Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. december 8. 19:24 Pénz, Vállalat

Egyre kevesebb helyen szállhatunk meg, egyre drágábban

Októberben már látszottak azok a folyamatok a hazai idegenforgalomban, amit a szektor szereplői előrevetítettek. A kiadható szobák száma tovább csökkent, miközben az egy vendégéjszakára jutó bevétel – tehát lényegében az árak – emelkedtek. Bár az évnek ebben a szakaszában egyik folyamat sem meglepő, az egy évvel korábbihoz képest mindkét mutatóban jelentős elmozdulást láthatunk.

Szűkül a kínálat, emelkednek az árak

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a hazai idegenforgalomban – és különösen a szállodaiparban – minden egy masszívabb áremelkedés irányába mutat. Az energia és élelmiszer drágulása miatt a költségek elszálltak, így a szálláshelyek vagy bezárnak télre, vagy – kihasználva az emiatt szűkülő kínálatot – áthárítják a költségnövekedést a vendégekre.

Bár szakértők szerint a nagyobb bezárási hullám januárban várható, ősszel is számos hotel búcsúzott el egy időre a vendégeitől. Illetve láthatóan az egyéb szállástípusoknál is egyre többen fontolják meg, hogy érdemes-e nyitva tartaniuk. Októberben – az egyébként enyhe időjárás ellenére – panziókban és hotelekben durván tizedével kevesebb szobát kínáltak kiadásra, mint egy évvel korábban, az üdülőházaknál pedig ennél is jóval nagyobb, 40 százalékos volt a visszaesés.

Közben az árak emelkedése is felgyorsult. A statisztikai hivatal adatai szerint a szállodáknak átlagosan 24 104 forintos bevétele volt egy vendégéjszaka után, ami lényegében minden korábbinál magasabb. Egész pontosan 2020 áprilisában és novemberében mért ennél magasabb egy éjszakára jutó bevételt a KSH, ám azok a hónapok a Covid-járvány miatt nem összehasonlíthatóak tulajdonképpen semmivel, hiszen lényegében minden szálloda zárva volt.

Egyébként a bevételek alakulása erős szezonalitást mutat, így nem is elsősorban a konkrét összeg érdekes, hanem annak az éves változása. A hoteleknél az egy éjszakára jutó bevétel már szeptemberben bő 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, októberben pedig ennél is nagyobb volt a növekedés mértéke. Az üdülőházak kivételével lényegében mindenhol egyre magasabb ez a mutató, amely ugyan nem pontosan az idegenforgalmi inflációt mutatja, de jól jelzi, hogy az árak egyre gyorsabb ütemben emelkednek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat infláció szállodák szobaárak Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Bucsky Péter
2024. március 26. 13:11 Pénz, Podcast

A folyószámlán parkoltatott pénz aktív kezelésével több kolléga bérét kereshetik meg a kkv-k

A magyar vállalatok tízezer milliárd forintot tartanak érdemi kamat nélkül folyószámláikon, pedig tisztes hozamot kínáló, mégis likvid befektetések is elérhetők.

Trippon Mariann
2024. március 25. 16:18 Pénz

Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?

Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.

Fontos

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.