Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2023. augusztus 29. 04:34 Közélet, Vállalat

Jobban fizet a NER-nek a Szerencsejáték Zrt., mint a lottó ötös

Négy év alatt összesen 1012 szerződést kötött a Szerencsejáték Zrt. 123 milliárd forint értékben, ennek 56 százaléka kormányközeli cégeknél kötött ki. Ez azt jelenti, hogy jobban fizet az állami tulajdonú vállalat a NER-nek, mint a játékosoknak a lottó ötös, ebben az időszakban ugyanis a 22 darab lottó ötösre 33,4 milliárd forintot fizettek ki.

Az Ötöslottó minden nyertese pedig 84,5 milliárd forinttal gazdagodott, így ez is alig több, mint a NER-eseknek osztott 73 milliárdos megbízástömeg*Ez persze csak az összehasonlítást szolgálja, mert a megbízás nem egyenlő a profittal, ami inkább összevethető lenne egy lottónyereménnyel. De az egyes munkák profittartalma nem ismerhető meg..

Az éves átlagban 18 milliárdos megbízás a NER világában is jelentős: a Korrupciókutató Központ Budapest elemzése szerint például 2020-ban a kormányzati körökhöz kapcsolódó legjelentősebb vállalkozások 200 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el, 2019-ben pedig 700 milliárdot.

A fenti grafikon alapján 2021 óta látszólag egyre csökken a NER-es cégeknek jutó megbízások összege és ezek aránya az összes beszerzésen belül. A fenti kimutatásban azonban a szerződések a megkötés éve szerint szerepelnek, így ha egy négy-öt éves szerződésről van szó, akkor csak egy évben jelenik meg, a kifizetés viszont még évekig tarthat.

Ezért az egyes szerződések havi vélelmezhető kifizetését is modelleztük. Ehhez az érvényesség tervezett kezdete és vége között arányosan osztottuk el a szerződéses értéket, így már az látható, hogy nemhogy nem csökken a NER szerepe, egyre nő a Szerencsejáték Zrt. hatályos szerződésállományában*Ahol nem szerepelt hatályosság, 12 hónapos időtartamot vettünk figyelembe. A szerződéseket lehet módosítani is, és nem feltétlenül vezetik ezt át a közzétett listákban. A szerződéses értéket nem minden estben használják ki teljes körűen, így mindez megközelítő becslés..

Míg 2020 első félévében a vélelmezhető kifizetések 29 százaléka ment NER-céghez, 2023 első felében 69 százalék. Ennek fő oka, hogy a piaci megrendeléseket visszafogták, a hosszabb távú kormányközeli megrendelések viszont folytatódtak. Így a Szerencsejáték Zrt. vállalkozási szerződéseiben 2023-ra elérték a NER-cégek a kétharmadot.

Kommunikációs milliárdok

A legnagyobb nyertesek listáját toronymagasan Balásy Gyula New Land és Lounge Design cégei vezetik. A 2021 januárjában megkötött 35 milliárd forintos szerződés egészen 2024 decemberéig van érvényben. Az átlagosan évi 9 milliárd forintos megbízás nagyon jelentős a hazai médiapiacon: a teljes hazai reklámpiaci médiaköltés 2022-ben a Magyar Reklámszövetség adatai szerint 316 milliárd forint volt, így a New Land-Lounge Desing kettős ezzel az egy szerződéssel a reklámpiac 3 százalékának megfelelő megbízáshoz jutott. A két vállalat árbevétele összesen 97 milliárd forint volt, ennek is közel tizedét adja a Szerencsejáték Zrt.-től kapott árbevétel.

Második helyen egy szerencsejátékokhoz technikai és szakmai tudást biztosító amerikai cég áll, a Scientific Games. A vállalat összesen 2,5 milliárd dolláros, közel 900 milliárd forintos globális árbevételéhez mérve ugyan nem sok a négy év alatt kapott 26 milliárd forint, de hazai mértékkel kiemelkedő összegről van szó.

A társaságnak magyar leányvállalata is van, 2022-ben 6,6 milliárd forintos árbevétellel, ebből azonban 4,4 milliárd exportból származott, így az idén már közel 80 főt foglalkoztató cég alapvetően külföldre dolgozik. A Szerencsejáték Zrt. megbízása egyebek mellett az online sportfogadások készülő piaci liberalizálása miatt is érthető, emellett Szlovákiában is megjelent piaci szereplőként a magyar állami lottószervező – igaz, onnan augusztusban távozott is.

Nem ennyire evidens, hogy miért pont a Jászai Gellért-féle 4iG-t találta meg a Szerencsejáték Zrt. informatikai beszerzésekkel, ebben a körben összesen 8,5 milliárd forintnyi szerződést lehetett fellelni. Több 4iG-leánnyal is kötöttek szerződéseket, így az Hungro-Digitellel 1,5 milliárd, az Antenna Hungáriával 1,2 milliárd értékben.

A sajtóban rendre Pintér Sándor belügyminiszter közelébe sorolt Civil Biztonsági Szolgálat és a Delta-Systems is kapott 1,8 milliárd, illetve 634 millió forintos megbízást.

