Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. december 28. 07:50 Világ

Kitálalt kartelljéről Mexikó egyik legrettegettebb bérgyilkosa

“Ki az, aki ölt már korábban?”

– tette fel a kérdést egy mexikói drogkartell toborzó táborában az egyik kiképző, miközben társaival szorosan egymás mellett állva valamit eltakartak maguk mögött. Az újoncok közül néhányan felemelték a kezüket.

A kiképzők arrébb léptek, és egy meztelen holttest tárult fel mögöttük. Az egyik kiképző egy machetét adott a legközelebb álló jelentkező újonc kezébe. “Darabold fel a testet” – utasította. Az újonc lefagyott. A kiképző várt, majd a háta mögé lépett és fejbe lőtte. Az újonc azonnal meghalt. A kiképző ezt követően egy nyurga tinédzser kezébe adta a machetét.

A fiatal becsukta a szemét, és nekiesett a holttestnek. Megragadta az esélyt, amire vágyott korábban: egy drogkartell bérgyilkosa (azaz sicario) akart lenni a vele járó pénz, hatalom és a leginkább kívánt tisztelet miatt. Pár éven belül a mexikói Morelos állam legfélelmetesebb bérgyilkosává vált. 22 éves koráig több mint száz gyilkosságban vett részt.


Morelos állam elhelyezkedése.

“Egy pszichopata akartam lenni, aki irgalom nélkül gyilkol és a legrettegettebb bérgyilkos lesz a világon” – mondta évekkel később visszaemlékezve az időszakra. Tavaly ugyanis elkapták a rendőrök, azóta pedig nemcsak a rendőrség kulcsfontosságú forrása lett, hanem a New York Times újságíróinak is.

A gyilkosból koronatanúvá váló férfival a lap munkatársai több mint egy éven át készítettek interjúkat. A sicario mellett beszéltek a családtagjaival, rendőrökkel és bandatagokkal is. Az ezek alapján alapján írt cikk pedig ritka bepillantást enged a mexikói drogkartellek világába.

Ártatlanok megölése a belépő

Bár az elmúlt években kevésbé van felkapva a nemzetközi médiában, az Európából nézve felfoghatatlan kegyetlenségű mexikói drogháborúban évről évre többen halnak meg. Tavaly több mint 35 ezer gyilkosság volt Mexikóban, az eddigi adatok szerint ezen is túl fog tenni az idei év. A mexikói állam tehetetlenségét mutatja, hogy a gyilkosságok kevesebb mint öt százalékát derítik fel. A helyzet annyira eldurvult, hogy pár hónapja több száz bandatag megostromolt egy mexikói várost, aminek a hatására a hatóságok szabadon engedték a legismertebb drogbáró, El Chapo fiát.


Culiacán ostroma.

Miután a New York Times által bemutatott sicario sikeresen részt vett a toborzáson, 17 évesen a Guerreros Unidos nevű kartell tagjává vált. Ez a banda Mexikó több államában is aktív volt, és alapvetően az Egyesült Államokba csempészett heroint. A besorozását követően a főnökei visszatérően azzal hergelték, hogy nem lesz képes embert ölni. Ebből adódóan az újabb próbatételt két – mint később kiderült – teljesen ártatlan ember meggyilkolása jelentette.

Az egyik kartellfőnök mutatott rá az utcán két emberre, hogy meg kell őket ölnie. A 17 éves újonc odament hozzájuk, és bármiféle figyelmeztetés nélkül halálra késelte őket. “Kikapcsoltam az érzelmeimet, azt mondtam magamnak, hogy ezt most más csinálja” – emlékezett vissza a tényleges beavatására. Számára később derült ki, hogy véletlenszerűen bökött rájuk a főnöke, mivel nem gondolta volna, hogy végrehajtja a kérést.

Ezzel vált teljes jogú bandataggá, többé nem kérdőjelezték meg elszántságát. “Mindent kiöltek belőlem, ami emberi, és egy szörnyeteggé tettek” – jellemezte később bérgyilkossá válását.

