Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. július 9. 16:50 Élet, Világ

Kiszámolták, mennyi pénzt jelent egy városnak, ha LeBron James ott játszik

LeBron James, napjaink legjobbnak tartott kosárlabdázója Clevelandből Los Angelesbe igazolt, vasárnap jelentették be, hogy négy évre szóló, 154 millió dolláros szerződést kötött a nyugati parti város csapatával, a Lakersszel. Hogy mi lesz most Clevelanddel, az nemcsak sportszempontból, hanem anyagi értelemben is jó kérdés.

Annyira jó, hogy a CNBC neki is állt kiszámolni. LeBron James két szempontból is kiváló alany arra, hogy megnézzék a városra gyakorolt hatását. Egyrészt profi pályafutása során eddig csak két helyen játszott, az első hét évet Clevelandben töltötte, majd négy szezont húzott le Miamiban, hogy 2014-től három évre megint visszatérjen Ohio állam második legnagyobb városába. Másrészt pedig Clevelandnek nincs annyi sztárja, hogy James kiesését pótolni tudják, a környék lakosai számára a jelenléte egyenlő azzal, hogy van szupersztárjuk vagy nincs, ezért a neki köszönhetően elköltött dollárokat kevésbé tudják máshova átcsoportosítani.

A Harvard Kennedy School kutatói már tavaly májusban tanulmányban vizsgálták a kérdést, akkor még csak a Clevelandből Miamiba tett négyéves kitérőt elemezve. Azt találták, hogy annak a stadionnak az 1,6 kilométeres (1 mérföldes) körzetében, ahol LeBron James játszik, 13 százalékkal nő a vendéglátóipari egységek száma, és ebben a mikrorégióban 23,5 százalékkal emelkedik a foglalkoztatottak száma.

Mivel Cleveland egyetlen szupersztárja LeBron James, nyilvánvaló, hogy a jegyeladások 2010-es visszaesése az ő távozásának tudható be: a következő két évben 37 százalékkal kevesebb jegyet tudtak csak eladni a “Q”-nak becézett arénába. Amikor visszatért, két szezon alatt visszaállt az eredeti mennyiség, ráadásul ezalatt az idő alatt 60 dollárról 108 dollárra sikerült emelni az átlagos jegyárat.

Most, amikor bejelentette, hogy a Los Angeles Lakers mezét húzza fel, az ottani jegyek és bérletek utáni online érdeklődés hirtelen 1800 százalékkal megemelkedett.

Clevelandbe az elmúlt két szezonban sokan utaztak elsősorban azért, hogy meccset nézzenek, az általuk szállásra és étkezésre költött összeg most kiesik a városi bevételből. Amikor LeBron James visszatért Miamiból, a város turisztikai bevételei 10 százalékkal megemelkedtek, ami évi 100 millió dollárt jelent. A szakértői vélemények azonban megoszlanak arról, hogy ennek mekkora része köthető ténylegesen a kosárlabdához, és most mennyi fog kiesni.

Miamiban LeBron James megjelenése és távozása egyáltalán nem jelentett ekkora változást, és várhatóan így lesz ez Los Angelesben is, mert ott messze nem ő lesz az egyetlen szupersztár sportoló. Cleveland azonban kiváló példáját adja annak, hogy ha egy városnak kevés szuperhőse van, akkor gazdaságilag is sokkal jobban függ tőlük.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ átigazolás Cleveland kosárlabda LeBron James Los Angeles NBA Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Avatar
2025. július 4. 17:04 Élet, Világ

Ha 27 turista jut egy lakosra, akkor már az a kérdés, hogyan lehet megállítani az áradatot

Barcelona és Dubrovnik évek óta küzd a drasztikusan megemelkedett látogatószámmal, de Skóciától Thaiföldig jól ismertek a tömegturizmus árnyoldalai.

Vermes Nikolett
2025. június 22. 06:09 Élet, Tech

Egymillió magyar játszik a százmilliárdos piacon, és nincs még vége a felfutásnak

Hetente egymillióan játszanak valamilyen e-sport játékkal Magyarországon, és ez már elég széles bázis ahhoz, hogy a szponzorok pénze is megmozduljon.

Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Az idei szárazság a 2022-es rendkívüli aszály rémképével fenyeget, ami különösen fájhat a gyengélkedő magyar gazdaságnak.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.