Itthon nem kapott nagy figyelmet, de lassan egy hónapja ünnepélyesen letették a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó eszéki futballklub új akadémiájának alapkövét. Nyáron még arról lehetett olvasni a helyi sajtóban, hogy heteken belül kezdődhet az építkezés, ezért csalódás is lehet, hogy végül csak karácsony előtt tíz nappal indították a munkát.
Persze az eszékiek így sem szomorkodhatnak, hiszen úgy kapnak egy hat-nyolcmillió eurós (2-2,5 milliárd forintos) komplexumot, hogy a nagy részét nem ők fizetik. A magyar kormány 3,3 millió euróval (nagyjából egymilliárd forinttal) járult hozzá a projekthez, és mélyen a zsebébe nyúl a focicsapat többségi tulajdonosa, hazánk leggyorsabban gazdagodó vállalkozója, Mészáros Lőrinc is. Nem csoda, hogy az alapkőletételnél Ivan Vrkić, eszéki polgármester külön köszönetet is mondott az Orbán Viktor vezette kormánynak, és felcsúti kollégájának.
Ebből a pénzből egy 15,8 hektáros területet építenek be. Kialakítanak kilenc futballpályát, felhúznak egy iskolát, és egy 3500 fős stadiont is (ez utóbbi kapacitás nagyjából akkora, mint a felcsúti Pancho Arénáé). Stadionból nem ez lesz azonban az egyetlen: a hosszabbtávú tervek között szerepel egy jóval több néző befogadására alkalmas teljesen új városi stadion építése is, ennek költségei azonban természetesen nincsenek benne a most emlegetett 6-8 millió euróban.
Bár a 2,5 milliárdos projekt eltörpül ahhoz a közel 18 milliárdhoz képest, amit az elmúlt években a felcsúti akadémia kialakítására fordítottak, illetve a nem túl távoli jövőben fognak, Mészáros Lőrinc helyi üzlettársa, Ivan Mestrovic ennek ellenére elég ambiciózus célokat fogalmazott meg. A horvát vállalkozó – aki a felcsúti polgármester helyett korábban majdnem arab befektetőket választott partneréül – arról beszélt, hogy az egyszerre 500 gyerekkel működő akadémia az egész térségben a legjobb lesz a maga nemében.
Erre egyébként nagy szükség is lenne, Eszéken ugyanis egyelőre a nem túl működőképesnek tűnő magyar modellt követik a jóval eredményesebb horváttal szemben. A csapat költségvetésének gyarapodására egészen biztosan nem lehet panasz, Mészáros Lőrinc érkezése óta az élvonalbeli együttesek közül az Osijek költségvetése nőtt a legnagyobb mértékben. A csapatot működtető cég 2016-ban 32,2 millió kunát (1,3 milliárd forintot) költhetett, szemben a két évvel korábbi 14 millióval.
Ez 130 százalékos növekedés, miközben a többi élvonalbeli csapat átlagban fele ilyen gyorsan sem bővült. Az Eszék már ezzel is horvát élvonal negyedik leggazdagabb klubjává lépett elő 2016-ra, ám akkor még nagyon komoly lemaradásban volt a dobogósokhoz képest. Az elmúlt két évben azonban igencsak felzárkóztak, már ha lehet hinni Damir Miskovicnak, a Rijeka elnökének. A tavalyi horvát bajnok első embere egy őszi interjúban arról beszélt, hogy a négy legnagyobb csapat a futó szezonban nagyjából 80 millió eurót költhet. A Dinamo 40, a Hajduk és a Rijeka 14-14, az Eszék pedig 10 millió euróból gazdálkodhat.
Mindez azt jelenti, hogy Mészáros Lőrinc horvát csapata a felcsúti polgármester érkezése óta több, mint ötszörösére növelte költségvetését. Összehasonlításképpen a Dinamo és a Hajduk kiadásai ebben az időszakban 40 százalékkal, a Rijekáéi pedig ennél is kisebb mértékben nőttek.
