(A szerző a Közép-európai Egyetem docense. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

„Absolute power corrupts absolutely”, vagyis: a korlátlan hatalom korlátlanul korrumpál. Bruce Dunlevie mondta ezt Sebastian Mallabynek, a The Power Law című könyv szerzőjének, amikor az újságíró anyagot gyűjtött nemrég megjelent, kockázati befektetőkről és tőkealapokról szóló kötetéhez. A WeWork cég villámgyors felemelkedéséről és bukásáról volt szó, vagyis akit a „korlátlan hatalom korlátlanul korrumpált” nem más, mint Adam Neumann, a vállalat alapítója és egykori vezetője. A szerző nem véletlenül fordult Dunlevie-hez: a veterán amerikai befektető annál a Benchmark nevű kockázati tőkés cégnél partner, amely 2014-ben befektetett a WeWorkbe.

A WeWorkről sokat írtak 2019-ben, amikor a cég megpróbált a tőzsdén megjelenni, majd röviddel ezután visszavonta a jelentkezését. A vállalkozást 2019-ben még 47 milliárd dollárra értékelték – vagyis a WeWork negyvenhétszeres unikornis volt, papíron legalábbis –, ami a sikertelen tőzsdei bevezetést követően a töredékére, nagyjából 10 milliárdra csökkent. Ez kevesebb, mint amennyit a cég az alapítása óta a tőkepiacon összeszedett. Pénz égett el itt, sok pénz. Ekkora bukás ritkán történik; sokat írtak róla, a gazdasági sajtó egyik szenzációja volt közvetlenül a koronavírus-járvány kezdete előtt.

Miért érdemes ezt a történetet felmelegíteni? Több okunk van erre.

1. A WeWork nem tűnt el, sőt, 2021-ben a tőzsdére is bejutott, igaz kerülő úton, egy angolul special purpose acquisition company-nak nevezett vállalat szárnyai alatt. Az ilyen cégeket arra hozzák létre, hogy legálisan megjelenjenek a tőzsdén, majd felvásároljanak valamilyen magánvállalatot, az adott esetben a WeWorköt, amely így elkerülheti az önálló megjelenéssel járó fáradságos és kínos hercehurcát.
2. Adam Neumann sem tűnt el, nagyon is aktív, mindenféle tervei és vállalkozásai vannak, amiket élénk sajtófigyelem kísér.
3. És ami most a legfontosabb: a nagy bukás fontos vállalatirányítási tanulságokkal szolgál, és arra is rávilágít, milyen irányba fejlődött a kockázati befektetők és befektetések világa, és milyen kockázatok rejlenek ebben, különös tekintettel a korlátlan hatalomból eredő korlátlan korrupcióra.

Hogy is kezdődött? A WeWork alapítói, Adam Neumann és Miguel McKelvey 2008-ban találkoztak először egy bulin New Yorkban. Bár fiatalok voltak, mindketten rendelkeztek már némi, meglehetősen változatos munkavállalói és vállalkozói tapasztalattal. A 2008-as pénzügyi válság alaposan megtizedelte a cégeket, rengeteg embert elbocsátottak, a város tele volt üres irodákkal. Felismerve a lehetőséget, a két ifjú környezetbarát társas irodát alapított, amit gyorsan eladtak, és helyette életre hívták a WeWorköt.

Béreljük ki hosszú távra az üres épületeket, alakítsunk ki bennük rugalmasan variálható, vonzó munkakörnyezetet nyújtó irodákat, és adjuk ki azokat rövid távra vállalkozóknak, szabadúszóknak, nagyobb cégek mindenféle részlegeinek! Az ötlet tulajdonképpen jó volt, nem volt vele semmi baj. Az új cég markáns trendeket lovagolt meg. A pénzügyi válság valóban sokak életét megváltoztatta, rengeteg alkalmazottból lett szabadúszó, vállalkozó. A nagyobb cégek összébb húzták magukat, költséget csökkentettek. A Z generáció képviselői inspiráló, tartalmas munkát kerestek, figyelmük a vállalkozói világ felé fordult, felszökött a startup-láz. A technológiai fejlődés a távmunkát támogatta: dolgozni bárhol lehet, ahol le lehet ülni, és van internet. Erőre kapott a megosztás gazdasága: egy sor dolgot (autót, gépeket, irodát) nem kell birtokolni, ha többen használják azokat, kisebbek lesznek a költségek, a használat arányában lehet fizetni, a megosztáshoz szükséges koordináció, a bérleti tranzakciók lebonyolítása pedig rugalmasan és gyorsan megoldható az interneten.

