Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. november 5. 06:29 Adat, Vállalat

Három székre üljünk a gyerektől? A szigorítás betesz a moziknak

Nem az eddig is kötelező maszk, és nem is a termek kapacitásának harmadolása okozhat gondot a moziknak a kormány kedden bejelentett szigorításai közül, hanem az, hogy jelen állás szerint az együtt érkezőket is szét kellene ültetni. Ez biztosan sokak kedvét elveszi a mozizástól – bár az intézkedés hatásának mértékéről eltérnek a vélemények. A piac szereplői most attól az operatív törzstől kérnek állásfoglalást, amely tavasszal hasonló helyzetben már tett engedményeket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPont a második hullám kezdetére pörögtek fel a magyar mozikBár úgy tűnik, a nézők most nem félnek annyira a járvány terjedésétől, mint tavasszal, a moziüzemeltetők mégis bizonytalanul kénytelenek belefutni az őszbe.

 

Lehetne rosszabb, de így is életszerűtlen

Bár a nemzetközi sajtóban egy ideje már lockdown lightként hivatkoznak a koronavírus-járvány második hulláma miatt meghozott intézkedésekre, annyira light kevés helyen lett a korlátozás, mint nálunk. Miközben Orbán Viktor Facebook oldalán a tényleges bejelentés előtt félórával kirakott beharangozó poszt alatt emberek ezrei találgatták, hogy bezárnak-e az iskolák, a kormány nemhogy az oktatáshoz nem nyúlt, de más területeken is csak visszafogott lépéseket jelentett be. A mozik, színházak és sporteseményeknél például az eddigi is kötelező maszkhasználat mellett annyit írtak elő, hogy csak minden harmadik széken ülhetnek nézők.

Még a szektor szereplői között is volt, akit ez meglepett, mert ennél rosszabb forgatókönyvekkel is számoltak.

 

Akadt például olyan forrásunk, aki arra számított, hogy ismét be kell zárniuk.

A helyzet azonban így sem túl rózsás. Az éjjel közzétett jogszabály olyan helyzetet teremt, amely ugyan nem írja elő a mozik bezárását, de eléggé ellehetetleníti a működésüket. A kétszékes kihagyás ugyanis elvileg az együtt érkező családokra, párokra is vonatkozik, márpedig ahogy Buda Andrea, az ország legnagyobb lánca, a 18 Cinema City mozit üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. PR- és marketing igazgatója lapunknak fogalmazott:

az nem életszerű, hogy a szülők három székre üljenek a gyerekeiktől.

Ugyanezt emelte ki problémaként Liszka Tamás, a Corvint és öt fővárosi művész mozit fenntartó Budapest Film Zrt. vezérigazgatója is, még ha ő nem is látja ennyire sötéten a helyzetet, és bízik benne, hogy így is jönnének nézők.

Mindenesetre úgy tudjuk, hogy szerdán mindkét piaci szereplő, és a mozik közös érdekvédelmi szervezete is állásfoglalást kért az operatív törzstől. Alapvetően arra kíváncsiak, hogy lehet-e az amúgy is egy háztartásban élőket egy csoportba ültetni, és csak a csoportok között kihagyni a helyeket. Erre elvileg van technikai megoldás, a Cinema City például eddig is így működött, azzal az eltéréssel, hogy az egyszerre vásárló nézők csoportjai között korábban nem két csak egy ülés maradt ki.

Nincsenek filmek, szállingóznak a nézők

A kapacitásban valószínűleg nem okozna gondot, ha csak minden harmadik ülést használhatnák ki a mozik, jelenleg ugyanis az elmúlt években megszokottnak nagyjából a harmada a mozik forgalma. Vannak ugyan olyan előadások, ahol harmadháznál többen vannak, de mivel jelenleg nincsenek komolyabb közönséget vonzó filmek a kínálatban (és ebben nem is várható változás), biztosan tudnának játszani a vetítések ütemezésével a cégek. Buda Andrea szerint normál esetben az évnek ebben a szakaszában heti 4-7 premier van a magyar mozikban, most azonban jellemzően csak egy-kettő, és ezek sem igazi húzófilmek, azok premierjét ugyanis folyamatosan elhalasztják a nagy stúdiók, a járvány végére várva.

 

Az I.T. Magyar Cinema Kft. PR- és marketing igazgatója szerint az operatív törzs tavasszal a szabadtéri moziknak hasonló helyzetben megengedte a foglalásonkénti csoportosítást, ezért lát arra esélyt, hogy ezúttal is módosítják a szabályozást.

A kérdés csak az, hogy ennek az ellenőrzése hogyan működhet a gyakorlatban – már ha van erre komoly szándéka a hatóságoknak. A maszkhasználatot eddig alkalomszerűen és meglehetően “puha” módszerrel úgy ellenőrizték, hogy a rendőrök vagy a közterület fenntartók körbenéztek a teremben. Ezentúl valószínűleg vetítés közben kellene azt is kiszúrniuk, hogy a szétültetett családok és barátok a sötétben nem ültek-e egymás mellé, illetve az egymás mellett ülők tényleg egy háztartásban élnek-e.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHollywood kivérezteti a mozikat, de ezzel csak maga alatt vágja a fátSorra halasztják el a szuperprodukciók bemutatóit, mert nincs közönség, így viszont teret vesztenek ott, ahol a helyi filmipar már beindult.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat járvány koronavírus lockdown light mozi Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.