Csertán Ákos digitális termékszakértő és designvezető, stratéga, designoktató, TEDx előadó, több mint 15 éves tapasztalattal. Az Atlas, Rise! kreatív közösség alapítójaként támogatja a nemzetközi vállalkozásokat abban, hogy megértsék a valódi fogyasztói problémákat, és élvonalbeli, hatásvezérelt termékeket építsenek, különös tekintettel a pénzügyi, biztosítási, egészségügyi és távközlési iparágakra. Több mint 20 nemzetközi kreatív- és design díj birtokosa, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ’Business of Saving the World’ képzésének egyik oktatója. Az egyhetes tanfolyam során a résztvevők betekintést nyerhetnek a fenntartható működés és az üzleti eredményesség gyakorlatban alkalmazható stratégiáiba.

Egy kis új-zélandi újság 1912. augusztus 14-én közzétett egy rövid cikket arról, hogy a globális szénhasználat hatással van bolygónk hőmérsékletére. Kereken száztíz évvel ezelőtt ez a rövid írás volt a klímatudomány egyik legelső megjelenése a médiában. A cikk azonban csak a jéghegy csúcsa: az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás tudományos alapjait már évtizedekkel a megjelenése előtt, az 1800-as évek közepén értették és demonstrálták is a tudósok. És lám, mégis itt vagyunk, 2022-ben, és egy újabb klímaváltozásról szóló cikket olvasunk. Vajon miért nem változott semmi az elmúlt 110 évben?

Te is úgy érzed, teszel a bolygóért, ha újrahasznosítható terméket veszel? Nem kéne

Mindannyian tehetünk a bolygónkért, ugye? Repülhetünk kevesebbet, vásárolhatunk helyben termelt élelmiszereket, amiket nem szállítottak át az egész bolygón, beszerezhetünk napelemeket és elektromos autókat. És ezek a feltételes módok, választható lehetőségek azok, amik miatt most minden idők egyik legsötétebb jövőjével kell szembenéznünk. Elfogadjuk, hogy választhatunk, a választás felelőssége pedig a miénk. Ez nem véletlen: az elmúlt 50 évben komoly kommunikációs szakemberek dolgoztak azon, hogy így érezzük.

Becslések szerint a Coca-Cola, a Nestlé, a PepsiCo és az Unilever együtt évente félmillió tonnányi műanyagszennyezésért felelős. Ez azt jelenti, hogy elegendő műanyagot termelnek ahhoz, hogy 20 percenként megtöltsenek vele egy teljes focipályát.

Amikor az üdítőital-gyártók az előző évszázad közepén üvegpalackról műanyag flakonokra cserélték a csomagolásaikat, rengeteg pénzt takarítottak meg. Az egyetlen probléma az volt, hogy az így keletkező szemét utat talált a parkokba, a földekre, a vizekbe. Az újrahasznosításhoz nem állt rendelkezésre kellő infrastruktúra, így a biológiailag nem lebomló szemét mennyisége egyre nőtt.

Ahelyett, hogy vállalták volna ezért a felelősséget, a Coca-Cola és a hozzá hasonló vállalatok, valamint a dobozoló és palackozó cégek közös finanszírozással útjára indították a Keep America Beautiful kampányt – egy kampányt, melynek fő üzenete a szemetelés és a környezetszennyezés elkerülésének fontossága volt – az, hogy ez mindannyiunk felelőssége.

Az alap elképzeléssel nehéz lenne vitatkozni, de érdemes belegondolni: valóban a fogyasztó itt a probléma? Az, hogy a hasonló kampányok és üzenetek a vásárlókat teszik felelőssé a környezet szennyezéséért, azt érik el, hogy többé meg se lássuk az óceánban lebegő palack címkéjét – csak azzal foglalkozzunk, ki lehetett az a türhő, aki elhajította; nem azzal, hogy ki lehetett az a türhő, aki legyártotta.

Ha egy kicsit megnézzük a mai nagyvállalatok zöld ígéreteit, ugyanezt a felelősséghárítást fedezhetjük fel mindenütt: az üdítőgyártó lehetőséget ad, hogy újrahasznosítsd a palackot, az autógyártó lehetőséget ad, hogy a V8-as pickup helyett akár hibridet is válassz, a repülőtársaság lehetőséget ad, hogy faültetéssel ellensúlyozd az utazásod kibocsátását – innentől az ő kezük már tiszta. Hiszen a fogyasztó döntött úgy, hogy eldobja a palackot, a pickupot választja, hogy megtesz egy újabb repülőutat. És így jutottunk el 50 év alatt a kollektív bűntudat állapotába, ahol emberek milliói érzik magukat rosszul, ha nem gyalogolnak három kilométert a kezükben egy üres ásványvizes palackkal a következő szelektív gyűjtőig, miközben éppen az a néhány ezer, akinek igazán rosszul kellene éreznie magát, hátradől, és legyárt még 200 millió pillepalackot.