A WeWork az első közösségi irodáját 2010-ben nyitotta meg New Yorkban. Kilenc év múlva, 2019-ben már közel 40 ország 140 városában volt jelen, összesen több mint 700 helyszínen. Az irodákról pillanatok alatt rengeteg fényképet lehet összegyűjteni a világhálóról. Nagy, variálható terek, kreatív bútorozás, sok fény; nyüzsgés, sok fiatal, számítógépen dolgozó, kisebb-nagyobb csoportokba rendeződő, kávézó, beszélgető lakó. Valóban vonzó munkakörnyezet olyanoknak, akik kedvelik a közösséget, a jó társaságot, az inspiráló eszmecseréket. A közösség vibrálása, „zümmögése”, a levegőben lebegő kreativitás, a személyes kapcsolati hálók építése – ez volt a WeWork ajánlatának központi eleme: ha nálunk bérelsz irodát vagy akár csak egy munkaállomást, jól fogod magad érezni, kreatív környezetbe kerülsz, hasznos kapcsolatokra tehetsz szert; nálunk élni is jó, nem csak dolgozni. Elmossuk a határt a munkahely és az otthon között. Nem hangzik rosszul, nem csoda, ha az ötlet másoknak is eszébe jutott, közösségi munkahelyek nyíltak mindenfelé.

Mi különböztette meg a WeWorköt a versenyben? Három dolgot kell kiemelnünk: az ambíció, a pénz és a szinte korlátlan vezetői hatalom.

Adam Neumann a WeWork alapítása óta médiasztárnak, „celebnek” számít, és tulajdonképpen ma is az. Lépéseiről, szerepléseiről gazdagon tudósított a sajtó. A riportokból, filmre vett beszédekből, beszélgetésekből ítélve minden bizonnyal karizmatikus személyiség, aki állandóan a világ megváltoztatásáról, forradalomról beszél, vonzó jövőképeket rajzol fel, és azt üzeni: kövessetek ebbe az új világba! Ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő, megszoktuk ezt a stílust még a kilencvenes években a modern technológiai cégek vezetőitől, akik még a dotcom-válság előtt valóban rocksztároknak kijáró figyelmet kaptak, és sokan közülük ennek megfelelően viselkedtek. Az ezredfordulón bekövetkezett dotcom-krízis megtépázta a tekintélyüket, azóta viszont két évtized telt el, a technológiai iparág gyorsan magához tért, és mára ismét a „blitzscaling”, a villámgyors növekedés jött divatba, mondván, hogy a leggyorsabbak, a legnagyobbak visznek mindent.

A fenti számokból látható, hogy a WeWork stratégiája kiváló példa a világhódító ambíciókra és a villámgyors növekedés filozófiájára. A vállalkozás 2019-re 47 milliárd dollárra becsült piaci értékű céggé nőtte ki magát. Ehhez sok pénzre volt szüksége, méghozzá nemcsak a gyors növekedés költségei miatt, hanem azért is, mert nyereséget sohasem termelt, önfinanszírozó, organikus növekedés szóba sem jöhetett. A negyedéves bevétel hiába nőtt 2017 és 2019 között a négyszeresére, a veszteség nem tűnt el, és nem is mutatott csökkenő tendenciát. Röviden:

égett a pénz, újabb és újabb tőkeinjekciókra volt szükség a tempó tartásához.

