Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. május 25. 10:54 Tech, Világ

A gyalogost gázoló önvezető autó időben fékezhetett volna, de nem engedték neki

Március 18-án este 10 óra előtt két perccel az Uber önvezető módban lévő autója halálra gázolt egy nőt az Egyesült Államokban, aki éppen a biciklijét tolta át az úton. Amint arról mi is beszámoltunk, a technológia nem hibázott az esetnél, a szenzorok időben észlelték a gyalogost, ráadásul az autóban egy sofőr is ült, mégsem tudott időben megállni az autó. Hogy mi történt pontosan, arra a most megjelent előzetes hatósági jelentésből lehet következtetni.

A biciklit toló gyalogost az autó az ütközés előtt 6 másodperccel észlelte. Ebben a pillanatban a Volvo 69 km/órás sebességgel ment az úton, és a szakértői becslések szerint 3 másodperc alatt meg tudott volna állni, ha fékez. Ráadásul ezt a modellt a svéd gyártó elég sok biztonsági extrával szerelte fel, többek között automatikus vészfék asszisztens is volt benne. Miért nem állt meg mégsem az autó?

Azért, mert a tesztet végző Uber kikapcsolta a gyári funkciót. Az önvezető képességet az autón azzal érték el, hogy kamerákat tettek rá, szenzorokat építettek bele, és új vezérléssel is ellátták, ennek részeként természetesen a gyári beállításokhoz is hozzányúltak, és úgy döntöttek, hogy nem az eredeti vészfék asszisztenst fogják használni.

Ennek pedig elsősorban kényelmi okai voltak, az önvezető módban lévő autók ugyanis sokszor feleslegesen vészfékeznek, olyan dolgokra is reagálnak, amelyekre az emberi sofőr nem, így összességében rontják az utazási élményt.

Az autó szenzorai 6 másodperccel a baleset előtt először azonosíthatatlan tárgynak vélték a biciklijét toló gyalogost, majd járműnek, később pedig biciklisnek, de a szoftver még ekkor sem tudta pontosan megjósolni, hogy hogyan mozog, egyáltalán melyik irányba halad. A rendszer ezért nem tudta idejekorán eldönteni, hogy kell-e fékezni vagy sem.

Csak az ütközés előtt 1,3 másodperccel értékelte a szoftver úgy a helyzetet, hogy fékezni kellene.

Az Uber azért is kapcsolta ki a gyári vészféket, mert arra számított, hogy az autóban ülő, de gyakorlatilag nem vezető sofőr szükség esetén közbe tud lépni. Arra azonban nem gondoltak, hogy a sofőrt a rendszer figyelmeztethetné, ha például egy azonosíthatatlan tárgyat lát maga előtt. A vezető pedig csak akkor lépett a fékre, amikor az ütközés már megtörtént.

A Wall Street Journalnek nyilatkozó szakértő szerint ez végzetes tervezési hiba volt. Az autó ugyanis ideális esetben időben meg tudott volna állni, de még akkor is le tudott volna lassulni körülbelül 35-40 km/órás sebességre, ha csak 1,3 másodperccel az ütközés előtt vészfékez, és ezzel talán még az áldozat élete is megmenthető lett volna.

Az önvezető autók tesztelésekor sok esetben két ember ül az autóban, az egyiknek kizárólag az a feladata, hogy az aktuális vezetési adatokat nézi a laptopján, míg a másik a kormány mögött ül, állandóan készen a beavatkozásra. Az Uber azonban nem alkalmazta ezt a módszert.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ baleset halálos gázolás önvezető autó uber vészfék Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2025. március 3. 06:01 Tech, Vállalat

Világító kutyanyakörvektől jutott milliárdos regionális webshopig három magyar testvér

A pendrive, a longboard és a rovartelep nem jött be, a kutyatáp viszont nagyon, ez a Vargyas testvérek tanulságos útja a nullától az egymilliárdig.

Vámosi Ágoston
2025. február 15. 17:41 Tech

Magyarországon alig ismert márkák hajtják a világ okostelefon-piacát

Az Apple és a Samsung egyaránt visszaesett, a hasító kínai márkáknak köszönhetően azonban tavaly újra nőttek az eladások.

Torontáli Zoltán
2025. február 2. 06:03 Tech

Évente egy kávé áráért elvárhatjuk, hogy kiderüljön, miből áll a világ

A világ legnagyobb részecskefizikai infrastruktúrája közel hárommillió eszközből áll, karbantartásukat egy magyar szakember, Jurcsó Péter menedzseli.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.