Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. december 21. 14:47 Vállalat

Jól fogynak a szaloncukrok, néhány ízből még hiány is lehet

A koronavírus megjelenését követő felhalmozások árnyékában kifejezetten gyenge szezonja volt az édességgyártóknak húsvétkor. A tartós élelmiszerek lerohanása mellett ugyan a müzlik, a kekszek vagy a snackek jól mentek tavasszal, összességében azonban 30 százalékkal csökkent az édességek húsvéti forgalma.

A gyártók és a kereskedők a húsvéti tapasztalatok miatt az év másik csúcsidőszakára, decemberre óvatosabban készültek. Az Édességgyártók Szövetségének szervezeti titkára, Intődy Gábor szerint általában tíz százalékos visszaeséssel számoltak, nagyjából a kereskedők ennyivel kevesebbet rendeltek az édességgyártóktól.

A diósgyőri Nestlé-gyár például néhány napja azt közölte, hogy a tavalyinál 15 százalékkal kevesebb terméket állítottak elő. Szamos László pedig a kínai köztévének beszélt arról, hogy a Kossuth téri Szamos Café forgalmának negyven százalékát elvesztette a járvány miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMég nem drágult a Mikulás csoki, pedig a háttérben óriási piaci csaták dúlnakA világ kakaótermelésének nagy részét adó két afrikai ország igyekszik éhbér feletti jövedelemhez juttatni a farmereit, de a nyugati multik megkerülnék a kartelljüket.

Intődy Gábor szerint ugyanakkor a legfrissebb visszajelzések alapján nagyon jól fogynak a szaloncukrok, amelyek a karácsonyi szezon legfontosabb termékei a csokimikulások mellett. Szerinte vannak olyan kereskedők, akik már kifogytak bizonyos ízesítésű szaloncukrokból, illetve a gyártóknak kell sürgetnie a kereskedőket, mert fogyóban vannak a készleteik.

Az Édességgyártók Szövetsége emiatt bízik abban, hogy a karácsonyi forgalom végül mégis megközelítheti az elmúlt évek 6,5-7 milliárd forintos értékét. „Azt látjuk, hogy mostanra megtanultunk együtt élni a járvánnyal, a vásárlás szerkezete normalizálódott” – mondta.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz étcsoki és a kávé is a leginkább környezetkárosító élelmiszerek között vanA legnagyobb kakaóbab-termelő Elefántcsoport esőerdőinek 80 százalékát vágták ki az elmúlt ötven évben, főleg a kakaóültetvények miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat csokoládé csokoládé-fogyasztás édesipar karácsony Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.