Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. november 4. 13:10 Vállalat

Nem csak a játékosok örülhetnek az adómentes lottónyereménynek

Adómentessé válhatnak a lottónyeremények a Pénzügyminisztérium új adócsomagja szerint, a kormány ugyanis serkentené a játékkedvet, és ezáltal növelné az állami bevételeket, derül ki a Népszava pénteki cikkéből.

  • A lottójátékok stagnáló-visszaeső népszerűsége a Szerencsejáték Zrt. bevételein is meglátszik: a lottótársaság árbevétele 17 százalékkal nőtt tavaly, miközben a számsorsjátékok árbevétele négy százalékkal emelkedett csak.

Számokban: A 2010-es évek közepén még nagyjából egyenlő bevételhez jutott a Szerencsejáték Zrt. a számsorsjátékok és a fogadások révén. Előbbiek forgalma azonban reálértéken nagyjából stagnált az elmúlt kilenc évben, míg a fogadásoké meredek felfutott, több mint négyszeres bővüléssel.

Miért fontos ez? A lottónyeremények után eddig személyi jövedelemadót kellett fizetni, ennek eltörlését tervezi a Pénzügyminisztérium. A szerencsejáték szervezője által fizetendő játékadó révén ugyanakkor továbbra is a lottóhoz és a hasonló játékokhoz kapcsolódó bevételhez jut az állam, amelyeket jellemzően meghatározott célokra fordít.

  • A Nemzeti Kulturális Alap meghatározó bevételi forrása például az ötös lottó játékadója: ennek 90 százaléka illeti a kultúratámogatásokért felelős intézményt.
  • A Nemzeti Filmintézet a hatos lottó játékadó-összegének 80 százalékát kapja.

Mi várható? Nőhetnek a számsorsolásos játékokból származó nyeremények, ha nem kell utánuk megfizetni a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja). A költségvetés szja-bevétele így csökkenhet, ám a játékadó révén több pénz folyhat be, annak alapja ugyanis jellemzően a nyeremény vagy a játékbevétel, és mindkettő emelkedhet a változtatás következtében.

  • Lottóvállalat” helyett más szerepet kezd betölteni a Szerencsejáték Zrt., mára ugyanis az árbevétel több mint fele érkezik a sportfogadásból. E játéktípus népszerűsége idén is dinamikusan nőtt, de a Szerencsejáték Zrt. a hagyományosabb játéknemek megújításával is igyekszik az egyre gyorsabb játékélményt kereső ügyfelek érdeklődését fenntartani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szenvedélybetegség, ami az állam támogatásával terjed, és az állam keres rajtaElképesztő pénzt szerencsejátékoznak el a magyarok, az állam köszöni szépen az önkéntes adót. Kiszámoltuk, melyikkel húzza le az állam a leginkább a szenvedélybetegeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkJobban fizet a NER-nek a Szerencsejáték Zrt., mint a lottó ötösHárom forintból kettő kormányközeli cégeket gazdagíthatott az első félévben az állami vállalat szerződéslistája szerint, amelyhez nem volt könnyű hozzájutni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOrbán Ráhel körének turisztikai alapítványa elvitte a szerencsejáték-adományok negyedétA Szerencsejáték jótékonyságra szánt milliárdjainak legnagyobb része a Fidesz mellett aktívan kiálló szervezetekhez, hírességek cégeihez került.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat lottó nemzeti kulturális alap szerencsejáték Szerencsejáték Zrt. Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Vámosi Ágoston
2025. július 4. 10:38 Vállalat

Felmentést kapott a spórolás alól, mégis leépít a Magyar Posta egyik cége

Értesülésünk szerint dolgozói harmadát, közel 50 embert bocsát el a Magyar Posta informatikai leányvállalata, ahol gyorsan cserélődnek a vezetők.

Fontos

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Torontáli Zoltán
2025. július 6. 06:05 Tech

Rábízták a mesterséges intelligenciára egy vállalkozás vezetését, bizarr eredménye lett

Néhány dolgot egész jól megoldott, de üzleti érzéke nem volt, csődbe ment, és amikor elkezdett hallucinálni, az egészen furcsa eseményekbe torkollott.