy újságíró, hogy visszakérdezett: „Két milliárdos? Ki a másik?”

Az USA-ban az egy főre jutó kampánytámogatásokat korlátozzák (legalábbis hivatalosan, ugyanis a jelöltektől papíron független politikai kampányok, a PAC-ek anonim módon, korlátlan összegekkel finanszírozhatóak, akár vállalatokon keresztül is), ám egy jelölt a saját pénzéből bármennyit elkölthet a kampányára. Ez a szabály most egy soha nem látott pénzlavinát szabadított el.

Mint az alábbi ábrán látszik, hiába szedett össze a demokrata párt balszárnyát uraló Bernie Sanders több pénzt kis összegű online kampánytámogatásokból, mint korábban bárki, a kiadásai eltörpülnek a milliárdosok pénzszórása mellett. Bloomberg és Steyer ketten többet költöttek, mint az összes hagyományos értelemben vett politikus demokrata elnökjelölt együttvéve. (Az adatok az előző negyedév végén aktuális állapotot mutatják, ami azért fontos, mert Bloomberg csak azóta indult be igazán.)

Ha csak a tévés reklámköltéseket nézzük, még féloldalasabb a kép: november közepéig Steyer uralta a tévéket, de azóta Bloomberg még sokkal több reklámmal tarol. És ez még nem is minden, Bloomberg például állítólag posztonként 150 dollárt fizet bárkinek, aki Instagramon valami pozitív üzenetet oszt meg róla. Az ilyenfajta influenszer-költések jogi szürkezónában vannak, nem is kell róluk beszámolni.

A milliárdosok pénze beáramlásának több fontos mellékhatása van. Az egyik az, hogy

a sok hirdetés feltolja az árakat a televízióban és a Facebookon is, ezért a kevesebb pénzből kampányoló hagyományos politikusok egyszerűen kiárazódnak a piacról.

Másrészt a kampányokban potenciálisan dolgozó szakemberek köre is leszűkül. Bloomberg kampányában máris kétezer ember dolgozik, sokkal több, mint bármelyik másik jelöltnél, és mivel sokkal jobb fizetést ígér, mint a hagyományos politikusok, ezért a legprofibb kampányszakértők inkább nála fognak dolgozni. A pénzen nemcsak reklámokat és szakembereket lehet venni, hanem valódinak tűnő lelkesedést is. Bloomberg rendezvényein most már tömegek jelennek meg, nem kis részben azért, mert profi catering szolgáltatja az ennivalót, és még jó borok is vannak ingyen.

De Bloombergnél nemcsak a vagyona számít, hanem az is, ahogyan azt munkára fogta, hogy politikai befolyást építsen belőle. A New York-i milliárdos ugyanis két évtizede szervezi politikai hálózatát, elsősorban politikai adományokon, támogatásokon és ösztöndíjakon keresztül. Ennek politikai súlya rögtön megmutatkozik, ha végignézzük, hogy kik jelentették be, hogy támogatják Bloomberget az elnöki kampányában: csupa olyan polgármester, politikus és más közösségi vezető, aki maga is jelentős kampány- vagy filantróp támogatást kapott Bloombergtől.

A New York Times részletesen dokumentálta azt a 2,3 milliárd dollárt, amit Bloomberg jótékonykodásként elköltött az utóbbi években. Ezek a pénzek ugyan tényleg filantróp ügyekre mentek, de Bloomberg rengeteg politikai jóindulatot szerzett ezáltal. Ráadásul úgy költheti ezt a pénzt számára is előnyös módon, hogy ezzel kikerüli az összes kampányfinanszírozási korlátozást. Egy tipikus példa: az egyik középutas demokrata thinktank egy kiadványának vázlatában szerepelt némi kritika Bloomberg polgármesterkedése idején a kisebbségiekkel szemben részrehajló rendőri politikával szemben. Aztán megékezett a másfél millió dolláros adomány Bloombergtől, a kritika pedig kikerült a kiadványból.

Steyer esetében a karizma és a személyes történet teljes hiánya lehet a siker legfőbb akadálya a választóknál, Bloombergnél viszont már mélyebb problémák vannak. Ő ugyanis élete nagy részében konzervatív republikánus volt, így lett polgármester New Yorkban, 2004-ben még beszédet is mondott George W. Bush mellett a republikánus jelelőgyűlésen. Csak lassan kezdett középre mozogni, 2008-ban még nem, aztán 2012-ben is csak vonakodva támogatta Barack Obamát. Ezért a politikai karrierjében rengeteg népszerűtlen kiszólást találni, amit felhasználhatnak ellene politikai ellenfelei. További probléma, hogy Bloomberg az amerikai politikát megosztó két legfontosabb törésvonalnál egyaránt a kevésbé népszerű oldalon áll: identitáspolitikában liberális, gazdaságpolitikában konzervatív.

A milliárdosok politikai sikere mindenesetre érdekes kérdéseket vet fel. A hetvenes évek óta folyamatosan nő a vagyoni távolság a legvagyonosabbak és a társadalom többi része között. Ennek a folyamatnak csak egy további lökést adott a 2008-as pénzügyi válságra adott válasz, a laza monetáris politika, ami az eszközárak szélsőséges emelkedéséhez vezetett – ennek fő haszonélvezői a vagyonuk nagy részét pénzügyi eszközökben tartó szupergazdagok voltak.

A mostani demokrata választási kampány egyik leginkább sarkalatos kérdése, hogy ki mekkora adót szeretne kivetni a legvagyonosabbakra, illetve hogy kinek a kampányát tudják befolyásolni a nagy kampánytámogatók (ebben a demokrata jelöltek között Sanders és Warren áll az egyik oldalon, a másikon pedig Joe Biden és Pete Buttigieg – utóbbiak elfogadnak pénzt). A végtelen forrással rendelkező milliárdosok ezt az egész kérdést keresztülhúzhatják a pénzük segítségével. Ha Trump kihívója Bloomberg lesz, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy legközelebb Mark Zuckerberg és Jeff Bezos szálljon harcba a legmagasabb politikai posztokért.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ amerikai elnökválasztás bernie sanders michael bloomberg milliárdosok tom steyer Olvasson tovább a kategóriában