A tízmillió eurós költéssel már itthon is elég előkelő helyen állna az Eszék, hiszen a legutóbbi (2016-os) beszámolók szerint ennél több pénzből itthon is csak a Fradi és a Videoton gazdálkodhat. Az Osijek két éve még csak a középmezőnybe fért volna be Magyarországon, a Honvéddal álltak egy szinten.
A két ország élvonalbeli csapatainak költése egyébként hasonló képet mutat. A Dinamo ugyan a teljes mezőnyből kiemelkedik, a másik két horvát nagycsapatnál azonban a Fradi már gazdagabb, a kisebb ottani együttesek pedig több esetben még a gyengébb hazai kluboknál is kevesebbet költenek.
Ráadásul, míg Magyarországon a csapatokat működtető cégek bevételei nagyjából fedezik kiadásaikat, addig ez Horvátországban nem törvényszerű. A horvát csapatok ugyan elköltik a fenti összegeket, ennyi azonban szinte sohasem folyik be a kasszába, azaz sokszor masszív veszteséggel működnek (itthon 2016-ban kizárólag a Diósgyőr nem termelt profitot). Ebben pedig rövidtávon nem is várható változás: Damir Miskovic a már említett interjúban például arról beszélt, hogy bár a négy nagycsapat ebben a szezonban 80 milliót fog költeni, a bevételeik ennek csak a felére rúgnak majd.
Első ránézésre tehát úgy tűnhet, hogy a magyar labdarúgás üzletileg stabilabb, de ez sincs így. Míg ugyanis itthon mesterségesen, állami támogatásokkal pumpálták fel a futballcsapatok bevételeit, addig a horvát élvonalbeli együttesek veszteségesen ugyan, de legalább jórészt piaci alapon, piacról szerzett bevételekkel működnek.
A magyar csapatok előző szezonokban tapasztalható gazdagodását elsősorban a szponzori és a televíziós jogok értékesítéséből származó bevétel megugrása, illetve a tao-rendszer hajtotta. Márpedig a támogatói források emelkedésében komoly szerepet játszottak az állami vállalatok, a közvetítési jogokat nagyjából négyszeresen túlárazva vásárolja a közmédia, a tao-ról pedig már a Kúria is kimondta, hogy közpénz. Mindeközben a – tisztán piaci forrásnak tekinthető – jegyértékesítésből jellemzően a teljes bevétel 3-5 százaléka folyik csak be.
Ezzel szemben Horvátországban a belépők eladásán közel annyit keresnek a csapatok, mint amennyit a szponzoroktól és a közvetítési jogokért együttesen kapnak. A legnagyobb különbség azonban még csak nem is ez a két ország között.
A horvátok fő bevételi forrása ugyanis épp az, amiből az itthoni csapatoknak szinte egyáltalán nincs pénze, hiába küzdenek érte: a játékos transzfer. Míg a HNL együttesei a 2012/13 és a 2017/18-as hat idényben 199 millió euróval nagyobb értékben adtak el játékosokat, mint amennyiért vásároltak, itthon ugyanez a szám a 22 milliót sem éri el. Mivel a horvát bajnokság csak 10 csapatos, egy klubra vetítve még nagyobb a különbség: 20 millió euró szemben az 1,6-tal. Különösen rossz hír, hogy egyelőre az utánpótlás-nevelésre költött milliárdoknak sem látszik az eredménye, hiszen a korábbi emelkedést követően az elmúlt két idényben nemhogy nőtt volna, még csökkent is a magyar csapatok játékos eladásból származó bevétele.
Bár rövidtávon az állami támogatás sokkal jobban kiszámítható és tervezhető, hosszabb távon – legalábbis normál esetben – egész biztosan a horvát modell biztosít stabilabb megélhetést egy csapatnak. Az Eszéknek pedig ehhez tényleg nagy szüksége lenne egy jó akadémiára, egyelőre ugyanis látványosan a magyar modellt követik. Márpedig ami itthon fenntartható, az Horvátországban nem biztos, hogy az lesz.
