A déli félteke országaiban a városi népesség 50-80 százaléka olyan munkából él, amely informális, azaz jogilag nem teljesen felel meg annak a klasszikus elképzelésnek, amit mi a világ fejlettebb részén átlagos munkavégzésnek tekintünk. Ám magyar viszonyok között is ide sorolható néhány tipikus eset, a kényszerkisvállalkozóktól kezdve a kukázókig, ezért számunka is tartogat néhány érdekes megállapítást az a (pdf-ben innen letölthető) munka, amelyet Martha A. Chen és Victoria A. Beard végzett el a World Resources Institute megbízásából.
Az informális munkát végzők általában elég kiszolgáltatott helyzetben vannak, többnyire kényszerből választják ezt a formát, és gyakorlatilag minden szempont szerint kevésbé tudják érvényesíteni a jogaikat. Mégis, a fejlődő világban ők állítják elő a mezőgazdaság nélkül számolt GDP legalább negyedét, de sok esetben a felét is.
Három fő csoportjukat különböztetik meg. Az elsőbe az otthonról dolgozó alvállalkozók, bedolgozók és szabadúszók tartoznak, a másodikat az utcai árusok, a harmadikat pedig a szemetet valamilyen formában újrahasznosítók, azaz a kukázók, guberálók alkotják.
Nekik általában nincs klasszikus, 9-től 5-ig tartó szerződéses munkaviszonya, és bár gyakran papírra vetett egyedi megállapodásokkal dolgoznak, jellemzően csak egyik megbízástól a másikig élnek, sorsuk és keresetük elég kiszámíthatatlan. Ennek megfelelően az sem mindig egyértelmű, hogy a különböző szociális és jóléti szolgáltatásokhoz hogyan jutnak hozzá, ha egyáltalán hozzájutnak.
A tanulmány szerint a városok hibát követnek el akkor, amikor nem figyelnek oda ezekre a rétegekre, vagy egyenesen olyan szabályokat hoznak, amelyek akadályozzák a tevékenységüket. Az otthonról dolgozókat például gyakran hozza lehetetlen helyzetbe, ha kikötik, hogy lakóövezetben nem lehet még kisipari tevékenységet sem végezni, az utcai árusok életét is alaposan megnehezítik a különböző városrendezési tervekkel, a kukázókat pedig néhol egyenesen üldözik a hatóságok.
Márpedig a tanulmány szerzői szerint egy okos város éppenséggel segíti még a kukázóit is, mert elismeri, hogy hasznos munkát végeznek. Nem eltiltja őket a hulladéktól, hanem megszervezi, hogy hozzáférjenek, és nem elveszi tőlük a kiguberált anyagokat, hanem támogatja őket az értelmes újrahasznosításban.
A kukázóknak néhány fejlődő országban ugyan már van saját érdekvédelmi szervezete, általánosságban ez egyáltalán nem jellemző, az pedig végképp ritka, ha ezek a szervezetek például pályázhatnak egy-egy városi hulladékmenedzsment tenderre. Pedig a tanulmány szerint ez logikus lehetőség lenne, már csak azért is, mert egy ilyen szerződéssel egycsapásra legális és szervezett útra lehetne terelni ezt a tevékenységet.
Világ
Fontos