Az unikornisok ritka, mágikus lények, akik olyan dolgokra képesek, amikre más állatok nem. Azokat a startupokat nevezték el róluk, amelyek már a tőzsdére lépés előtt elérték az egymilliárd dolláros cégértéket. Kezdetben valóban kevesen voltak, és valami különlegessel foglalkoztak, de mára már úgy elszaporodtak, hogy megkérdőjelezhető, érnek-e ennyit valójában.
A New York Times cikke kifejti, mennyire nem mindegy, hogy csak az egyre több befektetési célpontot kereső tőke hatására nő-e egy cég értéke, vagy valóban olyan terméket állít elő, ami a piac számára értékes. A korai unikornisok hatására – mint az Uber vagy a Facebook – a mostani befektetők minden újonnan feltűnő szebb ló fejére szarvat akarnak ragasztani, remélve, hogy ha jó lóra tesznek, az hasonló sikereket hoz nekik, mint a Facebook a korai befektetőinek.
Egyes befektetők vagy alapok annyira félnek, hogy pont az lesz a következő Uber, amibe ők nem tesznek pénzt, hogy inkább
minél több pénzt adnak, minél több startupnak,
már a kezdeti fázistól. Ennek az az eredménye, hogy a vállalkozásoknak nem is kell tőzsdére menniük ahhoz, hogy megteremtsék maguknak a megfelelő forrásokat.
Martin Kenney és John Zysman tanulmánya is azt járja körbe, hogy milyen hatással van ez a rengeteg elérhető tőke a technológiai befektetések piacára. Azért különösen jellemző erre a piacra ez a jelenség, mert a tech cégek beindításának mostanra nagyon lecsökkent a költsége. Mivel nem kell saját szervert fenntartani, és a programozáshoz használt kódok egy része is elérhető nyílt forrásokból, ezért a belépési költség szinte eltűnt. Ez – kiegészülve az elérhető befektetési összegekkel – olyan cégekhez vezetett, amelyek egy jó ötlettel és kevés saját tőkével maradnak életben,
akár úgy is, hogy nem termelnek profitot.
Martin Kenney és John Zysman szerint sokak stratégiája az, hogy nem lépnek tőzsdére, hanem a magántőke-befektetések infúzióján életben maradva megvárják, amíg a már nyílt tőkepiacon lévő, ezért sokkal nehezebb környezetben versenyző cégek kivéreznek, és ők vehetik át a helyüket. A szerzők szerint a technológiai szektorban erős „a győztes mindent visz” jelenség, ezért mindenki kivárásra játszik, és azt próbálja elérni, hogy ő legyen az, aki bezsebeli a sikert.
A szerzők adatai szerint
a befektetési pénzek a dotcom buborék méreteit érik el.
Gigaalapok jönnek létre, amelyek már kezdeti fázisban is jóval több pénzt fektetnek cégekbe, mint az korábban jellemző volt. A korai sikerek – mint például a sok regisztrált felhasználó – vonzzák a befektetőket, de ez nem jelenti azt, hogy a vállalat profitot termel. Egy vállalat valódi értékét csak a tőzsdén lehetne meghatározni, de mára az átlagos tőkepiacra lépési kor már meghaladja a tíz évet. Ezalatt nem derül ki, hogy melyik startup igazi unikornis, és melyik az, aki csak a fejére ragasztott egy műanyag szarvat.
Az alapok felduzzadása és a kimaradástól való félelem tehát olyan körülményeket teremtett a tech piacon, ahol veszteséges cégek több mint egy évtizedig megengedhetik maguknak, hogy ne bújjanak elő a mágikus, pénzzel elárasztott erdejükből. Martin Kenney és John Zysman szerint ez olyan túlfinanszírozáshoz vezethet, vagy vezetett már mostanra, ami előidézheti egy újabb piaci buborék kipukkadását. Szerencsére a New York Times cikkében megszólaló befektetők szerint már a piaci szereplők is aggódnak emiatt, és lassan átveszik azt a szemléletet, hogy
inkább a profitot és a jól kidolgozott pénzügyi tervet értékelik,
mint a megfoghatatlan mágiát, ami körüllengi a startup unikornisokat.
Ehhez szükség volt néhány kijózanító pofonra. Tőzsdére lépése után mindkét nagy amerikai fuvarmegosztóról, a Lyftről és az Uberről kiderült, hogy túlzó volt a korábbi, magántőke-befektetési körök alapján kialakuló értékelésük, a bevezetés óta részvényárfolyamuk rengeteget esett.*Azok a befektetők azonban így is szépen kereshettek, akik kellően korán, még alacsony értékeltség mellett tettek pénzt ezekbe a vállalatokba. Ennél is sokkal látványosabb volt a WeWork irodákat működtető We felsülése, a tőzsdére lépéshez szükséges információk nyilvánosságra hozásakor ugyanis olyan sok kellemetlen tény vált ismertté, hogy ellehetetlenült a tőkepiaci bevezetés.
A vállalat csak azért nem dőlt be, mert legnagyobb befektetője, a japán Softbank megmentette. Ennek ára azonban gigantikus veszteség volt: legutóbbi negyedévében a Softbank 6,5 milliárd dolláros mínuszról számolt be, legfőképpen a We- és az Uber-részesedések értékének leírása miatt. A Softbank alapítója, Masayoshi Son elismerte, hogy volt, amiben tévedett, néhány perccel később azonban már arról beszélt, hogy esze ágában sincs változtatni a befektetési stratégiáján.
Márpedig ő egyszemélyben testesíti meg a fenti folyamatokat, a Softbank, valamint a szaúdi állami vagyonalappal közösen létrehozott, 100 milliárd dollárnyi befektethető tőkével rendelkező Vision Fund két kézzel öntötte a tőkét a startupokba az elmúlt években, alaposan felverve a cégek értékét. Son arról sem tett le, hogy létrehozzon egy második, legalább ugyanakkora Vision Fundot. Egyáltalán nem dőlt el még tehát, hogy vége van a pénzesőnek. Különösen azért, mert végső soron a világ nagy jegybankjai által teremtett pénzbőség csapódik le itt is, ennek pedig egyelőre a jelek szerint nem lesz vége, ami megakadályozhatja, hogy kidurranjon vagy leeresszen a technológiai cégek értékelési lufija.
