Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. május 21. 09:54 Vállalat, Világ

Az Alza Csehországban elkezdi az élelmiszerszállítást a csomagautomatákba

A házhoz szállítási szolgáltatásokon belül az élelmiszerek különösen nehéz logisztikai feladatot jelentenek, az Alza azonban Csehországban megpróbál még egyet csavarni a történeten: csomagátvevő automatákba is elkezdi kiszállítani akár a fagyasztott termékeket is.

Az Alza a Magyarországon Kifli.hu néven ismert szolgáltató (szintén cseh) anyavállalatával, a Rohlikkal dolgozik együtt, vagyis annak élelmiszer házhoz szállító szolgáltatását terjeszti ki az automatáira. Az Alza automatákban hűtött rekeszeket hoznak létre, amelyekben akár még fagyasztott termékeket is el tudnak helyezni, legfeljebb négy órán keresztül (amellett, hogy természetesen a raktár és az automata közötti szállítás során is hűtött marad az áru).

A szolgáltatás elég nagy pontosságot követel meg a vevőktől is, nekik ugyanis az értesítést követően három órán belül át kell venniük a csomagot. – írja például a Lupa.cz.

A lépés jól mutatja, hogy az Alza a csomagátvevő automatáit egy olyan logisztikai hálózati infrastruktúraként kezeli, amelynek használatát külső partnereknek is bérbe kívánja adni. A másik oldalról is látszik az üzleti modell rugalmassága, a Rohliknak ugyanis vannak már saját átvevő pontjai, ahol egyébként 100 cseh korona (azaz 1400 forint) feletti vásárlásoknál különdíj nélkül vehetők át az élelmiszerek, de az együttműködéssel már rögtön az első körben 50 csomagautomatával bővíti ezt a lehetőséget.

Az 50 hűtött Alza csomagátvevő közül egyébként 20 Prágában van, de a többi 30 a nagyobb vidéki városokban található, vagyis a cégek egyből országos szinten próbálkoznak az együttműködéssel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNeked kényelmes, de a boltnak csak veszteséget okoz az élelmiszer-házhozszállításNem megy a piac, még Németországban sem, mert az eddigi modellek túl nagy költséggel dolgoznak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIndul Budapesten a Kifli.hu: a csehek ott támadják a Tescót és a társait, ahol a legjobban fáj nekikViccesen hangzó neve ellenére komoly cseh online élelmiszerbolt jelenik meg Budapesten. Mit kínálnak és hogyan lehetnek nyereségesek ott, ahol minden versenytársuk csak égeti a pénzét?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Alza csomag csomagautomata élelmiszer házhoz szállítás Kifli.hu Rohlik Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. április 19. 11:55 Vállalat

Még ott is papíroznak, ahol ma már az Excel is kevés

Attól még emberközpotúak maradhatnak a kisvállalatok, hogy adat-alapon vezetik a céget.

Jandó Zoltán
2025. április 16. 14:17 Közélet, Vállalat

Az UEFA-n kívül senki nem hiszi el Mészáros Lőrincnek, hogy eladta a focicsapatát

Ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné a saját szabályait, akkor nem csak az Eszék, de a Felcsút is bajba kerülhetne. De úgy tűnik, nem veszi.

Jandó Zoltán
2025. április 15. 08:17 Vállalat

Hétszázmilliót követel a NAV a Mészáros Lőrinc esküvőjét és akadémiáját védő cégtől

Tucatnyi Mészáros-cégnek dolgozott az Eurovéd Security Zrt., amelytől 700 millió forintot vár az adóhatóság.

Fontos

Holtzer Péter
2025. április 19. 06:50 Podcast

Egyszerre aggasztó és biztató a klímahelyzet – mi az oktatás szerepe?

Ha majd a fenntarthatóság tantárgyból tett érettségi is beszámítható lesz a felsőoktatási felvételibe, szélesebb körben fogják oktatni.

Vámosi Ágoston
2025. április 18. 06:50 Adat

Az árrésstoppos magyar élelmiszer olcsóbb lett, mint Szerbiában, mégis megérheti kiutazni

Alapvető élelmiszerekért ma már nem éri meg kimenni, a zöldség-gyümölcs, cigaretta, olajos mag és divat-ékszer vonalon azonban maradtak jó lehetőségek.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.