Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. szeptember 13. 09:33 Élet, Vállalat

Újra termel a bajai hűtőház, ahonnan a halálos fertőzést hordozó zöldségek származtak

Újra boltokba kerülhetnek a Greenyard bajai üzemében készített fagyasztott zöldségek; a cég közölte, hogy a termékek forgalmazását újraindította. Ez volt az a hűtőház, ahonnan azok a fagyasztott zöldségek származtak, amelyek fogyasztása Nyugat-Európában 9 halálos áldozatot követelt. A magyar üzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jelzésére maga a cég zárta be június végén. Miután kiderült a fertőzés, rengeteg fagyasztott zöldséget kellett visszahívni a boltokból, amelyek egy részében még ma is akadozik bizonyos fagyasztott zöldségek forgalmazása.

Több mint két hónapig csak a vállalati és hatósági ellenőrzés mellett mehetett az üzem, a termékek azonban nem kerülhettek a boltokba. A fertőzést a lisztériabaktérium okozta, amelynek forrását idővel sikerült beazonosítani, és úgy tűnik, hogy mára biztonsággal meg is szűnt a veszély.

A cég (pdf-ben innen letölthető) közleménye szerint a bajai üzem két gyártó csatornájából az egyikben sikerült kimutatni a tartósan fennálló fertőzésveszélyt, és ezt a csatornát lezárták. A Greenyard azt mondja, hogy az összesített (nemzetközi) termelésének így körülbelül 3 százaléka esik ki.

Az újraindítás szigorú ellenőrzés mellett kezdődik el, és a cég azt ígéri, hogy a minimális biztonsági feltételeknél szigorúbb saját szabályokat fog alkalmazni a jövőben.

A cég tartja magát ahhoz a korábbi becsléséhez, amely szerint nettó 30 millió euró, azaz közel 10 milliárd forint kár érhette. Mivel a társaságnak volt hasonló esetekre szóló biztosítása, a nettó érték azt jelenti, hogy a biztosító által fizetett kártérítésen felüli összegről van szó, ennek azonban jelentős része a cég jó hírének csorbulásából származó üzleti hátrány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEsélyed sincs, hogy meggyőződj róla, van-e halálos adag baktérium a hűtődben lévő zöldségbenAz áruházak saját márkás termékeit is gyártja a bajai üzem, ahonnan a Listeria baktérium fertőzés származik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAzonosították a halálos fertőzés forrásait a bajai hűtőházbanTízmilliárd forintos kárról beszélnek, de ennél jóval súlyosabbá válhat a helyzet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat baktérium fertőzés Greenyard hűtőház lisztéria újraindítás zöldség Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 25. 17:55 Élet

A halálozási adatokon is jól látszanak tikkasztó nyár következményei

Dél-Európa bizonyos részein 20-60 százalékos többlethalálozás adódott a kivételesen meleg idei július során.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 25. 12:24 Élet

Látványosan több pénzt költünk a háztartási büdzséből alkoholra, mint az EU-átlag

Egy átlagos magyar háztartás a bevételeinek 3 százalékát költi el alkoholra Magyarországon.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.