Pénz pedig volt bőven. A kockázati tőke világa megváltozott, a régi befektetők kezdtek kiöregedni, a helyükben újak jelentek meg. A kockázati tőke a hatvanas évektől kezdődően támogatta a technológiai iparág fejlődését. Nem csak pénzről volt szó: a tapasztalt befektetők, akik nagyrészt kipróbált vállalatvezetők voltak, szakmai tudást, értékes kapcsolatrendszert, józanságot vittek az általuk finanszírozott vállalkozásokba. Megjelenésükkel bonyolultabbá vált a vállalkozások irányítása, amit a vezetési szakmában governance-nek neveznek. A vállalkozói ambíciókkal, a sokszor eltúlzott ígéretekkel, várakozásokkal és illúziókkal szemben megjelent a józanság, a vezetési szakértelem. Úgy is mondhatnánk, hogy kiépült a fékek és ellensúlyok rendszere. Alapítók és befektetők, bár egy hajóban ültek, gyakran konfliktusokba keveredtek egymással, és ha az utóbbiak nem voltak elégedettek az előbbiekkel, nem riadtak vissza radikális lépésektől sem. Ne feledjük: statisztikai adatok mutatják, hogy az újabb és újabb befektetési fordulók után egyre kevésbé volt valószínű, hogy az alapítók a kormányrúdnál maradnak; számtalan példa volt rá, hogy a helyükbe mások, többnyire kívülről érkezett, tapasztalt, kipróbált vezetők léptek.

A fékek és ellensúlyok rendszerét még magasabb szintre emelte a tőzsdei megjelenés, ami sokak számára elkerülhetetlen lépés volt, ha még több tőkéhez akartak jutni, amit a kockázati befektetők már nem biztosítottak. A tőzsdei megjelenésnek számtalan feltétele van, rengeteg információt kell nyilvánosságra hozni, majd be kell tartani a nyitott társaságok kormányzásának szabályait.

A WeWork töretlen emelkedése ezen a ponton akadt el 2019-ben. Megpróbált a tőzsdére bejutni, ami olyan volt, mintha felgyújtották volna a villanyt.

A tőzsdei befektetőknek nem tetszett, amit maguk előtt láttak.

Gyanakodva nézegették a nagy negatív számokat az eredménykimutatásokban. Nem értették, hogy miért kell egy hagyományos ingatlanpiaci vállalkozást különleges technológiai cégként megjeleníteni és reklámozni. Homályosnak találták a WeWork-birodalom szervezeti felépítését és irányítási rendszerét, „kreatív” eredménymutatóit, zavarosnak és indokolatlannak a diverzifikációs politikáját, az újabb és újabb „We” fedőnevű vállalkozások (például WeLive, WeGrow) elindítását. Gyenge pontokra bukkantak az üzleti modellben, megállapították, hogy a cég nem védett kellően az ingatlanpiac törvényszerű ingadozásaival szemben. Furcsállották, hogy miért jóval magasabb a cég (vélt) piaci értéke, mint egy jobb operatív eredményeket felmutató ingatlanpiaci versenytársáé. Megszületett az ítélet: a reális piaci érték nem 47 milliárd dollár, hanem csak 10.

A tőzsdei megjelenés kudarca, a piaci érték villámgyors összezsugorodása alaposan megtépázta a WeWork alapítóinak, vezetőinek és befektetőinek tekintélyét. Ettől a kudarctól a fékek és ellensúlyok említett rendszerének kellett volna megóvnia a vállalkozást, de úgy tűnik, hogy az nem működött jól, sőt, ki sem épült, a WeWork így jutott el a sokszoros unikornisságig.

Az unikornisok, vagyis az egymilliárd dollárnál nagyobb piaci értékű, magánkézben lévő vállalkozások megjelenése, számuk növekedése azt jelzi, hogy napjainkban egy technológiai vállalkozás tőzsdei megjelenés nélkül is igen nagyra nőhet. Ennek technológiai és gazdasági okai egyaránt vannak; az utóbbiak közé tartozik a pénzbőség és azzal összefüggésben az újfajta befektetők megjelenése – arra, hogy ez az átalakulás milyen kockázatokkal jár, jó példa a WeWork esete.

A pénzügyi válságot követően, mivel a kamatok történelmi mélységbe süllyedtek, a magasabb megtérülésre szomjazó befektetők körében megnőtt az érdeklődés a magáncégek, köztük az ígéretes fiatal vállalkozások iránt.