Mexikói katona. Fotó: AFP

A sicariót nem nehéz gyereksora sodorta a kartell felé. Viszonylag jó családból származott, a szülei máig együtt vannak. Gyerekként focista akart lenni, de belekerült egy piti bandába, ami miatt otthagyta az iskolát. Később az apjának köszönhetően munkát vállalt a helyi vízműveknél. Itt szembesült a megalázó munkakörülményekkel és bérekkel, miközben látta, hogy helyi bandák hatalmas pénzeket csináltak, és széleskörű tisztelet övezte őket.

“Ekkor döntöttem el, hogy nem egyik napról a másikra fogok élni. Bűnöző leszek” – mondta. Amikor 2012-ben csatlakozott a kartellhez, Mexióban már javában zajlottak a felfoghatatlan kegyetlenségek, a gyilkolás a kartellek közötti üzengetések eszközévé vált. Mindennapossá váltak a közszemlére tett, megcsonkított holttestek.

Egymáson gyakorolták a célbalövést

Az egyre brutálisabbá váló háborúban a világtól elzárt kiképző táborokban gyakorlatoztak a bandatagok, ahol egyre vadabakká váltak. A sicario fél évet töltött el a hegyekben egy ilyen táborban nyomorúságos körülmények között, sokszor éhezve és fázva. Innen portyázva csaptak rajta rivális bandatagokon, de egymást is gyilkolták. A vezetők sokszor saját embereiket ölték meg, ha nem engedelmeskedtek nekik. Elterjedt módszer volt, hogy büntetésből fákra kötöttek fel embereket, akiken a célbalövést gyakorolták.

A sicario még húsz éves sem volt, amikor már rendszeresen vett részt gyilkosságokban. Egy idő után azonban meggyengült a bandája, a térségben megerősödő Los Rojos pedig megkereste, hogy legyen a tagjuk. “Vagy csatlakozom hozzájuk, vagy megölnek” – emlékezett vissza a választási lehetőségeire.

A Los Rojos gyorsan terjeszkedett a térségben. A növekedéssel párhuzamosan nőtt a befolyásuk, különösen a helyi kormányzat fölött. Rengeteg kormányzati alkalmazottat fizettek le, hogy semmilyen meglepetés ne érje őket a hatóságok részéről. A terjeszkedés együtt járt a vetélytársak elpusztításával. Nemcsak rivális kartelleket számoltak fel, hanem piti bűnözőket is, tolvajokat, nemierőszak-tevőket vagy besúgókat. Mindenkit, aki felhívhatta a rendőrség figyelmét.

Meglőtt üveg Culiacánban. Fotó: AFP

Ilyenkor a sicario hosszasan tanulmányozta az áldozatait, és az ellenük szóló panaszokat. Ha bizonyítást nyert számára a “bűnösségük”, először figyelmeztette őket, hogy hagyjanak fel a túlságosan figyelemfelkeltő tevékenységükkel. Ha ez nem történt meg és a főnökei is hozzájárultak, akkor végzett velük.

Paranoia és árulás

A sicario azt mondta, próbálta magát tartani ahhoz, hogy nem toboroz be gyereket, nem bánt nőt vagy munkában álló embert. De a mexikói szervezett bűnözésben ez nem mindig jött össze.

Több ártatlan embert is megölt, és egy eset a mai napig üldözi. Amikor főnöke parancsára lecsapott egy emberrabló bandára, velük volt egy ártatlan diák is. Miután mindenkivel végzett, el akarta engedni a diákot, de a főnöke ebbe nem ment bele, mivel kockázatot jelentett volna egy szemtanú. “Még most is látom az arcát, ahogy könyörög az életéért. Sosem fogom elfelejteni a szemeit. Ő volt az egyetlen, aki így nézett rám” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTettek egy lépést a kokain legalizálása feléEgy mexikói bíróság úgy döntött, hogy két ember számára engedélyezi a kokain rekreációs célú használatát.

A kartellben mindenesetre egyre feljebb lépett, amitől végül üldözési mániája lett, nem véletlenül. Minél jobban belecsúszott a szervezett bűnözés világába, annál bizalmatlanabbá vált. A kartell vezetőinek életét a bizalmatlanság határozta meg, a belharcok során barátok öltek meg barátokat, beosztottak főnököket. Többször a saját embereit kellett megölnie, mert a főnökei féltek, hogy túl nagy lesz a befolyásuk.

