Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. május 23. 05:07 Tech, Vállalat

Három magyar élelmiszerboltlánc kezd kísérletezni a személyzet nélküli nyitva tartással

Néha nem feltétlenül onnan jön az innováció, ahonnan elsőre várnánk. A nyitva tartás személyzet nélküli meghosszabbításával vagy kiváltásával nem a Magyarországon piacvezető multi hátterű élelmiszerbolt-láncok, hanem három tisztán magyar hátterű szereplő fog hamarosan kísérletezni.

Két olyan regionális szereplőről van szó, amelyek egy-egy országos franchise-ba tartoznak, egyikük a fővárosban, másikuk pedig egy megyeszékhelyen és annak környékén üzemeltet élelmiszerboltokat. A harmadik innovatív szereplő egy olyan magyar tulajdonú vállalkozás, amelynek csak Budapesten vannak boltjai.

A vidéki szereplőnek regionálisan elég sok boltja van, a két fővárosi érdekeltségű üzletlánc pedig összesen pár tucat egységgel rendelkezik. Úgy tudjuk, hogy az indulást kezdetben erősen kísérleti jelleggel tervezik, mindössze egy-egy boltban, vagyis a technológia csak kedvező fogadtatás esetén terjedhet el.

Az alkalmazottak nélküli élelmiszerbolt ugyan nem újdonság, de eddig jellemzően csak kis méretű, új építésű, konténerszerű boltokban lehetett vele találkozni. Ezek inkább olyanok, mintha nagyra hizlalt étel-italautomaták lennének, amelyeket eleve a speciális igényekre terveztek. Működő, nagyobb élelmiszerboltokat azonban más technológiával lehet automatizálni, ez jön most, következő piaci lépésként.

Évek óta foglalkoztat minket a kérdés, hogy milyen modellben tudnának Magyarországon tömegesen elterjedni a távfelügyelt boltok. Részletesen megvizsgáltuk az ehhez hasonló németországi, ausztriai és csehországi sikeres bevezetéseket, és ezek alapján dolgoztuk ki azt a megoldást, ami idehaza a legkeresettebb és legeredményesebb lehet. Ennek alapja a digitális irattárca és beléptetés, az egyedi diszpécserközpont, valamint olyan technológiák – például önkiszolgáló kassza, be- és kiléptető kapu –, amik már sok helyen üzembiztosan működnek

– mondja Bessenyei Attila, a hasonló rendszereket is fejlesztő Laurel Kft. ügyvezetője.

Az alkalmazottak nélküli nyitva tartás azért lehet érdekes az élelmiszerboltoknak, mert ezzel a technológiával

akár éjjel-nappal is nyitva lehetnek anélkül, hogy növelni kellene a dolgozók létszámát.

Egy eleve éjjel-nappal nyitva tartó láncnál pedig abban lehet fantázia, hogy ezentúl nem kell éjszakára munkaerőt biztosítani a működéshez.

Az évek óta erős munkaerőhiánnyal küzdő kiskereskedelmi szektorban ez az újítás komoly racionalizálási tényező lehet. Tipikus megoldás lenne, hogy a bolt este 8-ig a szokásos módon, emberi munkaerővel tart nyitva, majd átmegy eladók és pénztárosok nélküli üzemmódba, hogy aztán másnap reggel megint a hagyományos módon folytassa. A másik forgatókönyv, hogy a humánerős nyitvatartási időt lecsökkentik, például az eddig este 8-ig nyitva lévő üzlet már csak 5-ig vagy 6-ig marad így nyitva, aztán indul a távfelügyeletes időszak.

Az üzleti matematika alapja nem bonyolult, mert nemzetközi tapasztalatok szerint

az ilyen típusú éjszakai kiegészítés a korábbi forgalmat körülbelül 10-20 százalékkal dobja meg.

Ez az a pluszbevétel, amelynek – lehetőleg némi profittal – ellensúlyoznia kell a kiépítés és a működtetés költségét.

A boltot ugyanis adott esetben némileg át kell alakítani (a csemegepultban éjszaka a vásárló nem fogja felszeletelni a párizsit), a készletnyilvántartásban is újra kell gondolni a felelősségi rendszert (mi az eljárás például, ha a vásárló éjszaka ledönt egy karton nagy értékű italt), de kezelni kell az esetleges lopási kísérleteket is.

Utóbbit a nagyfokú bekamerázottság eleve megnehezíti, de a Laurel megoldása például előzetes regisztráción is alapul. A boltba csak beazonosított vásárlók léphetnek majd be, a kapu a mobiljukra küldött egyszer használatos QR-kóddal nyílik ki. Mindig tudni lehet tehát, hogy ki van a boltban, és a kamerák azt is látják, hogy mit csinál a vásárló.

18 éven aluliak alapértelmezetten nem mehetnek majd be vásárolni,

hiszen náluk nehézkes volna kontrollálni, hogy vásárolnak-e alkoholt.

Értelemszerűen csak olyan üzletek jöhetnek szóba, amelyekben már van önkiszolgáló kassza (vagy az átalakítás részeként felszerelik ilyenekkel), de ezek elterjedésével ma már az is nyilvánvaló, hogy nem működhetnek állandó emberi segítségnyújtás nélkül. A távfelügyelethez ezért állandó háttér-ügyfélszolgálatot kell majd biztosítani, ennek pedig szintén költsége lesz.

A megoldás a nemzetközi tapasztalatok alapján érdekes módon segíthet abban is, hogy a kisebb településeken működő boltok életben maradjanak. Ezek fokozatos megszűnése egyébként a magyar kormány régi szívfájdalma. A kisebb falusi boltokban ugyan nehézség lehet az önkiszolgáló kasszák egyszeri kiépítési költsége, de biztató, hogy az eddigi külföldi tapasztalatok azt mutatják, egyáltalán nem áll messze a kistelepülési lakosoktól, hogy elmenjenek az automatává tett boltba vásárolni. Igény vidéken is lenne a nyitva tartás meghosszabbítására, és a technológiára a jelek szerint egyáltalán nem csak a nagyvárosi lakosság lehet vevő.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAutomata konténer kisboltokat kezdett telepíteni egy francia cégNem kell hozzá más, csak egy elektromos csatlakozás, és olyan helyekre lehet lerakni a konténert, ahol egy hagyományos kisboltot nem éri meg fenntartani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzemélyzet nélküli boltokkal szórná tele az országot egy magyar vállalkozásFuturisztikus automata bolttal lép szintet egy 30 éve konyhai gépekkel foglalkozó magyar családi vállalkozás, a Kende Gastro Zrt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Vállalat élelmiszer kiskereskedelem Laurel nyitva tartás távfelügyelet Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. november 28. 06:01 Tech, Vállalat

Tucatjával menekülnek Szlovákiába a magyar webáruházak

Kedvezőbb az adók összetétele, nem rángatják egyik napról a másikra a szabályokat, és barátságosabb a hatósági ügyintézés.

Vermes Nikolett
2024. november 25. 06:03 Élet, Tech

Új szemlélet adhat nagyobb gyógyulási esélyt a rákbetegeknek Magyarországon

A cukorbetegség és a daganatok közötti összefüggés felismerésével, figyelembe vételével a megelőzés és a gyógyítás is nagyobb sikerrel kecsegtet.

Pletser Tamás
2024. november 10. 06:08 Tech, Vállalat

Atom- és gázenergia fogja táplálni a jövőt meghatározó technológiát

Versenyt futnak az energiaellátásért a mesterséges intelligencia fejlesztésére hatalmas összegeket költő amerikai informatikai vállalatok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.