Olcsó pénz, befektetési lehetőségekre vadászó nagy vagyonok jelentek meg a piacon.

A jövő szupersztárjait kereső privát befektetők olyan nagy számokat írnak egyes grandiózus terveket szövögető, de valójában tartósan veszteséges vállalkozások árcédulájára, amilyeneket a tőzsdei befektetők nem fogadnak el. Nagy, forradalmi ígéretek, rengeteg olcsó pénz, ami egyes esetekben furcsa helyekről származik, az óvatosabb, két lábbal a földön járó kockázati befektetők visszaszorulása, a vállalkozások laza ellenőrzése, gyengülő governance – ez a különös koktél állt össze a nagy pénzügyi válság után, ebben a világban bontakozott ki a WeWork sztorija.

A WeWork, illetve tulajdonképpen az egész technológiai vállalkozói világ számára az új befektetési stílust egy koreai származású japán milliárdos, Masayoshi Son testesítette meg. Son a Kaliforniai Egyetem Berkeley campusán szerzett diplomát. Tanulmányai közben már több vállalkozást elindított, majd Japánba visszatérve megalapította a SoftBank nevű, eredetileg szoftverforgalmazással foglalkozó céget, ami mára hatalmas befektetési konglomerátummá nőtte ki magát. Bár a dotcom-krízis az ő távközlési és informatikai befektetéseit is telibe találta, Son talpra állt, kockázati befektetésekbe kezdett, filozófiáját a Yahoo!-nál mutatva be a maga valóságában: a kilencvenes évek közepén gyorsvonati sebességgel rengeteg pénzzel szállt be az internetes cégbe, és amikor az ajánlatát nem akarták elfogadni, azzal fenyegetődzött, hogy a pénzt a konkurenseknek adja.

Masayoshi Son 2017-ben összehozta a világ eddigi legnagyobb, összesen 100 milliárd dollárral gazdálkodó, technológiai fókuszú kockázati tőkealapját, a Vision Fundot. Saját elmondása szerint Szaúd-Arábia koronahercegét 45 perc alatt sikerült meggyőznie arról, hogy szálljon be 45 milliárddal, amivel hatalmas tömegű közel-keleti olajpénz jelent meg a technológiai piacon. Son a karizmatikus, merész, mondhatni „őrült” vállalkozókat kedveli. Kaphatsz tőlünk pénzt, üzeni nekik, rengeteg pénzt, annyit, amennyi elriasztja a versenytársaidat, hogy eszükbe se jusson harcba szállni veled. A barátaid vagyunk, nem korlátozzuk a hatalmadat, pedig a tulajdonrészünk alapján megtehetnénk. Cserébe légy merész, nagyra törő, növekedj villámgyorsan, előzz meg mindenkit. Son annak idején úgy fektetett be az Alibabába, hogy a kínai cégtől üzleti tervet sem kért (állítólag nem is volt nekik): az alapító Jack Ma személyisége és stílusa alapján döntött.

Rengeteg pénz, alig korlátozott hatalom, laza pénzügyi fegyelem, új, a hagyományostól eltérő, esetenként „amatőr” befektetői csoportok megjelenése.

Túl sok pénz, túl gyorsan, hatékony ellenőrzés nélkül.

Nincs, aki határozottan nemet mondjon egy valóságtól elrugaszkodott elgondolásra. Abszurd vagyonosodás, a társadalmi következmények elhanyagolása. A Theranos-botrány is ebben a környezetben bontakozott ki; érdemes felfigyelni arra, hogy a bíróság által nemrég bűnösnek talált Elizabeth Holmes fantasztikus innovációkat ígérő cégéhez nem a Szilícium-völgy régi motorosaitól, hanem „kívülállóktól”, így például a médiamágnás Rupert Murdochtól és a Walton családtól szerzett pénzt, akiktől különleges szavazati jogokat, gyakorlatilag korlátlan hatalmat kapott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNéhány győztes és sok áldozat, ilyen a technikai forradalmak és a kockázati tőke világaA kockázati tőke gyorsan jön, de gyorsan el is tűnik, a jelek szerint Közép-Kelet-Európában most egy kibontakozó regionális ciklus felszálló ágában vagyunk.

