Szerda délután a rajkai határátkelő szlovák oldalától kezdve észak felé 93 kilométeres kamionsor torlódott össze. A Prága felől jövő autópálya teljes szlovákiai szakasza egyetlen járműsor volt, amelynek végére Csehországban kellett besorolnia annak a sofőrnek, aki Magyarországra szeretett volna behajtani.
Kevesen gondolnak bele, hogy mit jelent ez egy sofőr számára. A szerdai adatok szerint a legrosszabb időszakban csak több mint egy óra alatt lehetett megtenni egyetlen kilométert, így elvileg csak 90 óra alatt lehetett volna elérni a határátkelőt. Menekülési útvonal nincs, közben aludni nem lehet, már csak azért sem, mert akkor a szerelvény mögött jövők beelőznek. A valóságban persze a legnagyobb dugók is oldódnak, általában gyorsul az előrejutás, de a helyzet mindenképpen lélek- és idegölő. Az pedig szinte kiszámíthatatlan, hogy az áru mikor ér célba.
Ausztria felé hasonlóan rossz volt a helyzet, Hegyeshalmot csak 65 kilométeres dugón át araszolva lehetett megközelíteni, Bécs alatt, Schwechat környékén állt a sor vége. A lengyel-német határ német oldalán szintén 60 kilométeres volt a sor, és még jó pár hasonló esetet lehetne felsorolni.
Persze világjárvány van, és a dugók legfőbb oka most az volt, hogy a határokat a személyforgalom nagy része előtt lezárták, a kamionsofőröket pedig lázmérőzni kezdték, vagy azt ellenőrizték, hogy vannak-e bármilyen tüneteik.
A közúti áruszállításban a hétköznapi munkamenet zavara érthető lenne, de ezúttal jóval többről van szó. Fejetlenség és káosz van, amely csak súlyosbítja az egyébként is nehéz helyzetet, és ez nem feltétlenül indokolt.
A vicc az, hogy a logisztikának súlyos logisztikai problémái vannak, csak sajnos most ezen nem lehet nevetni.
Érdemes röviden végigfutni azon, hogy milyen problémák merültek fel a járvány megjelenésével:
A járványban hirtelen három dolog lett világos:
Az európai unió tagállamainak szakpolitikusai csak szerdán kezdtek el távkonferencia hívásokon keresztül sebtében gondolkodni arról, hogy ebben a káoszban hogyan lehetne a fontos gyógyszer- és élelmiszerszállítmányokat soron kívül átjuttatni a zsúfolt határokon.
Nem volt sehol egy asztalfiók, ahonnan előrántottak volna egy vastag füzetet, amiben békeidőben rögzítették volna, hogy kinek mi a feladata, és hogyan lehet elkerülni a jelenlegi helyzetet.
A probléma ráadásul nem csak az, hogy késve érnek célba a szállítmányok, és nincs priorizálva, hogy például a gyógyszer könnyebben haladjon a célja felé, mint a lapos tévé. Fontos szempont az is, hogy a káosz könnyen megingathatja a szakma felelősségvállalási hajlandóságát, márpedig erre most óriási szükség van.
Amikor Észak-Olaszországban a járványhelyzet durvulni kezdett, és nehezen lehetett megbízható információkhoz jutni a szükséges óvintézkedésekről, sofőrök tucatjai tagadták meg, hogy oda fuvart vigyenek, vagy onnan fuvart hozzanak.
A karanténszabály értelmezési nehézségei, és a jogi háttér hiánya miatt a cégvezetők és az érdekképviseleti szervek ma is szinte kétségbeesett levelekkel és telefonokkal bombázzák a hivatalokat, amelyek legjobb szándékuk ellenére sem tudnak segíteni nekik.
A 10-20 órákat dugóban araszoló sofőrök nehezen tudják elfogadni, hogy a gazdaság életben tartásának hőseiként tekintenek rájuk, és sokan nem akarnak visszamenni a határra, azt latolgatják, hogy inkább felmondanak.
Európában óriási a sofőrhiány, ha ki tudják húzni pár hónapig, akkor biztosan találnak munkát. Csak valakinek addig is vinni kellene az árut.
Élet
Fontos