Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. november 20. 10:30 Élet, Vállalat

Viszi a járvány a falusi patikákat is

Hiába próbálja a kormány már hosszú évek óta minden lehetséges adminisztratív eszközzel védeni a kis falusi patikákat, most furcsa módon épp a szabályok merevsége miatt kellett többnek is bezárnia.

A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) javaslatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy teremtsék meg a jogszabályi feltételeit annak, hogy a gyógyszertárak a járványhelyzet ideje alatt bejelentés alapján könnyen, gyorsan és egyszerűen tudják változtatni a nyitva tartásukat.

Amint azt a szakmai szervezet a blogbejegyzésében részletezi, szerintük egyértelmű, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet nem hagy elegendő mozgásteret a gyógyszertáraknak, és emiatt eddig 20, jellemzően falusi patikának be is kellett zárnia.

A probléma háttere az, hogy a gyógyszertárak működése (érthető okokból) az általános kiskereskedelmi egységeknél jóval szigorúbb szabályok közé van szorítva, ám ez veszélyhelyzet esetén nagyon rugalmatlanná válik.

Tavasszal a kisgyermekes és a 65 év feletti gyógyszerészeket helyettesíteni kellett, ám mivel az ágazatban egyébként is óriási a munkaerőhiány, ezt csak a nyitvatartási idők csökkentésével lehetett megoldani. Egy patika azonban tartósan nem változtathatja meg saját hatáskörben a nyitvatartási idejét, mert ehhez a működési engedélyét is módosítania kell, ami viszonylag drága és időigényes folyamat.

Az adatok szerint először sokan csak ideiglenesen csökkentették a nyitvatartási időt, mert ez még bizonyos határok között egyszerű, de mivel hosszabb távon sem tudtak rendesen kinyitni, egy idő múlva már kérniük kellett a működési engedélyek módosítását. Ebből a helyzetből azonban csak újra egy módosítási kérelemmel lehet visszaállni a korábbi rendes működésre.

A nyitvatartási idő csökkentése mellett sajnos az is előfordult, hogy egyes gyógyszertáraknak teljesen be kellett zárniuk. A hatóság adatai szerint összesen 20 egység kényszerült arra, hogy a működésének felfüggesztését kérelmezze. Ezek túlnyomó többsége egy települést egyedül ellátó közforgalmú és fiókgyógyszertárak voltak

-írja a HGYSZ.

Az EMMI egyelőre nem változtatott a szabályokon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat bezárás emmi falu gyógyszertár járvány patika szabály Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.