A Vision Fund (majd a második Vision Fund) sok cégbe szállt be, széles a befektetési portfóliója. Sikerek és kudarcok egyaránt előfordulnak. Úgy tűnik, egyes esetekben működik a fentebb összefoglalt filozófia, máskor viszont nem. A WeWork a jelek szerint az utóbbiak közé tartozik. Masayoshi Son és Adam Neumann 2017-ben állapodtak meg az első, 4,4 millárd dolláros befektetésről, a WeWorköt akkor 20 milliárdra értékelve. A megbeszélés állítólag fél órát sem vett igénybe: Son jött, körülnézett egy kicsit, majd a kocsiban alá is írták a szerződést. 2018-ban újabb 4,25 milliárdot tett be a kalapba. Egy további 10 milliárdos befektetés terve is körvonalazódott, Son ugyanis idővel kivásárolt volna mindenkit, kivéve Neumannt, aki különleges szavazati jogokat, szinte korlátlan vezetői hatalmat kapott: arra számíthatott, hogy a cég, a hatalmas vagyon örökre az övé és a családjáé marad, a jogart senki sem ütheti ki a kezéből. Szerződése szerint csak akkor lehetett volna a vezetői székből kitenni, ha valami nagy bűnt követ el, de a börtön után még így is visszakaphatta volna a pozícióját.

Hatalmat kapott, és élt is vele, méghozzá korántsem csak a cég érdekében. Saját gyarapodását nem választotta el a cégétől, nem törődött az összeférhetetlenséggel: kiderült, hogy a WeWork olyan ingatlanokat is bérelt, amelyekben ő is tulajdonos volt. Feleségét magas állásba helyezte a cégnél, és rábízta a WeGrow nevű iskola vezetését. A céges bulik A Wall Street farkasa című film jeleneteit idézték. Neumann finom célzásokat ejtett el arról, hogy jó kapcsolatai vannak a Fehér Házzal. Több millió dollárt fizettetett a céggel saját magának a „We” szó védjegyként való használatáért, részvényeket adott el nagy tömegben, más vállalkozásokba fektetett be. Bonyolult szálak és kapcsolatok mindenfelé, ügyvédek hadserege – nem csoda, hogy nem volt könnyű vele a távozásáról megegyezni.

Ne feledjük Bruce Dunlevie szavait: a korlátlan hatalom korlátlanul korrumpál.

Jött a tőzsdei kudarc, jött a látványos leértékelés. A WeWork kasszája kiürült, a cég a fizetőképesség határára sodródott. Alkalmazottak ezrei veszítették el a munkájukat. Neumann végül kénytelen volt lemondani a vezetői székről, de ezt nem tette ingyen, megmaradt a dollármilliárdosok táborában. A Vision Fund pénzügyi mentőövet dobott a cégnek, gyakorlatilag felvásárolta, majd leírta a veszteségeit. Hibáztunk a WeWorkkel, bolond voltam, ismerte el Masayoshi Son. A történet azonban még nem ért véget: a befektetők, vállalkozók és közgazdászok világa még ma is emészti az esetet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA beszívott srác, aki majdnem hülyét csinált mindenkibőlAdam Neumann egy közösségi irodás céggel szeretett volna a világ valaha volt leggazdagabb emberévé válni. Kiderült, hogy csak egy lufit fújt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTavaly még mindenki rajtuk röhögött, aztán kerestek 46 milliárd dollártA világ legnagyobb kockázati tőkealapját tavaly a startup-lufi állatorvosi lovának tartották, ám idénre az egyik legjobban fialó cég lett - a szkeptikusok szerint elsősorban a szerencsének köszönhetően.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEreszt a technológiai lufi, de nem biztos, hogy ki is durranVajon túlfinanszírozáshoz vezet-e, hogy minden befektető hisz a saját unikornisában? A jelek szerint igen, de egyelőre a veszteségek ellenére is van elég tőke.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat adam neumann ingatlanpiac korrupció startup tőzsde wework Olvasson tovább a kategóriában