Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2021. február 4. 17:21 Támogatói tartalom, Vállalat

A kkv-k jobban járhatnak a hazai digitális szolgáltatásokkal, mint az ismert globális megoldásokkal

Ha a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlettebb és hatékonyabb digitális megoldásokat használnának, azzal nemcsak ők, de a fogyasztóik és az állam is jól járna, hiszen gyorsabban tudnának növekedni és nemzetközi piacokra lépni. A digitalizációt azonban nehéz pontosan meghatározni: nem arról van szó, hogy legyen honlapjuk és/vagy webáruházuk, hanem a lényeg az lenne, hogy a működésük során, amit hatékonyabban lehet, azt informatikai segítséggel végezzék. És persze az sem mindegy, hogy ezt milyen áron és minőségben veszik igénybe.

Magyarországon közel 750 ezer kkv van, ez egy óriási piac. Többségük pedig még mindig nem fordít elég figyelmet arra, hogy milyen digitális szolgáltatásokat vesz igénybe. A Servergarden felmérése szerint a kkv-k többsége még mindig saját szervert használ, és költ ezért többet a legalapvetőbb informatikai feladatokra, mint ha azt szolgáltatásként venné igénybe.

Nem tűnik ez túl nagy problémának és költségnek, pedig nem kevés pénzről lehet szó: egy közepes, 700 wattot fogyasztó szerver energiaköltsége akár havi 30 ezer forint is lehet. Ezt ritkán számolják ki a cégvezetők, de 20 ezer forintos áramdíj mellett a klíma nyári használata is legalább havi 5 ezer forintot tehet ki, de a szünetmentes áramforrás is havi 5 ezer forintot elvihet.  Ha az irodát bérlik, egy 10-15 négyzetméteres szerverterem havidíja még 25-45 ezer forint lehet.

És mindez csak a szerver költsége! Ennek működtetésére informatikust kell fizetni, szoftvereket és azok frissítéseit is meg kell venni. Emellett az ilyen régebbi, saját szerverek idős korukban igencsak jelentős kockázatot jelentenek. Kólya Dániel, a Servergarden ügyvezető igazgatója szerint meglepően sok – akár tízévesnél is – idősebb szervert használnak még cégek. Ezek működésével talán nincsen semmi gond, csak ha elmegy az áram – egy újraindítást ugyanis már nem biztos, hogy túlélnek, hiba esetén pedig már nemigen van alkatrész.

Sok kkv-nél a mai napig saját informatikust alkalmaznak, vagy az informatikai támogatásra részmunkaidőben vesznek igénybe támogatást. Ez azonban sosem tud olyan profi lenni, mint amit egy szerverpark-üzemeltető biztosítani tud: az éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálat egy olyan többlet, ami rengeteget ér. Elég csak arra gondolni, hogy ha éjjel történik valami probléma a cég honlapját futtattató saját szerverrel, akkor csak reggel kezdhetik meg a hibaelhárítást.

A magyar kkv-k azonban még mindig alapvetően saját szervereket használnak. A Telekom számára készült, 200 hazai, 10-50 főt foglalkoztató cég megkérdezésével készült felmérés azt az eredményt hozta, hogy a cégek kétharmada saját szervert tart fenn.

A kkv-k digitalizációját azonban nagyon felpörgette a koronavírus-járvány: a hagyományos informatikai megoldások helyett – amikor egy irodában van a szerver, és helyben a számítógépek – egyszerűen muszáj volt kimozdulni. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2020. áprilisi felmérése szerint egyetlen hét alatt 15 százalékkal több magyar kkv-nél vezették be a távoli elérést lehetővé tevő megoldásokat.

A kkv-knak pedig megéri saját helyett külső szolgáltató által biztosított szolgáltatásokra váltani: egy 2020-as, 300 romániai céget érintő tudományos felmérés azt az eredményt hozta, hogy a munkavállalók úgy érzik, hatékonyabban tudják a munkájukat végezni ezekkel a megoldásokkal.

Érdemes is a kkv-knak a felhőalapú technológiákkal foglalkozni: a McKinsey tanácsadócég Repülőrajt című kiadványa szerint ez lesz az a technológia – a mobilinternet mellett -, amely a legnagyobb növekedést eredményezheti a vállalatok számára.

A felhőalapú technológiák legnagyobb előnye a kkv-k számára, hogy ez számukra is könnyen elérhető, miközben a robotika vagy a dolgok internete (IoT) igen komoly szaktudást és beruházást igényel. A távoli szervereken futó szolgáltatások legnagyobb előnye a kkv-k számára, hogy ezekhez nincs szükségük beruházásra, tőkeköltségre.

Egy 10-20 fős cég számára tehát a legnagyobb előny, hogy ha egy felhasználóval bővülnek, akkor kiszámíthatóan nőnek az informatikai költségek. Ehhez pedig egy felhőalapú szolgáltatásnál nincsen szükség új beszerzésre, egyszerűen átállítják egy online felületen a felhasználók számát, és automatikusan erről jön a számla.