A Hung-Ister a Simicska-korszak egyik zászlóshajója volt, amiből milliárdos osztalékokat vett fel még a G-nap után is az egykori fideszes háttérember. A cég ma már a kormányközeli sajtóbirodalmat birtokló KESMA tulajdona. A fideszes médiabirodalom fenntartásához jelentős forrásokkal tud a cég hozzájárulni: 2022-ben 3,1 milliárd forint árbevétel mellett 851 millió forintos adózott eredményt ért el – a 28 százalékos extraprofitot jelentős részét a Szerencsejáték Zrt. megrendelései adják. A két érvényes szerződés ugyanis 2020 és 2024 között 12,8 milliárd forintról szól, így a cég bevételének túlnyomó többségét adhatja.

Kétséges átláthatóság

A Szerencsejáték Zrt. 822 milliárd forintos árbevételével az ország 14. legnagyobb vállalata volt tavaly, az állami többségi tulajdonú vállalatok közül csak az MVM előzi meg. Ehhez képest keveset lehet látni a gazdálkodásából. A közzétett szerződések értéke jelentősen elmarad az igénybe vett szolgáltatások és árubeszerzések összértékétől, így csak találgatni lehet, hogy mi az eltérés oka. A vállalatot hiába kérdeztünk, nem adtak választ, hogy mi a rejtély feloldása.

A 2020-2022 közötti három teljes évre lehet a megkötött szerződéseket az éves pénzügyi beszámoló eredménykimutatásában szereplő igénybe vett szolgáltatások és anyagköltség értékével összevetni. Ebben a három évben 242 milliárd forintnyi szolgáltatást és 17 milliárd forint értékű anyagot vásárolt a Szerencsejáték Zrt.

Ehhez képest ebben a három évben a közzétett adatok alapján 127 milliárd forintnyi szerződést kötöttek meg, amiből számításaink szerint 84 milliárd forintnyi teljesítés esett erre az időszakra. Azaz csupán a pénzügyi beszámolóban fellelhető költségek 34 százaléka követhető vissza a közzétett szerződések alapján.

Mivel a Szerencsejáték Zrt. közbeszerzéseket nem ír ki – hiszen állami források igénybevétele nélkül, piaci alapon működik -, ezért az eltérést nem lehet közbeszerzési szerződésekkel magyarázni.

Ezekhez az adatokhoz sem volt könnyű hozzájutni: 2023 tavaszán csak 2022 áprilisáig voltak a szerződések feltöltve a Szerencsejáték Zrt. honlapján. Közérdekű adatkéréssel április 28-án kerestük meg őket, és május 21-én felhívtuk a figyelmüket, hogy a törvényi 14 napos határidő lejárt – egyikre sem válaszoltak, szembemenve a jogszabályokkal.

Ezt követően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, amelynek kérésére augusztusban hajlandó volt a kötelezően közzéteendő adatokat a Szerencsejáték Zrt. kitenni a honlapjára. Így értük el a 2019 augusztusa és 2023 júliusa közötti szerződéseket, amelyek alapján cikkünk készült.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA szenvedélybetegség, ami az állam támogatásával terjed, és az állam keres rajtaElképesztő pénzt szerencsejátékoznak el a magyarok, az állam köszöni szépen az önkéntes adót. Kiszámoltuk, melyikkel húzza le az állam a leginkább a szenvedélybetegeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉvi 16 milliárdért reklámoz a Szerencsejáték Zrt., amiből leginkább a baráti média profitál15 magyar reklámforintból egyet az állami sorsjegymonopólium költ el. Nem mindegy, hogy kifizetőhely, vagy a játékszenvedély terjedésén dolgoznak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Balásy Gyula lottó Lounge Design ner New Land Media szerencsejáték Szerencsejáték Zrt. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Stubnya Bence
2024. október 3. 14:55 Közélet

Szélsőségesen egyenlőtlennek látják az egészségügyi rendszert a magyarok

Globálisan átlagosan körülbelül ugyanannyian látják egyenlőtlennek a saját országuk egészségügyi rendszerét, ahányan egyenlőnek, utóbbi véleményt viszont csak a magyarok hatoda osztja.

Torontáli Zoltán
2024. október 3. 10:59 Közélet, Pénz

A bankok azonnal elkezdték áthárítani az új adót, amit a nyakukba kaptak

A devizaváltásra vonatkozó illeték a jegybank szerint nem fogja úgy emelni az inflációt, ahogy a tranzakciós illeték emelése. Kérdés, hogy mit lép a Revolut, a Wise és a hasonló, határokon átnyúló fintech szereplők.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.

Torontáli Zoltán
2024. október 2. 14:32 Közélet, Vállalat

Már a sokkok nélküli, lassított kimúlás lehet a fő cél a Dunaferr történetében

A vasmű egyre fogyó maradékába továbbra sem sikerül életet lehelni, a kormány a társadalmi-politikai veszteség minimalizálására törekedhet.

Stubnya Bence
2024. október 2. 11:06 Közélet

Nem befelé, hanem kifelé tereli a pénzt a nyugdíjrendszerből a kormány

A választások előtti évre vonatkozóan módosítana egy szabályt a kormány, a nagyobb ívű nyugdíjreform most nem foglalkoztatja.