Az elmúlt évek legnagyobb magyar teniszsikerével alig több mint egy hét alatt nagyjából harmadannyit keresett Fucsovics Márton, mint 2009-ben indult profi pályafutásának kezdete óta összesen. A magyar teniszezőnek az idei ausztrál nyílt teniszbajnokságig összesen 656 ezer (amerikai) dollár jött össze a pénzdíjakból, a melbourne-i verseny nyolcaddöntője azonban önmagában 240 ezer ausztrál dollárt (191 ezer amerikai dollárt, 48,6 millió forintot) fizet.
A további pénzdíjakhoz képest azonban ez csak aprópénznek számít. Roger Federer legyőzése például újabb 200 ezret ért volna, a végső győztes pedig 4 millió ausztrál dollárral (810 millió forinttal) gazdagodhat.
A Grand Slam (GS) tornákon (az Australian Openen, Wimbledonban, a Roland Garroson és a US Openen) kiosztott pénz az elmúlt öt-hat évben ugrott meg igazán. Az amerikai nyílt bajnokságon például tavaly már több, mint 50 millió dollárt fizettek ki, ami duplája a fél évtizeddel korábbinak, de 60-70 százalékot emelkedett 2012 óta a többi GS összdíjazása is. Ráadásul utóbbiak esetében ez a dollárban mért növekedés, amit némileg torzít, hogy az amerikai fizetőeszköz jelentősen erősödött ebben az időszakban az euróhoz, a fonthoz és az ausztrál dollárhoz képest is. Ha helyi devizában nézzük, akkor lényegében mindenhol a kétszeresére emelkedett az előző öt évben a pénzdíj.
Összehasonlításképpen: a 2000 és 2012 közötti tizenhárom évben a US Opennél 70, a Roland Garros esetében pedig 76 százalékos volt a növekedés mértéke, míg a briteknél nagyjából ebben az időszakban is duplázódott a díjazás.
A legutóbbi nagy magyar teniszsiker Szávay Ágnesnek 2007-ben alig több, mint feleannyit hozott, mint amennyit most Fucsovics keresett. Pedig Szávay a hagyományosan legtöbbet fizető US Openen még egy körrel tovább is jutott, mint Fucsovics Melbourne-ben.
Jórészt az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás a magyarázata annak is, hogy a tavaly őszig elnyert összes pénzdíj alapján nem a 19-szeres GS-győztes Roger Federer állt az élen, hanem a 12 címet begyűjtő Novak Djokovics. Azóta Federer visszaszerezte az első helyet, de a spanyol Rafael Nadal 14 GS-győzelme ellenére még mindig messze le van maradva a szerb klasszishoz képest, arról nem is beszélve, hogy a szintén 14-szeres bajnok Pete Sampras feleannyit sem keresett, mint Djokovics. Samprast még a mindössze 3 címet begyűjtő Andy Murray is magasan veri.
A hirtelen ugrás valószínűleg részben a teniszezők határozott fellépésnek köszönhető. A játékosok ugyanis 2012-ben belengették, hogy bojkottálják a nagy versenyeket, amennyiben azok bevételeit nem osztják el igazságosabban. A GS-ek szervezői pedig láthatóan megijedtek a fenyegetéstől, és különösen a tornák korábbi szakaszában kieső versenyzők számára jelentősen növelték a pénzdíjak összegét.
Könnyen lehet azonban, hogy nem eléggé, a teniszezők egy része ugyanis még most sem elégedett a megnyerhető összegekkel. Sőt, a napokban több nemzetközi lap is arról írt, hogy Novak Djokovics, az ATP Játékosok Tanácsának elnöke a szervezet legutóbbi ülésén ismét megpróbálta rávenni kollégáit egy bojkott belengetésére.
A szerb később cáfolta a találkozóról beszámoló cikkek erősebb állításait, az azonban elég egyértelműnek tűnik, hogy a teniszezők még mindig nem teljesen elégedettek. Néhány nappal az ülés után például Roger Federer is felszólalt azért, hogy a szervezők fizessenek többet a játékosoknak. A svájci, aki Djokovics előtt vezette a tanácsot úgy fogalmazott: kicsit már unalmas, hogy a teniszezőknek állandóan a pénzdíjak emeléséért és a bevételek igazságosabb elosztásáért kell küzdeniük.
Kérdés persze, hogy valóban annyira igazságtalan-e a Grand Slam tornák során befolyó pénz elosztása. A kritikusok általában azzal érvelnek, hogy a teljes bevétel nagyjából tizede jut csak a show-t biztosító teniszezőknek, ez azonban ma már biztosan nem igaz. A Forbes összesítése szerint 2015-ben például a GS-ek bevétele 170 és 250 millió dollár között szóródott, miközben a pénzdíjak 30-40 millió dollárra rúgtak, ez nagyjából 16 százalékos arány.
Ez persze még mindig nem tűnik soknak, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy GS megszervezésének más költségei is vannak a teniszezők kifizetésén túl. Az pedig biztosnak tűnik, hogy a bevételek nem emelkednek olyan mértékben, mint a pénzdíjak. A tavalyi US Open például 291 millió dollárt hozott, ami ugyan 15 százalékkal magasabb a 2015-ösnél, de a díjak eközben 20 százalékkal ugrottak meg.
Ráadásul a bevételek növekedésének van korlátja. Az elmúlt években a közvetítési jogok értékesítéséből származó források és a szponzori pénzek szárnyalása ugyan jelentőset dobott a GS-ek költségvetésén, ezeken a területeken azonban jellemzően nem egyenletes a növekedés, azaz optimista lenne azt feltételezni, hogy a jövőben is hasonló ütemben emelkednek majd a bevételek.
A jegyértékesítésben még kisebb a potenciál. Bár pont a most futó ausztrál nyílt bajnokság (aminek bojkottját állítólag kilátásba helyezték) évről-évre egyre több nézőt vonz, az eladott belépők száma így is csak 40 százalékkal emelkedett az évezred eleje óta, miközben a pénzdíjak nagyjából ötszöröződtek ugyanebben az időszakban. A US Open esetében még rosszabb a helyzet, hiszen arra az elmúlt években rendre kevesebben látogattak ki, mint a 2000-es évek első évtizedében.
Pedig a két tengerentúli verseny nézettsége a legjobb: az európai Grand Slamekre jellemzően félmillió néző ment ki. A jegyárakkal ugyan lehet játszani, de a végtelenségig ezek sem emelhetőek.
A US Opent is szervező amerikai teniszszövetség például 2016-ban hosszú évek után először volt kénytelen veszteséget elkönyvelni. A 23 millió dolláros hiány nem jelenti azt, hogy a GS versenyük ne lett volna nyereséges, de nem lenne meglepő, ha a szervezet korábban részben ennek a profitjából keresztfinanszírozott volna egyéb projekteket. Ez azonban a jövőben már nem valószínű, hogy működni fog.
Pénz
Fontos