A koronavírus-járvány pedig tavaly sajnálatos módon azt is megmutatta, hogy nemcsak növekedésnél, de csökkenésnél, leállásnál is fontos a skálázhatóság. Egy vendéglátóhely, szálloda számára nagyon nem mindegy, hogy a jelentős értékcsökkenés vagy hitelköltségek ugyanúgy megjelennek havonta költségként, amikor gyakorlatilag nincs bevételük, vagy a havidíjas szolgáltatást néhány kattintással az aktuális igényekhez tudják szabni.

A hazai kkv-knak pedig a térségbeli versenytársaikhoz képest is jelentős a lemaradása a digitalizációban, különösen az e-kereskedelemben. A hazai kkv-k közül nagyon kevesen értékesítenek online, és még kevesebben külföldre is, ahogy az a McKinsey elemzéséből kitűnik.

A kkv-k esetében is láthatók generációs különbségek: akik ma kezdenek vállalkozásba, az ingyenes online digitális megoldásokat használják, számukra már ez az elvárás. Az ingyenes Dropbox vagy Google Drive és egyéb globális digitális szolgáltatások után kézenfekvőnek tűnik, hogy a cég növekedésével ezeknél maradnak a cégek. De nem biztos, hogy ez lesz a számukra a leghatékonyabb, és különösen nem a legolcsóbb.

A Servergarden tapasztalatai és felmérései szerint a kkv-k számára a legfontosabb a fájljaik minél egyszerűbb távoli elérése, és erre nekik is van megoldásuk. Emellett az is nagy segítség, ha úgy tudnak a munkavállalóknak szoftverekhez elérést adni, hogy azok egy távoli, virtuális számítógépen futnak. Ennek a legnagyobb előnye, hogy nincs szükség telepítésre, informatikusra hozzá, hanem egyszerűen be kell lépni bármilyen számítógépről bárhonnan, és már minden működik is. 

A Servergarden már egy évtizede stabilan működő cég, kezdetben a partnereik szervereinek működtetését végezték. Kezdetben ez úgy nézett ki, hogy a partnerek a saját szervereiket odavitték hozzájuk, és ők üzemeltették. Kólya Dániel ügyvezető szerint még néhány eszköz ezek közül is fut, de mára saját eszközökkel dolgoznak, és ezek kapacitásait veszik igénybe a cégek.

Mivel ők is érzékelték, hogy ma már egyre kevesebb cég akar az informatikával foglalkozni, soknál nincsenek is informatikusok, egyre több saját szolgáltatás kifejlesztésén dolgoztak és dolgoznak. A cég életében a jelentős változást 2018 októbere hozta, amikor a bővülés finanszírozását lehetővé tette az OXO csoport befektetőként történő beszállása.

A nagy globális szereplők nem igazán a hazai kkv-k igényeire szabják szolgáltatásaikat és árazásukat, sokszor a fizetős vagy összetettebb csomagok már túl drágák lehetnek a magyar vállalatoknak. A magyar cégvezetőknek és kollégáiknak is sokszor csak egy-egy probléma esetén tűnik fel, hogy az addig jól működő online szolgáltatások mögött álló cégről azt sem tudják, hol van, és nem is lehet őket elérni egykönnyen. Élő telefonos ügyfélszolgálatot csak a legdrágább, prémium csomagok esetén kaphatnak a cégek.

A Servergarden nemcsak éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálatot biztosít, de személyes tanácsadást is adnak a partnereiknek – emelte ki Solymosi Erik kereskedelmi vezető. Szívesen megmutatják fizikailag is a szervereket, hogy mindenki láthassa, valóban biztonságban vannak adatai és rendszerei.

A hazai informatikai partnernek egyébként még olyan előnyei is vannak, amire bár kevesen gondolnak, amikor egy-egy online szolgáltatás mellett döntenek, de a könyvelőjük fel fogja rá hívni a figyelmüket. A Servergarden magyar vállalkozásként fog szerződést és minden előírásnak megfelelő számlát adni. Számos globális online szolgáltató esetében ez nincsen így, egy Facebooktól vagy Google-től kapott számla lekönyvelése sok esetben okoz problémát, nem is beszélve a kevésbé ismert, Európában egyáltalán jelen nem lévő cégekről.

Az informatikai biztonság bár ismert kihívás, de azért egy kkv életében tipikusan akkor szokták komolyan venni, amikor már valami kellemetlen tapasztalatot szereztek. A szervereket és a távoli elérést is igazán biztonságossá tevő megoldások nem olcsók, ezeket is akkor lehet leginkább kihasználni, ha azt egy profi csapat üzemelteti.

A cikk megjelenését az OXO Technologies Holding Zrt. támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Vállalat digitalizáció kkv oxo oxo holdings servergarden szerver Olvasson tovább a kategóriában

Támogatói tartalom

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Bucsky Péter
2024. március 8. 14:42 Támogatói tartalom, Tech

Magyar gyártású midibuszokkal tehető népszerűbbé a közösségi közlekedés

A hazai gyártású Mercedes-Benz Sprinterek átvették a vezető szerepet a midibuszok piacán.

László Pál
2024. február 6. 15:35 Podcast, Támogatói tartalom

Űrhajós nem, influencer annál inkább lenne a legtöbb általános iskolás

Az alfa generációs magyar gyerekek 55 százaléka már pénzt is keresett, kétharmaduk a technológia segítségével, felük közösségi média platformokon, míg negyedük online streamelésen keresztül jutott bevételhez.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.