Egy eredetileg a dolgozóknak írt, kiszivárgott levél alapján arról számolt be a német sajtó, hogy takarékossági programot készül bevezetni a Volkswagen-csoport, azon belül is a VW márkához tartozó részleg. Az ezt vezető Thomas Schäfer arról írt, hogy bár a márka erős, az üzleti eredményei egyelőre elmaradnak az elvárt szinttől.
Konkrétan ez 6,5 százalékos árbevétel-arányos nyereség lenne, miközben az első negyedévben csak 3 százalékot sikerült hozni. Bár a nagyobb hatékonyságot célzó program nem feltétlenül jár elbocsátásokkal („ez nem cél”), de azért a hasonló programok ismeretében nem is lenne meglepetés, ha a létszám csökkentése is a terv részét képezné. A csoportnál hagyományosan nagyon erős szakszervezetek miatt azonban erre nyilván csak letárgyalt keretek között, például az üres pozíciók megszüntetésével vagy előrehozott nyugdíjazással nyílna mód.
Thomas Schäfer levele szerint még korai lenne a program részleteiről beszélni, erre a következő hetekben, hónapokban kerülhet sor. A Handelsblatt információ szerint az első kulcsfontosságú információkat június 21-én osztják meg a részvényesekkel. A program egyébként várhatóan nem kizárólag a spórolásról szól majd, egyebek mellett a modellválaszték megújításával is növelné eredményességét a márka.
Ha tényleg kifejezetten a Volkswagen részleget érinti a program, az várhatóan a győri tevékenységet nem vagy csak közvetve érinti, hiszen az az Audihoz tartozik.
Vállalat
Fontos