Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2020. szeptember 28. 10:28 Vállalat

Már a 12. legnagyobb magyar cég a szinte ismeretlen luxusautó-beszállító

A Ferrarinak, a Jaguarnak vagy a Maseratinak is a beszállítói közé tartozik az egyik legnagyobb magyar autóipari cég, a Harman Becker Kft. A németországi bejegyzésű Harman Holding leánycége mostanra a 12. legnagyobb vállalat Magyarországon a tavalyi 611 milliárd forintos bevétele alapján, miközben a legtöbben a létezéséről sem tudnak.

Míg az árbevétel alapján a Harman Beckert közvetlenül követő Tesco, Spar, Magyar Telekom, Szerencsejáték Zrt. vagy BorsodChem nevével naponta lehet találkozni*aminek persze az a fő oka, hogy többségük szolgáltatással, kiskereskedelemmel foglalkozik, a székesfehérvári gyártócég szinte teljesen észrevehetetlen nyilvánosan.

 

A legnagyobb magyar hírportálok egy-két kivételtől eltekintve említés szintjén sem írtak a 25 éve Magyarországon működő vállalatról, az állami hírügynökség pedig mindössze kétszer írt róla bővebben ez idő alatt két támogatás apropójából. A vállalatnak nincs magyar nyelvű honlapja (bár Facebook-oldala viszonylag aktív), és a megkeresésemre sem reagált.

Az autórádiózásban úttörő német Becker nevű céget 1995-ben vásárolta meg az amerikai Harman vállalatcsoport. Ebben az évben jelent meg a cég Székesfehérváron, amely mára az egyik legfontosabb gyártóhelye lett*2013-ban az MTI szerint arról beszélt a cég egyik alelnöke, hogy a székesfehérvári a Harman legnagyobb gyára.. A Harman Becker korábban elsősorban elektroakusztikai komponensek gyártásával foglalkozott, a hangszórók és mikrofonok mellett mostanra navigációs és infotainment rendszereket is gyárt és fejleszt.


Promóvideó a Harman Becker Kft.-ről

Alapvetően prémium kategóriás márkákkal áll kapcsolatban, a cikk elején említettek mellett beszállít az Audinak, a BMW-nek, a Fordnak, a Land Rovernek, a Mercedesnek és a Volvónak is. Mára több mint 30 ezer munkavállalója van Amerikában, Ázsiában és Európában, és több mint 50 millió autóban működnek a rendszerei.

A székesfehérvári leánycég az elmúlt tíz évben nőtt kiemelkedően nagyra: a bevétele 2010-ben 40 milliárd forint volt, és kevesebb mint ezer embert foglalkoztatott, mostanra viszont forgalma 611 milliárd forintra nőtt, létszáma pedig meghaladja a 3300-at. A forgalom döntő többsége, mintegy 95 százaléka exportból származik.

A gyárat folyamatosan fejlesztik, 2010-ben 368 millió forintos állami támogatást nyert el, a 2013-as bővítéshez pedig 703 millió forint uniós támogatást kapott. A fejlesztésekről szóló beszámolók mellett egy érdemi cikket találtam a cégről a magyar sajtóban. A Feol.hu Fejér megyei hírportál 2015-ben részletezte hosszabban, hogy a gyár gyors növekedése miatt zavaróan szűkké váltak az öltözők.

A székesfehérvári vállalatnak van egy magyar leánycége is, a Harman Professional Kft., amely egy pécsi gyártócéget üzemeltet, és 2018-ban 25 milliárd forint volt a forgalma. A Harman Becker több magyar felsőoktatási intézménnyel is partneri kapcsolatban áll, duális képzést indított a Dunaújvárosi Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel együttműködve.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÁtveszik az emberi munkát a robotok a magyar és román autóiparban, még sincs elbocsátásA kolozsvári egyetem egyik kutatócsoportja azt vizsgálja, hogy milyen hatásai vannak az Ipar 4.0 alkalmazásának az emberi erőforrásra, és már az első eredmények azt mutatják, hogy nem félni kell az újítástól, hanem alkalmazkodni hozzá.

2017-ben jelentős változás történt, ugyanis a dél-koreai vállalatóriás, a Samsung megvásárolta a Harman csoportot nyolcmilliárd dollárért. A Harman európai HR-vezetője arra vezette vissza az akvizíciót, hogy az elmúlt években a fedélzeti elektronika vált az autók legfontosabb részévé a motor után.

Mint mondta, az elektromos autók terjedésével a vezérlés várhatóan stratégiai fontosságú elem lesz. Emiatt az infokommunikáció óriásai, mint a Google vagy a Microsoft évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy meg tudjanak jelenni a járműgyártásban, és ebbe a sorba illeszkedik, hogy Samsung beszállt az autóiparba a Harman megvásárlásával.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autóipari beszállító Harman Becker Székesfehérvár Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.