A kapitalocén kor

Ideje megértenünk: a klímakatasztrófa közeledtéért nem az egyszeri fogyasztó felel, hanem maga a kapitalizmus, amely kizsákmányolja a bolygót és az élőlényeit, az utolsó molekuláig elégetve minden fosszilis energiahordozót, hogy tovább táplálja a mániákus növekedési törekvéseket, és gazdagítsa az emberiség egy nagyon kis részét. 1988 óta 100 vállalat felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának 70 százalékáért.

„Belenéztünk az ellenség szemébe – és kiderült, hogy mi magunk vagyunk azok. Az elképzelés, hogy mindannyian csökkentjük a karbonlábnyomunkat, fenntarthatóbban fogyasztunk és figyelünk a népesség alakulására, valójában egy rendkívül egyenlőtlen hatalmi és vagyoni rendszer következménye” – fogalmazott a Wired-nek adott interjújában Jason Moore környezettörténész, szociológus.

Be kell látnunk, hogy ezen a ponton a környezeti katasztrófát az egyének döntéseinek szintjén már nem lehet elkerülni – nem várhatjuk meg, amíg 7,7 milliárd fogyasztó egyenként meghozza a „helyes döntést” – azt kell megoldanunk, hogy a nagyvállalatok kezdjenek valós lépéseket tenni.

Kezdjük el szeretni a profitot – mert az fog megmenteni minket

Ugye milyen könnyű ezek után belekényelmesedni a gonosz nagyvállalatok képébe, és elfogadni, hogy mind meghalunk? Pedig nem feltétlenül kell feladnunk. Igen, a nagyvállalatok csak a profit nyelvén értenek – a profit nyelvén viszont mindennél jobban.

Ahhoz, hogy a nagyvállalatok elkezdjenek tenni a fenntarthatóbb jövőért, ennek a jövőnek üzletileg értékesebbnek, profitábilisabbnak kell lennie. Ez utópiának tűnik, de azért látunk jó példákat, már csak alkalmaznunk kell őket új területekre.

Ki gondolja azt, hogy az autógyártók váltása az elektromos mobilitásra annak az eredménye, hogy ezek a cégek hirtelen lelkiismeretet növesztettek? Ha ez lenne az ok, már 30 évvel ezelőtt is elkezdődhetett volna az elektrifikáció, hiszen a technológiák nagy része már akkor is rendelkezésre állt. A valóság sokkal prózaibb: több kutatás (például a Profundo holland tanácsadócég jelentése) is igazolja, hogy az elektromos autókon elért profit a következő öt évben nagyobb lehet, mint a hagyományos autókon. Még a Volkswagen belső tanulmánya is megmutatta azt, hogy az elektromos autókon előreláthatóan már 2030-ban magasabb profitot fognak realizálni, mint a hagyományos autóikon. Az üzleti érdek itt egybeesik a környezeti célokkal – így ezek a cégek értéket látnak abban, hogy hatalmas összegeket invesztáljanak a probléma megoldásába.

De ugyanilyen elvek hajtják a szolgáltatószektor digitalizációjának zöldítését is –  ahogy az MIT Sloan Review cikke is rámutat, a digitális átállás tökéletes példája annak, amikor a fenntarthatósági törekvések egybeesnek az üzleti célokkal. Hiába növeli ugyanis a több szerver, szoftver, felhasznált elektromos energia a cégek karbonkibocsátását ezen a területen, a digitalizáció nyomán kialakuló új működések, a nagyobb hatékonyság, az átláthatóbb folyamatok hatása akár 20-30 százalékkal csökkentheti a vállalatok környezeti lábnyomát – és akkor még nem is vettük figyelembe azt, hogy szervereket akár megújuló energián is lehet futtatni.

CEO vagyok – mit csináljak?

A kihívás ma a nagyvállalatok számára nem az, hogy hogyan tudnak minél zöldebb képet festeni magukról a fogyasztóik számára – ez egy zöldmosással szegélyezett zsákutca, ami csak konzerválja a már létező, fenntarthatatlan gyakorlatokat. Az igazi kihívás, hogy hogyan lehet megtalálni azokat a területeket, ahol a profitablitás és a fenntarthatóság egybeesik, és egyszerre tudjuk szolgálni a földet és a részvényeseinket.

Ami a klímakatasztrófát illeti, nemcsak az apátiával, de a régi, begyöpösödött növekedéssel kapcsolatos hiedelmekkel is ideje leszámolnunk. Azt kell tennünk, ami évmilliók óta átsegíti az emberiséget a változáson és a válságokon: összegyűjteni a rendelkezésre álló információkat, rendszerezni azokat, és megvizsgálni, mit és hogyan csinálhatunk másképp, jobban. Egyszóval: tanulnunk kell az elmúlt 110 évből, hogy 2050-ben – amikorra ugye a legtöbb vállalatnak már klímasemlegesen kellene működnie – ne egy újabb, ehhez hasonló cikkben kelljen boncolgatni annak az okait, hogy ez miért is nem sikerült.

A cikk megjelenését a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Vállalat Olvasson tovább a kategóriában