Csúcsra pörgetett iparágba szállt be az állam azzal, hogy megvette a német tulajdonban álló ÓAM Ózdi Acélművek Kft. 20 százalékát. A cég egyre jobban teljesít, 2016-ban és 2017-ban is kiugróan nyereséges volt, ám nagyon úgy tűnik, hogy a nemzeti vagyonkezelő így is elég drágán vásárolt.

Az elmúlt két évben felpörgő magyar acélipar ugyanis a korábbi években nem mutatott túl sok életjelet, és a szép számok ellenére most sem különösebben versenyképes. Bár az építőipar felpörgése és Donald Trump kereskedelmi háborúja itthon kifejezetten jót tesz a szektornak, nem biztos, hogy ez az állapot tartós lesz. Persze állami megrendelésekkel lehet támogatni a most vásárolt gyárat, ám ez is csak addig működik, amíg ki nem futnak a nagyberuházások.

A tranzakció nem a semmiből jött, közel egy éve írtunk róla, hogy a nemzeti vagyonkezelő egy acélmű átvilágítását tervezi. Akkor sem az átvilágítást kérő MNV, sem a nemzetgazdasági minisztérium nem kívánta elárulni, melyik cégről van szó, de mivel itthon nincs túl sok acélgyártó, elég egyértelműnek tűnt, hogy az ÓAM megvásárlására készülnek.

Egy éve a terveket a szakmában is meglepve fogadták. Még úgy is, hogy a kormányzat egy acélipari cselekvési program összeállításával már 2017-ban jelezte, hogy lát fantáziát az ágazatban. Elég jó időzítéssel éreztek rá a fordulatra, a hazai acélipar termelése ugyanis 2017 előtt öt egymást követő évben csökkent, a területen ténykedő cégek összesített bevétele pedig ekkor már negyedik éve hanyatlott. A 2016-os teljesítmény a gazdasági válság óta a leggyengébb volt, a krízis előtti csúcstól pedig majd 40 százalékkal maradt el.

Két éve azonban hirtelen elkezdett futni a szekér.

2017-ben több mint 360 milliárd forint értékben állítottak elő itthon vas-, acél-, vasötvözet alapanyagokat, ami több mint másfélszerese volt az egy évvel korábbinak. Tavaly még ezt is sikerült felülmúlni nagyjából 60 milliárd forinttal. Mindez azt jelenti, hogy 2018-ban jó eséllyel közel kétszer akkora bevételt hoztak össze a szektor szereplői, mint 2016-ban^*tavaly egyelőre csak az első háromnegyed éves adatok állnak rendelkezésre, ebből becsültük az egész éves adatokat.. A számok ugyan kifejezetten jól mutatnak, különösen a korábbiakhoz képest, túlbecsülni azonban semmiképpen sem érdemes őket. Több olyan ágazati szereplővel és szakértővel is beszéltünk, akiket kifejezetten megleptek a KSH számai, ők ugyanis nem érzékeltek ilyen látványos felfutást. Még olyan is akadt, aki mérési hibára gyanakodott.

A magyar acélszektor valójában csak két cégből áll, az ÓAM-ból és a dunaújvárosi ISD Dunaferrből. Utóbbi a nagyobb, de az ózdi cég bővül látványosabban az elmúlt években. Az ÓAM 2017-ben 42,1 milliárdos forgalmat csinált, ami éves összevetésben is 50 százalék körüli növekedést jelentett, az öt évvel korábbi árbevételnek azonban az ötszöröse.

Bár az ugrásszerű bővülésben komoly szerepe volt a világpiaci árak emelkedésének is, a termelt mennyiség is szépen nőtt: miközben 2013-ban még csak 134 ezer tonna betonacélt gyártottak, négy évvel később már több mint kétszer ennyit, és ennek a szintnek a tartásával vágtak neki a 2018-as üzleti évnek is. 

Mindenesetre az árbevétel növekedése fokozatosan a nyereséget is meghozta az ÓAM-nél. A korábban súlyosan veszteséges vállalat 2016-2017-ben már összesen 6,4 milliárd forint nyereséget termelt. Más kérdés, hogy ez éppen csak ellensúlyozni tudta a korábbi évek veszteségét: ha 2012-től nézzük az adatokat, akkor hat év alatt mindössze 40 milliós nyereséget hozott össze az acélgyártó.

