Hírlevél feliratkozás
Debreczeni Anna
2019. június 17. 13:13 Vállalat

Pénztengerben fürdenek a magyar biztosítók, de az autóipar fejlődése ellenük dolgozik

Bár évtizedes távlat, míg az önvezető autók a piaci folyamatokat befolyásoló mennyiségben jelennek meg az utakon, a vezetési biztonságot növelő technológiák fejlődésének hatása nemzetközi szinten már most érzékelhető a biztosítói díjbevételeken. Pontosabban, azok csökkenésén. A sávtartó, a tolatóradar, a beállássegítő és hasonló rendszerek elterjedésével ugyanis egyre kevesebb a káreset, és ennek bevételcsökkentő hatása van a piacra – mondta nekünk Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a szövetség által szervezett sajtóbeszélgetésen.

A hosszú táv 2050-t jelenti a KPMG egyik önvezető autókról készített tanulmányában: prognózisuk szerint az Egyesült Államokban csaknem kétharmadával csökken majd ekkorra az autóbalesetek után kifizetett összeg, ami végső soron az egész piac zsugorodását okozza. Mivel csökken az autózás kockázatossága, ők is kisebb haszonnal tudnak majd erre biztosítást értékesíteni.

Nem kell messzire menni, a légi közlekedés tálcán kínálja a párhuzamot: mivel az automatizáció biztonságosabbá tette a repülést, a biztosítók díjbevételei ebben a szektorban már hosszú ideje lejtmenetben vannak.

Egyelőre azonban Magyarországon még nőnek a biztosítók bevételei, nem is kicsit:

csak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) díjbevételei tavaly 15 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a Mabisz adatai szerint.

Ezzel a kgfb meg is nyerte a biztosítási típusok közötti versenyt, ha az abszolút számokat nézzük.

Arányaiban is a kgfb a legnagyobb szereplő, a díjbevételeket nézve a nem-életbiztosítások kategóriájának csaknem harmadát, a cascóval együtt pedig majdnem a felét teszi ki, mintegy 260 milliárd forintot. Jó évet zárt egyébként az egész biztosítási szektor 2018-ban,

a díjbevételek átlépték az álomhatárnak tekintett 1000 milliárdot, amin nagyjából egyenlően osztozik az élet és a nem-élet ág.

Az egyre biztonságosabb autózás említett amerikai trendje Magyarországon még nem érzékelhető, mert a javuló baleseti tendencia csak pár évvel eltolva, a nyugati használtautók behozatalával jelenik meg. Tavaly is jelentősen, több mint 10 százalékkal nőtt a kgfb-k kárráfordítása – ez az az összeg, amit a biztosítók kifizetnek egy káreset után. A képet árnyalja, hogy ebben nem csak a tavaly majdnem évtizedes rekordot döntő személyi sérüléses közúti balesetek növekvő száma van benne, hanem az is, hogy drágulnak az alkatrész- és szervízdíjak, de a munkaerőköltség is egyre magasabb.

Pandurics Anett azt mondja, szakmai viták folynak arról, hogy kié a felelősség, ha egy önvezető autó balesetet okoz. A megszokott egyéni felelősségbiztosítások szinte elvesztik az értelmüket, hiszen ezeknek az autóknak épp az a lényegük, hogy automata vezetési üzemmódban akár újságot is olvashasson benne az ember. A Mabisz elnöke szerint a jövőben ezért feltehetően a nagy autógyártók kötnek majd termék felelősségbiztosítást globálisan, az összes általuk gyártott járműre. De mégsem ilyen egyszerű a képlet, mert hiba esetén hiába terheli a rendszert a felelősség, az autóban ülő ember adott esetben beavatkozhat az eseményekbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA gyalogost gázoló önvezető autó időben fékezhetett volna, de nem engedték nekiMegjött az előzetes jelentés a halálos balesetről, és kiderült, hogy az Uber alaphibákat vétett.

Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója már be is lengette, hogy hónapokon belül saját biztosítási konstrukcióval áll elő az autóihoz, mivel a hagyományos biztosítások túl drágák a modelljeire. Ehhez elég nagy helyzeti előnye van, hiszen jól ismeri a vásárlóit: rengeteg adat áll rendelkezésre a vezetők szokásaikról, amelyek alapján várhatóan egészen személyre szabott biztosítást tudnak majd kötni a Teslával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkGreenGo: ha lesz önvezető autó, lecseréljük a teljes flottátAz önvezető autó drágább, de üzemeltetni olcsóbban lehet, ám ha ez a két változás kioltja egymást, de akkor üzleti szempontból van egyáltalán értelme az egésznek?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat autó biztosítás MABISZ önvezető autó Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Fontos

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.

Pálos Máté
2023. december 5. 11:43 Közélet

A TikTokot nem tudja betiltani a kormány, úgyhogy a telefonokat tiltaná ki az osztálytermekből

Legutóbb Nagy-Britanniában léptek az egységes tiltás irányában, de Németországban például az iskolák saját hatásköre a kérdés. Most talán fordulat készül a magyar szabályozásban.