Emiatt egy idő után már kerülte azt, hogy az ismerősei közül toborozzon. Ez azonban sebezhetővé tette, mivel a saját csapatában sem bízhatott, és végül ez lett a végzete. Az egyik emberét elkapták, aki vádalkut kötött a rendőrséggel. Segítségével a rendőrség tőrbe csalta a sicariót.

Mexikói rendőrök egy iskolánál. Fotó: AFP

A bizonyítható gyilkosságok alapján a sicarióra 240 év börtön várt. A helyi rendőrkapitány azonban lehetőséget látott az elfogásában és vádalkut ajánlott neki. Ha segít a rendőrségnek felszámolni a kartellt, akkor részt vehet a tanúvédelmi programban. Legalábbis valami hasonlóban, mert ilyen hivatalosan nem létezik Mexikóban.

A cikk szerint a rendőrfőnök és a sicario mindössze egy kézfogással megegyeztek abban, hogy együttműködnek, majd a sicario szabadon távozhat. Egyszerűen nem emeltek ellene vádat, cserébe beköltözött a helyi rendőrség melletti épületbe és feladta egykori társait. A rendőrségnek tíz év után sikerült elkapni a Los Rojos dél-mexikói vezetőjét, több tucat embert vettek őrizetbe, és lényegében felszámolták a kartell helyi működését.

“Egyáltalán nem kellett gondolkodnom a rendőrség ajánlatán. Nem akartam az egész életemet a börtönben tölteni” – mondta a sicario. Mostanra viszont egy személycsere miatt a rendőrség levette róla a kezét. Védelmet tehát már nem élvez, miközben számos halálos ellenséget szerzett magának a rendőrséggel való együttműködése miatt. Jelenleg is bujkál, miközben két fegyveres megölte a bátyját, aki egy taco standnál dolgozott. A gyilkosság helyszínén ezzel a felirattal hagytak egy üzenetet: “Meglátjuk, hogy tanultok-e ebből”.

Világ drogháború kartell Mexikó mexikói drogháború Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 9. 14:16 Világ

A gazdaság fejlesztése tönkre tette a tavat, most a tó teszi tönkre a gazdaságot

Iránban már majdnem teljesen kiszáradt egy nagy tó, amelynek kiülepedett sótartalmát a szél viszi. A folyamatot a környék mezőgazdasági fejlesztése indította be, a szárazság és a só most 4 millió ember megélhetését és egészségét veszélyezteti.

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 4. 16:12 Vállalat, Világ

Lakókocsi-hajó hibridet kezdett árulni a Tchibo, a németek megőrülnek érte

Két legyet egy csapásra, a karavánhajó egy trélerre felrakva hirtelen sima lakókocsivá változtatható.

Fabók Bálint
2020. augusztus 3. 12:30 Világ

Trendforduló: a történelem folyamán először csökken a szénipar kapacitása

A szénipar az üvegházhatású gázok 30 százalékáért felel, de úgy tűnik, idén elkezdett visszaszorulni.

Fontos

Torontáli Zoltán
2020. augusztus 8. 07:03 Élet, Vállalat

Időutazás a közelmúltba: a golyórágó diadalútja Magyarországon

Kicsit kemény volt és kicsit hamar elment az íze, de igazi szocialista slágertermék lett Magyarországon az amerikai életérzést imitáló golyórágó. Elbeszélgettünk a termék akkori honosítóival.

Jandó Zoltán
2020. augusztus 7. 12:42 Adat

Ezt a szezont már a Balatonnál sem lesz könnyű visszahozni

A júniusi turisztikai számok még mindig nagyon rosszak. Július-augusztusban az ország egyes régióiban nagyon felpörgött a forgalom, de a kiesést ez már nem hozza vissza.

Avatar
2020. augusztus 6. 16:03 Pénz

Prés alatt az olajipar: szennyeznek, de még nyereséget sem termelnek

Nem bűnbakot kell csinálni a szektorból, hiszen ők lehetnek alkalmasak arra, hogy megvalósítsák technológiai átmenetet.