Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt
2022. december 16. 10:41 Vállalat

“Elon magára hagyta a Teslát” – új CEO-t követel a vállalat harmadik legnagyobb részvényese

Miközben Elon Musk egyszerre három céggel próbál zsonglőrködni, a piac nem díjazza a mutatványt, a zuhanó részvényárak miatt egyre idegesebbek a Tesla befektetői. A helyzet odáig fajult, hogy a Tesla harmadik legnagyobb részvényese, KoGuan Leo új CEO-t követel az autógyártó élére, hogy Musk inkább a másik két cég (SpaceX és Twitter) ügyeivel foglalkozhasson. “Elon magára hagyta a Teslát. A cégnek szüksége van, és meg is érdemel egy olyan CEO-t, aki teljes munkaidőben végzi a dolgát.” – fakadt ki egy tweetben a befektető, aki azt kéri a vállalat igazgatótanácsától, hogy találjanak Musk helyett egy utódot, úgy, ahogy az Apple is megtalálta Tim Cookot, miután a vállalat ikonikus CEO-ja, Steve Jobs elhunyt. 

 

A Tesla részvényei a tavalyi év azonos időszakához képest 55 százalékkal gyengébben állnak, Musk lényegében apokaliptikus állapotokat eredményező Twitter-felvásárlása óta a Tesla értéke 225 milliárd dollárral csökkent (leradírozva Musk nevét a leggazdagabbakat listázó összeállítások első helyéről). Bár KoGuan Leo azt hangoztatja, hogy a Tesla részvényei még 160 dolláron is alulárazottnak minősülnek, és további dollármilliókat tervez befektetni a cégbe, a kijelentés annak fényében erős, hogy eközben Elon Musk folyamatosan adja el a saját részvényeit – eddig több mint 35 milliárd dollár értékben vált meg a papíroktól.   

KoGuan Leo 22,7 millió részvény tulajdonosa volt szeptemberben, melyek értéke közel 3,57 milliárd dollár, a tweetjeinek kiposztolása után néhány órával kiderült, hogy Elon Musk újabb, közel 3,7 milliárdnyi részvényt adott el.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat elon musk SpaceX technológia tesla Twitter Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. július 16. 14:03 Vállalat, Világ

A CATL akkumulátoraihoz szükséges technológia exportját is korlátozza Kína

Akkumulátorok gyártásához és a lítium bányászatához szükséges technológiák kivitelét is korlátozzák, hogy a versenytársak ne tudjanak felzárkózni.

Bucsky Péter
2025. július 16. 06:02 Közélet, Vállalat

Mr. Russia közel százmillió forintért ad tanácsot a MÁV-nak

Korábban már milliárdos megbízása is volt Magyarországon Klaus Mangoldnak, most valamiért az állami vasúttársaság tart igényt a szolgálataira.

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 16. 11:06 Élet, Pénz

Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé

Az építőipar a jelenlegieknél grandiózusabb kormányzati vállalást javasol, hogy ha már elindul az Otthon start, akkor legyen használt lakás lába is.

Torontáli Zoltán
2025. július 15. 14:03 Élet, Tech

Üzleti életet lehelnek a DÁP-ba, közeledik az aláírt és befotózott papírok korának vége

Újabb lépés ahhoz, hogy ne nyomtassuk ki állandóan a digitálisan már létező adatokat, de az út még nagyon hosszú ahhoz, hogy a DÁP elterjedjen.

Vámosi Ágoston
2025. július 15. 10:41 Közélet

Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány

Az 5 százalékos újlakás-áfa és a Babaváró hitel is határidős lett volna, de eddig mindig meghosszabbították. A lakásépítési piacra ráfér az élénkítés.