Ennek fényében pedig elég soknak tűnik a vételár, az állam ugyanis 30 millió eurót fizetett a németeknek az ÓAM 20 százalékáért, ami közel 48 milliárd forintra értékeli a céget. Különösen igaz ez úgy, hogy az elmúlt évek felfutása egyértelműen olyan tényezőknek köszönhető, amelyekre nem valószínű, hogy hosszútávon lehet építeni.

Egyrészt tavaly a hazai acéliparnak kifejezetten jót tett az amerikai elnök világkereskedelmi ámokfutása. Donald Trump az elsők között vetett ki hatalmas vámot az acéltermékekre, hogy csökkentse az Egyesült Államokba irányuló kínai exportot. Mivel az EU attól tartott, hogy az USA-ból kiszorított acél Európában köt ki, és megroppantja az itteni gyártókat, ezért több intézkedést is hozott a helyi cégek védelmében. Ez kedvezően hathatott a két magyar gyártó teljesítményére.

A védővámokra azonban hosszabb távon valószínűleg nem érdemes építeni. A hazai acélipart hajtó másik tényező, a kedvező gazdasági környezet egy fokkal biztosabbnak tűnik, de itt is akadnak kockázatok és óvatosságra intő jelek. Az ózdi egység főleg az építőiparnak szállít, amely egyrészt hihetetlenül pörgött az elmúlt években, másrészt egyre nagyobb arányban állt át betonra, amihez a nagy szükség van az ózdiak betonacéljára.

A hazai építkezéseken azonban még így sem magától értetődő, hogy hazai acélt használjanak. Az ÓAM-nek továbbra is nagyon erős konkurenciát jelentenek az olasz gyártók: a nekünk nyilatkozók szerint minőségi okokból rengeteg építőipari cég rendel tőlük az ózdiak helyett. Részben ez a magyarázata annak, hogy hiába lenne elég a hazai gyártók termelése a teljes magyar acéligény fedezésére, az import aránya mégis rendkívül magas itthon.

Mindez azt is jelenti, hogy az ÓAM és különösen a Dunaferr nem kizárólag a hazai piacra termel. Az ózdiaknál az exportarány nagyjából 50 százalékos: főleg Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában van sok vevőjük, de szállítanak németeknek, cseheknek és a szerbeknek is.

Bár a szélesebb vevőkör biztosan javítja a vállalat stabilitását, kérdés, hogy egy esetleges építőipari fordulat esetén mire lesz ez elég.

Az acélipar ugyanis nem igazán válságtűrő ágazat, egy komolyabb gazdasági visszaesés egyik pillanatról a másikra hozhat látványos összeomlást.

Itthon pedig – a gyengébb minőség miatt – valószínűleg fokozottan igaz ez, amit jól mutat, hogy a gazdasági válság kitörését követően 2008-ról 2009-re 60 százalékkal zuhant az ágazat termelése.

Magyarul az állam ideális gazdasági környezetben vásárolt be első ránézésre elég drágán egy válságérzékeny ágazatban. Ez nem túl jó kombináció.

Persze könnyen lehet, hogy a kormányzat nem gondolkodott ennyire előre, vagyis nem a hosszú távú piaci logika diktált. Több forrásunk szerint is elsősorban az lehetett a cél, hogy az állami nagyberuházások mögött legyen egy olyan gyártó, amelyben az államnak is részesedése van.

Ezt erősíti, hogy az ÓAM eddig is szállított komoly állami projektekhez betonacélt. A Puskás Stadiont, mint az egyik legfontosabb beruházást például még az éves jelentésükben is külön kiemelték.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába szeretné a kormány, nem leszünk a vas és acél országaA nagy építőipari beruházások azonban felszívhatják annak az acélműnek a termelését, amit az állam kinézett magának.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat acélgyártás acélipar Dunaferr Ózdi Acélművek Olvasson tovább a kategóriában